14 / 100 könyv. 14% kész!

vasárnap, augusztus 30, 2015

Jennife L. Armentrout: Opposition - Ellenállás


Mindig olyan nehéz befejezni egy sorozatot. El kell válni a már megszeretett szereplőktől, az újraolvasás pedig sosem ugyanolyan, habár a Luxen sorozat első három kötetét már kétszer is végigolvastam. Egészen biztos vagyok benne, hogy két-három év múlva ismét elő fogom venni ezt a sorozatot.

Nem tudom, mi fogott meg benne annyira. Tetszett, hogy a főszereplő a "szinte én is lehetnék" kategória. Tetszett, hogy habár tömeg-történetként kezdődött a gimis-rejtélyes-bunkó-srác keverék miatt, mégis egészen egyedi sci-fi, disztópiává nőtte ki magát. Na, meg persze Daemon is sokat közrejátszott.

Mint mindig, most is félve nyúltam a befejező kötetért és habár nem volt akkor Wow érzésem az olvasása közben, azért nem is csalódtam Armentroutban. Habár én egy sokkalta kidolgozottabb végkifejletre számítottam, ahol agyamat eldobom érzésem lesz a háttérben megbújó dolgok miatt. Ehelyett egy rövid, de eseménydús lezárást kaptam, azonban jobban örültem volna, ha az írónő még ledöbbent. Bármi jöhetett volna. Egy halottnak hitt főszereplő, egy hatalmas fordulat, egy szorult helyzetből alig kijutó főszereplő, nagy halál... Végül egy egyszerű "bosszú miatt gyilkolok" lett a megoldás, ami azért valljuk be, egy ilyen horderejű sorozatnál kissé gyenge húzás.

Mindent összevetve:
1.) Happy End - természetesen, mert nem is viseltem volna el más véget.
2.) Daemon - örök kedvenc.
3.) Luc - a második kedvenc (nem kéne neki egy külön regény, amelyben ő a főszereplő?)
4.) Disztópia - brutális világvége feeling
5.) Megoldás - kicsit összekapott
6.) Daemon titkos mondata, amiről máig nem derült ki, hogy mit írhatott a cetlire anno, de nekem van egy nagyon erős gyanúm. ;)

Nem is fogom túlragozni. Számomra ez a sorozat kedvenc, emlékszem régen mennyire kapartam a falat, hogy egymás után beszerezzem a köteteket, mert nem bírtam leállni vele. Így a végén már nyugodt szívvel tettem le, mivel a szép lezárás mindig jó.

Jennifer L. Armentrout: Ellenállás
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Daemon, Luc
Sorozat: Luxen
2.) Ónix
3.) Opál
Megjelent: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384
Eredeti cím: Opposition
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy

szerda, augusztus 26, 2015

Őszi tervek


Mivel szeretek előre tervezni - amiből általában semmi sem jön össze - ezért készítettem egy listát, amely azokat a könyveket tartalmazza, amiket ősszel akarok elolvasni. Igyekeztem mindenfélét összeszedni, de persze mivel az én olvasási-szeszélyem sem merül ki abban, hogy lista alapján olvasok, ezért könnyen lehet, hogy végül teljesen más könyvek mellett kötök ki, de egy próbát megér.

Ha már ősz: egyetértetek velem abban, hogy semmi sem ér fel egy őszi táj szépségével? Számomram még a nyári tengerpartnál és a téli hótakarónál is csodálatosabbak a meleg árnyalatokba bújtatott erdők és utcák, a fák lombkoronájának színkavalkádja, na meg persze a falevelek ropogása a cipőd talpa alatt. Tökéletes idill. Kár, hogy az iskola tönkrevágja. :D

21 könyvet választottam ki, de eléggé képlékeny a dolog, nem baj, azért megmutatom Nektek.

