2 / 100 könyv. 2% kész!

vasárnap, március 08, 2015

Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya



Ez a rész még jobban tetszett, mint az első. Egy kis történelem, egy kis romantika és egy kis humor. Amint megláttam, hogy érkezik a folytatása Calpurnia és Ralston történetének rögtön kaptam utána, habár tudtam, hogy nem ők lesznek a főszereplők. De nem is baj, mert még jobban odavoltam ezért a részért, amiért Ralston testvére: Nicholas St. John a főszereplő a második kötetben. Valahogy őt sokkal jobban megszerettem az ikrek közül. Úgyhogy tudtam, hogy nem fogok csalódni.

Tetszett, hogy a főszereplőnőt, Isabelt egyáltalán nem érdekli az etikett meg a jó hírnév, habár ezzel Callie sem volt másképp. Nick pedig a hős lovag, akinek gyengéi a bajba jutott nők. Imádtam a párosukat, imádtam, hogy nem az első rész majmolása volt, hanem tudott újat adni az írónő, nem úgy, mint a többi ilyesfajta sorozatban, ahol minden pár majmolja az előzőt. 

Nem kell nagy élményt várni ettől a könyvtől/sorozattól, sokkal inkább szórakoztató, egy unalmas, napos délutánon tökéletes, hogy elolvasd a hintaágyon, ha egy kis romantikára vágysz. Amint érkezik a harmadik rész, azt is el fogom olvasni, habár tudom, hogy Nick történetét nem fogja felülmúlni.

Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Nick, Isabel, Rock
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya
2.) A hódítás tíz szabálya
Megjelent: 2010
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 448
Eredeti cím: Ten Ways To Be Adores When Landing a Lord
Műfaj: történelmi, romantikus

kedd, március 03, 2015

A. O. Esther: Gombnyomásra #2

Oké, most már hivatalosan is új kedvencet avattam fel. Ismét egy trilógia/sorozat, amelynek rettegek a végétől, mert az azt fogja jelenteni, hogy lezárul a történet. Nehogy már csak három része legyen, belepusztulok! Ebben a pár napban olyan természetesnek érződött, hogy ha délután hazajöttem a suliból ott feküdt az asztalomon a Gombnyomásra 2., amit felvettem, hogy visszarepüljek a Hobbs birtokra meg Manipurába. Erre mi történt? Befejeződött a második kötet is. Mikor? Mikor pörgettem végig azt a több száz oldalt? Pedig egyáltalán nem vékony könyvről van szó. Botrány, én mondom. Itt valami humbug van.

Szívem szerint annyit írnék, hogy ne a soraimat olvasd, hanem magát a könyvet, de azért mégiscsak írnom kéne róla pár sort. Az első részben nagyon megszerettem a hangulatot, az újszerű világot, Manipurát, a Manipurán kívüli Hobbs birtokot és magukat a szereplőket is. Az egész szépen kivitelezett, valahol mesebeli, olyan Disney-s megközelítéssel, valahol meg a Grimm testvérek véres meséi jutnak eszembe. Olykor érzéki, romantikus, úgy, hogy majd elolvadsz, aztán meg olyan vérengzések leírásai vannak a következő oldalon, hogy megzavarodsz. Szeretem ezt a kettősséget.


Stella és egy farkaskölyök
Az írásmód még mindig gördülékeny, könnyen olvasható, bár egyszer-kétszer volt névcsere-effektus, amikor Mia helyett Stella neve tűnt fel és fordítva, holott a másik karakter nem is volt a helyszínen, de ez megesik, semmit sem rontott az összképen. Valahogy nem érződött ezen a köteten, hogy átvezető. Pedig sok trilógia esetében - és ezt figyelem is mostanság, hogy melyiknél van így - a második kötet egyfajta hidat ível az első rész újdonsága és a befejező kötet csúcspontja között. Ennél a trilógiánál ezt nem érzékeltem.

