Dave Eggers: A Kör

A Könyvfesztivál egyik beszerzése, talán az első volt, Dave Eggers A Kör című regénye, ami több tény miatt is felhívta magára a figyelmem. Az első és legfontosabb ok az a belőle készülő film, amiben Tom Hanks játszik a főszerepben, vagyis egy zseniális alkotásra kell számítanunk. A második az alaptémája, ami végtelenül érdekesnek ígérkezett. A harmadik, hogy mindenki várta körülöttem a regényt, ez is megerősített engem abban, hogy remek műnek nézek elébe.

Hát nem.

Kezdjük a témával. A regény ugyanis remek alapokon nyugszik, szinte betonbiztos alapokon, amikre könnyen fel lehetett volna építeni egy briliáns utópisztikus thrillert, csak valamiért nem sikerült.

Egy enyhén futurisztikus cég keretei között mozog a történet, melybe egy egyszerű személy, Mae bebocsátást nyer egy igen nyereséges állás formájában. A rengeteg újszerű technológiával megáldott cég a Kör nevet viseli magán, mindig a tökéletességre törekszik, mindenféle előnnyel ruházza fel alkalmazottait és világszintű változtatásokat próbál elérni, melyek a társadalom javát szolgálják. A kezdeti bepillantás egy egyszerű, innovációs cég képét festi le előttünk, de ahogy Mae egyre jobban bekerül a mókuskerékbe, úgy fokozatosan jövünk rá, hogy ez a cég sokkal inkább egyfajta szektaszerű mániákus szervezet, amely nem ismer határokat.

Az alaptörténet mindenképpen erős társadalomkritikát fogalmaz meg a mai nagyvállalatokról és az internet uralmáról, melyen minden egyes lépésünk lenyomozható és megfigyelhető. A regény egy enyhén drasztikus, mégis ismerős és nem is olyan távoli jövőképet fest le, ami talán már el is érkezett, csak lappangva és alattomosan.

A Kör minden egyes cselekedetét a jó cél érdekében teszi, legalábbis ezt állítja, a társadalom jóléte és biztonsága mögé burkolózik, miközben számos veleszületett jogtól fossza meg az emberiséget. A cselekedeteket akár rétegződve is leírhatnánk, melynek tetején a társadalom előnyére vált technológiák állnak, mint a terrorizmus, a bűncselekmények, az erőszak elleni küzdelem, de ezekhez is olyan eszközökhöz nyúl, melyek már megsértik az emberek magánszféráját. A mélyebb rétegekben azonban a 24 órás megfigyelés, a virtuális lét és élet, a mások kitaszíttatása és egyebek helyezkednek el, melyek olyan mély gödörbe süllyesztenék a társadalmat, amiből sosem lábalna ki.

Minikamerák felállítása? Bárkinek? A világon bárhol? Legálisan? És az összes ilyen minikamera felvétele bármikor bárki által élőben megtekinthető? Milyen szinten sérthetjük ezzel mások jogait és magánszféráját? Helyezzünk el titokban egy ilyen kamerát szüleink otthonában, hogy rögtön tudjuk, ha baj van? A cél nemes, de az eszköz végtelenül magánszférasértő. A politikusak nyakába helyezzünk egy pici kamerát, 24 órás élő közvetítéssel, hogy bárki bármikor és bármeddig figyelhesse a jelölteket? Minden egyes lépésünket és mozdulatunkat osszuk meg a világgal az interneten, mert ha nem tesszük, önzően meghagyjuk magunknak az emlékeket, ahelyett, hogy mással is megosztanánk azokat? Ez valóban önzőség lenne? Életünk hány százalékát töltjük az interneten és mégis mire jó az? Milyen szinten hasznos és milyen szinten sértő az internetes megfigyelés? Vajon most is figyelnek a laptopod vagy a telefonod kameráján? Hogy mit csinálsz, mit eszel, mit üzensz másoknak?

Értitek a lényeget?

Vajon hol található az a meghúzandó határ, amit nem kellene átlépni ebben a társadalomban?

Látjátok már, miről is szól maga a regény? Érzitek, milyen remek alapok és milyen remek téma ez, mennyire hátborzongató és elgondolkodtató egyben? Paranoiássá tesz, valahol rettegéssel tölt el. Mert ami egyszer felkerült az internetre az ott is marad mindörökre.

Dave Eggers egy zseniális társadalomkritikával ellátott témát választott, egy nagyon is hihető világképet, melyben már fél lábbal benne élünk és semmit sem tehetünk az ellen, hogy teljesen elárasszon minket a technológia ezen szakasza. A cég, mint egy ki nem mondott szekta, mely mindent és mindenkit meg akar figyelni egy tökéletes társadalomkép kialakítása érdekében.

