2 / 100 könyv. 2% kész!

vasárnap, február 24, 2013

Karen Marie Moning: A hajnalra várva



Bevallom erős függővé váltam. Karen Marie Moning fantasy története egyre jobban magával ragad. Az első részt még csak kóstolgattam, a másodikba belemerültem a harmadik pedig már függővé tett. Aki nem tudná, annak dióhéjban felvázolom miért is ilyen jó ez a történet: főszereplőnk MacKayla Lane egy szőke Barbie-ból különleges sidhe-látó harcossá vált az alatt a pár hónap alatt, amióta Dublinba érkezett a nővére meggyilkolása miatt. Mac mindent megtett azért, hogy megtudja ki ölte meg a nővérét és erre rá is jött, azonban ezzel a tudással egy olyan világ közepébe csöppent, ami az életébe kerülhet. Mindenhol ott vannak, főként a sötétben, elhaladnak mellettünk az utcán, ott vannak a pubokban, áruházakban, mindenhol. Tündérek. Vannak nagyok, kicsik, veszélyesebbek, árnyak, hercegek, testrablók, de veszélytelen egy sincs. 

Ebben a kötetben Mac és mondhatni titokzatos "lakótársa és munkaadója": Barrons a lehető legközelebb kerülnek a Sinsar Dubh-hoz, de vajon elég erősek ahhoz, hogy ne szállja meg őket a könyv sötétsége? Miközben Mac igyekszik állást foglalni egy közelgő csatában még mindig nem tudja kiben bízhat és ki árulhatja el. Valaki névtelenül Alina naplójából küldözget neki kitépett oldalakat. Mac új szövetségeket köt és régieket bont fel, most okosabbnak kell lennie, mint eddig bármikor. Ugyanis Haloween közeledik, amikor is a két világ közötti fal leomolhat. Samhain és a tündérek a halált hozhatják a Földre. És a világ sorsa egy lány kezében van. Mac maga a világ sorsa.

Faefever
Olyan jó, hogy egy délután alatt végeztem vele. A történet sötétsége és izgalmai nem engedtek el. A hangulat tökéletes volt erre a könyvre, hisz mikor olvastam egész délután szakadt az eső, akárcsak Dublin utcáin. Mac karaktere az egyik kedvenc női karakterem lett. Imádom, hogy önálló, erős és magabiztos, hogy nem roppan össze és mindent túlél. De amit a legjobban imádok az a közte és Barrons között meglévő kapcsolat. Imádom, hogy néha gyerekhez méltóan veszekednek, néha vibrál köztük a levegő, csípős megjegyzések, érdekes reakciók és csipkelődő beszólások jellemzik a kapcsolatukat. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez egyre érdekesebb lesz. Tetszik, hogy az írónő nem kapkodta el ezt a szerelmi szálat. Nem dobta egymásnak rögtön az első részben őket, hanem hagyja, hogy szépen felépítsék a kettejük közti hidat. Imádom. Sanszos, hogy bejön egy harmadik fél is így egy szerelmi háromszöget felállítva (nem biztos, csak reménykedem mert voltak ám féltékenykedések), aki V'lane és furcsa, de kezdem őt is megszeretni.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy "Ismersz egy jó fantasy könyvsorozatot?" Akkor nem kétséges, hogy Karen Marie Moning: Tündérkórikák lesz a válaszom minden habozás nélkül. Engem magával ragadt és már nyúlok is a negyedik kötetért.

Karen Marie Moning: A hajnalra várva
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Barrons
Sorozat: Tündérkrónikák
3.) A hajnalra várva
Megjelent: 2008
Kiadó: Kelly Kiadó
Oldalszám: 318
Eredeti cím: Faefever
Műfaj: dark fantasy, fantasy, urban fantasy

péntek, február 22, 2013

About Me...


 Sziasztok! Továbbra is bújom a könyveket, de mostanában a regények mellett a tankönyveket is, ugyanis németből érettségizni fogok idén. Ezért is lehet az, hogy mostanában egyre ritkábban tűnök fel új bejegyzésekkel. Abban azonban biztos vagyok, hogy néha-néha belefér egy izgalmas, más világba kalauzoló regény, ami kizökkent engem a mindennapokból, a tanulásból és az iskolából. Ilyen pillanat például egy péntek délután egy fárasztó hét után vagy egy kényelmes hétvége, ami éppen most vár rám. Éppen most olvasok mindenfélét, amit el lehet kezdeni. Belekezdtem egy klasszikusba, egy fantasy sorozat harmadik részét bújom, egy romantikus regényt olvasok, egy ifjúsági sorozat utolsó részét és egy thriller-t is. Hogy ezekkel mikor fogok végezni azt nem tudom, de szépen lassan minddel végezni fogok előbb vagy utóbb.

