Mai Jia: Kódfejtő

Mikor megakadt a szemem ezen a gyönyörűségen a könyvesboltban, akkor még nem is tudtam igazán, milyen regénnyel lesz dolgom. A borító bársonyossága, a füzetre firkált matematikai egyenletek sokasága és maga a cím, Kódfejtő rögtön elérték nálam azt a szintet, amikor nagyokat pislogva felkapom a szerzetet és eldöntöm, hogy igenis hazajön velem. Hát így került Mai Jia regénye a polcomra, holott azelőtt sehol sem hallottam az íróról, sehol sem láttam a regényt, semmit sem tudtam róla. Olyan zsákbamacskaszerű regényválasztás volt, amire nem gyakran vetemedek, mert veszélyes.

Kijelenthetjük, hogy ez az első kínai író tollából született regény, amit valaha olvastam, valamiért nem is vonzott soha a keleti regények varázsa, mindig maradtam Európa és Amerika keretei között, a Kódfejtő elolvasása után kezdek rájönni, hogy ez akár még hiba is lehet.

Még amikor bele is kezdtem a regény olvasásába, akkor sem néztem utána a dolgoknak, csak átadtam magam az ismeretlennek. Kezdetben nehéz volt hozzászokni a stílushoz, nem nagyon tudnám megmagyarázni, hogy miért. Szokatlan volt, racionális és tényszerű, információk és személyek táborát osztotta meg velünk az író, amik folyamatosan bővültek, egész generációkon mentünk keresztül, sok egyéni sorson és nem voltam benne biztos, hogy hová is fogunk kilyukadni. Ismét hozzáteszem, nem igazán néztem utána a regény cselekményének, ezért furcsállottam, hogy személyek születését, élettörténetét, halálát ismerhettem meg pár oldalon, majd következett a történet következő szereplője. Így haladtunk, mígnem el nem érkeztünk a családfa azon szereplőjéhez, akiről történetünk szól.

Jinzhen élettörténete korántsem egyszerű vagy egysíkú. Végtelenül izgalmas, de nem olyan őrült sziklamászós vagy dzsungeles módon, hanem a szó átlagos értelmében. Jinzhen ugyanis egy zseni. Az ő sorsát követhetjük nyomon a Kódfejtő című regényben egészen a nagyszülei élettörténetéből indulunk ki, majd Jinhzen megszületéséről, fiatalkoráról olvashatunk, amikor már megmutatkoztak zsenialitásának jelei, főleg a matematika területén; majd ifjabb évei következtek, az iskolák, ahol egyre gyorsabban egyre magasabb osztályokba került okossága miatt, majd az egyetemek, állások, nagyobb munkák, díjak, felkeresések, titkosszolgálatok és végül a kódfejtés, mely végül a zseni mélyrepülését okozta.

Hogy én mennyire régen olvastam ilyen érdekes regényt és hogy mennyire hiányzott! Már önmagában a tény, hogy egy zseni élettörténete tárul elém, elég ahhoz, hogy kedvenccé tegye a történetet. Nagyon szeretem az ilyesfajta embereket, akiket "zseniknek" neveznek esetleg az intelligenciájuk, okosságuk vagy eltérő látásmódjuk miatt, mert annyira eltérnek az átlagembertől. És most nem a filmekben látott zsenikre gondolok, hanem a valóságban is létező, közöttünk járó zsenikre, mint például Einstein, aki az általános relativitáselméletet hagyta az utókorra, vagy Alan Turing, a brit zseni, aki feltörte a náci tengerészet kódját, és még sok más nagy koponyát megemlíthetnék.

Ezek az emberek, akik arra rendeltettek, hogy valami zseniálisat alkossanak, ami a társadalom javát szolgálják, vagy pont ellenkezőleg. Az különbözteti meg őket a többi embertől, hogy ők valahogy máshogy tekintenek a világra, más perspektívából tekintenek egyes problémákra, így könnyebben megoldják azokat, esetleg nehezebben birkóznak meg egyes gondokkal, amik az átlagembernek semmiséget jelentenek. Ők sokkal érzékenyebbek, sokkal törékenyebbek mint mi, a zsenialitásukban rejlik ez a törékenység, ahogy maga a regény is tökéletesen lefesti ezt előttünk.

Jinzhen bravúros élettörténete engem teljesen magával ragadott, ahogy ez a koponya olyan fizikusokat és matematikusokat előzött meg, akik akkoriban nagynak számítottak, folyton feljebb emelte a lécet, amit folyton meg tudott ugrani, ezért egyre több és több lehetőség került útjába, melyek egyre mélyebbre süllyesztették őt. És akárcsak a többi zseni, Jinzhen sem volt teljesen egészséges személyiség, nem nevezhető egy érzelmes személynek, a szerelem sem talált rá, barátok sem vették körül, egyszerűen a matematikának és munkájának élt; a tudás és tanulás vált a szenvedélyévé.

