Nem titok, miért vettem elő a regényt.
R. Kelényi Angelika
elvesztése engem is sokként ért, hiszen
nagyon szerettem a történelmi
romantikus regényeit. Ezért, tisztelegve az írónő előtt, elővettem a
Riva nővérek utolsó teljes értékű kötetét, hogy ezzel is megemlékezzek.
Nem emlékeztem annyira sok mindenre, részletre, mert ez is
egy olyan könyv, amit elég régen olvastam, és félbemaradt, valószínűleg új
kötetre várakozás miatt. De valami zseniális, hogy milyen egyszerűen vettem fel
a fonalat. És milyen hamar. A három Riva nővér, a nyomozó és segédje egészen
hamar visszatértek az emlékeimből, ezért ismét tudtam élvezni a cselekményt,
nem vesztem el. Pedig ez ritka szokott lenni egy évek múltán újra elővett
sorozat esetében.
Örültem, hogy Christina mellett, hogy a két testvére kapta a
főszerepet, és mindkét szál érdekesnek ígérkezett, főleg Leonáé. Pszichológiai
szempontból is érdekes, hogy egy-egy traumatikus esemény mennyire másként
hathat két különböző személyre. Emellett Nella karaktere azért nem váltott ki
belőlem ellenszenvet, pedig könnyedén megtörténhetett volna, mert tetszik, hogy
nem minden főszereplő karakter alapvetően jó. Nella igenis hiú és önző, és
sokszor felszínes, és bevallom, sokszor fájt olvasni a gondolatait, mégis
tökéletesen beleillett az összképbe a nyomozás miatt.
Összességében tetszett. Bár egyes részeknél egyfajta
összecsapottságot éreztem. Főleg Nella jeleneteinél, ott egy kicsit lassabban
is kialakulhatott volna a kapcsolat közte és a báró között, mert az elejét
nagyon szépen vezette fel az írónő, aztán a végén egy kicsit azt éreztem, hogy
enyhén összecsapta, hogy gyorsan eljöhessen a végkifejlet, mintha meg lett
volna adva a karakterszám, amin belül dolgozhatott.
Ezután pedig fájó szívvel vettem ellő a regénysorozathoz
készült két novellát, a
Rizzot és a
Doriát.
