A Szent Johanna Gimin felnőtt énem nem tudja elengedni az írónőt, az már más kérdés, hogy nem is akarja, ezért minden megjelenő kötetére szemet vet, és megszerzi magának. És egy kicsit sem ijesztő, hogy E/3 személyben beszélek magamról...
Általában nem várok sokat a regényeitől, tökéletesen kikapcsolnak, szórakoztatnak, megnevettetnek, megmelengetik a szívemet, tökéletes könnyed és humoros olvasmányok. Az írónő A Szent Johanna Gimi óta nem tudta megugrani a magas lécet, egyik regénye/regénysorozata se közelítette meg azt a szintet, bár a Bexi egész közel volt hozzá.
Az Iskolák versenye ismét egy Leiner Laura-sorozat, ennélfogva pedig kötelező olvasmány számomra. A Bexi óta hiányzott az írónő könnyed humora, szerethető karakterei, abszurd szituációi, mert valahol az én gimis éveimet eleveníti fel a bohóságával és játékosságával.
A karaktereink ismét fiatalok, nem is vártam mást, ismét iskolások, csak ezúttal nem egy gimi mindennapjait, nem egy fesztivált, nem egy szilvesztert és nem a popszakmát festi le előttünk, hanem egy nyári versenyt, pontosabban az Iskolák Országos Versenyét.
Minden visszaadta a tipikus Leiner-stílust, rögtön otthonosan mozogtam az oldalakon, holott most egy kicsit szakított az előző regények könnyedségével, az írónőre nem jellező módon a főszereplőnőnk, Hanna tragikus múlttal rendelkezik, ami valamilyen szinten rányomja a bélyegét a történetre. Érdekesnek találtam ezt a váltást, féltem, hogy esetleg elveszi a humoros báját az írónő már oly jól megszokott humorának, de szerencsére félelmeim alaptannak bizonyultak.
Hanna nemrégiben vesztette el az édesanyját, édesapjával együtt igyekeznek feldolgozni a gyászt, ám mindketten jobban aggódnak a másikért, mint önmagukért. Hanna eközben elzárja magát a szociális élet elől, bezárkózik, nem akar több embert elveszíteni, és minden figyelmét édesapjának szenteli, aki azonban hamar rájön, hogy ez így nem állapot. Ezért ösztönzi Hannát, hogy vegyen részt az Iskolák Versenyén, amire az igazgató három másik iskolatársával benevezte.
Hanna végül apja unszolására belevág a kalandba, de a fejébe veszi, hogy nem fogja élvezni, és hamar meg is bánja, amint azon agyal, mihez kezdhet magával egyedül az apja. A bűntudat, az önmarcangolás és a szórakozás között vívódik, ugyanis a nyári kalandról hamar kiderül, hogy egyáltalán nem olyan rossz, mint azt gondolta.
A verseny laza fejtörőkkel kezdődik, hamar megtelik a nyári tábor, barátságok, szövetségek és szerelmek szövődnek, de hamar kiderül, hogy a verseny és a haverkodás nem biztos, hogy megfér egymás mellett. Veszekedések, rivalizálások, cserbenhagyások... De vajon ki nyeri az Iskolák Országos Versenyét?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen elégedett voltam az Ég veleddel. Persze, ismét tökéletesen kikapcsolt, az első fejezeteket csak úgy faltam, tetszett Leiner újdonsága, hogy ezúttal komolyabb felhangot is adott a főszereplőnek, nemcsak a gimis szenvedést és a szerelmes vívódásokat. Bár őszintén féltem, hogy esetleg átesik a ló túloldalára és egy idő után sok lesz és... nem aggódtam alaptalanul.
Hanna személyisége tetszett, bár engem az előző Leiner-lánykarakterek se kergettek az őrületbe, mint mindenki mást, ám éreztem a karakterén, hogy magába szívott egy kicsit Beki mártírságából. Fogalmam sincs, min mehetett Hanna keresztül, hatalmas szerencsémre, és nem is szeretném, tudom, hogy az örökös "bűntudatom van, amiért jól érzem magam, miközben anyu meghalt" érzés teljesen normális és szomorú. De sokszor gyermeteg volt. Mindenki tudja, hogy az édesanyja nem akarná, hogy miatta marcangolja önmagát a bűntudat miatt. Kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert valószínűleg én is úgy érezném magam, mint Hanna, mégis valamiért idegesítő volt olvasni már a végefelé. Lehet, hogy érzéketlen volnék?