A kiemelkedő életpályája akkor pecsételődött meg, amikor kódfejtőnek állt. A kódfejtés ugyanis a legnagyobb zseniket is megtöri, a rengeteg kód, melyek közül van amit könnyedén, van amit lehetetlenség feltörni. A kudarc a zsenik és maximalisták igazi pokla. A kínai titkosszolgálat elit kódfejtő egységénél eleinte sikerek követnek sikereket, ahogy Jinzhen olyan kódokat is feltör, melyekhez azelőtt egy kódfejtő sem mert nyúlni, de aztán megleli az ő nagy fehér bálnáját egy végtelenül nehéz kódsor formájában, mely végül a mélybe és őrületbe sodorja Jinzhent.

Hogy én mennyire imádtam, ahogyan Mai Jia a matematikáról, fizikáról, egyenletekről, kódfejtésről ír! Egyszerűen zseniális. Valahogyan megtalált egy tökéletes egyensúlyt, amely keretein belül nem is úgy ír, mintha az olvasó teljesen laikus lenne, de nem is úgy, hogy csak matematikus koponyák értsék meg a könyvet. Végtelenül élvezetes. Metaforák és hasonlatok segítségével magyarázza el az olvasónak a bonyolultabb momentumokat, amik által könnyedén megértjük és közelebb kerülünk Jinzhen sorsához és gondolkodásmódjához.

És mindezek után, miután ilyen jó szájízzel végeztem a regénnyel és rájöttem, hogy egy ilyen remekbe szabott regény került a kezeim közé, akkor jutottam el az író által írt utószóhoz, amely teljesen ledöbbentett. Kiderült ugyanis, hogy a Kódfejtő nem fikció. Ez van, amikor nem nézek utána egy regény hátterének, csak olvasom és hagyom, hogy magával ragadjon. A Kódfejtő és Jinzhen története nagyon is valós élettörténet, Mai Jia éveket, ha jól emlékszem több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy Jinzhen történetét leírja, a lehető legpontosabban, a kis vakfoltokat kreatívan kitöltve, de ügyelve arra, hogy semmi valótlan ne kerüljön a lapokra.

Az utószóban Mai Jia részletesen tudatja velünk, hogy mely neveket kellett megváltoztatnia - vagy kérésre vagy mert így kellett védenie az adott személyt - pontosan leírja, hogy mikor és hogyan jött az ötlet, hogy leírja ennek a zseninek az életét és hogyan gyűjtötte be ehhez a szükséges információkat. A regény maga is részben interjúkból áll, valamiért mégsem realizáltam magamban, hogy igaz történetről van szó, hisz már számos olyan fiktív regényt olvastam, melyekben interjúkkal halad előre a cselekmény.

Szóval döbbenten és letaglózva tettem le a könyvet és őszintén szólva, talán így volt a legjobb. Így, hogy fogalmam sem volt, valós sorsokról olvasok, mert úgy is, hogy fiktívnek hittem, megérintett a történet, de amikor a regény végén, szinte a semmiből a képembe vágja az író, hogy mindez igaz, ez az érzés felbecsülhetetlen volt. A regényhez fűződő addigi összes érzelmem felerősödött, mikor ez kiderült, minden kiélesedett és minden hatványozódott. Mintha egy filmet néztem volna végig és csak az utolsó filmkockán írták volna ki a képernyőre, hogy "Igaz történet alapján".

Az ilyesfajta, véletlenül a semmiből a kezembe "ugró" regényeket, amik végül ilyen hatással vannak rám, szinte már-már paranormálisnak hatnak. Ki tudja, miért mentem be akkor a könyvesboltba (hisz emlékszem, akkor éppen nem akartam vásárolni, csak szétnézni), ki tudja, miért pont erre néztem rá, miért pont ezt vettem fel a polcról, mikor semmit sem tudtam róla... Nagyon örülök, hogy végül így történt.

Mai Jia: Kódfejtő

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Jinzhen

Megjelent: 2001

Kiadó: Libri

Oldalszám: 432

Eredeti cím: 解密

Műfaj: történelmi

Tovább...