Erre, ezekre a biztos alapokra, megkaptam ezt. Kaptam egy főszereplőnőt, Mae-t, akit legszívesebben kidobtam volna az ablakon. Egy végtelenül gyenge személyiséggel megáldott, nagyon naiv és könnyedén manipulálható leányzó szemszögéből élhetjük át ezt az egészet E/3 személyben, ami olyan szintű pazarlás, hogy az valami hihetetlen. Bármelyik másik szereplő perspektívájából szívesebben vittem volna végig a történetet (kivéve Annie-t, úristen, a másik borzalmas személyiség a regényben).

Mae frissen került bele ebbe a kerékbe, egy ideig furcsállja a cég különös nézeteit majd teljesen beleolvad az egészbe és magával rántja a szekta. Igazából ennyi történik vele. Semmi hezitálás, elgondolkodás, hogy ez így talán nem jó. Mennyivel izgalmasabb lehetett volna a regény, ha a főszereplő egy erős, ambíciókkal megáldott nő, aki rájön, hogy a Kör nem más, mint egy szekta és belülről rohasztja azt szét. Erre a végén csak a fejemet tudtam fogni kínomban, mert rá kellett jönnöm, hogy reményeim szertefoszlottak, Mae tényleg csak egy engedelmes bárány, mint mindenki más.

Ez persze rámutathat arra is, hogy ebből a jövőképből nincs menekvés, el fog érkezni és retteghetünk. Vagy csak egyszerűen rossz karaktert alkottak meg a regény főszerepére és kész. Remélem azért Emma Watson ennél talpraesettebb és intelligensebb lesz. Vagy inkább ne is reménykedjek?

A borzalmas főszereplő mellett, akinek a helyében én már láncfűrésszel mentem volna be dolgozni az idióta körösök csesztetései miatt, amiktől folyton-folyvást a falra másztam, az írásmód volt a másik nagy problémám. *Mély sóhaj.* Nem volt jó.

Kezdem úgy érezni, hogy ez az értékelés kezd elcsúszni, de most már kiírom magamból. Régen olvastam olyan könyvet, aminek ilyen borzalmas az írásmódja/stílusa. Annyira elvonatkoztatott még a főszereplőnőtől is, pedig azért az ő perspektívája, csak E/3 személyben, hogy nem tudtam most sírjak-e vagy nevessek, hogy nem kell Mae buta gondolatait olvasnom.

A regény cselekménye is hagy némi kivetnivalót maga után, merthogy *köh-köh* nem történik benne semmi. De tényleg semmi. Mae bejár dolgozni, egyre többet tudunk meg a cégről, én egyre jobban kiakadok dolgokon, de amúgy ennyi. Ja, volt egy izgalmas rész. Meg egy érdekes a cápával. De egyébként csak ecsetelték az olvasónak az újabbnál-újabb technológiákat, hogy Mae mennyire megy fel a népszerűségi ranglétrán... De ez kit érdekel???

Egyszerűen irritált az írásmód, irritált az is, ami annál a cégnél történt, irritánt, ahogy néha Mae-jel bántak, irritált maga Mae (de nagyon), irritált Annie és igazából mindegyik mellékszereplő. Mercert kivéve. Mert legalább egy értelmes ember elhelyezkedett a könyvben, aki átlátta az igazi helyzetet, hogy ez az egész csak egy borzalmas jövőképbe vezet minket. Egyetlen egy szereplő. Spoiler (És még ő is meghal...)

Ha ilyesfajta társadalomkritika érdekel, kedves olvasó, ezerszer inkább ajánlom a Black Mirror sorozatot. Annak egyes részei pontosan azokat a problémákat festik le felnagyítva, amikkel ebben a regényben találkozhatunk. Egy rész az internetes ranglétra szerinti megítéléssel, egy másik a szenzációhajhászással, egy harmadik a politika irracionalitásával... Egy zseniális sorozatról van szó egyébiránt, mindenkinek bátran ajánlom!

Szóval a Kör: nem, nem, nem. Örülök, hogy vége. Örülök, hogy magam mögött tudhatom. Egy végtelenül jó téma került az elmémbe ezzel a regénnyel, ami elgondolkoztat és kicsit paranoiássá tesz, de maga az élmény, az olvasása sokszor kínszenvedésnek felelt meg. Csak abban tudok reménykedni, hogy a film kárpótol majd, mert igenis előfordul, hogy a film jobb, mint a könyv. Mostanában elég sokszor. Úgy érzem, most is így lesz.

Dave Eggers: A Kör

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2013

Kiadó: Európa Kiadó

Oldalszám: 382

Eredeti cím: The Circle

Műfaj: disztópia, sci-fi