5 / 100 könyv. 5% kész!

csütörtök, december 31, 2015

Kami Garcia: Jelöletlen


A Légió sorozat már az első résszel a szívem egyik csücske lett, több szempont miatt is.

Tetszik, ahogyan Kami Garcia ír, egyszerűen olvastatja magát, nem fecseg feleslegesen az időjárásról vagy a környezetről. Épp annyit ír le, amennyi feltétlenül szükséges, hogy átérezd a szereplőket és elképzelhesd a környezetet. Egyszerűen nem bírod elunni, mert folyton, minden egyes fejezetben, minden egyes oldalon történik valami, nincs olyan bekezdés, amit olvasatlanul lehetne hagyni.

A második momentum, ami miatt kedvencem lett, az a karaktergárda. habár Kennedy ezúttal majdnem elértie az idegesítő-mércémet, de csak majdnem. Csuhás megunhatatlan karakter, Jared és Lucas számomra még mindig egy az egyben Sam és Dean a Supernatural című filmsorozatból. 

Ez a harmadik ok: a sorozat hangulata nagyon hasonlít a Supernatural hangulatára. De nem csak a hangulat hajaz egy kicsit, egyes történetbeli momentumok is nagyon a sorozatra emlékeztetnek: kősó töltény a szellemek ellen, démoncsapda, a megszállt emberek fekete szeme, a szellemek elpusztításának módja... Rengeteg minden, mintha Kami Garcia a filmsorozatból merített volna ötleteket. A második kötet alkalmával maga a történet is kicsit a sorozatra emlékeztetett: a szeretett fiút megszállja a leggonoszabb démon.

Persze, ez lehet zavaró, ha valaki Supernatural-rajongó, de lehet imponáló is. Én ezért is szeretem a Légiót, mert visszahozza azt a bizonyos Supernatural-hangulatot, amely az első két évadban jelen volt és ami annyira hiányzik.

A cselekmény gördülékeny, egy délután alatt kiolvasható a regény, sőt, nem is igazán lehet letenni. Szinte sejtettem, hogy ismételten a levegőben hagyjuk a végét, hogy megint várhassak egy évet a harmadik kötetre. Remek. Nem egy világot megrengető regényre kell számítod, ha kézbe veszed, mégis könnyen magával sodor és nagyon kellemes órákat ad. Számomra kedvenc, ha egy kis könnyed démonvadászatra vágyom.

Kami Garcia: Jelöletlen
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jared, Lucas, Csuhás
Sorozat: Légió
2.) Jelöletlen
Megjelent: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 365
Eredeti cím: Unmarked
Műfaj: fantasy, ifjúsági

szerda, december 30, 2015

Angela Marsons: Elfojtott sikoly


Angela Marsons legelső regénye, mégis hihetetlenül berobbant a köztudatba, és hatalmas sikert ért el vele.

A regény borítója már önmagában előrejelzi azt a borongós stílust, amely végigkíséri a regényt, megbújik a sorok között, de mégsem hasonlítanám a svéd krimikhez, annál azért könnyedebb.

Főszereplőnk Kim Stone, az Elfojtott sikoly pedig csupán első kötete annak a sorozatnak, amelyben ez a bizonyos detektívnő mindig újabb és újabb ügyekbe feledkezik bele. A főhősnő karaktere miatt mindenképpen pluszpont jár az írónőnek. Valamiért mindig azok a nyomozói karakterek jöttek be nekem, akik fittyet hánynak a szabályokra és csak az a fontos, hogy megtalálják a gyilkost. Kim Stone pontosan ilyen. Nehezen megközelíthető, nem szereti a társaságot, összességben véve az embereket sem. Visszahúzódó, mégis éles látó. A legjobban kifejezve: Az egyszerűség és az igazság híve, arrogáns és egyenes.

Köréje gyűlik kis csapata, elsősorban Bryant, aki egyfajta szárnysegédként funkcionál, aki a Kim egyik vállán ülő kisangyal szerepét tölti be többnyire, mikor a főhősnő valami őrültségre akar vetemedni. A főnökük szavaival élve: "Ha valami nem megy szép szóval... akkor csinálja inkább Bryant." - Azt hiszem, így állt a regényben, de fejből idéztem, ezért lehet nem pontos.