Gregus Gábor: Újabb elmezavar

Ismét abba a hibába csöppentem, hogy egy regényről egészen a kiolvasása pillanatáig azt hittem, hogy egyedülálló regénnyel van dolgom. Ez volt a Pillanatnyi elmezavar olvasása esetében is és egyrészes regénynek igazán remekre sikerült egy olyan véggel, mely félig-meddig kétségek között tartja az olvasót és hagyja, hogy az olvasó maga döntse el, akkor végül mi is történt főhősünkkel. Egyébként imádom az olyasfajta befejezéseket, amik a fantáziádra bízzák magukat. /Lásd az Eredet című filmet./

Ezért is lepődtem meg, mikor kiderült, hogy a Pillanatnyi elmezavar egy trilógia első kötete. Őszintén szólva eme felismerés elsősorban megijesztett, hisz olyan bravúrosnak éreztem a Pillanatnyi elmezavar befejezését a maga függővégével együtt és nem számítottam arra, hogy a folytatás pozitív hangot adhat a történetnek, ezért nem is emeltem nagy elvárásokat a folytatás irányába.

A borítótól ismét el szeretnék vonatkoztatni, mert sajnálom, de az én ízlésemnek még mindig túl szexista, még akkor is, ha magához a regény stílusához illik. Mellesleg nagyon viccesnek találom azt a homlokpántos faembert... Oké, befejeztem.

Az első kötetből tudhatjuk, hogy főszereplőnk Domán egy végtelenül egyszerű és hétköznapi személy, aki egyfajta fantasyvilágba kerül, ahol különleges Hullám képessége van, állatszerű élőlények élnek, akiket animáknak hívnak és ahol úgy összességében bármi megtörténhet. A második kötet ismét egy izgalmas kalandba kalauzol minket, ahol bőven van csata, túlélésért folyó harc, szerelem, egy csipetnyi beteges éllel és abszurditással. Gregus Gábor még mindig remekül csavarja a történetet bonyodalmakkal és fordulatokkal tarkítva, holott azt be kell vallani, hogy az Elmezavar trilógiához azért elkél egy kis befogadóképesség, ugyanis a mese és fantasy szépen keveredik benne az enyhe brutalitással, szexualitással és a néha nagyon beteg elgondolásokkal. De azt is hozzá kell tennem, hogy én mindig is szerettem az ilyesfajta kifacsarodott és groteszk stílust, úgyhogy semmi problémám nem volt vele.

A Gregus Gábor által megalkotott világ még mindig egyedi és érdekes, kiemelkedő a fantasyvilágok között, mindig van újabb dolog, ami meglep engem, vegyük például az égszín-változást, ami szintén meg volt magyarázva a regényben.

De ami a leginkább foglalkoztat engem az még mindig az az enyhe mátrixos vonatkozás, amely szerint az egész világ és cselekmény csak Domán betegsége miatt létezik és végig Domán fejében kalandozunk egy kitalált fantáziavilágban. Imádom ezt az elgondolást. Az Újabb elmezavarban már biztos kijelentést is kaptunk, miszerint valóban Domán betegsége hozta létre ezt az egész lázálmot és hogy ez nem a valóság, holott az első részben úgy emlékszem, ez nem volt kimondva, csak függött a levegőben egyfajta nyílt titokként.

Mindent összevetve ismét egy jót szórakoztam ebben az érdekes világban, amit Gregus Gábor megalkotott, az első kötet talán nagyobbat ütött az újdonságával és az izgalmas elgondolással, miszerint "talán csak Domán fejében zajlanak az események". A második kötet is izgalmasnak bizonyult, de még nem tudtam eldönteni, hogy jó ötlet volt-e ebből trilógiát alkotni. Talán a harmadik kötetben kiderül és egy olyan végkifejletet kapok majd, amitől leesik az állam. Talán Domán is csak egy kádban fekszik, mint Neo... Viccet félretéve, kíváncsi leszek a lezárókötetre és hogy hová vezet ez az agymenés, hogy mi lesz végül Domán sorsa.

Köszönöm szépen a könyv élményét, Gregus Gábor!

Gregus Gábor: Újabb elmezavar

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/1

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: Elmezavar 1.) Pillanatnyi elmezavar 2.) Újabb elmezavar 3.) Végső elmezavar

Megjelent: 2013

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 466

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy

Tovább...

Csátvák Soma: Saltlands

Ezúttal egy posztapokaliptikus környezetbe kalauzolt engem Csátvák Soma regénye, a Saltlands. A regény több okból kifolyólag is felkeltette a kíváncsiságomat. Az első ok maga a borító, ami elborultan hangulatos lett, már önmagában előrevetíti, hogy egy tömény fantasyval lesz dolgom, nagyon tetszik. A második ok a váltott szemszög, pontosabban a három főszereplő váltakozása. A harmadik ok a lefestett világ.