A szereplők továbbra is imádnivalóak, de most új kedvenceket avattam fel, talán azért, mert ebben a kötetben még jobban megismerhettem a karaktereket. Míg az első kötetben Mia és Liam volt a kedvenc párom, most más vette át a helyüket. Nem mintha kevésbé szeretném őket, mert még mindig imádom Liamat, de feltűnt a tetovált indián, Dylan és az angyali Stella is. Minden megmozdulásokat imádtam. A gyermekkori szerelem mindkét oldalról, a kétkedés, miszerint úgysem úgy tekint rám... És persze végül azért mégis egymásra találnak. Imádom, ahogyan az írónő ábrázolja a szerelmet.

Szereplők terén még egy gyöngyszemet fedeztem fel Mason karakterében, a szőke, humoros vadász, akitől minden nő elájul. Remélem a harmadik kötetben ő is megtalálja a társát. Ha már a humoros vadászoknál tartunk, a humor is jobban dominált ebben a második kötetben, egyre többször fedeztem fel az iróniát, a vicces helyzeteket (még egy hulla feldarabolása közben is!) és legtöbbször Mason volt a humoros részek közepén. Mindenképpen sokat derültem.


Stella festeget
Izgalmakban most sem volt hiány, az összeesküvés-elmélet tovább fűződik, a háború egyre közelebb jön, a feszültségek fokozódnak... A harmadik kötetben nagy harcokra számítok és már előre is nagyon félek a halálozástól, mert szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyik szeretett karakteremtől búcsút kell majd vennem, hisz a befejező kötetekben mindig meghal egy olyan karakter, aki kedves az olvasók számára. Remélem ez most másképp lesz, pont elég nekem a tudat, hogy nem lesz negyedik kötet, ne kelljen még el is temetnem valakit!

A. O. Esther engem teljesen megnyert, ezzel a második kötettel még inkább. Most már rajongójának tudhat, legalábbis Gombi-rajongónak biztosan. A harmadik kötet március végén érkezik, pusmogták a fülembe... Jó, nem, biztos kézből tudtam meg, de az valahogy még nagyon messzinek tűnik. De legalább megvan a programom a tavaszi szünetre. A Gombnyomásra 3. állítólag sokkal hosszabb lesz, mint az első vagy a második, ez külön öröm számomra. Félek is meg nem is. Hol vagy már, március vége???


A. O. Esther: Gombnyomásra II.
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Liam, Dylan, Mason, Russel
Sorozat: Gombnyomásra
2.) Gombnyomásra II.
Megjelent: 2014
Kiadó: Decens Magazin Média
Oldalszám: 494
Eredeti cím: -
Műfaj: disztópia, fantasy, romantikus

hétfő, március 02, 2015

Levia Anne: A múlt ára


Először is: köszönöm ismét az Álomgyár Kiadónak, ugyanis ezt a könyvecskét meglepetés gyanánt kaptam karácsonyra tőlük, mire hazaértem már ott várt a csomagocska, hihetetlenül örültem neki! 

Pár szót a kiadóról: Az Álomgyár Kiadó útját majdnem a kezdetektől követem, az egész azzal kezdődött, hogy megtalálták a véleményem a Molyon Arthur Madsen: Az elátkozott nap című könyvükről. Akkor megkérdezték, hogy más könyvükről is írnék-e? Ők voltak az elsők, akik recenziós példányokkal kezdtek ellátni, amit hihetetlenül köszönök Nekik! Annyira hatalmas dolog ez számomra. Azóta azt vettem észre, hogy a kiadó egyre gyönyörűbb könyveket hoz a könyvpiacra, a borítóktól mindig elájulok, olyan szépségesek. És azt kell, hogy mondjam, hogy a történetek is kezdenek egyre inkább tetszeni.

Úgyhogy akkor most jöjjön Levia Anne: A múlt ára. Na. Eléggé kettős érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Mert önmagában ahhoz képest, hogy kezdő íróval van dolgunk, a történet eléggé jól össze lett rakva, érdekes és olvasmányos is. De akkor menjünk bele részletesen.

A főszereplőnő kórházban ébred és fogalma sincs arról, hogyan került oda, vagy, hogy mi történt vele. Amnéziás téma. Sorban érkeznek az ismerősök, az emberek és mindenki mást mond, nem tudja kiben bízhat és ki az ellensége. Kiderül, hogy Carolina újságíró és valószínűleg sokkal mélyebben mászott bele egy sztoriba, mint kellett volna. Bekerül a képbe Carlos Ortega, a veszélyes maffiafőnök fia, valamint Michael, az ügyvéd, és még sokan mások. 