Kim és Bryant karakterei együtt erősek igazán. A szellemes párbeszédeik egészen szórakoztattak. A regény összességében elbüszkélkedhet azzal, hogy az írónő igyekezett humort is vinni bele, habár néhol erőltetettre sikerült és inkább szájhúzással reagáltam le, mint mosollyal. De többnyire mégis inkább megmosolyogtatott.

A csapat tagja még Stacie is, aki minden egyes alkalommal mikor feltűnt, a Mentalista című tévésorozat Grace-ére emlékeztetett. Egy az egyben. Valamint Kev is a csapatban dolgozik, aki a leginkább háttérbe szorult.

Magáról a bűnesetről direkt nem írok semmit, mert félek, hogy lelőnék valami poént, a regény fülszövegéből sem derül ki sok minden. Ahhoz képest, hogy első regény, Angela Marsons elég ügyesen keverte a szálakat. Manapság már elég ritka, de sikerült meglepnie a regény végén. Nem is tudom, mikor történt már meg ez. Na, nem mintha nagy kopó lennék, aki mindig rájön a regények nagy csattanóira, csak a sok film és regény után, amiket olvastam és láttam, kialakult már bennem egyfajta megérző képesség, amely akár a klisékre is vonatkozhatna. Zárójel bezárva.

Véleményem szerint, nem kell áradoznom a műről, mert azért nem sokkolt. Egy teljesen átlagos krimi, ami tökéletesen leköt pár órára, talán miután letetted még agyalgatsz is egy kicsit visszafelé, hogy "Ja... Tényleg úgy volt! Akkor észre sem vettem, de már leesett az miért úgy volt, ahogy." Egy vérbeli krimi, remek szereplőkkel, akik igazán élővé teszik a regényt (az egész csapat sokszor a Mentalista sorozat csapatára emlékeztetett).

A karakterek megformáltak, nem csak úgy odacsapottak, mindenkinek megvan a múltja, miértje, érzelmei. Azonban az egész regény gerincoszlopa maga Kim Stone, aki méltán vonulhat be a krimiirodalom detektívsoraiba. Angela Marsons egy csiszolatlan gyémántnak tűnik nekem, aki még pár könyve után, igazán ütős regények sorát fogja ránk zúdítani, Kim Stone-nal az oldalán.

Angela Marsons: Elfojtott sikoly
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Kim Stone, Bryant
Sorozat: Kim Stone
1.) Elfojtott sikoly
Megjelent: 2015
Kiadó: General Press Kiadó
Oldalszám: 360
Eredeti cím: Silent Scream
Műfaj: krimi, thriller

kedd, december 29, 2015

Rick Yancey: Az ötödik hullám


Azt a szentséges mindenségit neki!
Az ötödik hullám addig-addig kacsintgatott velem, míg már nem bírtam neki ellenállni. Annyi blogos írt róla fellengzős, imádott és elragadtatott véleményeket, hogy végül rájöttem, meg kell néznem, mi ez a nagy felhajtás, mert ebből én sem maradhatok ki. Amikor pedig megjelent a filmes borító, még inkább biztossá vált, hogy ennek a polcomon a helye.

Egyébként is vágytam már egy igazi, vérbeli sci-fi könyvre, ahol jönnek a földönkívüliek, hatalmas űrhajó visít az égbolton, apokalipszis, majd visszavágás. A jól bevált invázió.

Cassie, az egyik főszereplőnk egy átlagos lány, átlagos vágyakkal és álmokkal, azonban egy nap egy űrhajó tűnik fel az égen és ezek az álmok megvalósulatlanul maradnak. Az emberiség kérdőn állt az érkezésük előtt, ugyanis nem vették fel a kapcsolatot velünk. Csupán az űrhajó siklott felettünk némán és kitartóan. Aztán jöttek a hullámok. Az első hullám volt a villanyoltás, amikor minden elektronikai dolog megállt. A második hullám volt a vízözön, a harmadik a pestis és a negyedik a Némítók. Vajon mi lehet az ötödik hullám?