És van egy "rejtett" negyedik ok is, ami a regény születésének körülménye és megelőző kiváltó oka, ami nem más, mint egy posztapokaliptikus társasjáték, amiből Csátvák Soma az ihletet merítette. Megvallom, nem vagyok a társasjátékok nagy rajongója, igazából utálom őket, kezdve a Monopolyval... De ezt most inkább hagyjuk! A posztapokaliptikus társasjáték gondolata viszont piszkálni kezdte a fantáziám, ezért különösen kíváncsi lettem arra a regényre, ami belőle/általa született.

A Saltlands alcíme "Isten után" megsúgja nekünk, hogy egy erőteljes ugrást tettünk a jövőbe. /Legalábbis tippem szerint, mert a regényben nem található utalás arra, hogy mikor is járunk, de mivel disztópia, feltételezem, hogy egy jövőképet fest le./ A megalkotott világ sivár, sivatagos, az egykori társadalomnak és civilizációnak hűlt helyét találjuk, a fő cél a túlélés, a napról-napra való élet. A lefestett világ nekem egy az egyben a Mad Maxre hajazott a sivataggal, a járműveken haladó gengszterekkel, a homokviharral... Annak a filmnek a jelenetei peregtek le a szemeim előtt olvasás közben. A megalkotott világ egyébként jól kidolgozott és részletes.

Ebben a kétségbeejtő, de hangulatos világban három főszereplőt ismerhetünk meg, akiknek a gondolataiba belemászhatunk és testközelből élhetjük át a velük történő kalandokat. Három merőben eltérő karakterről van szó, a regény elején mégis nehezen különböztettem meg őket, eleinte valahogy nem sikerült kialakítani a különböző karaktereket, összemosódtak a fejemben és időnként vissza kellett néznem, hogy most éppen kinek a fejezetét is olvasom. De ez az egyszínűség hamar elmúlt és szétvált a karakterek személyisége, kialakítva ezzel az eltérő gondolkodási stílusukat is.

Érdekesnek találom, hogy Csátvák Soma nem nevezte el a karaktereit. Egyiket sem. Kíváncsi vagyok, vajon miért? Érdekes koncepció, ritkán találkozom olyan regénnyel, melyben egy személynév sem hangzik el. Így lett a három főszereplőnk: a Harcos, a Kalmár és a Sámán. Tippelhettek, melyik karakter nyerte el leginkább a tetszésemet. A Harcos erőteljesen kivált a három közül, az egyetlen női főszereplő, akinek személyében egy nagyon erős, kitartó és nyers főhősnőt ismerhettünk meg, az ő fejezeteit szerettem olvasni a leginkább. Emellett a Kalmár egy végtelenül eszes személyiséggel megáldott karakter, a Sámán pedig egy tipikus ál-próféta, aki túlélése érdekében megvezeti a népet.

A három főszereplő külön utakon indul neki a kalandnak, egyszerű volt kitalálni, hogy a sorsuk valamikor keresztezni fogja egymást, csak abban nem voltam biztos, hogy milyen formában és mikor. A regény cselekménye pörgős, rövidebb fejezetek váltják egymást, ezáltal könnyen olvasható, gördülékeny, igazán élvezhető az írásmód és a stílus. A szeretnivaló és erős személyiségű karakterek is viszik tovább a történetet a hátukon. A történet végkifejlete pedig még engem is könnyedén meglepett.

Összefoglalva tehát egy hangulatos, jól megalkotott világba kalauzol minket Csátvák Soma, három szerethető karakterrel, pörgős cselekményvezetéssel, fordulatokkal és remek stílussal. Pompás olvasmány egy lusta délutánra, amikor valami izgalmasabbra vágysz!

Köszönöm szépen a könyv élményét, Csátvák Soma!

Csátvák Soma: Saltlands

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Harcos

Megjelent: 2016

Kiadó: Smashwords

Oldalszám: 260

Eredeti cím: -

Műfaj: disztópia, fantasy, sci-fi, posztapokaliptikus

Tovább...

Dave Eggers: A Kör

A Könyvfesztivál egyik beszerzése, talán az első volt, Dave Eggers A Kör című regénye, ami több tény miatt is felhívta magára a figyelmem. Az első és legfontosabb ok az a belőle készülő film, amiben Tom Hanks játszik a főszerepben, vagyis egy zseniális alkotásra kell számítanunk. A második az alaptémája, ami végtelenül érdekesnek ígérkezett. A harmadik, hogy mindenki várta körülöttem a regényt, ez is megerősített engem abban, hogy remek műnek nézek elébe.

Hát nem.

Kezdjük a témával. A regény ugyanis remek alapokon nyugszik, szinte betonbiztos alapokon, amikre könnyen fel lehetett volna építeni egy briliáns utópisztikus thrillert, csak valamiért nem sikerült.

