14 / 100 könyv. 14% kész!

szombat, december 31, 2016

Plans for 2017


Annyi ötletem, "must read" és "must seen" kategóriájú könyveim, filmjeim és sorozataim vannak összegyűjtve már mióta, hogy úgy döntöttem, ezúttal egy éves kihívás keretében megírok egy listát, amit egy év múlva ilyenkor előveszek és kipipálgatom azokat a könyveket, amiket 2017-ben elolvastam, azokat a filmeket és sorozatokat, amiket megnéztem. Izgalmas kihívás. Legyen ez az én fogadalmi lista-szerűségem.

Szinte biztos vagyok benne, hogy mindent nem fog sikerülni kivégezni, de iránymutatásnak tökéletes lesz. Biztosan fogok olyan könyveket, filmeket kivégezni, amik a listán sincsenek rajta, mert év közben találok rájuk. Ez egy igen képlékeny dolog, de izgalmasnak tűnik az az egy éves távlat, aminek a végén ismét előveszem ezt az akkor már egy éves listát és ezáltal összegzem majd a 2017-es évemet.

Akkor kezdjük és lássuk, milyen könyveket akarok elolvasni, filmeket és sorozatokat akarok megnézni 2017-ben!


Könyvek

Sorozatfolytatások:
Ally Condie: Célhoz érve (Matched #3)
Amanda Stevens: A Birodalom (Sírkertek Királynője #2)
Amanda Stevens: A Próféta (Sírkertek Királynője #3)
Borsa Brown: A maffia ölelésében (A maffia ágyában #2)
Borsa Brown: A maffia szívében (A maffia ágyában #3)
Borsa Brown: Az Arab lánya második rész (Az Arab #4)
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei #3)
Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi #6)
George R. R. Martin: Sárkányok tánca (A tűz és jég dala #5)
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája (Harry Potter #2)
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter #3)
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (Harry Potter #4)
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter #5)
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg (Harry Potter #6)
J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi (Harry Potter #7)
Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő (Gyönyörű sorscsapás #)
J. L. Armentrout: Oblivion - Feledés #2 (Luxen-Daemon #2)
Kevin Hearne: Megátkozva (A Vasdruida krónikái #2)
Kevin Hearne: Elkalapálva (A Vasdruida krónikái #3)
Leiner Laura: Illúzió (Bexi #3)
Leiner Laura: Nélküled (Bexi #4)
Leiner Laura: Valahol (Bexi #5)
Libba Bray: Az az édes, távoli harang (Rettentő gyönyörűség #3)
Maggie Stiefvater: A bűnös (Shiver #4)
Meg Cabot: A hercegnő férjhez megy (A neveletlen hercegnő naplója #11)
Melissa Landers: Összefonódva (Elidegenítve #3)
Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése (Mara Dyer #2)
Sarah Lotz: A negyedik nap (A Hármak #2)
Rachel Hawkin: Megbűvölve (Hex Hall #3)
Rachel Hawkin: Kísértetsuli (Hex Hall #4)
Rick Yancey: Végtelen tenger (Az ötödik hullám #2)
Rick Yancey: Az utolsó csillag (Az ötödik hullám #3)

Sorozatkezdések:
Alexandra Bracken: Sötét elmék (Sötét elmék #1)
Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (Gonosz fortélyok #1)
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos (Nem vagyok sorozatgyilkos #1-2-3)
Madeleine Roux: Asylum - A bolyongó lélek (Asylum #1)
Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs (Szunnyadó parázs #1)
Sandra Regnier: Az elfek öröksége (Sárkányok gyermeke #1)
Veronica Roth: Árnyak és jelek (Árnyak és jelek #1)

Egyedülálló regények:
Andy Weir: A marsi
B. B. Paris: Zárt ajtók mögött
Cserjési Petra: Halott barátnők
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Frank Schätzig: Breaking News
George Orwell: 1984
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
George R. R. Martin: A Jégsárkány
Herta Müller: A róka volt a vadász
Herta Müller: Fácán az ember, semmi több
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
J. J. Abrams; Doug Dorst: S
Jodi Picoult: Csodalány
Jodi Picoult: Elrabolt az apám
Jodi Picoult: Szívtől szívig
Jodi Picoult: A nővérem húga
Jojo Moyes: Miután elvesztettelek
Stephanie Meyer: A vegyész

Képregények:
The Walking Dead (beérni a legújabb részekig)


Sorozatok

Az elejétől:
Aranyélet
Better Call Soul
Black Sails
Channel Zero
Chosen
Constantine
Les Revenants
Lucifer
Pretty Little Liars
Sense 8
Shadowhunters
Sherlock
The 100
The Expanse
The Leftovers
The Strain
This is Us
Under the Dome
Válótársak