Egy fantasy-trilógiával kezdenék, ami már rég a polcomon áll és csak arra vár, hogy végigolvassam. Szerintem az ősz tökéletes lesz erre. Ez volna Kristin Cashore Garabonc-trilógiája:







Persze nincsen ősz Jodi Picoult jog-központú regényei nélkül, főleg nincs az új regénye nélkül, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet a témája miatt:




Szándékozom továbbá befejezni Amanda Stevens trilógiáját is, mert már régóta csak rám vár és kell egy kis borzongató horror, ahol a szellemeké a főszerep:


 



Rég felkeltette a figyelmem egy thriller-sorozat, amiről nagyon sok molyt hallottam már áradozni, úgyhogy úgy döntöttem utánanézek, mi is ez a nagy felhajtás körülötte:






A kötelezőkön kívül muszáj lesz elővennem pár klasszikust is, rögtön Stephen Kingtől a Ragyogás és Agatha Christie egyik, ha nem a leghíresebb regénye jutott eszembe, a Tíz kicsi néger:


 



Az őszi szünetre (igen már ebben is gondolkodom, pedig el sem kezdődött még az iskola) valami hosszabb hangvételűt választottam, úgyhogy elő fogom venni Libba Bray trilógiájának utolsó és egyben leghosszabb részét. Lehet, hogy el fog zsibbadni a karom, de biztos megéri majd. És ha már Libba Bray akkor az új sorozatát is elkezdem:







Egy kis történelmi regényre is szükségem lesz, hogy ezzel is színesítsem a spalettát. Úgyhogy teszek majd egy utazást a Tudor-korba is:


Pihenésképpen pár ifjúsági, könnyed hangvételű könyvre is szükségem lesz a sok tanulás közepette:






Továbbá be szeretném fejezni Cassandra Clare trilógiáját is (úgy tűnik ez az ősz a trliógiák évszaka lesz, vagy mi):



Mindezek után még mindig rám vár egy thriller-kettős, ami állítások szerint felér a Da Vinci-kódhoz, úgyhogy kíváncsian várom, igaz-e:


 

És most be fogok rakni bónuszba még egy történelmi romantikust is, mert mostanában egyre jobban kedvelem a műfajt, úgyhogy be fogom fejezni a Bevelstoke-trilógiát is:







Akkor ez így 23 könyv. Három hónap. Mindig olyan nehezen döntöm el, hogy melyik regény legyen a kövatkező, így talán könnyebb lesz, mert ezeket már tényleg rég el akarom olvasni. Akkor hajrá, hajrá! :)

kedd, augusztus 25, 2015

Jessica Shirvington: Embrace - Elhívás


*Gyönyörűséges borító.*

Akkor ennyiben ki is fújt az áradozás. Most komolyan, nézzetek rá a borítóra! Elgyengültem, belevesztem, végem volt. Egyszerűen nem hagyta, hogy ne vegyem meg. Pedig nem veszítettem volna sokat, ha ott hagyom...

Erős spoilerek következnek, úgyhogy ne olvass tovább, ha még nem olvastad!

Az elsőszámú probléma a sémák, klisék töménytelen áradata, lássuk el őket sorszámmal:

1.) Egy hányavetett sorsa főszereplőnő (Violet), aki bele van esve egy srácba (Jujj, nehogy boldog gyermekkora legyen a csajnak, még véletlenül se...)

2.) Violet legjobb barátnője egy csacsogós, élénk személyiség, aki főleg idegesítő (Mindig ilyennek kell lennie a legjobb barátnak? Kivéve persze, ha meleg srác az. Ez a két lehetőség áll fenn és ezzel kifújt.)

3.) A főszereplőnőről kiderül, hogy nem ember, hanem félig angyal, vagyis Grigori (Félig angyal, vérfarkas, vámpír, zombi, látnok, boszorkány, goblin... Miért mindig később derül ki???)

4.) A jófiú Romeóról (Lincoln) kiderül, hogy amúgy ő is Grigori és hogy nagyon bántotta őt, hogy eddig nem árulhatta el Violetnek, de nem szabadott. (Innentől vált Linc idegesítővé)

5.) Tiltott szerelem (Mert nehogy már símán menjen! Violet és Lincoln nem lehetnek együtt, mert mindketten Grigorik és társak.)