Egy enyhén futurisztikus cég keretei között mozog a történet, melybe egy egyszerű személy, Mae bebocsátást nyer egy igen nyereséges állás formájában. A rengeteg újszerű technológiával megáldott cég a Kör nevet viseli magán, mindig a tökéletességre törekszik, mindenféle előnnyel ruházza fel alkalmazottait és világszintű változtatásokat próbál elérni, melyek a társadalom javát szolgálják. A kezdeti bepillantás egy egyszerű, innovációs cég képét festi le előttünk, de ahogy Mae egyre jobban bekerül a mókuskerékbe, úgy fokozatosan jövünk rá, hogy ez a cég sokkal inkább egyfajta szektaszerű mániákus szervezet, amely nem ismer határokat.

Az alaptörténet mindenképpen erős társadalomkritikát fogalmaz meg a mai nagyvállalatokról és az internet uralmáról, melyen minden egyes lépésünk lenyomozható és megfigyelhető. A regény egy enyhén drasztikus, mégis ismerős és nem is olyan távoli jövőképet fest le, ami talán már el is érkezett, csak lappangva és alattomosan.

A Kör minden egyes cselekedetét a jó cél érdekében teszi, legalábbis ezt állítja, a társadalom jóléte és biztonsága mögé burkolózik, miközben számos veleszületett jogtól fossza meg az emberiséget. A cselekedeteket akár rétegződve is leírhatnánk, melynek tetején a társadalom előnyére vált technológiák állnak, mint a terrorizmus, a bűncselekmények, az erőszak elleni küzdelem, de ezekhez is olyan eszközökhöz nyúl, melyek már megsértik az emberek magánszféráját. A mélyebb rétegekben azonban a 24 órás megfigyelés, a virtuális lét és élet, a mások kitaszíttatása és egyebek helyezkednek el, melyek olyan mély gödörbe süllyesztenék a társadalmat, amiből sosem lábalna ki.

Minikamerák felállítása? Bárkinek? A világon bárhol? Legálisan? És az összes ilyen minikamera felvétele bármikor bárki által élőben megtekinthető? Milyen szinten sérthetjük ezzel mások jogait és magánszféráját? Helyezzünk el titokban egy ilyen kamerát szüleink otthonában, hogy rögtön tudjuk, ha baj van? A cél nemes, de az eszköz végtelenül magánszférasértő. A politikusak nyakába helyezzünk egy pici kamerát, 24 órás élő közvetítéssel, hogy bárki bármikor és bármeddig figyelhesse a jelölteket? Minden egyes lépésünket és mozdulatunkat osszuk meg a világgal az interneten, mert ha nem tesszük, önzően meghagyjuk magunknak az emlékeket, ahelyett, hogy mással is megosztanánk azokat? Ez valóban önzőség lenne? Életünk hány százalékát töltjük az interneten és mégis mire jó az? Milyen szinten hasznos és milyen szinten sértő az internetes megfigyelés? Vajon most is figyelnek a laptopod vagy a telefonod kameráján? Hogy mit csinálsz, mit eszel, mit üzensz másoknak?

Értitek a lényeget?

Vajon hol található az a meghúzandó határ, amit nem kellene átlépni ebben a társadalomban?

Látjátok már, miről is szól maga a regény? Érzitek, milyen remek alapok és milyen remek téma ez, mennyire hátborzongató és elgondolkodtató egyben? Paranoiássá tesz, valahol rettegéssel tölt el. Mert ami egyszer felkerült az internetre az ott is marad mindörökre.

Dave Eggers egy zseniális társadalomkritikával ellátott témát választott, egy nagyon is hihető világképet, melyben már fél lábbal benne élünk és semmit sem tehetünk az ellen, hogy teljesen elárasszon minket a technológia ezen szakasza. A cég, mint egy ki nem mondott szekta, mely mindent és mindenkit meg akar figyelni egy tökéletes társadalomkép kialakítása érdekében.

Erre, ezekre a biztos alapokra, megkaptam ezt. Kaptam egy főszereplőnőt, Mae-t, akit legszívesebben kidobtam volna az ablakon. Egy végtelenül gyenge személyiséggel megáldott, nagyon naiv és könnyedén manipulálható leányzó szemszögéből élhetjük át ezt az egészet E/3 személyben, ami olyan szintű pazarlás, hogy az valami hihetetlen. Bármelyik másik szereplő perspektívájából szívesebben vittem volna végig a történetet (kivéve Annie-t, úristen, a másik borzalmas személyiség a regényben).