Cassie túlélőként próbál eleget tenni öccsének tett ígéretének, miszerint meg fogja őt találni, miután egy katonákkal teli buszra feltették a többi gyerekkel együtt. Sammynek azóta se híre, se hamva, Cassie pedig egyedül tengeti napjait az M16-osával, legjobb barátjával. Minden nap a túlélésről szól, míg nem egy titokzatos idegen meg nem menti. De vajon ki ő és mennyire bízhat meg benne?


Ben Parish eközben egy kiképzőtáborban tölti mindennapjait, ahol a földönkívüliekkel vívott csatára készítik fel a társaival együtt. Minden nap ugyanúgy telik a katonaság gyötrelmeivel együtt. Nemsokára azonban különleges dolgokra derül fény. Vajon kiben lehet bízni? És mikor lesz már túl késő?

A regény felépítése különleges. Többnyire Cassie mesél E/1 személyben, majd Ben ugyanígy, időnként pedig E/3 személyre vált a történet, amikor más kerül előtérbe. Ezzel nem is lenne baj, ha lett volna valamilyen jelzés, hogy éppen kit beszéltet meg az író, ugyanis néha nem kapcsoltam rögtön, hogy kinek a gondolataiba is léptem most be.

Cassie - imádom az olyasfajta főhősnőket, akik készek harcolni és nem nyafogják agyon magukat maszlagokkal. Cassie ilyen. A belevaló, kitartó, talpraesett fajtából való. Ezért egészen kellemes a gondolataiba férkőzni.

Ben - a másik főszereplő, a katona, Zombi, akinek szintén felfordult az élete a földönkívüliek érkezése után. Szintén kellemes szereplő.

(Egy gondom van csupán a karakterfelosztással. Cassie és Zombi egymásnak teremtetett. Engem nem érdekel sem Adu, a jégkirálynő, sem Evan - mindkettőre magasról teszek, egyáltalán nem érzem magamhoz közel őket így, hogy nem kukkanthattam bele a fejükbe.)

A történet elején, mikor a jelent nagyban összekavartuk a múlttal és az invázió egyes aspektusaival, kicsit zavart, hogy a múltról kell olvasnom, mikor Cassie valahol élet-halál között van. Hát, kit nem érdekelne ilyenkor jobban a jelen? Azonban az kétségtelen, hogy ezzel is olvastatja magát a regény.

Izgalmas, cselekményes, főleg a kötet második fele. Letehetetlen. /Az én formám, hogy pont a csúcspontnál kellett letennem, hogy rokonokhoz menjek karácsonyi látogatásra./ Fordulatok egymásutánja, remek történetvezetés. Olvastatja magát.

Csak azt a pöpp szirupos szerelmi szálat nem tudtam hová tenni Cassie-nél, de gondolom, ez is hozzátartozik a történethez, nélküle nem lenne kerek. Zombi katonai mindennapjai pedig kicsit ellensúlyozták ezt a szerelmi drámát.

Természetesen, már a polcomon lapul a második kötet, a Végtelen tenger, és csak arra vár, hogy felkapjam és ismét belemerüljek. A filmet pedig biztosan meg fogok nézni, mert ebből briliáns mozifilmet lehet készíteni. Vérbeli sci-fi lesz.

Rick Yancey: Az ötödik hullám
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Zombi, Cassie, Sammy
Sorozat: Az ötödik hullám
1.) Az ötödik hullám
2.) Végtelen tenger
3.) Az utolsó csillag
Megjelent: 2013
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 476
Eredeti cím: The 5th Wave
Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági, posztapokaliptikus, sci-fi

hétfő, december 28, 2015

George R. R. Martin: Királyok csatája


Habár elég lassan haladtam a második kötettel, ez nem azért van, mert nem tetszett. Elvégre nem egy vékonyka könyvecskével van dolgunk, tulajdonképpen edzésnek számít tartani a kötetet olvasás közben.