A történet nem lett szétkapva. Egy újságírónő, akit el akartak hallgattatni. A történet kuszán kezdődik, a regény elején kicsit azért még elveszve éreztem magam olvasás közben, kétkedve lapozgattam, de aztán valahogy rájöttem, hogy a sztori, habár egyáltalán nem egyedi, mégis érdekes. Enyhén bonyolult, épp annyira amennyire kell és az írónő nem gabalyodott bele a sok szálba, szépen kiívelt belőlük. 

Sok erőssége és gyengesége van a történetnek. Kezdjük az erősségekkel, mert azért mégis. Izgalmas. Levia Anne határozottan tudja tartani a figyelmet. Az izgalmasabb részek lekötöttek, sokszor úgy fejeződött be egy fejezet, hogy olvasnád tovább, mert tudnod kell, mi fog következni. A szemszögváltás. Mert azért nem csak Carolina szemszögét ismerhettük meg, hanem a húga, Maggie és, a bérgyilkos, Keenan szemszögébe is betekintést nyerhettünk, de rájuk majd később még visszatérek. Az élethelyzetek. Azért nem volt annyira kiszámítható a történet. Fordulatos volt, érdekes.

A gyengeségek. Mert számomra azért feltűnt egy-két dolog. A szereplők számomra nem voltak kidolgozottak eléggé. Sok-sok mellékszereplő feltűnt, sokakat csak felszínesen ismertünk meg. Ami engem kifejezetten irritált az Carolina férfi-ügyei. Jött Carlos, jött Michael, jött Peter... Az elején nem is igazán tudtam követni, hogy most éppen melyik pasi szemétől és illatától van a nő oda meg vissza. Ezzel is ágyba bújt, meg azzal is, de azt nem szereti, ahhoz vonzódik... Hát, nem tudom. Irritált még maga a főszereplőnő is. Lehet, pont azért, mert eléggé egyszerű a karaktere. Egyszerű, mégis talpraesett. Azért volt sok idióta megmozdulása. 
Észrevettem továbbá az írásmódban egy-két kivetnivalót. Nem is egészen értettem, mert úgy érzem Levia Anne tényleg tehetségesen ír. Ott van például a bombaleírás, ahol ketté állt a fülem, azt sem tudtam milyen vákuumról van szó, mert nem konyítok ezekhez, de pont ezért érezhető volt, hogy azért nem egy egyszerű írásmóddal van dolgunk, az írónő nagyon is tudatos leírásokat adott, szakszerűeket, amik nem kezdő íróra jellemzőek. Néha mégis észrevettem egyes sorain, hogy túl egyszerűek, néhol furcsán fogalmazott. Tehát az írásmód hol lenyűgözött, hol felbosszantott.

Számomra tehát Carolina karaktere és a pasis jelenetei eléggé untattak/irritáltak, de volt a regényben valami, egy mellékszál, ami engem sokkalta jobban érdekelt, mint Carolina és az ügyei. És ez nem más mint Maggie és Keenan. Uram Isten! Ők egy külön könyvet érdemelnének, remélem Levia Anne elolvassa ezen soraimat, mert ezek most hozzá szólnak. Számomra ők ketten voltak a favoritok és nagyon remélem, hogy lesz egy külön regényük, nem tudom ezen az írónő gondolkozott-e már, de megfontolandó dolog, szerintem! Maggie és Keenan jeleneteit olvastam a legszívesebben, ők voltak számomra a regény központja. Maggie forrófejű beszólásai, Keenan rideg magabiztossága és a kettejük között tátongó szakadék, amelyet Keenan állított fel azért, mert úgy érzi a munkája miatt nem elég jó a lánynak. A lökött csaj meg a számító bérgyilkos. Külön regényt nekik! Mondjuk A lelkem ára címmel, azért, mert Keenan lelkét csak Maggie képes elérni a szerelmével. :D Na, Levia Anne, mit szólsz? :)

Szóval. Összességében. Elég jó kis regény állt össze, ami persze koránt sem tökéletes számomra, de annyira azért nem érződik, hogy első könyves az írónő. Maggie és Keenan nekem nagyon sokat nyomtak a latba, ha ők nem lettek volna, szerintem sokkal jobban alul értékelem a könyvet. De így megkapja a bizakodó négyest. :) Majd A lelkem ára megkapja az ötöt. :D 
További sok sikert kedves Levia Anne!