Folytatom:
American Horror Story (2. évadtól)
Black Mirror (3. évadtól)
The Originals (3. évadtól)
The Vampire Diaries (6. évadtól)
Wayward Pines (2. évadtól)





Hetente nézem őket:
Arrow (5.évad)
DC's Legends of Tomorrow (2. évad)
Frequency (1. évad)
Gotham (3. évad)
Grimm (6. évad)
Supergirl (2. évad)
Supernatural (12. évad)
The Big Bang Theory (10. évad)
The Flash (3. évad)
The Walking Dead (7. évad)
Vikings (4. évad)





Várom, várom:
Daredevil (2. évad)
Game of Thrones (7. évad)
Marvel's Iron Fist (1. évad)
Marvel's The Defenders (1. évad)
Mr. Robot (3. évad)
Outcast (2.évad)
Prison Break (5. évad)
Stranger Things (2. évad)
Westworld (2. évad)


Filmek

Első alkalommal:
A csapda
A Kaptár
A Kaptár 2. - Apokalipszis
A Kaptár 3. - Teljes pusztulás
A Kaptár 4. - Túlvilág
A Kaptár 5. - Megtorlás
A Kaptár 6. - Szemtől szemben
A tökéletes trükk
Álmatlanság
Halálsoron
Memento
Sunshine
The Martian
Underworld
Underworld - Evolúció
Underworld - A vérfarkasok lázadása
Underworld - Az ébredés

Újranézés:
Alien #1 - A nyolcadik utas: a Halál
Alien #2 - A bolygó neve: Halál
Alien #3 - A végső megoldás: Halál
Alien #4 - Feltámad a Halál
Alien #5 - Prometheus
Alien #6 - Covenant
Alien vs. Predator #1
Alien vs. Prefator #2 - Halál a Ragadozó ellen
A remény rabjai
Batman: Kezdődik!
Batman: A sötét lovag
Batman: A sötét lovag - Felemelkedés
Mátrix
Mátrix  Újratöltve
Mátrix: Forradalmak
Ryan közlegény megmentése

Mozi:
A démon arca
A fegyvertelen katona
A Galaxis Őrzői #2
A Kaptár: Utolsó fejezet
Alien: Covenant
A Nagy Fal
Annabelle #2
A setét torony
Assassin's Creed
Az Igazság Ligája
A Védelmező #2
Doctor Strange
Érkezés
Halálos Iramban #8
John Wick #2
Insidious #4
Kingsman #2
Logan
Pókember: Hazatérés
Prometheus #2
Star Wars: Rouge One
Thor #3 - Ragnarok
Transformers: Az utolsó lovag
Underworld - Vérözön
Z világháború #2


Összegzés:

57 db könyv
39 db sorozatrész
15 db sorozatbefejezése várható

90 db képregény

44 db sorozat
75 db évad

58 db film
25 db mozifilm

Hajrá 2017! Már alig várlak!


szerda, december 28, 2016

Melissa Landers: Elválasztva


Emlékszem, hogy az első rész nagyon tetszett a maga egyediségével, félig komolytalan félig komoly beállítottságával és igen elgondolkoztató témájával.

Ez a sorozat egyszerre felel meg a sci-fi rajongó énemnek, néha romantikus kedvű énemnek és az ifjúsági regények egyszerűségét szerető énemnek. Vagyis tripla-élvezet.

Mivel észrevettem, hogy a harmadik rész most jelenik meg és a Maxim Kiadó jóvoltából el is olvashatom, ezért rögtön elővettem a második kötetet, habár nem is emlékszem, miért nem folytattam régebben, pedig az első kötet függővégére még ma is emlékszem.

Érdekes csereprogram indult, csak ezúttal nem különböző nemzetiségek, hanem az emberek és a földönkívüliek között. Furcsán hangzik, de ennek az az oka, hogy a Föld hamarosan megsemmisül, ennek megoldása pedig a földönkívüliek kezében van, akik át is adják, amint megbizonyosodnak afelől, hogy van értelme megmenteni a bolygónkat. A csereprogram során érkeznek a Földre egyes családokhoz földönkívüliek, de itt ne kicsit zöld emberkékre gondoljunk, ugyanolyan emberi kinézetűek, mint mi, azonban sok dologban eltérnek: nem tulajdonítanak nagy dolgot az ételnek, szórakozásnak, a kisebb örömöknek, inkább racionális lények. Cara családjához Aelyx került, Cara pedig blogján osztja meg az emberekkel a tapasztalatait.