A Királyok csatája A tűz és jég dala sorozat második része, amelyben az események továbbra is folynak tovább a medrükben. A kezdeti egy-két főszál immár ezer darabra hasadt, főhőseink teljesen elszigetelődtek egymástól. Talán ez zavart egy kicsit, emiatt történhetett meg az, hogy ez most döcögősebben ment. Ugyanis mindent megadtam volna azért, hogy nonstop Daenerysről, vagy Havas Jonról, esetleg Tyrionról olvashassak... De előfordult, hogy ahhoz hogy ismét hallhassak egyáltalán valamit a Sárkányok Anyjáról, háromszáz oldalt kellett végignyálaznom.

Daenerysből kimondottan keveset kaptam, pedig az egyik kedvenc szereplőmről van szó. Mint már említettem, hiányoltam, körülbelül ha öt fejezet szólt csak róla, talán annál is kevesebb. Nem elég.

Havas Jon fejezetei is kevesebbre sikerültek most, pedig az Éjjeli Őrség az egyik olyan momentuma a sorozatnak, ami igazán érdekel, mert van benne valami sötét, baljóslatú, mégis védelmező jellegű. (És nem, nem azért olvasom végig az egész könyvsorozatot, hogy esetleg az ötödik kötetből kiderül-e valami a sorozat ötödik évadjának végével kapcsolatban, egyáltalán nem... Jó, lebuktam.)

Tyrionból viszont elegendő mennyiséget kaptam, nála mindig megkapom az aktuális humor-szarkazmus adagomat, amely egészséges színt visz a sorozatba a sok halál, Közeleg a tél..., komorság mellé. Szeretem benne azt, hogy egyszerre körmönfont és jószívű. Egyszerre végtelenül okos, ravasz, mégis sikerült megőriznie hányattatott sorsa ellenére a lelkiismeretét.

Arya és Sansa. Valahogy most ők is jobban érdekeltek, mint az első kötetben. A karakterfejlődés lesz az oka. Míg Arya az első kötetben kislány volt, aki csupán játékból szomjazza a harcot, addig a második kötetben igazi harcossá vált, mert a körülmények megkövetelték a túlélése érdekében. Sansa esetében is ezt érzem, míg az első kötetben nyafka kisasszony volt, addig most megízlelte a világ és a valóság szörnyűségeit ezért ő is harcossá vált, csak a szó másik értelmében. Nem kardokkal harcol, hanem a lelke mélyén lett túlélő, ami harcossá tette.

Robb hiánycikké vált, amit nagyon sajnálok, Catelyn viszont többször is feltűnt, amit szintúgy sajnálok. Nem értem, miért nem rokonszenvezek ezzel a karakterrel. Sam is el lett hanyagolva. Azt hiszem, egy ekkora karakterhalom esetében tényleg nehéz lehet fenntartani az összes szálat, megfelelő mennyiségben. Főleg, hogy a második kötetben egy újabb szál is  felbukkant: Davos és a Vörös hajú asszony, amely momentum ismét emlékeztetett arra, hogy nem egy egyszerű lovagregényt olvasok, hanem mágiával teli fantasyt a javából. Időnként hajlamos vagyok elfelejteni.

Hihetetlenül erős a karakterfejlődés, minden egyes szereplő tekintetében. Ez élővé teszi a történetet. Egy hatalmas világ, mindennek megvan a miértje és a helye, mint már régebben említettem. Csupán úgy érzem, az író időnként túlzásba esik egy-egy szállal kapcsolatban és olyasmit, amit egy-két oldalon le bírna írni, hosszú fejezetekben fejti ki.

Nem így a csatajelenet, amely viszont annyira életszerűvé vált, hogy rögtön a film jelenetei peregtek le a lelki szemeim előtt. Mellékesen mondom: még mindig imádom, hogy a könyv nem tér el a sorozattól. Így még élénkebben él a fantáziámban az összes jelenet. Egy kis szünet, aztán jöhet a harmadik kötet is...