6.) Violetet jobban lefoglalja az, hogy Lincolnt hibáztatja/gyűlöli azért, mert hazudott neki, mint a tény, hogy ő amúgy félig angyal. (?) - irracionális viselkedés

7.) Betoppan a sötét bőrkabátot viselő, kékszemű rosszfiú (Phoenix), aki elrabolja Violet szívét. (Szerelmi háromszög? Tényleg? Megint?)

8.) A rosszfiúról kiderül, hogy amúgy bukott angyal (ez már annyira sablonos, hogy az már fáj)

9.) Ránk zúdítanak egy csomó infót az angyalos témával kapcsolatban, de alig értjük a felét, aztán a könyv háromnegyedét a szerelmi háromszög vívódása teszi ki.

10.) Főszereplőnőnk egyre idegesítőbb.

11.) Linc halálosan megsérül, ezért Violetnek muszáj elfogadnia angyali mivoltát, mert csak így és csak ő tudja meggyógyítani, ezért elmegy leugrani egy szikláról (?), hogy Grigori lehessen. De előtte még etyepetyél egyet Phoenixszel az erdőben. WAT?

Jó, jó. Lehet védeni a főszereplőnőt ott, hogy a végén kiderül, hogy Pohenix végig irányította, de könyörgöm, miért kellett ennyire ellenszenvessé tenni azt a lányt?
Számomra ez most valahogy nem lett dobogós, a közelébe sem került. A történet sablonos, nincs benne egy szerethető, humoros karakter sem, aki megmentené a napot. Még Phoenixben éreztem egy kis potenciált, de a végén az ő karakterét is teljesen eltaposták.
Ez így nekem kevés.
Ha már elővesz egy író manapság egy sablontémát, mint az angyalok, akkor fel kell húznia a gatyáját, különben csak klisé-halom lesz az egészből, vagy lehet, hogy velem van a baj. Lehet, hogy a sok ilyesfajta regény után már magasra teszem a lécet.
Sajnálom. Pedig akartam nagyon szeretni. Nem jött össze.

Jessica Shirvington: Elhívás
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Violet Eden krónikák
1.) Embrace - Elhívás
2.) Entice - Csábítás
3.) Emblaze - Lángolás
4.) Endless (Végtelen)
5.) Empower (Felhatalmazás)
Megjelent: 2010
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 392
Eredeti cím: Embrace
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy


hétfő, augusztus 24, 2015

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc


Mivel a regény fülszövege nem árult el sokat a történetről, és én sem olvastam utána tüzetesebben, ezért gyanútlanul vetettem bele magam ismét Jodi Picoult egyik történetébe. Az első tíz-húsz oldal során kicsit csalódott voltam, mert nem igazán értettem hová is tart a történet: egy bírónő és lánya közötti nem túl felhőtlen kapcsolat, egy szülésznő és régimódi családja, egy hétköznapi rendőrnyomozó...

Aztán elérkeztem a címben fellelhető tizenkilenc perchez és rögtön elkezdett lekötni a könyv. Egy átlagos kisváros átlagos reggelén a gimnazisták iskolába indulnak és nem is sejtik, hogy az a nap egészen más lesz, mint a többi. Ugyanis az egyik szünetben hangos robbanás szakítja meg a hétköznapi csendet, amit később egy újabb követ, majd az iskola (eddig) biztonságot nyújtó falai között egy diák négy fegyverrel a birtokában lövöldözni kezd a diáktársaira. Patrick rendőrnyomozó épp a helyszín közelében autózott ezért időben ér a helyszínre ahhoz, hogy megállítsa a merénylőt, Peter Houghtont, azonban a támadás tíz halálos áldozatot vont maga után. Abban a bizonyos tizenkilenc percben egy egész iskolányi gyerek és családjuk élete gyökeresen megváltozott.

"Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát… 
Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla."