Az első kötet annyira aranyos volt, ahogyan a két kultúra találkozik és próbál kompromisszum készen együtt élni. Eközben végtelenül érdekes témákat feszeget a könyv, ahogyan az emberek ezt az egész csereprogramot lereagálják, természetesen a társadalom egy része ellenzi és erősen ellen is áll, később ez már terrorizmus formájában nyilvánul meg. Az első kötet végén pedig Cara és Aelyx (akinek a nevét mindig Alex-ként ejtem ki, mert az áll a számra) szétválik, Cara így köt ki a Leihren, Aelyx pedig a Földön marad, így erősítve meg a pár a szövetséget a két faj között, és míg Cara komoly megaláztatásoknak, addig Aelyx komoly támadásoknak van kitéve az ellenkező faj otthonában.

Az igazat megvallva, nem múlta felül az első kötetet, nem volt meg az újdonság varázsa, de azt sem mondanám, hogy unalmas volt. Nem, pörögtek az történések, néha a semmiből robbant be valami az események alakulásába. A regény két szálra osztódott, mivel a főszereplőket is kettéválasztották. Talán egy kicsit hiányoltam az első rész humorát és játékosságát, de lehet, csak így érződik, hogy a helyzet és a történet kezd komollyá válni.

Ebbe a kötetbe az írónő mellékszálakat is sűrített, ha már a két főszereplő nem tudott együtt lenni, ami nem lett volna baj, csak engem teljesen hidegen hagyott. Nem tudott érdekelni, hogy ki jön össze Cara vagy éppen Aelyx körül, kit érdekel?

Összességében, kíváncsi vagyok, hogyan lesz lezárva ez a történet. Remélhetőleg tényleg le lesz zárva, manapság már túl sok regényt folytatnak a befejezésen is túl, ha kicsit is beválik és sikeres a történet és így születnek meg a lerágott csontok... De azt hiszem, ennek a trilógiának (reméljük, hogy az is marad) a harmadik és egyben befejező kötete egy méltó befejezés lesz. Reméljük a legjobbakat.


Melissa Landers: Elválasztva
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Aelyx
Sorozat: Elidegenítve
2.) Elválasztva
Megjelent: 2015
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 336
Eredeti cím: Invaded
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi

hétfő, december 26, 2016

Mi lapult a karácsonyfa alatt?


A "Mit kérsz karácsonyra?" jellegű kérdésekre biztos vagyok benne, hogy minden egyes könyvmoly egy választ adhat: "Ez valóban kérdés? Könyveket."

Minden mennyiségben, számolgatunk, hogy nagyszülők, szülők, rokonok... Mennyi könyv is fér bele? Melyiket válasszam a kívánságlistámról és melyikről mondjak le? Számolgatunk, mérlegelünk...

Igazi, órákig tartó folyamat ez, amin minden könyvmoly keresztülmegy a karácsonyi időszakban. Én is mérlegeltem, számolgattam és végül a következők végezték a fám alatt:

Rick Yancey: Az utolsó csillag (Az ötödik hullám harmadik kötete)
"Az ​​ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát – a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik. 

Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót…"


Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs (Szunnyadó parázs első kötete)
"Laia ​​rabszolgalány az írástudók népéből. Elias katonanövendék a harcosok közül. Egyikük sem szabad: mindketten a birodalom könyörtelen rendjének rabjai. 

A harcosok birodalmában az ellenszegülést halállal büntetik. Akik nem kínálják fel életüket és vérüket a császárnak, azok azt kockáztatják, hogy szeretteiket kivégzik, a birodalom elpusztít mindent és mindenkit, ami és aki kedves számukra. 

Ebben a kíméletlen világban él Laia, akit a bátyjával együtt nagyszüleik nevelnek. A kis család szegényesen tengődik napról napra. Igyekeznek kerülni a birodalom figyelmét, hiszen sokszor tanúi lehettek annak, mi történik az olyanokkal, akik szembeszegülnek a hatalommal. 

Ám amikor Laia bátyját lázadás vádjával lefogják, a lány nehéz döntésre kényszerül. Az Ellenállás titkos csoportjának tagjai segítséget ígérnek neki testvére kiszabadításához, de cserébe azt kérik, hogy legyen a kémjük a harcosokat kiképző Sötétszirt katonai akadémián, ahová a kegyetlen parancsnoknő szolgájaként kerül be. 

Munkája során Laia megismerkedik Eliasszal, aki évfolyamelső az akadémián, az avatás küszöbén áll. Mégis szökésre készül, pedig pontosan tudja, hogy ezért kínzás és halál jár. Ám Elias már nem hisz abban, hogy a harcosok kegyetlensége a birodalom érdekén kívül egyéb ügyet is szolgálna, és meg akar szabadulni a zsarnokságtól, melynek fenntartására kiképezték. 