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Levia Anne: A múlt ára
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Maggie, Keenan
Sorozat: A múlt ára
1.) A múlt ára
Megjelent: 2014
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 224
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus

vasárnap, március 01, 2015

Jodi Picoult: Vezeklés


Igazából már egy ideje alig találok szavakat erre a regényre, akkora hatással volt rám. Az első Jodi Picoult regényem, először arra gondoltam, lehet, hogy nem a legkomolyabb témájával kéne kezdenem az írónőnek, de aztán rájöttem, hogy a többi regényben is komoly témákat boncolgat.

Ha csupán szavakkal kéne jellemezni a könyvet akkor a következőket választanám: Igazságtalan, Borzalom, Lélekroncsoló, Elgondolkodtató... Az olvasása közben olyasfajta gondolatok járnak az ember fejében, amikre sehonnan sem fogjuk megkapni a választ, soha. Az emberi kegyetlenséget első sorokból olvashatjuk végig annak tudatában, hogy ez nem egy fikció, hanem nagyon is valós volt, nem is olyan régen. A regényben olvasható félelmet és kétségbeesést, amit szinte érezni lehetett a a főszereplők (Minka) gondolatain keresztül, tudjuk, hogy egyes emberek ténylegesen átélték, ténylegesen benne éltek ezekben a helyzetekben. Belegondolni is szörnyű. Az igazi horror.

Vezeklés. A történet maga több szemszögből íródott. Megismerhetjük Sage Singer gondolatait, aki egy visszahúzódó, antiszociális, lelkileg erősen sérült nő. Édesanyja halála óta árnyéka önmagának, szörnyű múltjára az arcán éktelenkedő sebhely emlékezteti nap, mint nap. Az emberi érintkezéstől menekülve dolgozik éjjelente egy pékségben, mintegy menedékként; nappal pedig bujkál. Monoton életéből azonban kirángatja valami, illetve valaki, egy idős bácsi személyében, aki ránézésre egy ártalmatlan, kedves öregúr, talán mostanra már az is, de a múltja vérrel és sötétséggel teli. Második szemszögünk Josef, aki borzalmas titkot őriz a múltjáról: SS-tiszt volt a zsidóüldözések alatt Auschwitzban. A szörnyűségek után új személyazonosságot vett fel, új életet épített fel magának, amelyben a kisvárosi lakók szemében ő a kedves öregúr, a város védőszentje. Senki sem gondolná, hogy ki a szomszédja, hogy ki tanítja a gyerekét németül az iskolában. Ha valaki el akar titkolni valamit a múltjáról, az könnyűszerrel megteheti. Így tett Josef is, új életet kezdett, de amint elérte az idős éveit és amint elveszítette a feleségét, az élete megtörni látszott. A régmúlt szörnyűségeinek súlya nem hagyja nyugodni. Vezekelnie kell. Ezért fordul Sage Singerhez azzal a kéréssel, hogy segítsen véget vetnie az életének.

Erkölcsi dilemmák. Vajon mennyiben tekinthető egy ember bűnösnek, ha olyasvalakinek a halálában segédkezik, aki emberek százait gyilkolta le évtizedekkel ezelőtt? Létezik-e, hogy valaki oly módon megváltozik, hogy megérdemli a bocsánatot, vagy a régmúlt ilyesfajta tetteit sosem lehet megbocsátani? Egyáltalán mi számít halálos bűnnek? 

Josef szentül hiszi, hogy képtelen meghalni. Nem a szó halhatatlan értelmében, hanem valami sokkal magasabb rendű értelemben. Ő képtelen meghalni. Próbált öngyilkos lenni, többször is. Valami módon, mindig mindent túlélt, sosem jöttek rá, miket tett régen, sosem kapták el. Vajon mi okozta Josef "halhatatlanságát"? Az ő tudatalattija? Vagy egy felsőbb erő /Isten/ akarata, aki vezeklésre kényszeríti a tettei miatt? A halál áldás lenne Josef számára az évekig tartó gyötrelem mellett? Ezért kéri végül egy zsidó segítségét? Arra kéri Sage-et, hogy bocsásson meg neki a tetteiért és utána segédkezzen a halálában. Hogy ezzel talán jóvá teheti a bűneit. 

