Habár elég lassan haladtam a második kötettel, ez nem azért van, mert nem tetszett. Elvégre nem egy vékonyka könyvecskével van dolgunk, tulajdonképpen edzésnek számít tartani a kötetet olvasás közben.
A Királyok csatája A tűz és jég dala sorozat második része, amelyben az események továbbra is folynak tovább a medrükben. A kezdeti egy-két főszál immár ezer darabra hasadt, főhőseink teljesen elszigetelődtek egymástól. Talán ez zavart egy kicsit, emiatt történhetett meg az, hogy ez most döcögősebben ment. Ugyanis mindent megadtam volna azért, hogy nonstop Daenerysről, vagy Havas Jonról, esetleg Tyrionról olvashassak... De előfordult, hogy ahhoz hogy ismét hallhassak egyáltalán valamit a Sárkányok Anyjáról, háromszáz oldalt kellett végignyálaznom.
Daenerysből kimondottan keveset kaptam, pedig az egyik kedvenc szereplőmről van szó. Mint már említettem, hiányoltam, körülbelül ha öt fejezet szólt csak róla, talán annál is kevesebb. Nem elég.
Havas Jon fejezetei is kevesebbre sikerültek most, pedig az Éjjeli Őrség az egyik olyan momentuma a sorozatnak, ami igazán érdekel, mert van benne valami sötét, baljóslatú, mégis védelmező jellegű. (És nem, nem azért olvasom végig az egész könyvsorozatot, hogy esetleg az ötödik kötetből kiderül-e valami a sorozat ötödik évadjának végével kapcsolatban, egyáltalán nem... Jó, lebuktam.)
Tyrionból viszont elegendő mennyiséget kaptam, nála mindig megkapom az aktuális humor-szarkazmus adagomat, amely egészséges színt visz a sorozatba a sok halál, Közeleg a tél..., komorság mellé. Szeretem benne azt, hogy egyszerre körmönfont és jószívű. Egyszerre végtelenül okos, ravasz, mégis sikerült megőriznie hányattatott sorsa ellenére a lelkiismeretét.
Arya és Sansa. Valahogy most ők is jobban érdekeltek, mint az első kötetben. A karakterfejlődés lesz az oka. Míg Arya az első kötetben kislány volt, aki csupán játékból szomjazza a harcot, addig a második kötetben igazi harcossá vált, mert a körülmények megkövetelték a túlélése érdekében. Sansa esetében is ezt érzem, míg az első kötetben nyafka kisasszony volt, addig most megízlelte a világ és a valóság szörnyűségeit ezért ő is harcossá vált, csak a szó másik értelmében. Nem kardokkal harcol, hanem a lelke mélyén lett túlélő, ami harcossá tette.
Robb hiánycikké vált, amit nagyon sajnálok, Catelyn viszont többször is feltűnt, amit szintúgy sajnálok. Nem értem, miért nem rokonszenvezek ezzel a karakterrel. Sam is el lett hanyagolva. Azt hiszem, egy ekkora karakterhalom esetében tényleg nehéz lehet fenntartani az összes szálat, megfelelő mennyiségben. Főleg, hogy a második kötetben egy újabb szál is felbukkant: Davos és a Vörös hajú asszony, amely momentum ismét emlékeztetett arra, hogy nem egy egyszerű lovagregényt olvasok, hanem mágiával teli fantasyt a javából. Időnként hajlamos vagyok elfelejteni.
Hihetetlenül erős a karakterfejlődés, minden egyes szereplő tekintetében. Ez élővé teszi a történetet. Egy hatalmas világ, mindennek megvan a miértje és a helye, mint már régebben említettem. Csupán úgy érzem, az író időnként túlzásba esik egy-egy szállal kapcsolatban és olyasmit, amit egy-két oldalon le bírna írni, hosszú fejezetekben fejti ki.
Nem így a csatajelenet, amely viszont annyira életszerűvé vált, hogy rögtön a film jelenetei peregtek le a lelki szemeim előtt. Mellékesen mondom: még mindig imádom, hogy a könyv nem tér el a sorozattól. Így még élénkebben él a fantáziámban az összes jelenet. Egy kis szünet, aztán jöhet a harmadik kötet is...
George R. R. Martin: Királyok
csatája
|
Értékelésem: Kedvenc
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: Havas Jon, Tyrion, Daenerys, Arya, Sansa,
Bran
|
Sorozat: A tűz és
jég dala
1.)
Trónok harca
2.)
Királyok csatája
3.)
Kardok vihara
4.)
Varjak lakomája
5.)
Sárkányok tánca
|
Megjelent: 1998
|
Kiadó: Alexandra
|
Oldalszám: 1006
|
Eredeti cím: A Clash of Kings
|
Műfaj: fantasy
|
0 comments:
Megjegyzés küldése