Igen komor hangvételű regény egy nyaralásra, mégis csak úgy fajtam az oldalakat. A jelen és múlt között ugrál a könyv egészen az elejétől a végéig. A jelenben Peter tárgyalása, annak körülményei és a merénylet utóhatásai kapnak helyet, míg a múltba való betekintéssel könyebben megérthetjük, miért is tette azt Peter, amit tett. Mi ösztönözte, mi zajlott le benne, mi van a dolgok hátterében.

Picoult bebizonyította, hogy nem minden fehér és fekete. Az emberek nem vagy gonoszak vagy jók, mindenkiben van egy kicsi mindkettőből és csupán az életének körülményei határozzák meg, hogy melyik kerül előtérbe: a fény vagy a sötétség.

Peter kisgyermekkora óta iskolai terrornak volt kitéve, mindenki bántotta, kiközösítette. Azonban az évek múlásával ez nem változott és egészen a gimnáziumig kísérték Petert a démonai. Bekerült az amerikai gimnáziumok hierarchiájába, ahol a sportolók és a "szépek" állnak a létra tetején, az alján pedig a különcök. A klikkesedés, kiközösítés melegágya.
Nagy, ma is fennálló probléma ez, amely ellen nehéz tenni. Az írónő most egy hányavetett sorsú fiú életét mutatja be, aki végül a legvégső megoldáshoz nyúlt.

"A fegyver semmi, ha nincs mögötte az ember, aki tartsa."

Erkölcsi dilemma: vajon akkor Peter egy érzéketlen sorozatgyilkos vagy csupán egy bántalmazott áldozat? Életfogytiglani vagy halálbüntetés?



Alex Cormier bírónő megkapja az ügyet, mivel a lánya, Josie, habár érintett az ügyben, de nem sérült meg a merénylet során. Alex és Josie kapcsolatába ez is falat emel, anya-lánya között már így is hatalmas szakadék tátong a ki nem mondott szavak miatt, amiért Alex csak a munkájára figyel, Josie pedig titkolózik.

Josie azonban még annál is érintettebb, mint gondolnánk, ugyanis ő Peter gyermekkori legjobb barátja. Később, a gimnáziumban azonban eltávolodtak egymástól, mikor Josie bekerült az "elit"-be, utána már nem volt hajlandó Peter társaságában mutatkozni, ami ismét törést váltott ki Peterben.

Vajon milyen szinten lehet hibáztatni Josie-t? Ha akkor kiállt volna Peterert és nem önző módon csak azzal törődött volna, hogy mit gondolnak mások, akkor Peter nem maradt volna magára és talán ez segített volna neki átlépni a nehéz időszakon. Josie gyengesége is körzejátszhatott a dolgok alakulásában. Túl sok a "mi lett volna, ha?".

Habár Picoult nem pörgős krimiket ír, mégis minden sora feszültséggel teli. Mindig elámulok, mennyire szorgalmasan beleveti magát egy-egy témába, mennyire naprakész és pontos. Általa még egy jogi vita sem unalmas, sőt.

Peter Houghton sorsát tehát mindkét oldalról nyomon követhetjük és a végén akár magunk is eldönthetjük, hogy kinek is a hibája az egész. Ki kell húznunk a fejünk a homokból, sokkal jobban oda kell figyelnünk gyermekeinkre, a körülöttünk lévő gyerekekre és meg kell bizonyosodnunk róla, hogy egyikük sem szenved a többi gyerek erőszakossága miatt. A kicsi gyerekek ugyanis nem tudják még annyira megkölünböztetni a jót a rossztól.

Kíváncsian várom, legközelebb milyen témát dolgoz fel az írónő.

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Patrick
Megjelent: 2007
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 552
Eredeti cím: Nineteen Minutes
Műfaj: krimi


vasárnap, augusztus 09, 2015

Jodi Picoult: Találj rám!


Ha mindezidáig nem voltam Picoult-rajongó, akkor a Találj rám! után kifejezetten azzá váltam. Atya ég! Ezek után valószínűleg sorban fogom felfalni a további regényeit.

Kezdjük Picoult stílusával, amiben van valami dallamosság. Egyszerűen olvastatja magát a történet, gördülékeny és egyenesen imádom, amikor több szemszöget tár fel elénk egy író, mert ez által sokkal mélyebben átérezhetjük az összes főszereplő álláspontját és érzelmeit. Így kerekebb a sztori.