Mae frissen került bele ebbe a kerékbe, egy ideig furcsállja a cég különös nézeteit majd teljesen beleolvad az egészbe és magával rántja a szekta. Igazából ennyi történik vele. Semmi hezitálás, elgondolkodás, hogy ez így talán nem jó. Mennyivel izgalmasabb lehetett volna a regény, ha a főszereplő egy erős, ambíciókkal megáldott nő, aki rájön, hogy a Kör nem más, mint egy szekta és belülről rohasztja azt szét. Erre a végén csak a fejemet tudtam fogni kínomban, mert rá kellett jönnöm, hogy reményeim szertefoszlottak, Mae tényleg csak egy engedelmes bárány, mint mindenki más.

Ez persze rámutathat arra is, hogy ebből a jövőképből nincs menekvés, el fog érkezni és retteghetünk. Vagy csak egyszerűen rossz karaktert alkottak meg a regény főszerepére és kész. Remélem azért Emma Watson ennél talpraesettebb és intelligensebb lesz. Vagy inkább ne is reménykedjek?

A borzalmas főszereplő mellett, akinek a helyében én már láncfűrésszel mentem volna be dolgozni az idióta körösök csesztetései miatt, amiktől folyton-folyvást a falra másztam, az írásmód volt a másik nagy problémám. *Mély sóhaj.* Nem volt jó.

Kezdem úgy érezni, hogy ez az értékelés kezd elcsúszni, de most már kiírom magamból. Régen olvastam olyan könyvet, aminek ilyen borzalmas az írásmódja/stílusa. Annyira elvonatkoztatott még a főszereplőnőtől is, pedig azért az ő perspektívája, csak E/3 személyben, hogy nem tudtam most sírjak-e vagy nevessek, hogy nem kell Mae buta gondolatait olvasnom.

A regény cselekménye is hagy némi kivetnivalót maga után, merthogy *köh-köh* nem történik benne semmi. De tényleg semmi. Mae bejár dolgozni, egyre többet tudunk meg a cégről, én egyre jobban kiakadok dolgokon, de amúgy ennyi. Ja, volt egy izgalmas rész. Meg egy érdekes a cápával. De egyébként csak ecsetelték az olvasónak az újabbnál-újabb technológiákat, hogy Mae mennyire megy fel a népszerűségi ranglétrán... De ez kit érdekel???

Egyszerűen irritált az írásmód, irritált az is, ami annál a cégnél történt, irritánt, ahogy néha Mae-jel bántak, irritált maga Mae (de nagyon), irritált Annie és igazából mindegyik mellékszereplő. Mercert kivéve. Mert legalább egy értelmes ember elhelyezkedett a könyvben, aki átlátta az igazi helyzetet, hogy ez az egész csak egy borzalmas jövőképbe vezet minket. Egyetlen egy szereplő. Spoiler (És még ő is meghal...)

Ha ilyesfajta társadalomkritika érdekel, kedves olvasó, ezerszer inkább ajánlom a Black Mirror sorozatot. Annak egyes részei pontosan azokat a problémákat festik le felnagyítva, amikkel ebben a regényben találkozhatunk. Egy rész az internetes ranglétra szerinti megítéléssel, egy másik a szenzációhajhászással, egy harmadik a politika irracionalitásával... Egy zseniális sorozatról van szó egyébiránt, mindenkinek bátran ajánlom!

Szóval a Kör: nem, nem, nem. Örülök, hogy vége. Örülök, hogy magam mögött tudhatom. Egy végtelenül jó téma került az elmémbe ezzel a regénnyel, ami elgondolkoztat és kicsit paranoiássá tesz, de maga az élmény, az olvasása sokszor kínszenvedésnek felelt meg. Csak abban tudok reménykedni, hogy a film kárpótol majd, mert igenis előfordul, hogy a film jobb, mint a könyv. Mostanában elég sokszor. Úgy érzem, most is így lesz.

Dave Eggers: A Kör

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2013

Kiadó: Európa Kiadó

Oldalszám: 382

Eredeti cím: The Circle

Műfaj: disztópia, sci-fi

Tovább...

Izolde Johannsen: Gránátok ​a becsületért

Izolde Johannsen munkássága már egyáltalán nem ismeretlen a számomra. Mindig is szerettem azt, ahogyan lefesti a történéseket és karaktereit, amik mintha leköszönnének a lapokról. A Birodalom tengeri bástyái sorozat esetében viszont a szereplők valóban visszatekintenek ránk a lapokról, hisz valós helyszíneket, történéseket, szereplőket elevenít meg maga a Gránátok a becsületért is, A birodalmi kalóz folytatásaként.

Mi tekinthető igazán megrázónak? Sosem a horror vagy a krimi műfaj volt megrázó számomra, hanem sokkal inkább azok a történetek /akár filmen, akár könyvlapokon/, melyek valós és tragikus eseményeket mesélnek el. A hideg futkos az ember hátán, amikor ilyen testközelből élhet végig egy megrázó történelmi eseményt. Főleg, ha a szereplői már olyan közel kerültek az ember szívéhez az első kötetben is, mint például Paul Ascher személye hozzám.