Az oldal új kinézetet kapott, gondolom feltűnt: Párizs. Nem kérdés, hogy miért: egyik nagy álmom, hogy kijussak oda. Az időjárásról beszélve, imádom a havat, de talán ennyi bőven elég volt belőle mostanában. Egy két hóangyal mostanában is megvolt és persze egy kis hógolyózás után a legjobb egy forrócsokival felmelegíteni magadat. Mindezek ellenére nagyon várom már a tavaszt, a virágokat és a napocskát. Na, nem is fecsegek tovább. Mindenkinek szép hétvégét! :)

szombat, február 16, 2013

Karen Marie Moning: Álom és valóság



Hihetetlen, hogy milyen könnyen és gyorsan vissza bírtam zökkenni Karen Marie Moning baljós és ködös világába. Dublin sötét sikátorai, a bennük megbújó ezernyi veszély, ami egy emberre leskelődhet, gonoszság, természetfeletti tárgyak, gyilkosságok, eltűnések, holttestek... ez mind MacKayla Lane életének részei, mióta Dublinba érkezett a nővére halála után, hogy kiderítse ki és miért ölte meg testvérét. Azóta megismerkedett a titokzatos Jericho Barrons-el és még sok más érdekes teremtménnyel, a tündérekkel.

Mac élete továbbra is veszélyes és eseményekkel teli, ugyanis mostanában mindenhol egy különös alakot lát, mintha kísértené valami. Kezdene megőrülni? Emellett Barrons különböző helyekre viszi, hogy megtalálja általa a nagy hatalommal bíró Sinsar Dubh-t, a könyvet, ami minden harcok kirobbantója. Az egyik ilyen kis kirándulásuk hullahegyekkel végződik... egy bizonyos nagy hatalmú amulett után kutatva Mac szembesül emberi volta gyengeségével, V'lane-el köt szövetséget; kiderül, hogy több sidhe-látó is van Dublinban... Mac a dolgok alakulása közben kezd rájönni, hogy teljesen magára van utalva ezen a hatalmas sakktáblán és fogalma sincs, hogy ki mellé kellene állnia, vagy kiben bízhat meg. Miközben többen is őt akarják a képessége miatt: Rowenna, V'lane és Barrons, közben feltűnik a Sinsar Dubh is, méghozzá olyan közel, mint soha. Mindezek mellett kiderül, hogy Barrons nem olyan érzelemmentes, mint amilyennek mutatja magát... Vajon Mac megéli a holnapot?

Bloodfever
Imádom, imádom, imádom. Nem tudom máshogy leírni. Az első rész szépen lassan bevezetett ebbe a világba, elvarázsolt. A második részben egyáltalán nem csalódtam, sőt jobban tetszett, mint az első. Karen Marie Moning nagyon ért a ködös és borzongató hangulat kialakításához, a szereplői titokzatosak és félelmetesek. Minden egyes fejezet végén az járt a fejemben, hogy "Csak még egy fejezetet, mert meghalok, ha nem tudom meg mi fog következni ezután!" 

Mac karaktere egyre jobban tetszik, mély és érzelmes személyiség, akinek minden egyes kis gondolatát megismerhetjük. Mac tipikusan olyan nő, aki kívül egy ártatlan, tudatlan kislány, de belül egy erős és harcias nő, aki mindent túlél, e mellett pedig okosabb, mint azt bárki is hinné. Barrons karaktere még mindig titokzatos, még mindig veszélyes és ködös, mégis kiderült róla egy-két dolog és ebben a részben már közelebbinek érzem magamhoz. A kettejük közötti kapcsolat tipikusan az a kapcsolat, hogy "Azért olvasom el a következő fejezetet, kötetet, hogy megtudjam végre mikor és hogyan jönnek össze". És persze nem a kettejük kapcsolata a fő történeti szál, mégis fontos mozgatórugója a sorozatnak. Nem árulok el túl sokat, ha azt mondom ebben a részben kezd kialakulni a kettejük közötti se-veled-se-nélküled dolog.

Nem is húznám, csűrném-csavarnám ezt tovább, mert nincs hova ragozni. Akinek tetszett az első kötet, annak ez is nagyon tetszeni fog, én egyáltalán nem csalódtam. Karen Marie Moning ködös és izgalmas világa, a főszereplők közötti kapcsolat és főszereplőnőnk lelki világa, gondolkodásmódja az egyik kedvencemmé vált.