George R. R. Martin: Királyok csatája
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Havas Jon, Tyrion, Daenerys, Arya, Sansa, Bran
Sorozat: A tűz és jég dala
2.) Királyok csatája
5.) Sárkányok tánca
Megjelent: 1998
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 1006
Eredeti cím: A Clash of Kings
Műfaj: fantasy

vasárnap, december 27, 2015

S. J. Watson: A másik én


S. J. Watsontól immár másodjára olvastam, ugyebár az első az Amnézia volt, más nevén a Mielőtt elalszom, amely akkor hihetetlenül bejött, pszicho-thriller volt a javából, ahol fogalmad sincs, hogy ki áll a dolgok hátterében és hogy a főhősnő hogyan is keveredik ki a kétségbeesett helyzetből.

S. J. Watson következő pszicho-thrillerét hatalmas felhajtás ölelte körül, új bestsellerként brillírozik, mindenhol a könyv borítójával találkoztam úton-útvégen. Úgyhogy evidens volt, hogy megnézem, mit alkotott ismét Watson.

Azt kell, hogy mondjam, csalódtam. Több tekintetben is. Lehetséges, hogy az Amnéziával túl magasra került a léc, valami egészen hihetetlent vártam az írótól, amivel ismét letaglóz és a földhöz csap, ami után még sokat agyalok a lehetőségeken és a megbújó, elhintett utalásokon.

A történet főszereplője ismét egy nő, Julia, aki az Amnézia főszereplőjével ellentétben nem lopta be magát a szívembe. Míg az Amnézia esetében folyton szorítottam a főhősnőért, itt csupán a fejemet ráztam ostoba megnyilvánulásai során. És ha egy pszicho-thrillerben idegesít a főszereplő, az már rég baj, hisz érte kéne szorítanom.

A történet igazán jól kezdődött: Julia húgát meggyilkolják Párizsban, ezért Julia elhatározza, hogy elmegy húga halálának helyére, beszél a barátaival és kideríti, hogy ki a gyilkosa, aki ilyen brutális módon meggyilkolta. Kiderül, hogy a húga olyan internetes oldalakon volt fent, ahol akár még a gyilkosával is összeismerkedhetett. Ezért Julia is feljelentkezik egy ilyen oldalra, ahol megismerkedik valakivel... 

A könyv első fele csupán arról szól, hogy Julia viszonyt folytat egy férfival, miközben a lelkiismerete gyötri a családja miatt. De mégis megteszi, többször is, aztán pedig sajnálkozik. Nem bír ellenállni. Legszívesebben a képébe ordítottam volna. Ennyire döntésképtelen, gyenge nőt még nem láttam. Valahogy ekkor kezdett ellenszenvessé válni számomra, a történet pedig egyáltalán nem kötött le, ezért lassan is haladtam vele.

A regény második felében végre érkezett a megszokott Watson-stílus, amikor nem tudod, hogy kiben bízhatsz, kiben nem... A tipikus pszicho-thriller hangulat. Éreztem én, hogy "nagy csattantó" van a végén, de én ezt a csattanót már a regény háromnegyedénél tudtam, ezért nem ért nagy meglepetés, csak motyogtam a bajszom alatt, és nem értettem, a főszereplőnő miért nem jött rá, ha én igen.

Azt hiszem, elsősorban az hiányzott, hogy megszeressem Juliát, de ez elmaradt. Valahogy nem bírtam rokonszenvezni vele úgy, hogy végigkísértem, amint megcsalja a férjét és elhanyagolja a fiát, valamint hogy a szeretője fontosabb neki, mint a halott húga gyilkosának megtalálása... Ez most nem.

S. J. Watson: A másik én
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/3
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2015
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 568
Eredeti cím: Second Life
Műfaj: pszicho-thriller, thriller

szombat, december 26, 2015

Mi volt a fa alatt?


Először is nagyon Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek, aki ezen a ködös reggelen erre tévedt!

Remélem, mindenkinek jól teltek az ünnepek. Csodaszép fával, halászlével, forralt borral, Reszkessetek betörőkkel, sok-sok nevetéssel és nem utolsó sorban sok-sok új könyvecskével.
Mert mint minden szerencsés könyvmoly, én is el lettem halmozva csodaszép könyvecskékkel karácsony alkalmából.