Én ismét csak gratulálni tudok a Gránátok a becsületért megszületéséért, annyira érződik a regényen, hogy gondos és nagyon hosszadalmas háttérmunka lappang mögötte, az a rengeteg adat, történelmi tény, még a számomra kínainak minősülő mérnök-, had-, katona-... stb nyelvezet és szakzsargon is még pontosabbá és reálisabbá tette a regényt, ami egy igazán laikus olvasónak (mint amilyen én vagyok) egy picit megterhelő lehet, ugyanakkor ezt a pontosságot és történelmi hitelességet mindenképpen a könyv előnyére kell megemlíteni.

Nem is igazán realizáltam magamban, hogy mi lesz ennek a kötetnek a vége, ezért is ért olyan váratlanul. Persze csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet, erre az utolsó fejezetekben csak megtörten kapkodtam a fejem. Amikor ehhez hasonló történelmi könyveket olvasok vagy filmeket nézek, akkor mindig elgondolkozom azon, hogy miért? Mégis miért? Valószínűleg csak az én végtelenül pacifista felfogásom kérdezteti ezt velem, hogy miért kell életeknek így végződniük a háború árnyékában? Ki jön ki jól ebből és aki jól jön ki, az vajon nem teszi fel magának ugyanezt a kérdést?

A Gránátok a becsületért ismét rengeteg érzelmet ont magából és kelt az olvasóban /megfelelő példa erre a fenti kirohanásom/, akárcsak A birodalmi kalóz. Miközben olvastam, azon tűnődtem, milyen remek film lehetne ebből. Olyan A fegyvertelen katona vagy éppen Deepwater Horizon szinten, rengeteg érzelemmel és mondanivalóval.

Én ismét csak megköszönném az élményt Izolde Johannsennek és minél több olvasót ösztönöznék arra, hogy ragadjon a kezébe egy A birodalmi kalózt, utána pedig egy Gránátok a becsületértet.  A történelemrajongók esetében kezeskedem, hogy nem bánják meg!

Köszönöm szépen a könyv élményét, Izolde Johannsen!

Izolde Johannsen: Gránátok a becsületért

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Paul Ascher

Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái 1.) A birodalmi kalóz 2.) Gránátok a becsületért 3.) Kalandor a tengeren 4.) A furfangos fivérek 5.) Észak magányos királya

Megjelent: 2017

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 450

Eredeti cím: -

Műfaj: történelmi

Tovább...

Borsa Brown: Az Arab lánya (Második rész)

Magabiztosan állíthatom, hogy ez volt számomra az idei év egyik leginkább várt könyve. Az Arab és Az Arab szeretője után, amik teljes képet adtak egy kultúrák közötti szerelemről, mindennél jobban vártam az ebből a szerelemből világra jött Anna történetét. És míg Az Arab lánya első kötete teljes csalódást okozott, mivel nem azt kaptam, amit vártam, hanem csak az első kötet másolatát, addig ez a második kötet nemcsak hogy az idei év egyik kedvenc könyve lett számomra, hanem ezzel Borsa Brown beférkőzött a kedvenc íróim körébe is.

Erősen elgondolkoztam azon, hogy vajon mi szükség is volt arra, hogy az írónő Anna történetét két részbe szedje, de természetesen rájöttem a válaszra (legalábbis szerintem). Gamal története nem végződhetett úgy, ahogy végződött. Talán ez vezetett ahhoz, hogy Az Arab lánya első kötete megszületett és habár mélypontként lett többek által elkönyvelve, a második kötet minden csalódott lélekben betöltötte az űrt.

Ez a harmadik (harmadik kötet második fele?) rész pontosan azt adta nekem, amit szerettem volna kapni. A két hihetetlenül eltérő kultúra, az arab és a magyar találkozása egy épphogy nővé cseperedő arabként elfogadott, de magyar vérrel rendelkező lány szemszögéből. Akinek az egész eddigi világ alapjaiban fordul fel, mikor kiderül, hogy nem az az édesanyja, aki felnevelte, hogy a vér szerinti anyja egy teljesen más világból, más kultúrából származó nő volt, akit már sosem ismerhet meg. Anna egész létfelfogása és élete fordulópontot vesz, habár a körülötte lévők továbbra is bizonygatják, hogy ugyanolyan családtag, mint mindenki más. Mindenki ugyanúgy tekint rá ezután is, kivéve egyetlen egy valakit. Khalid attól a naptól kezdve máshogy tekint Annára, a testvérek közötti végtelen szeretet és odaadás helyét valami más veszi át.