Laiával hamar ráébrednek, hogy a sorsuk szálai összefonódtak, és hogy a döntéseik akár a birodalom jövőjét is megváltoztathatják. Vajon összeütközik és harcban szétrobban, vagy éppen eggyé olvad a két fiatal világa?"

Cassandra Clare: Éjfél kiasszony (Gonosz fortélyok első kötete)
"Öt év telt el a Mennyei tűz városa eseményei óta, amikor az árnyvadászok a kihalás szélére sodródtak. Emma Carstairs már nem gyászoló kislány, hanem egy fiatal nő, aki elszántan keresi szülei gyilkosát, hogy megbosszulhassa szeretteit és az őt ért veszteségeket. 

Oldalán a parabataiával, Julian Blackthornnal, egy démoni cselszövést próbál felderíteni Los Angelesben, a Sunset sugárúttól egészen a Santa Monica partjait mosó, igéző tengerig követve a nyomokat. Emmának meg kell tanulnia bízni a szívében és az eszében. A szíve azonban veszélyes irányba húzza… 

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Julian bátyja, Mark – akit a tündérek öt évvel ezelőtt elraboltak – egy alku részeként váratlanul hazatérhet. A tündérek mindenre hajlandók, hogy kiderítsék, ki gyilkolja a fajtájukat… és ehhez szükségük van az árnyvadászok segítségére. Ám a tündérek földjén másként telik az idő, így Mark alig öregedett, és nem ismeri meg a családját. Vajon valóban sikerülhet visszatérnie közéjük? Tényleg elengedik a tündérek? "

Susan Ee: A vég napjai (Angelfall harmadik kötete)
"A vég napjai Susan Ee bestseller trilógiájának záró kötete. Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. 
Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. De ki fog győzedelmeskedni? A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást? "

J. L. Armentrout: Oblivion - Feledés (Luxen sorozat, Daemon második kötete)
"Daemon ​​Blackkel összekapcsolódni szívás… 

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban. 

De nem ez a legnagyobb problémánk. 

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, mindkettőnknek végünk. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van. 

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek. 

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmisek? 
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás. 
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat… "

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei harmadik kötete)
"A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek? 

A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek."




Sarah Lotz: A negyedik nap (A Hármak második kötete)

"Készen állsz egy hajóútra a pokolba? 
Az utasokkal teli óceánjáró békésen szeli a vizeket a Mexikói öbölben. De a negyedik napon egy rejtélyes meghibásodás miatt leáll a hajtómű, nincs áram, még a távközlési eszközök csődöt mondanak. Nemsokára fogytán az étel és a gyógyszerek. Amikor eldugulnak a mosdók, kitör a norovírus járvány. 
Néhányan látni vélnek egy kisfiút a folyosón, miközben ez kifejezetten felnőtteknek szervezett nyaralás. A hajón utazó, népszerű médium jövendölései pedig egyre valóságosabbá válnak. 
Az utasok abban bíznak, a segítségükre sietnek. Mert jönnie kell a segítségnek, igaz? Csak éppen nem érkezik. 
Isten hozott az őrület fedélzetén!"

Stephenie Meyer: A vegyész
"Letehetetlenül ​​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.
Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére. 

Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar. 

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. 

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna."

George R. R. Martin: A Hét királyság Lovagja (A tűz és jég dala előzménykönyve)
A Királyvár nyomornegyedében malacokat hajkurászó Dunk élete először akkor vett váratlan fordulatot, amikor egy kóbor lovag maga mellé vette fegyverhordozónak. Tíz évvel később az újdonsült lovag élete újabb fordulatot vesz, amikor első lovagi tornáján a Targaryen-ház tagjaival vívhat. Ám aki sárkányokkal táncol, könnyen megégetheti magát…"


Ha van kedvetek, ti is osszátok meg velem, ti miket kaptatok és eddig melyiket végeztétek már ki? Esetleg az én karácsonyi listámról is landolt valami a fátok alatt?


vasárnap, december 25, 2016

Johann Hari: A kábulat ára


Mostanában egyszerűen úgy érzem "muszáj" tudni az élet sötétebb oldaláról is, mert egyszerűen nem lehet folyton csak a fellegekben repülni és unikornisok között rohangálni. Nem dughatjuk homokba a fejünket. Az életnek vannak alsóbb bugyrai is, ahová nem süt be a nap, ahol a "remény" és "boldogság" szavak nem gyakran fordulnak meg. Ennek egy foka a drogok, függőségek, maga a drogháború.