Ha belegondolunk, ez jócskán önző húzás Josef részéről. Azt a terhet, amit Sage vállára helyezett, senki sem érdemelné meg. Egy embertársunk halálában segédkezni, aki voltaképpen nem is haldoklik. Ha morbid akarok lenni, akkor nem is ez a nehezebb döntés Sage számára, hanem maga a megbocsátás. Hogy képes lenne-e megbocsátani ilyen súlyos tetteket? Egyáltalán joga lenne megbocsátani, ha konkrétan nem is vele szemben követte el Josef a bűnöket? 

Sage azonban jobban is érintett, ugyanis a nagymamája, Minka, egy holokauszt-túlélő. Itt csöppenünk a harmadik szemszögbe. A regény nagy részét ő meséli, amikor visszaugraszt minket konkrétan a múltba és elmeséli a történetét... De vajon hogyan fonódik össze Minka és Josef története? Keresztezik egymás útjait a múltban? Ha igen, ez milyen befolyással lesz Sage döntésére? 

Mindennek a kellős közepébe csöppen Leo, akinek az a dolga, hogy lefülelje a háborús bűnösöket. Sage oldalán vetik bele magukat a nyomozásba, hogy megtudják, Josef meséi igazak-e. Leo. A történet azon személye, aki fényt hoz a sok borzalmak közepére. Aki példája annak, hogy habár a munkája egy erősen lehúzó erő, nap mint nap szörnyű dolgokról hall, amik megtörténtek, mégis pozitívan áll az élethez, ahogyan mindenkinek kéne. Előre néz és nem hátra. 

Hihetetlenül összetett történet. Mese és szörnyű igazság is egyben. Minka regénye, a véres horror, amit szinte gyermekként írt a holokauszt alatt egy szörnyetegről szól, aki egy kis falu lakosságát írtja. Regény a regényben. A horrortörténetnek érdekes mondandója van. Fikció, mégis a valós események eltorzított kivetülése. A szörnyeteg alakja és a szegény péklány története, aki szerelembe esik... Érdekes párhuzamot lehetne vonni a mese és a történet között. Az egész regény tele van jelképekkel és megbújó utalásokkal.

Hihetetlenül nehéz olvasmány. Ezért több hetembe is telt az olvasása és mellette mást is kellet olvasnom, vagy tennem, nehogy túlságosan megviseljen. Természetesen Minka elbeszélése volt az, amit a leginkább nehéz volt olvasni. Így, ilyen formában ezt nem lehet olvasni a történelemkönyvekben. Annyira kézzelfogható, mégis szürreális volt belegondolni, végigolvasni egy túlélő szemszögéből a történéseket... 

Igazából nem is akartam ilyen mélyen belemenni ezekbe a kérdésekbe, de amint elkezdtem írni, csak úgy jöttek. Az olvasás közben is annyi gondolat cikázott a fejemben, amiknek szerintem a felét sem írtam le. Borzalmas és gyönyörű regény egyben. Tudom, hogy morbid, hogy gyönyörűnek nevezem, mégis van benne valami, amiért az. Talán a karakterváltozás miatt, Sage lelkének változása miatt, aki a regény elején egy szürke kisegér, aki nem mer emberi kapcsolatokat kialakítani, a saját árnyékában él és fél mindennemű szocializációtól. A regény végére pedig mondhatni megvilágosodik. Megérti, hogy miért érdemes minden nap felkelni és miért kell a múltat félretéve a jövőbe tekinteni és mindebben Leo lesz segítségére.

Nem is tudom, mit írhatnék még. Jodi Picoult részletes leírásai, kidolgozott története és karakterei egy Borzalmas Csodát alkottak. Borzalmas a témájában és csodás a megírt történet tökéletességében. 

Jodi Picoult: Vezeklés
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Leo
Megjelent: 2013
Kiadó: Athaneaum
Oldalszám: 580
Eredeti cím: The Storyteller
Műfaj: történelmi