Ez a kötet valahogy eltér azoktól, amiket eddig olvastam az írónőtől. Teljesen mást helyez a történet középpontjába, nem a szerelmet (habár az is erőteljesen jelen van), de főleg nem az erotikát, sőt az szinte nincs is ebben a kötetben, egyáltalán nem ezen van a hangsúly (aminek egyébként én külön örültem), hanem az identitáson, a hovatartozáson és mindenekelőtt a családi és főleg a testvéri összetartáson és szereteten. És pontosan ezért imádtam.

Anna és Khalid kapcsolata volt a legfőbb lényege és kulcsfontosságú momentuma ennek a kötetnek. Az a testvéri kötelék, ami gyermekkorukban oly szorossá fonódott a gyermeki ragaszkodás és szeretet oltárán. Ami a későbbiekben csak megerősödött és amely fordulóponthoz ért azon a napon, mikor kiderült, hogy Annában magyar vér is csörgedezik. Khalid onnantól kezdve eltávolodott Annától, teljesen más szemmel nézett rá, mint azelőtt. És habár csak Anna szemszögét ismerhettük meg ebben a kötetben, nagyon erősen érzékelhető volt Khalid jellemében a vívódás.

Anna személyisége is magával ragadott. Ahogy egyszerre jelen van benne a magabiztosság, törtetés és az alázat, végtelen odaadás. Khalid pedig meglehetősen erős esélyekkel fogja átvenni Gamal helyét az olvasók szívében, habár nálam már rég felülmúlta Gamalt, aki valamiért engem sosem varázsolt el. Khalid ezzel szemben, az Annához való ragaszkodása végett, teljesen levett a lábamról /könnyedén megjósolható volt, hogy saját kötetet fog kapni/. Habár egy dolgot nem értettem, hogy az írónő mégis mit akart elérni azzal a pár jelenettel, mikor (lehet, hogy csak számomra) úgy tűnt, mintha Khalid vonzódna Annához. Talán beképzeltem magamnak, de mintha lett volna egy ilyen enyhe éle egyes szituációknak. Talán csak az írónő már nagyon szívesen kieresztette volna Khalidnak azt az oldalát is, amit majd Az Arab fiában fogunk látni.

De a testvéri köteléken kívül az apa-lánya kapocs is erősen jelen van a regényben, néha kegyetlen, néha végtelenül szeretetteljes módon. /Az azért nem biztos, hogy egy Gamal-szerű apát szeretnék magamnak./ A szülői ágról sokkal figyelemre méltóbb Yasmin, aki anyatigris szerepben tündököl nemcsak Khalid, de Anna oldalán is. Már Az Arab lánya első kötetében is hatalmasat nőtt a szememben, sokkal nagyobbat, mint Csilla valaha, de most még inkább bebizonyította, hogy meddig is képes menni egy anya, ha a gyerekeiről van szó, még akkor is, ha nem vér szerinti. /Csak sajnálni tudom, hogy egy Gamal-féle mellett kötött ki./

Anna tehát meg akarja ismerni szülőhazáját, ki ne akarná ezek után? De a regény is ráerősít arra a tényre, hogy nem is igazán a származás az, ami otthont ad az embernek. Nem az számít, hogy honnan jöttünk, hogy milyen vér csörgedezik az ereinkben, hanem az a közeg, melyben felnőttünk és mindenekelőtt akik mellett felnőttünk.

Persze végül Annára is rátalál a szerelem, elvégre egy romantikus regényről és Borsa Brownról van szó, de van egy olyan érzésem, hogy nem Billal volt az, akit minden olvasó a szívébe zárt ebben a regényben (hisz nem is tudunk meg róla olyan sokat), hanem Khalid. És akkor most ki is jelenthetem, hogy nagyon kíváncsi leszek a befejező kötetre, amiben Khalid kapja meg a főszerepet.

Mivel ez a kötet a kedvenc könyvem eddig az írónőtől, már alig várom, hogy esetleg Khalid története megugorja a lécet. Csak azt sajnálom, de azt nagyon, hogy a molyon egy könyvként felel meg mindkét Az Arab lánya kötet, mert így az első jócskán lehúzza a másodikat, ami pedig bőven megérdemel minden csillagot.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Borsa Brown: Az Arab lánya (Második rész)

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Anna, Khalid

Sorozat: Az Arab 1.) Az Arab 2.) Az Arab szeretője 3.) Az Arab lánya (Első rész) 3.) Az Arab lánya (Második rész) 4.) Az Arab fia #Az Arab lánya (Harmadik rész) #A koronaherceg

Megjelent: 2017

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 500

Eredeti cím: -

Műfaj: erotikus, romantikus

Tovább...