Kornél karakterével már több problémám volt. Eddig minden Leiner fiút sikerült valamiért megszeretnem. (Jó, kivéve talán az Akkor szakítsunk regény esetében, de az a kötet nem történt meg.) Cortez egyszerűen Cortez. A Bábelben szinte minden fiúkarakter bájos volt, valahogy Abdul ugrik be, meg Boldi, de ő más tészta. Márk szintén csak Nagy Márk. De Kornél? Olyan... semmilyen lett a karaktere. Hanna mellé egy megértő fiút akart az írónő, aki nem faggatózik, nem kíváncsiskodik, sokat hallgat, megértő, mégis érdeklődő. Hát ez Kornél, de a sok hallgatásból inkább egy hatalmas unalomfaktor lett. Minden egyes alkalommal, mikor Hanna magában értékelte, hogy Kornél inkább hallgat és nem kérdez rá semmire, akkor én grimaszoltam, és arra gondoltam, azért végre mondhatna már valamit. Akármit. Így egyszerűen egy kidolgozatlan, felszínes és bárgyú fiú lett belőle. Remélem, amint több dolog kiderül róla a második kötetben, ez megváltozik.
A többi karakter ugyanaz a bohókás, őrült bagázs, akit már megszokhattunk. Egy-nap-láb-nap Lóri az egyik kiemelkedő kedvencem, tipikusan semmi értelme a karakternek, mégis imádnivaló és humoros. Leiner Laura valahogy nehezen szakít az előző történetei karaktersémáival, így kaptunk egy maximalista sportolót (Bernadett), aki kicsit Kingára hajaz; valamint egy csöndes pipogya okoskát (Zsombi), aki akár Gábor is lehetne. A kitartó és felnőtthöz egyáltalán nem illően szerencsétlen Kocsis igazgató és a gyerekesen bárgyú bombázó plázacica Titanilla tanárnő akár A Szent Johanna Gimiből is előléphettek volna. Bár csöppet sem reális karakterek, mégis tetszettek, mert beleillettek a képbe, és mert Leiner könyveiben sokszor a szürrealitás a lényeg. Hiányzik Máday...
A verseny maga aranyos volt, a feladatokat nem mondanám nagy durranásnak, legalábbis nem akkorának, amekkorára felfújják a dolgot, de kedvesen teljesíthetőek. Amitől a falra másztam az a versenyhelyzet kiemelése volt, hogy úgy mondjam. Én magam is vettem már részt versenyeken, nem ilyen egynyároson, de könnyen el tudom képzelni magam egy ilyen szituációban is. A regény elején minden humorra van véve ezzel kapcsolatban, barátkoznak, szövetségeket kötnek, persze megérkezik az előző év totál lenéző és sznob nyertescsapata is, akik ismét nyerni akarnak. Mert mi a nyeremény, egy milliárd dollár, vagy mi?
A regény második fele ezért is vált számomra fárasztóvá. Amint elkezdtek kiesni a csapatok, Hanna és a többiek folyamatosan mantrázták, hogy ez egy verseny, ide nyerni jöttünk, nem haverkodni. Itt nem lehet barátkozni, nem szövődhetnek szerelmek. Verseny. Verseny, verseny, verseny. Ez nem az Olimpia. Ez csak egy gimis nyári verseny, azért nem kell ezt ennyira komolyan venni. Van egy olyan érzésem, hogy emögött is az írónő egyfajta kritikusabb világnézete állhat, amit egyébként osztok és szeretek is, és ami leginkább a Bexi sorozatában érződött a popszakma irányába, bár ott enyhén túlesett már a ló túloldalára.
Nagyon remélem, hogy ez a második kötetre nem ad teret egy szappanoperaszerű "nem lehetünk az egymáséi, mert egymás ellen versenyzünk" iránynak, mert az elég elcsépelt lenne. Egy gimis nyári versenyen azért építhet kapcsolatokat az ember, szórakozhat, játszhat, szerelembe eshet, mert az a verseny egyszer véget ér, és nem ötévesekről íródott a regény, akik képtelenek elfogadni a vereséget, és utálják mindazokat, akik kiejtették őket. Ugyan már, van élet utána is, majd a verseny vége után összeröffenünk és a nyertes meghív mindenkit egy sörre. Hiányzott ez a lazaság, nem értettem, miért kell vérre menő küzdelmet és drámát csinálni az Iskolák Országos Versenyéből.
