Szégyen, nem szégyen, de ez volt a legelső Agatha Christie olvasmányom. Persze, mindig ott lebegett a fejem felett, hogy egyszer életemben muszáj lesz a krimiistennő egyik regényét elővennem, megismerkednem vele, és eldönteni, mennyire lesz kedvenc.
Fogalmam sincs, hogy mennyire volt jó ötlet a Gyilkosság az Orient expresszen darabbal kezdeni, őszintén szólva, azért esett erre a választás, mert új filmfeldolgozás került belőle a mozikba, méghozzá akkora színésznevekkel, hogy kötelezően megnézendő filmként könyveltem el, de ugye ehhez előbb el kellett olvasnom a regényt.
A történet végtelenül egyszerű, adva van egy zseniális stílussal megáldott nyomozó: Hercule Poirot, aki igen híres a maga szakterületén éles észjárásának és megfigyelőképességének hála. Ám Poirotnak még egy vonatút sem olyan átlagos, mint másoknak, ugyanis a híres Orient expresszen munkát ajánl neki valaki, aki félti az életét, Poriot viszont szimpátia híján visszautasítja a kérést. Ám a férfit még azon az éjjelen meggyilkolják. A vonat hóban reked, egy helyben áll, utasokkal van tele, és egy gyilkos van közöttük. De vajon ki lehet az?
Természetesen nem fogom lelőni a poént, csak pár sorban leírnám a véleményemet a regényről és Agatha Christie stílusáról. A regény nem túl hosszú, hamar kiolvasható, a kíváncsiság pedig nagy úr. Nem is igazából az izgalmak miatt olvastam gyorsabban, hanem a kíváncsiságom hajtott.
Az egyszer biztos, hogy Agatha Christie-t nem fogom azért emlegetni, mert hosszú leírásai vannak. Többnyire párbeszédekből tevődik össze az egész regény, nagyon kevés leírással és cselekményleírással, eleinte kicsit zavart, de aztán elfogadtam, hogy krimiistennőnk stílusa igenis ilyen, ezért belesüppedtem.
Vérbeli krimi, mikor olvasás közben agyal az ember, latolgatja a lehetőségeket, próbálja összerakni a darabkákat, de persze nem kapunk annyit, hogy meg is fejtsük a rejtvény, csak maga Poirot tudja kideríteni, ez az egyensúly egyébként bravúrosan van felállítva, elég információt kapunk ahhoz, hogy teóriázgassunk, de mégsem túl sokat, így pedig rendesen meglepődhetünk a végén.
A legjobb krimik egyik legfontosabb motívuma a jellegzetes, zseniális és imádnivaló nyomozói karakter. Természetesen ezzel nem volt probléma. Hercule Poirot egy rendkívül szórakoztató személyiséggel és stílussal megáldott karakter, ezer közül is felismeri az ember és rámondja, hogy: Agatha Christie. Mással össze nem keverhető. Poirot karakterével pedig könnyedén behozható a csipetnyi humor is, az olykor bolondos és végtelenül precíz nyomozó könnyen lehetőséget ad a komikus jelenetekre és párbeszédekre, ami egyébként mind a regényben, mind a filmben érezhető és élvezhető.
A regény után persze megnéztem a filmet is, most igazán nehéz dolgom lenne, ha össze kellene hasonlítanom a kettőt, nem is fogom. A film a rendkívüli színészi játék és a gyönyörű tájak miatt kiemelendő, míg a regény önmagában azért, mert jó, élvezhető és bravúrosan összerakott.
Nem mondanám, hogy kedvencemmé vált, nem fogok ódákat zengeni, mert ezzel a regénnyel számomra még nem egyértelmű, hogy Agatha Christie rajongó vagyok-e vagy sem. A stílusa egyszerre aranyos és figyelemfenntartó. A történetvezetése és fordulatai bravúrosak, hibát nem találni benne. Egyszeri elővételre remek volt. Azt hiszem, a Tíz kicsi négerrel fogom folytatni valamikor, ám ha az sem varázsol el annyira, mint másokat, akkor valószínűleg Agatha Christie regényei nem nekem íródtak. Meglátjuk.
Agatha Christie: Gyilkosság az
Orient expresszen
|
Értékelésem: Tetszett
|
Borító: 5/5*
|
Kedvenc szereplő: Hercule Poirot
|
Sorozat: Hercule
Poirot
10.)
Gyilkosság az Orient expresszen
|
Megjelent: 1934
|
Kiadó: Helikon Kiadó
|
Oldalszám: 264
|
Eredeti cím: Murder on the Orient Express
|
Műfaj: krimi
|
A kép forrása: Pinterest