Valamiért mostanában annyi művet láttam, olvastam a témában, mégsem látok még bele teljes mértékben ebbe a dologba és nem is biztos, hogy teljesen szeretnék. Sok-sok film, sorozat, könyv lapjaira és képeire kerül ki a téma, mindenféle megközelítésben, mindenféle szemszögből, reálisan és kevésbé reálisan. Breaking Bad, Narcos, most pedig Johann Hari műve ismét rendesen összetörte az álom-buborékom, amiben élek és álmodozom.

Azt hiszem, könnyedén kijelenthetem, hogy a témában ez a legjobb könyv, amit eddig olvastam. Eleinte nem is sejtettem, hogy ennyire komoly és megrázó regényt fogok a kezemben, aztán szépen lassan rájöttem, hogy az élet mégsem olyan szépséges mindenki számára.

A drogháború több fronton dúl. Családokba, országokba, emberek életébe, mindenhová beszivárog, rengeteg következménnyel és kihatással a környezetre, az emberekre és mindenre. Egy hatalmas háló ez, ami beszövi az életünket, a mindennapjainkat és hatással van ránk, mindenkire más mértékben, van akire minimálisan, ők a szerencsések, és van akikre tragikusan.

Manapság már nem elég annyit mondani, hogy "A drog rossz. A drog öl." Ez kevés. Elérhetetlen, felfoghatatlan. Ilyenkor inkább adnék az emberek kezébe egy ilyet könyvet, vagy nézetnék meg velük egy filmet, ami valamilyen szinten meg tudja ragadni a lényeget, de sosem teljesen. Az emberek nagy részének életét úgy teszi tönkre a drog vagy éppen a drogháború, hogy közben hozzá sem nyúlt a drogokhoz.

Mit lehetne egyáltalán tenni ellenük? A drog és a drogháború ellen? Sajnálatos módon, én azt mondanám, semmit. Minden ellenállást szül, mindennek következménye van. A drog nem olyasmi, amit szabályozni lehetne.

Johann Hari arra áldozta életének egy jelentős részét, hogy utánajárt a témának. Pontosabban mondva, minden egyes részét, frontját, aspektusát megvizsgálta és különböző nézőpontokból, perspektívákból, módokon bemutatja nekünk A kábulat ára című dokumentumregényében. Amikor azt írom, minden részét megvizsgálja a témának, azt komolyan gondolom, ugyanis ebben a regényben egyéni sorsokat ábrázol, elmeséli drogosok, függők, rendőrök, dílerek, ártatlan belesodródók, szakértők történetét. Megismerhetjük a háború mindkét oldalát, minden részét.

Azt hiszem, azért is tartott ennyi ideig a könyv elolvasása, mert hihetetlenül nehéz olvasmány. Nem a bonyolultsága, hanem a tartalma miatt. Amiatt, hogy ez nem fikció. Valós események, valós személyek sorsát, történetét fogja a kezében az olvasó, fikció nem kap helyet a könyvben, csupán a kész valóságot adja át, ami mértéktelenül brutális és kegyetlen tud lenni. Johann Hari néhol még egy-két személy nevét is megváltoztatta, hogy ne kerüljön bajba az illető. Annyira közeli, annyira kézzelfogható és ezért annyira ijesztő.

Ha valaki a kezébe veszi Johann Hari A kábulat ára című könyvét, egy végtelenül megrázó igaz sorsokkal teli művel van dolga, aminek az elolvasása után lehet, hogy máshogy fog egyes dolgokra tekinteni, mint azelőtt. Johann nem csak taglalja a különböző, de hol enyhébben hol erősebben összefonódó szálakat, hanem ki is tekint az olvasó felé, kikéri a véleményét, majd kész tényeket közöl. Elgondolkoztat, visszaránt a földre és eléri, hogy más perspektívákból vizsgáljunk meg egy igen kényes, de nagyon aktuális témát. Mindenkinek el kéne olvasnia.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!


Johann Hari: A kábulat ára
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2016
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 496
Eredeti cím: Chasing the Scream
Műfaj: dokumentumregény

kedd, december 13, 2016

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve


Harry Potter világát senkinek sem kell bemutatni, ezen is látszik, milyen maradandó dolgot is alkotott J. K. Rowling, mikor tollat ragadott, majdnem húsz évvel ezelőtt és papírra vetette Harry történetét.

Nem is tudom pontosan, mikor olvastam el először, vagy hányszor olvastam el az első kötetet, de biztosan az első könyveim között volt még általános iskolában. És most, "továbbadva a stafétabotot", unokahúgomnak adtam kölcsön a részeket, sorra, miközben ő 10 éves fejjel úgy falja őket, mint én anno. Olyan jó érzés tud ez lenni.