Összességében élveztem, de nem a kedvenc Leiner Laura sorozatom lesz ez, A Szent Johanna Gimi és a Bexi egyelőre megelőzi, talán még a Bábel is, vagy csak én változtam volna? Kétlem, mert A Szent Johanna Gimit már vagy négyszer végigolvastam, még most is imádom. Nem számít, amint érkezik a második kötet, kiderítem, hogyan is folytatódik a verseny, és hogy milyen irányt vesz a történet.
Az Iskolák versenye ismét egy Leiner Laura-sorozat, ennélfogva pedig kötelező olvasmány számomra. A Bexi óta hiányzott az írónő könnyed humora, szerethető karakterei, abszurd szituációi, mert valahol az én gimis éveimet eleveníti fel a bohóságával és játékosságával.
A karaktereink ismét fiatalok, nem is vártam mást, ismét iskolások, csak ezúttal nem egy gimi mindennapjait, nem egy fesztivált, nem egy szilvesztert és nem a popszakmát festi le előttünk, hanem egy nyári versenyt, pontosabban az Iskolák Országos Versenyét.
Minden visszaadta a tipikus Leiner-stílust, rögtön otthonosan mozogtam az oldalakon, holott most egy kicsit szakított az előző regények könnyedségével, az írónőre nem jellező módon a főszereplőnőnk, Hanna tragikus múlttal rendelkezik, ami valamilyen szinten rányomja a bélyegét a történetre. Érdekesnek találtam ezt a váltást, féltem, hogy esetleg elveszi a humoros báját az írónő már oly jól megszokott humorának, de szerencsére félelmeim alaptannak bizonyultak.
Hanna nemrégiben vesztette el az édesanyját, édesapjával együtt igyekeznek feldolgozni a gyászt, ám mindketten jobban aggódnak a másikért, mint önmagukért. Hanna eközben elzárja magát a szociális élet elől, bezárkózik, nem akar több embert elveszíteni, és minden figyelmét édesapjának szenteli, aki azonban hamar rájön, hogy ez így nem állapot. Ezért ösztönzi Hannát, hogy vegyen részt az Iskolák Versenyén, amire az igazgató három másik iskolatársával benevezte.
Hanna végül apja unszolására belevág a kalandba, de a fejébe veszi, hogy nem fogja élvezni, és hamar meg is bánja, amint azon agyal, mihez kezdhet magával egyedül az apja. A bűntudat, az önmarcangolás és a szórakozás között vívódik, ugyanis a nyári kalandról hamar kiderül, hogy egyáltalán nem olyan rossz, mint azt gondolta.
A verseny laza fejtörőkkel kezdődik, hamar megtelik a nyári tábor, barátságok, szövetségek és szerelmek szövődnek, de hamar kiderül, hogy a verseny és a haverkodás nem biztos, hogy megfér egymás mellett. Veszekedések, rivalizálások, cserbenhagyások... De vajon ki nyeri az Iskolák Országos Versenyét?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen elégedett voltam az Ég veleddel. Persze, ismét tökéletesen kikapcsolt, az első fejezeteket csak úgy faltam, tetszett Leiner újdonsága, hogy ezúttal komolyabb felhangot is adott a főszereplőnek, nemcsak a gimis szenvedést és a szerelmes vívódásokat. Bár őszintén féltem, hogy esetleg átesik a ló túloldalára és egy idő után sok lesz és... nem aggódtam alaptalanul.
Hanna személyisége tetszett, bár engem az előző Leiner-lánykarakterek se kergettek az őrületbe, mint mindenki mást, ám éreztem a karakterén, hogy magába szívott egy kicsit Beki mártírságából. Fogalmam sincs, min mehetett Hanna keresztül, hatalmas szerencsémre, és nem is szeretném, tudom, hogy az örökös "bűntudatom van, amiért jól érzem magam, miközben anyu meghalt" érzés teljesen normális és szomorú. De sokszor gyermeteg volt. Mindenki tudja, hogy az édesanyja nem akarná, hogy miatta marcangolja önmagát a bűntudat miatt. Kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert valószínűleg én is úgy érezném magam, mint Hanna, mégis valamiért idegesítő volt olvasni már a végefelé. Lehet, hogy érzéketlen volnék?