Igazából elég vegyes a felhozatal, úgyhogy mindegyikről ejtek is egy-két szót, hogyan is történt az, hogy pont ezeket hozta a Jézuska. Mert a Jézuska nagyon ismer ám engem. :D
(Mert melyik könyvmoly hagyná, hogy nélküle döntsenek könyvügyben?)

Elsősorban ugye, mivel Trónok harca lázban égek, muszáj volt valahonnan beszerezni a harmadik, negyedik és ötödik kötetet - és a Jézuska nagyon kedvesen el is hozta nekem őket. :) Úgyhogy ott virított a fa alatt a Kardok Vihara, a Varjak Lakomája és a Sárkányok Tánca George R. R. Martintól. 






De itt még nem ér véget a Trónok harca szériám, ugyanis már nagyon régen kinéztem egy kis csodát, amiről már akkor tudtam, hogy muszáj, mert húz, mert ő a Drágassszáááágom... Ez volna a Trónok harca nagy albuma: A tűz és jég világa, ami nem csak kívülről gyönyörű, de belülről is kódex-szerű, káprázatos képekkel, rajzokkal teli, már-már olyan, mintha egy, a történetben lévő kódexet olvasnék. Egyszerűen Csodálatos alkotás. 


És ha még mindig Trónok harca... Tudom, ilyen a megszállottság, de erről kivételesen nem is tudtam, ez meglepetés volt a Jézuskától (anyutól). Mostanában ugyanis nagyon rákaptam a felnőtteknek készített színezőkre, tudjátok, amiket színes tűfilcekkel kell kiszínezni, és ami gyönyörűséges mintákat rejt, amiket ha kiszínezel, még gyönyörűségesebbek lesznek. Na, valahogy a karácsonyfa alá került a csodaszép Trónok harca kifestőkönyv is, amelyben immár félig ki is van színezve a Stark-ház címere. :)



Akkor most jöjjön a Könyvmolyképző, mert nem telik el karácsony Könyvmolyképzős könyvecske nélkül sem, főleg akkor nem, ha ilyen mértékű akciók vannak adventkor. Vétek lett volna kihagyni, én mondom. :)

Kami Garcia Légió sorozatának második kötete, A Folytatás. Mert emlékszem, hogy nagyon lekötött az első rész, annyira hangulatot teremtett a testvérpár, akik sörétes puskával lőttek le egy szellemet. Á, nem is villant be a Supernatural, egy kicsit sem. Mivel imádom az ilyen történeteket, evidens volt, hogy a második részre is le fogok csapni. Úgyhogy jöhet ismét Jared...

A második rész borítójában pedig szintén megbújik egyfajta hangulat, amit már alig várok, hogy újra belevethessem magam. Nem egy bonyolult történet, valamiért mégis a kedvencemmé vált. 


Böszörményi Gyulával már van előéletem. Körülbelül öt-hat évvel ezelőtt olvastam könyveit, és emlékszem, hogy akkor nagyon szerettem. Van egyfajta hangulata, stílusa, ami olyan szinten utánozhatatlan, mint mondjuk Stephen Kingé, csak míg a Nagykirály esetében a borzongásról van szó, addig Böszörményi Gyulánál a varázslatról. Legalábbis így él emlékeimben: hogy elvarázsolt. Kíváncsi lettem, hogy vajon így, majdnem 20 éves fejjel is érezni fogom-e még ezt a varázslatot. Van egy olyan érzésem, hogy igen. Meglátjuk. De nem utolsó sorban a borító is gyönyörű. már alig várom, hogy olvassam.
Határozottan hiányzott már Kerstin Gier stílusa és történetei a Rubinvörös, Zafírkék és Smaragdzöld után, úgyhogy amint megláttam, hogy ismét megjelenik egy másik sorozata magyarul, kaptam utána. Kerstin stílusát is nagyon szeretem, mindig nevetésre késztet. Szereplői mindig egyediek, nem kevered össze már könyv szereplőivel. Utalnék itt Xemeriusra például. És míg az Időtlen szerelem sorozatában kicsit összekuszálódtam az időutazásban - mert ha bármiben feltűnik az időutazás, az már komoly buktatót jelent, komoly a logikai baki lehetősége - most reményeim szerint az álmokban nem fogok. A borító pedig varázslatos.