Többször is megfogadtam, hogy elölről kezdem és ismét kiolvasom mind a hét részt, de valahogyan mindig közbejött valami fontosabb, várósabb és félretettem a második vagy a harmadik kötet körül.

Most nem hagyom. Megfogadtam, hogy mindegy mennyi idő alatt, hisz tudom, hogy érkeznek a karácsonyi csomagjaim, de ki fogom olvasni mind a hetet és a filmeket is ismét végignézem. Nosztalgia-időszak-szerű jelleggel.

Az első kötet, a Harry Potter és a bölcsek köve mindig is a legkönnyedebb volt, a rövidecske bevezetése egy egyre sötétedő és egyre borúsabb világnak, ahol van Jó és Gonosz. Amiben van humor, rengeteg szeretet, de számítás és árulás is. Szeretem, hogy tökéletes egyensúly áll fent a játékosság és a háttérben megbújó sötét hangulat között, ami a részekkel egyre inkább jelen van és egyre több feszültséget szül.

Harry, Ron és Hermione az igazi barátság és lojalitás jelképei. Mindenképpen megnyerő és tökéletes ötletnek tartom, hogy egyes iskolákban kötelező olvasmánnyá tették, ha engem kérdeztek, a Harry Potter előbb fogja további olvasásra bíztatni a kis nebulókat, mint az Egri csillagok vagy A őszívű ember fiai, hiába jó regények, a kicsik még nem értik és nem kelti fel bennük az olvasás iránti szeretetet és vágyat. Harry Potter viszont képes rá.

Úgyhogy én is ismét belevetettem magam a kalandba, mert egy könyvmoly sosem nőhet ki a Harry Potterből, soha!

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Harry, Hermione, Ron
Sorozat: Harry Potter
1.) Harry Potter és a bölcsek köve
2.) Harry Potter és a Titkok Kamrája
3.) Harry Potter és az azkabani fogoly
4.) Harry Potter és a Tűz Serlege
5.) Harry Potter és a Főnix Rendje
6.) Harry Potter és a Félvér Herceg
7.) Harry Potter és a Halál ereklyéi
Megjelent: 1997
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 336
Eredeti cím: Harry Potter and the Philosoper’s Stone
Műfaj: fantasy, ifjúsági

csütörtök, december 08, 2016

Az Álomgyár Kiadó és Én


Minden egyes könyvblogos egyik álma, hogy egyes kiadók bizalmát élvezze. Mert mi imádunk olvasni, imádunk írni arról, amit olvasunk és minden vágyunk, hogy az értékeléseink alapján másokat is rávegyünk az olvasásra. Szeretem azt hinni, hogy az én bejegyzéseim is elérik néha-néha, hogy valaki kedvet kapjon az általam olvasott könyvekhez.

Emlékszem, mikor először keresett meg egy kiadó, még fogalmam sem volt, hogyan működik a recenzió-rendszer, nem is jutott eszembe, hogy egyszer engem is felkeresnek ezért, madarat lehetett volna fogatni velem. Számomra az első ilyen kiadó az Álomgyár Kiadó volt. Mikor is volt ez? Évekkel ezelőtt, nem is tudom megmondani pontosan, mikor, de ebben a bejegyzésben megpróbálom felidézni. Azért is akartam megírni ezt az értékelést, mert csak most vettem észre igazán, hogy mennyit is fejlődött a kiadó ez alatt a pár év alatt.

Pár nappal ezelőtt meghívást kaptam a Café Society című film VIP-vetítésére, hihetetlen volt a hangulat, ha nem Woody Allen filmjéért, akkor már ezért érdemes volt elmenni. Ahogy elnéztem a film előtti idővonalat a kivetítőn, ami a kiadó egyes állomásait mutatta, már akkor tudtam, hogy írni fogok egy ilyesfajta blogbejegyzést, hogy én is felidézhessem egy kicsit a kiadóval való kapcsolatomat.

Igazából az egész a kiadó egyik első regényével kezdődött, vagy talán az első is volt az? Arthur Madsen Az elátkozott nap című regényét olvastam először a kiadótól, megfogott a történet sötétsége és feszültsége, holott összességében nem lett végül kedvenc regény belőle, mégis megérte elolvasni az egyedisége és a hangulata miatt. Pár napra rá talált rám az Álomgyár Kiadó, miután olvasták Az elátkozott napról szóló értékelésemet, recenziós példányt ajánlottak fel én meg majd elszálltam a boldogságtól.

"A történet eleje és maga az ötlet nagyon megfogott, mert kísérteties és baljóslatú volt, egyszóval felkeltette az érdeklődésemet."