Ezen regényében is több szereplő fejébe tekinthetünk bele:
1.) Jenna - a tizenhárom éves kislány, aki a tíz évvel ezelőtt eltűnt anyját keresi. Jenna sokkal érettebb a koránál és hihetetlenül makacs, ha az anyja megtalálásáról van szó.
2.) Serenity - az egykor sztár-médium, akinek a karrierje egy félresikerült jóslat miatt tört kerékbe, amelyet egy politikus eltűnt gyerekéről jelentett be. Hozzá megy el Jenna azzal a kéréssel, hogy keresse meg az anyját. Serenity azonban azóta az ominózus hiba óta nem képes kapcsolatba lépni a szellemvilággal, mégis vonzza valami Jennához, valami azt súgja neki, hogy segítenie kell a kislánynak.
3.) Virgil - a részeges ex-rendőr, aki immáron magánnyomozó és akit kísért egy múltbéli ügy, amely egy nap kopogtat az ajtaján egy tizenhárom éves kislány formájában. Tíz évvel ezelőtt Virgil rosszul kezelte Jenna anyjának eltűnését és a hozzá kötődő gyilkosságot az elefántrezervátumban, de most, hogy az eltűnt személy lánya felkereste, felcsillant a remény, hogy jóvá teheti akkori hanyagságát.
4.) Alice - a rejtélyes körülmények között eltűnt anya, aki vagy nem keresi a gyermekét, vagy meghalt.

Többnyire a jelenben játszódik a történet, amikor Jenna, Serenity és Virgil fejezeteit olvassuk, de Alice minden egyes sora a múltat mutatja be, amely szépen lassan halad ahhoz a titokzatos estéhez, amelyen valaki meghalt, Alice pedig eltűnt. Jenna, Virgil és Serenity nyomozásba kezd, azonban az út végén olyan titokra derül fény, amely mindent megváltoztat a történet szempontjából. Vékony a réteg az élők és a holtak világa között.

A Találj rám! olvasása olyan volt, mintha kirakóznék. Minden egyes fejezettel sikerült beraknom valahová egy darabkát, amely által kezdett kialakulni az egész sztori, majd a végén mikor minden darab a helyére került, hátradőltem, és hatalmas szemekkel meredtem a végeredményre, merthogy az elején azt hittem, hogy egy tengerparti naplementét rakok ki, de végül egy virágos rétet kaptam. Oké, befejezem a szimbólumokat.

Ezen a ponton tanácsolnám, hogy amennyiben még nem olvastad a regényt, kedves olvasó, akkor ne folytasd az értékelésem olvasását, mert képtelen vagyok spoiler-mentesen írni.

Az elején nekem már jött egy sugallatom, amely a Szelíd vadak olvasása miatt alakult ki, amelyben Alice anyja halálos beteg. A Találj rám!-ban viszont Jennát a nagyanyja neveli, mióta Alice eltűnt. Akkor a.) vagy Alice anyósa az - de ezt hamar kilőttük, mert kiderült, hogy Alice anyjáról van szó -  vagy b.) Alice anyja meggyógyult. Akkor el is könyveltem magamban, hogy hurrá, él. Aha, persze.

Nem kerítettem neki a továbbiakban nagy feneket, mert magába szippantott a történet. Alapjában véve szeretem a misztikus/szellemes dolgokat, ezért nagyon tetszett, hogy Picoult ezt a vonalat keveri a nyomozással, a szellemeket az élőkkel. Szerettem Jenna, Virgil és Serenity hármasát. Oké, persze a sok elefántos rész már tényleg sok volt olykor, de ez is bizonyítja Picoult alaposságát és valahol érdekesnek is találtam ezeket az állatokat, úgyhogy nem bántam. 