Jennifer L. Armentrout is ahhoz a mappához tartozik, akinek a sorozatát többször is elolvastam, habár a befejező kötettől többet vártam, mint amennyit kaptam. Ennek ellenére a szereplők még mindig élnek a fejemben: Katy és főleg Daemon. Mert ez egy olyasfajta történet, amely a fejedben él még egy ideig miután kiolvastad. Ezt a novellát már angolul elkezdtem régebben, de akkor valamiért nem kötött le, meglátjuk. Ez egyébként már elv kérdése is, ha már megvan az egész sorozat a polcomon, ez nehogy már hiányozzon. Szomorúak lesznek a többiek. :D


Tavi Kata sorozata is visszatekintett rám a karácsonyfa alól. Az első kötet régen akadt a kezembe és az még nem varázsolt el annyira, mint kellett volna, habár az a könyv nyerte el az egyik Aranymosás pályázatot, ha jól tudom. A második kötetet - mert nem adtam fel semmi szín alatt - tavaly ugyanígy karácsonyra kaptam meg és akkor jött az áttörés, mert egyszerűen imádtam és egy nap alatt kiolvastam. Ha minden igaz, akkor Tavi Kata most még kiforrottabb, még tehetségesebb, mint tavaly, tehát most is magába kell szippantania a történetnek. Nem utolsó sorban a szereplők is belopták már magukat a szívembe, valamiért teljesen Team Márk vagyok, nem tudom miért, de Krisztián valahogy nem. Valamint gyönyörű a három kötet egymás mellett. :)

Kelley Armstrongtól is olvastam már, A Szellemidézőt még régen és akkor tetszett is, vagyis még mindig emlékszem a történetre, ami ugye azt jelenti, hogy nem egy felejthető dologról van szó. Na, már most, a Bitten borítóját végigkísértem, míg mondhatni castingolták, úgyhogy egyszerűen muszáj volt végül a magaménak tudnom. Most mondjátok, hogy nem gyönyörű. Valamint a kíváncsiság is fűt, hogy vajon ebből a témából még van-e mit kihozni? Kelley Armstrong, a bestsellerszerző szerint van, úgyhogy én hiszek neki és ki is fog derülni.



Akkor most következik egy kis borzongató hangulat. kérem felkészülni! Valamiért ennek a hangulatnak egy kicsit a függője vagyok, szerintem azért mert kezdetleges adrenalinfüggő lettem, mármint könyvek terén, mert azért nem mennék el sem raftingolni, sem űrsiklózni, bármilyen is az. A lényeg az, hogy ezt az adrelinfüggőséget a könyvekben élem ki. Erre remek példa:

Sarah Lotz: A Hármak című könyvét sok ideig vadásztam, de mikor végre sikerült beszerezni és betuszkolni a fa alá rögtön rájöttem, hogy nem hétköznapi könyvvel van dolgom. Merthogy egészen nagy és nagyon fekete és nagyon baljóslatú. Az azért már valami, ha magának a könyv kinézetének is baljóslatú a hangulata, nem? Hangulatot ad az olvasáshoz, mielőtt még belekezdenél a történetbe. És ha egyszer belekezdesz a történetbe akkor meg teljesen vége mindennek. (Csak mert már elkezdtem, azért tudom.) Maga a regény olyan, mint egy nagy dokumentumkönyv és ettől olyan szinten válik hihetővé és valóságossá, hogy szinte már-már félsz nem el hinni, De majd a könyvről való értékelésemben ezt jobban ki is fejtem.