Karen Marie Moning: Álom és valóság
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Barrons
Sorozat: Tündérkrónikák
2.) Álom és valóság
Megjelent: 2007
Kiadó: Kelly Kiadó
Oldalszám: 302
Eredeti cím: Bloodfever
Műfaj: dark fantasy, fantasy, urban fantasy

péntek, február 08, 2013

Lauren Kate: Torment (Kín)



El nem bírom mondani, le nem bírom írni, hogy mekkorát csalódtam Lauren Kate-ben. Az első rész meglehetősen élvezetesre sikerült a ködös hangulattal és a bukott angyalokkal és bevallom nagy reményeket fűztem ehhez a második kötethez. Hát, az elvárásoknak egyáltalán nem felelt meg, sőt a nullával egyenlő az élmény, amit magam mögött tudhatok.

Figyelem! A kritika további része erősen Spoiler-es, vagyis cselekményleírást tartalmaz! Csak saját felelősségre olvasd el, ha még nem olvastad a regényt!

Szóval a történet nem is indult teljesen rosszul. Luce átkerült a Shorline intézetbe, ahol az emberek és a nefilimek együtt tanulnak, sőt még érdekes új szereplők is beléptek, mint Shelby és Miles, de ezek után minden átcsapott valami egészen másba, ami nagyon nem tetszett. Luce folyton nyafogott, amiért Daniel egyedül hagyta a Shorline-ban és, amiért gyerekként kezeli (nem is csodálom, mint egy hisztis kisgyerek olyan Luce karaktere ebben a kötetben). Daniel Luce életét próbálja megvédelmezni, de Luce még ezt sem képes felfogni és Daniel kérésének ellenére, miszerint ne hagyja el a campust, hogy ne essen baja; Luce csak azért is elmegy és majdnem meghal. Kérdem én, hol ebben a ráció? Mikor végre találkoznak, habár nem volna szabad, akkor Luce képes összeveszni vele, amiért Daniel számon kéri az új hajszíne miatt (szőke, komolyan?) valamint azért, mert Daniel folyton parancsolgat neki. Mi? Hol vagyunk, emberek a dedóban? Az ég áldjon meg, hát az életedet próbálja védeni, te meg majdnem megöleted magadat, még csodálkozol?

Majd a veszekedés után talál egy cetlit a szobájában, amiben Daniel találkozni akar vele a városban. Na, de könyörgöm, hogy lehet valaki ilyen NAIV? Hogy nem esik le neki, hogy csapda, ha egyszer az imént veszekedett Daniel-el, az imént váltak el! Még ezek ellenére sem esik le neki, hogy valami bibi van:
1.) szó nem esett egy találkáról a veszekedés előtt vagy után;
2.) Daniel romantikusan ír a lapon, holott pár perce vesztek össze;
3.)Daniel az imént mondta neki, hogy ne hagyja el az iskolát, akkor most mégis miért szervezne találkát a városon kívül? Persze Luce naivan elmegy és majdnem kinyiffan, még csodálkozik.

Kiütötte a biztosítékot: Luce látott egy múltbéli képet egy derengőben, amin egy idős nő látható mellette egy keretes kép, amin az ő egyik régi reinkarnációja és Daniel látható. A kedves Luce ekkor olyannyira megdöbben azon, hogy mások voltak a szülei, hogy majd elájul. De amúgy elmondták neki, hogy milyen ritka a reinkarnáció, de neki most esett le, hogy az előző életeiben mások voltak a szülei. MI VAN????? Leesett?

Ezután persze meg akarják keresni Shelby-vel azt a bizonyos házat, ahol ez a visszatekintés játszódik és - kapaszkodjatok meg - Shelby rögtön vágja, hogy az egy napos autóút és ott is vannak. Merthogy ő állítólag látott egy címet... Mi??? Azta kisanyám. A következőtől esküszöm lefejeltem az asztalomat: Luce és Shelby elhagyják az iskolát, hogy megtalálják azt a helyet. MINEK??? LUCE-NAK NEM JUT ESZÉBE, HOGY MEG AKARJÁK ÖLNI???? HOGY DANIEL ÉPP VÉDENI AKARJA??? DE NEEEEM. Ő ELMEGY NYOMOZÓSAT JÁTSZANI. Ekkor már rájöttem, hogy ez a könyv lesz a halálom.

Tudom, hogy túl sokat elárulok a történetről, de nemsokára már nevetség tárgyává vált számomra a az egész történet. Miután felkeresi az előző életbeli szüleit Luce úgy szándékozik bekopogni az ajtajukon, hogy "Hello, autólemosót árulok, nem vennének az új termékünkből?". Merthogy nem akarja elárulni magát. De jajj.... Az ajtó előtt állva rájön, hogy ha ők az előző életbeli szülei, akkor ő ugyanígy nézett ki akkor is és akkor most felismerik. Hát ehhez sok ész kellett, Nobel-díjat neki.