Picoult ügyesen vezette a szálakat, mert engem meg tudott vezetni, ami tetszett. Tetszett, hogy a fejemet fogva olvastam és kérdeztem magamtól hangosan, hogy "Most akkor ki él és ki nem?", mire a körülöttem lévő családtagjaim furcsán néztek rám. Mindegy. :)

Aztán, mikor rájöttem, pedig nem is volt kimondva igazán, akkor lefejeltem az asztalt. Jó, csak képletesen, mert akkor már tényleg aggódtak volna értem. És akkor jött az a rész, hogy kezdtem visszalapozgatni, meg visszagondolni, hogy észrevegyem azokat a kicsi sugallatokat, amiket az írónő elhintett azzal kapcsolatban, hogy Jenna, Virgil, Jenna nagymamája, Gideon, Nevvie és mindenki más hogyan szerepelt a történetben.

Mire befejeztem a könyvet persze elérzékenyültem és elkönyveltem magamban, hogy oké, Picoult-rajongó lettem és hol a többi regénye? Mert ezzel nálam most rendesen betalált. Az egész annyira hajazott a Hatodik érzék, meg a Más világ című filmekre, amelyekben Bruce Willis meg Nicole Kidman azt hiszik, hogy élnek, pedig nem. Hihetetlen. Briliáns. Hol a következő Picoult-könyv?

Jodi Picoult: Találj rám!
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Jenna, Virgil
Sorozat: Találj rám!
1.) Találj rám!
Megjelent: 2014
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 456
Eredeti cím: Leaving Time (Ideje menni)
Műfaj: krimi

szombat, augusztus 08, 2015

Jodi Picoult: Szelíd vadak


A kezdeti cél az volt, hogy ismét előveszek valamit Picoulttól, mert anno a Vezeklés nagyon tetszett a komoly témájának ellenére. Van valami abban, ahogyan Picoult ír, valahogyan természetes, olvastatja magát minden egyes sora, a történetei pedig aprólékosak és kidolgozottak, annyira látszik, hogy nem csak durr-belekezdett egy témába, hanem hosszú kutatómunka áll egy-egy regénye hátterében. Ebben a novellájában, amely a Találj rám! előzménye, az elefántok kerülnek előtérbe. Érdekes téma, azt hiszem még sosem olvastam ennyit az elefántokról egyhuzamban. Szóval a cél a Találj rám! elolvasása volt, de ha már olvasunk, akkor legyünk alaposak, tehát az előzményét is kézhez vettem, amelynek elolvasása nem tartott tovább, mint egy/másfél óra.

Így, hogy már a Találj rám!-ot is kivégeztem, azt kell, hogy mondjam, hogy a Szelíd vadak a közelébe sem ér. Csupán kapunk egy kis betekintést Alice életébe, valamint az anyjával való kapcsolatába, így a Találj rám!-ban már tudjuk, hogy milyen is az a nő, akit a 13 éves lánya égre földre keres.

A szerelmi szálat, amely Alice és Neo között alakult ki (Neoról mindig a Mátrix jutott eszembe), valahogy nem tudtam hová tenni, mert később a Találj rám!-ban szó nem esett róla, felesleges momentumnak éreztem. Ezzel ellentétben Alice és az anyja kapcsolata sokkal inkább kapcsolódott a fő könyvhöz, így is érekezett egy bizonyos sugallatom, mikor belekezdtem a Találj rám!-ba, de erről majd később írok.

Természetesen voltak elefántok minden mennyiségben. Sosem voltam nagy biológia-fan, nem húzok ehhez a vonalhoz, de lenyűgöz, hogy Picoult mennyire beleásta magát a témába: az elefántok gyásza, viselkedési normái, családi kötelékeik... Az egyszer biztos, hogy most már sokkal többet tudok róluk, mint eddig.

Ha felmerül a kérdés, hogy el lehet-e olvansi a Találj rám!-ot a Szelíd vadak elolvasása nélkül, akkor a válasz igen. A cselekmény szempontjából nem veszít az ember sokat. Talán nem lesz tisztában az olvasó olyannyira Alice és az anyja közötti kapcsolattal és nem jön majd az a bizonyos sugallata, amely nekem jött. :) Titokzatos, tudom, de ha elárulnám, nem lenne meglepetés.