Angela Marsons története, habár első könyve, azt hiszem, mégis úgy berobbant a köztudatba, hogy immár bestsellerként van feltüntetve minden egyes sikerlistán. Hatalmas a felhajtás körülötte, már maga a borító is megadja a könyv hangulatát, de... Mivel már elkezdtem olvasni, tudok egy kis szemernyit elhinteni, miszerint én eddig kicsit többre számítottam, de azért még kivárom a végét. A történet első 60 oldalában eddig csak a szereplőket kedveltem meg, a történet még nem ragadott magával, de ami késik nem múlik. Volt hogy igazán csak az utolsó oldalakon jöttem rá, hogy nekem ez a könyv tetszett, addig meg húztam az orrom. Meglátjuk ezt is.

Jézus Isten, ha már borzongató hangulat, elég ránézni erre a Dream könyvre és rögtön elszáll belőled mindennemű bátorság. Pontosan ezért csaptam le rá. Elmegyógyintézet? Horror? Jöhet minden mennyiségben, engem már úgysem tud megrémiszteni egy horrortörténet sem (kivéve talán Stephen King papától, ő még ma is rám tudja hozni a frászt). Valamint, mikor belenéztem a regénybe, rögtön szembetűntek a valódi fotók, merthogy van benne pár, és mikor a regény végére lapoztam, kiderült, hogy a képek valódiak, valódi elmegyógyintézetekből. Ez már önmagában is megadja a borzongató hangulatát. Ezt is alig várom már, hogy olvassam. Vár, vár és vár a polcon.

Még mindig Dream könyv, de nyugodtabb vizekre evezünk. Sandra Regnier könyve sem olyan könyv, ami mellett könnyű elsétálni és nem felvenni, megnézni, merthogy gyönyörűséges és kész. Valamint fantasy, ami mostanában a Trónok harcának köszönhetően kezd az egyik kedvenc műfajommá válni, holott régen nem preferáltam. Az Elfek Öröksége olyasfajta könyvnek tűnik, ami letehetetlen, nem csak a borító miatt, hanem a történet miatt is, de majd kiderül, hogy mennyire varázsol el. Valószínűleg annyira nem fog, mint a Trónok harca, de aztán ki tudja.


Még mindig fantasy - mondom, hogy kezd berobbanni a fantasy az életembe - Sara Raasch könyvét is úgy vadásztam, mint kolibri a virágok porát, ugye azokat eszi a kolibri? Villantok itt biológiai metaforákkal, mikor hármasra állok belőle, na mindegy. 

A Hó mint hamu borítója is annyira gyönyörű, hogy le sem lehet róla venni a szemet. Egyszerűen hosszú percekig nézegetnéd, hogy minden egyes részét feltérképezd (én így tettem, furcsán is nézett a család). Ez is olyan könyv, amit inkább tovább olvasol, hogy tovább tarthasd a kezedben. A történet sem lesz azért utolsó, nagyon sokan nagyon nagyra értékelik, úgyhogy szerintem nem fogok csalódni.



És akkor utoljára, de nem utolsósorban, mivel épp tegnap olvastam ki az Ötödik hullámot, nemsokára érkezik is az értékelésem belőle, muszáj volt beszerezni a második kötetet is. Oké, a filmborítós az első résznél jobban bejött, de mivel a második tekintetében még nincs filmborítós, így ezzel is megelégszem. A lényeg az, hogy új kedvencet avattam, habár van pár részlet, ami nem kifejezetten tetszett az első kötetben, de a történet mégis magával ragadott, beszippantott - épp a legizgalmasabb résznél kellett rokonokhoz menni, képzelhetitek :D. Szóval a második kötet is csak rám vár.


Hihetetlenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy a családom és mindenki elfogadja ezt a megszállottságom a könyvek iránt. Tényleg. Csodálatos ajándékok, csodálatos hangulat, csodálatos szülők, akik lehetővé teszik, hogy halálra olvassam magam ezekkel a csodákkal.
Nektek melyik ragadta meg leginkább a figyelmeteket, ti milyen könyveket kaptatok karácsonyra?
A könyvmolyok legszebb álma a karácsony, azt hiszem, ebben mind egyetérthetünk. :D