Kornél karakterével már több problémám volt. Eddig minden Leiner fiút sikerült valamiért megszeretnem. (Jó, kivéve talán az Akkor szakítsunk regény esetében, de az a kötet nem történt meg.) Cortez egyszerűen Cortez. A Bábelben szinte minden fiúkarakter bájos volt, valahogy Abdul ugrik be, meg Boldi, de ő más tészta. Márk szintén csak Nagy Márk. De Kornél? Olyan... semmilyen lett a karaktere. Hanna mellé egy megértő fiút akart az írónő, aki nem faggatózik, nem kíváncsiskodik, sokat hallgat, megértő, mégis érdeklődő. Hát ez Kornél, de a sok hallgatásból inkább egy hatalmas unalomfaktor lett. Minden egyes alkalommal, mikor Hanna magában értékelte, hogy Kornél inkább hallgat és nem kérdez rá semmire, akkor én grimaszoltam, és arra gondoltam, azért végre mondhatna már valamit. Akármit. Így egyszerűen egy kidolgozatlan, felszínes és bárgyú fiú lett belőle. Remélem, amint több dolog kiderül róla a második kötetben, ez megváltozik.
A többi karakter ugyanaz a bohókás, őrült bagázs, akit már megszokhattunk. Egy-nap-láb-nap Lóri az egyik kiemelkedő kedvencem, tipikusan semmi értelme a karakternek, mégis imádnivaló és humoros. Leiner Laura valahogy nehezen szakít az előző történetei karaktersémáival, így kaptunk egy maximalista sportolót (Bernadett), aki kicsit Kingára hajaz; valamint egy csöndes pipogya okoskát (Zsombi), aki akár Gábor is lehetne. A kitartó és felnőtthöz egyáltalán nem illően szerencsétlen Kocsis igazgató és a gyerekesen bárgyú bombázó plázacica Titanilla tanárnő akár A Szent Johanna Gimiből is előléphettek volna. Bár csöppet sem reális karakterek, mégis tetszettek, mert beleillettek a képbe, és mert Leiner könyveiben sokszor a szürrealitás a lényeg. Hiányzik Máday...
A verseny maga aranyos volt, a feladatokat nem mondanám nagy durranásnak, legalábbis nem akkorának, amekkorára felfújják a dolgot, de kedvesen teljesíthetőek. Amitől a falra másztam az a versenyhelyzet kiemelése volt, hogy úgy mondjam. Én magam is vettem már részt versenyeken, nem ilyen egynyároson, de könnyen el tudom képzelni magam egy ilyen szituációban is. A regény elején minden humorra van véve ezzel kapcsolatban, barátkoznak, szövetségeket kötnek, persze megérkezik az előző év totál lenéző és sznob nyertescsapata is, akik ismét nyerni akarnak. Mert mi a nyeremény, egy milliárd dollár, vagy mi?
Nagyon remélem, hogy ez a második kötetre nem ad teret egy szappanoperaszerű "nem lehetünk az egymáséi, mert egymás ellen versenyzünk" iránynak, mert az elég elcsépelt lenne. Egy gimis nyári versenyen azért építhet kapcsolatokat az ember, szórakozhat, játszhat, szerelembe eshet, mert az a verseny egyszer véget ér, és nem ötévesekről íródott a regény, akik képtelenek elfogadni a vereséget, és utálják mindazokat, akik kiejtették őket. Ugyan már, van élet utána is, majd a verseny vége után összeröffenünk és a nyertes meghív mindenkit egy sörre. Hiányzott ez a lazaság, nem értettem, miért kell vérre menő küzdelmet és drámát csinálni az Iskolák Országos Versenyéből.
Összességében élveztem, de nem a kedvenc Leiner Laura sorozatom lesz ez, A Szent Johanna Gimi és a Bexi egyelőre megelőzi, talán még a Bábel is, vagy csak én változtam volna? Kétlem, mert A Szent Johanna Gimit már vagy négyszer végigolvastam, még most is imádom. Nem számít, amint érkezik a második kötet, kiderítem, hogyan is folytatódik a verseny, és hogy milyen irányt vesz a történet.
Leiner Laura: Ég veled
|
Értékelésem: Tetszett
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: Lóri
|
Sorozat: Iskolák
versenye
1.)
Ég veled
1.) Bízz bennem 2.) Higgy nekem 3.) Állj mellém
|
Megjelent: 2017
|
Kiadó: L&L Kiadó
|
Oldalszám: 432
|
Eredeti cím: -
|
Műfaj: ifjúsági,
romantikus
|