Jodi Picoult: Szelíd vadak
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Találj rám!
0,5.) Szelíd vadak
Megjelent: 2014
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 62
Eredeti cím: Larger Than Life (Nagyobb, mint az élet)
Műfaj: krimi

péntek, augusztus 07, 2015

Mindee Arnett: The Nightmare Affair - A Rémálom-ügy


Igazából a borítóra figyeltem fel elsősorban, mert hát gyönyörű és rögtön azt sugallta, hogy kell, kell, kell! Azonban nem ébresztette fel bennem a rajongó olvasót, mert hiszitek vagy sem, de ez a téma kezd lassan túl gyakorivá válni.

Porka egy Rémálom. Más emberek rémálmaiból táplálkozik, éjjel beoson a hálószobákba és belép a gyanútlan emberek álmába. Egy napon azonban régi osztálytársára (Eli) kerül a sor, akiről később kiderül, hogy Porka Rémálom-társa, akivel együtt kifürkészhetik a jövőt álmok formájában. Ezért Eli is bekerül abba a bizonyos Akkordél Akadémiára, ahová Porka is jár. Az Akkordélen a természetfeletti egyedeket tanítják: vérfarkasokat, vámpírokat, tündéreket, varázslókat... Egy este gyilkosság történik az Akadémián, Eli és Porka az egyetlen, akik megoldhatják az ügyet az álmok által. Megkezdődik a hajsza a gyilkos után.

Ismét egy iskola a természetefeletti lények számára. Lehet, hogy azért nem váltam rajongóvá, mert már kezd az agyamra menni ez a sok akadémikus cucc, hisz ezen sorozatok is ezen alapulnak: Hex Hall, Evernight, Vámpírakadémia, de még a Harry Potter is, de azt inkább most nem sorolnám ide, mert más lapra tartozik. Egyszerűen kezd gyakori témává válni, ezért már semmi különleges nincsen benne. Ezért eleinte eléggé nehezen merültem bele a történetbe, el is játszottam a félbehagyás gondolatával, de aztán eldöntöttem, hogy csak azért sem teszem le, mert megérdemel egy esélyt.

Végül azért kellemes kikapcsolódás volt. Könnyed, laza, néhol derűs és szórakoztató egyveleg. Egy kis természetfeletti, egy kis nyomozás, egy kis szerelem. Egyszóval egyszeri elolvasásra és kikapcsolódásra tökéletes a nyaralás alatt. Porka és Eli szerethetőek (egyre jobban kezdem megszeretni az Elijah nevet, ami még így rövidítve Eli-ként is jól hangzik), a történet azonban nem rejtett sok meglepetést. Konkrétan már a negyedénél rájöttem a nagy titokra, a gyilkos kilétére, így a végén egyáltalán nem vágtam az államat a földre. Kiszámíthatónak bizonyult a történet, de nem bántam annyira, inkább vállonveregettem magam, amiért elmennék Sherlocknak is, vagy csak a főszereplőnő túl naiv? Mindegy.

Több motívum is tetszett, főleg az álmok és az azokban megbújó utalások, vagy éppen az írónő kedvesen humoros stílusa, aki végül egy olyan főszereplőnőt kreált, akinek szívesen olvasom a gondolatait. Zavart azonban néhány szereplő, a kiszámíthatóság és a szerelmi háromszög létrejötte is. Mindent összevetve kellemes kikapcsolódás volt, de nem volt rám világokat megrengető hatással. De néha nincs is szükség erre, néha csak egyszerűen jó kikapcsolódni olvasás közben.

Mindee Arnett: A Rémálom-ügy
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Eli, Porka
Sorozat: Akkordél Akadémia
1.) The Nightmare Affair – A Rémálom-ügy
2.) The Nightmare Dilemma - A Rémálom-dilemma
3.) The Nightmare Charade - A Rémálom-rejtvény
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 340
Eredeti cím: The Nightmare Affair
Műfaj: fantasy, ifjúság, romantikus