A következő regény merőben eltért Arthur Madsen sötét soraitól, Borbás Edina Hullámok csapdája című regénye sokkal könnyedebb, lazább volt egy csipetnyi humorral és szerelemmel. Egy igazi csajos regény egy lányról és egy valóságműsorról, amibe még egy kis thriller-vonal is belefért.

"Tetszettek a leírások, a természet és környezet bemutatása, az írónő gyönyörűen képes bánni a szavakkal, egyszerűen oda voltam a környezetleírásaiért, amiket sokszor egyszerűen átugrok más regényekben, mondván "menj már, fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogyan alakul a cselekmény, kit érdekel pár fa meg a természet?!" 

Mindezek után a disztópiák útjára tértem, egy gyönyörűséges borítójú könyvvel, Estelle Brightmore 13. napon című könyve igen kicsi, a borító varázslatos, a története pedig nagyon egyedi, bár egy picit kidolgozatlan.

"A borító... elkápráztató. Az alma és bár azt gondolnánk a külseje miatt, hogy zamatos, belül mégis bonyolult csavarokkal van tele."

A 13. napon után visszakanyarodtam a való világba Naomie Hay A nyeremény című könyvével, aminek ötletes kis borítója egy ajándékra emlékeztet, története elgondolkoztató, te vajon mit tennél, ha nyernél a lottón? Tudom, sok könyvet vennél, de emellett igen érdekes lehet, hogy mit tehet a nagy mennyiségű hirtelen jött pénz az átlag emberrel, Naomie Hay könyvében kiderül.

"A témaválasztás egészen különleges és érdekes is a maga módján. Vajon mihez kezdenénk a lottónyereménnyel? Hogyan változtatná meg a kapcsolatainkat, a jövőnket? Ez a könyvecske egy apró kis filózgatás ezen, mintha Naomia Hayspontán leült volna és lejegyezgette volna gondolatait, vajon mi lenne, ha egy átlagos nő megnyerné azt a nyereményt? Egy rövid kis elgondolás, amit végül összefűzött egy rövid könyvecskében."

Ezután egy izgalmas, maffiás thrillerrel folytattam, amiben bőven található szerelem, izgalom és egy csipetnyi humor. Ez volna Levia Anne A múlt ára című könyve, amiben még mindig emlékszem a mellék szereplő párosra, akiknek annyira vártam régebben a külön történetét, Maggie és Keenan, igen. Reméljük, előkerül az a folytatás is.

"Maggie és Keenan. Uram Isten! Ők egy külön könyvet érdemelnének, remélem Levia Anne elolvassa ezen soraimat, mert ezek most hozzá szólnak. Számomra ők ketten voltak a favoritok és nagyon remélem, hogy lesz egy külön regényük, nem tudom ezen az írónő gondolkozott-e már, de megfontolandó dolog, szerintem! Maggie és Keenan jeleneteit olvastam a legszívesebben, ők voltak számomra a regény központja. Maggie forrófejű beszólásai, Keenan rideg magabiztossága és a kettejük között tátongó szakadék, amelyet Keenan állított fel azért, mert úgy érzi a munkája miatt nem elég jó a lánynak. A lökött csaj meg a számító bérgyilkos. Külön regényt nekik! Mondjuk A lelkem ára címmel, azért, mert Keenan lelkét csak Maggie képes elérni a szerelmével. :D Na, Levia Anne, mit szólsz? :)"

Majd ismét egy kicsit komolyabb és komorabb könyv érkezett, aminek olyan nagyon érdekes és jó az alaptörténete, olyan elgondolkoztató az ötlete és a felmerülő kérdései, hogy még ma is eszembe jut néha-néha, csak azt sajnálom, hogy nem sikerült teljes mértékben kiaknázni azt a lehetőséget. Ez volna H. Rose Xavér című regénye.

"Szeretem a brutális témákat, ennél fogva számomra érdekesen hatott ez az egész, főleg mikor kiderült az egész háttere és miértje. A kivitelezés néhol sántított, de mindent összevetve borzongató és horrorisztikus az egész elgondolás, néhol beteg és morbid is, de nekem ez bejött."

Mindezek után egy pici, de annál nagyobb horderejű filozófiai könyvecske következett a 10.32. Békefi Dorkától. Rám ez a könyv hatással volt, olyasmi ez, amit sokak kezébe szívesen odaadnék, nem is csodálom, hogy díjat nyert.