Shelby? Luce lakótársa a kezdetekkor nagyon ellenszenvesnek találja Luce-t (nem is csodálom), de később összehaverkodnak. Majd kiderül, hogy Shelby is járt valamikor Daniel-el és ezért haragudott ennyire Luce-ra az elején. Mikor ezt bevallja Luce-nak az a következőképpen zajlik:

" Egyetlen hülye este volt jóval ezelőtt, a srác láthatóan boldogtalan volt nélküled. Akkor még nem ismertelek, azt gondoltam, az az egész mese kettőtökről... elképesztően banális. Na, most már tudod, ez magyarázza azt a hatalmas ellenszenvet is, amit a neved iránt tápláltam. (...) Fújj, pont ahogy elképzeltem! Te is azok közé az emberek közé tartozol, akikkel képtelenség haragot tartani, mi? Rendben! Bocsásd meg, hogy ráhajtottam a barátodra, és hogy gyűlöltelek, mielőtt megismertelek volna! Nem fordul elő többet! " 

EGY: szerintem Luce közel sem olyan személyiség, akivel képtelenség haragot tartani, én például a falra mászom tőle.
KETTŐ: Daniel nagyon szeretheti Luce-t, ha Shelby-vel gond nélkül összejött... Mi ez emberek? Nem egy elátkozott szerelemről van szó? Nem folyton azt olvassuk, hogy Daniel képes újra és újra megkeresni Luce-t és mindig belé szeret? Akkor hogyan volt képes Shelby-vel összejönni? Akkor mire fel ez a nagybetűs SZERELEM?

Tehát összefoglalva: Luce karaktere ebben a részben egy gyerekes, felszínes, idegesítő és kicsinyes figurává vált, akitől legszívesebben a falra másznék. Egy idő után a történet unalmas és vontatott volt. Semmi sem derült ki és folyton csak Luce és Daniel drámáját kellett olvasnom, ami már fizikailag fájt. Az egész történet érdekesnek indult az első kötetben a reinkarnációval, a bukott angyalokkal, sőt még a szerelmi háromszög is tetszett, ami Daniel, Luce és Cam között alakult ki. Cam nagyon hiányzik! Az egyetlen szeretett szereplőm nagyon ritkán tűnt fel, ha mégis akkor végre kedvem volt olvasni, de aztán eltűnt és szenvedhettem tovább. Szóval ez az érdekesnek indult sztori átcsapott egy unalmas, szenvedős, melodramatikus szappanoperába, ami kikezdte a gyomromat.

Tehát ez a második kötet úgy ahogy van értelmetlen, mert semmi nem derült ki arról a bizonyos apokalipszis-es szálról vagy a fő történetről. Nem történt SEMMI említésre méltó, csupán a két főszereplő se-veled-se-nélküled szindrómája pár erőltetett humorral. Nagyon nagyot csalódtam...

Lauren Kate: Kín
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Cam
Sorozat: Fallen
2.) Kín
3.) Végzet
4.) Boldogság
#Szerelemben
Megjelent: 2010
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 376
Eredeti cím: Torment
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus

szombat, február 02, 2013

I want it! #13


Íme, íme amire vártunk, amire kíváncsiak voltunk, ami a kedvencünk, amit még ma is szeretünk és amiért sírunk, mert tudjuk, hogy a legutolsó rész! Nyilvánosságra hozták a A Szent Johanna Gimi sorozat nyolcadik és egyben legutolsó kötetének a borítóját, minek címe: Örökké.

Szerintem ez az egyik legszebb borító a nyolc közül. Talán a "Négy év, amit nem felejtesz el" felirat miatt, talán a gyönyörű színösszeállítása miatt, vagy csak azért mert ez tényleg az utolsó rész és megszállt egyfajta letargikus hangulat emiatt. Az egyszer biztos, hogy gyönyörű.

Egyébként a nyolcadik kötet olyan hosszúra sikerült, hogy úgy döntöttek két kötetbe szedik szét, de együtt lehet megvásárolni őket a dedikáláson, ahová egyébként nagyon szeretnék eljutni és, ha minden igaz ott is leszek. Hogy mennyire örültem, mikor megtudtam, hogy kétszer olyan hosszú lesz az utolsó kötet, mint az eddigiek? Gondolhatjátok. Ilyenkor általában olyan lassan olvasok egy könyvet, hogy az hetekig is elhúzódhat csak azért, hogy több ideig tartson az élmény. Ez kevés regénynél fordul elő, de a A Szent Johanna Gimi ilyen sorozat. Én fejemet hajtom Leiner Laura előtt, aki képes volt megalkotni ezt az osztályt, ezt az iskolát, mert  mikor olvasom sokkal több kedvem van iskolába járni és tanulni. Ez a könyvsorozat sok jó élményt  adott nekem és ezért csak hálás lehetek! Köszönjük Laura!

A kötet dedikálásának a részletei: [KATT]
További képek a borítóról: [KATT]