"Becsuktam a könyvet. Leraktam magam elé a kopott, kockás pléddel letakart ágyra, és egy darabig csak bámultam a megviselt fedelén az illusztrációt. Egy bombázórepülő húzott el rajta egy város felett. Mindennek csak a sziluettje látszott. A város lángokban állt, de fölötte, a sötét égbolton világítottak a csillagok. A csillagok akkor is ragyognak, ha szomorúak. Pedig biztosan nagyon, nagyon szomorúnak kell lenniük, hiszen már annyi szörnyűséget láttak. Itt, a földön pedig csak azért nincsen még teljes sötétség, mert bánatukban fényt sírnak le ránk." (Részlet a műből)

Ezután érkezett egy olyan regénysorozat, amivel kapcsolatban még mindig szélsőségesek az érzéseim, egyes momentumait imádom, mert megnevettetnek vagy igazán érdekesnek tartom őket, más momentumai viszont idegesítenek vagy nem érzem őket magaménak. Ez Borsa Brown: Az Arab című sorozata.











Még egy kicsit maradtam a romantikánál, holott nem kimondottan az én műfajom, mindig keresem a lehetőséget bennük, nem adom fel. Anne L. Green Eltitkolt múlt című romantikus regényében is találtam számomra kedves pillanatokat és olyanokat is, amik nem lettek a kedvenceim, de összességében élveztem.

"Az írásmód és stílus gördülékeny volt, egyszerűen olvasható, könnyed, nem igazán lehet beleakadni a sorokba, mondatokba. Egyszerűen végigfolyik az ember szeme a szavakon. Persze, átlagos romantikus regény lévén, csöpögött a romantikától és a habos-babos hasonlatoktól, metaforáktól... Sok, sok, sok. Persze, csak nekem."

A következő regény szintén egy romantikus regény volt, P. C. Harris Árnyoldal könyve, amelyben bőven van akció, szerelem, egy kis humor és az felejthetetlen papagáj. Mr. Kékszem? Igen, itt is vannak klisék, de jót nevettem egyes jeleneteknél, a borító koncepciója pedig igen frappáns.

"A helyszín és a papagáj viszik a pálmát. Rachelle karaktere nem nyert meg teljesen magának, Mr. Kékszem (viccelek) sem egy felejthetetlen karakterre sikerült, de a regény egész szépen folyik a medrében, egy kellemes szerelmet, ködös háttértörténetet és izgalmas végkifejletet adva az olvasónak. Tetszett, hogy a regény végén olyan dolgokat mert az írónő meglépni, amiket több romantikus regényíró nem. Nekem ez tetszett, mert drámai jelleget ad a történetnek.
Csak így tovább P. C. Harris!"


Az Arab után kíváncsi lettem Borsa Brown előző trilógiájára is, A maffia ágyában sorozatra, ezért abba is belekezdtem, nem sokban más, mint maga Az Arab, de egy kissé más a megközelítés, eddig az első részig jutottam, a második a polcon várakozik, a harmadik bővített változata pedig tavasszal érkezik.









Láthatjátok tehát, hogy mennyiféle regénnyel is volt dolgom a kiadótól, ebből is látszik, hogy milyen széles a műfaj-skálájuk, mindenki megtalálja azt a fajta könyvet, ami hozzá illik. Romantikus, erotikus, thriller, akció, misztikus, humoros, filozofikus, horror. Minden, ami szem-szájnak ingere.

Jelenleg ezek a könyvek várakoznak a kiadótól a polcomon:











Ezek közül éppen A kábulat árát olvasom, ami azt hiszem az egyik legjobb könyv, amit az Álomgyár Kiadótól olvastam, mély és elgondolkoztató... De majd később írok róla bővebben a blogon. Egyszerűen legyűgöző érzés volt úgy olvasni A kábulat árát a metrón, hogy közben előttem is ott díszlett a mű egy hirdetésen az Álomgyár Kiadóval együtt.

Nagyon örülök, hogy eddig jutott a kiadó, hogy folyamatosan nő és fejlődik és nagyon örülök neki, hogy ebben én is részt vehettem és segíthettem benne, ha csak annyival is, hogy írtam a regényeikről. Köszönetet szeretnék mondani az egész kiadónak és az íróiknak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy végigkísérjem az útjukat és csodás regényeiket olvashattam. Csak így tovább! Engem pedig várnak a karácsonyi időszakban a felgyűlt recenzióim. :D

Ha kíváncsiak vagytok az eddigi könyveikről való értékeléseimre itt megtaláljátok őket:

Anne L. Green: Eltitkolt múlt
Arthur Madsen - Az elátkozott nap
Békefi Dorka: 10. 32.
Borbás Edina - Hullámok csapdája
Borsa Brown - A maffia ágyában
Borsa Brown - Az Arab
Borsa Brown - Az Arab szeretője
Borsa Brown - Az Arab lánya (Első rész)
Estelle Brightmore - 13. napon
H. Rose - Xavér
Levia Anne - A múlt ára
Naomie Hay - A nyeremény
P. C. Harris: Árnyoldal