2 / 100 könyv. 2% kész!

csütörtök, március 24, 2016

Jennifer L. Armentrout: Feledés


Ha már nem álltam meg az Árnyak című novellánál, szintén felüdülés volt a Feledés című plusz-kötet Jennifer L. Armentrout tollából.

Valóban nem kell arra gondolni, hogy ez a kötet a történet szempontjából újat mutat számunkra, hiszen ez az Obszidián történéseit tartalmazza, csak ezúttal nem Katy, hanem Daemon szemszögéből

Rögtön érkezett a gondolatom: csak Armentrout ne járjon úgy, mint Cassandra Clare, aki szinte minden lehetséges oldalról kivesézte az árnyvadászok világát, sőt: még mindig vesézi, ugyanis nemsokára megjelenik egy újabb árnyvadász-kötete.

De ha egy sorozat sikeres, akkor annyit sajtoljunk ki belőle, amennyit csak lehet, ugyebár? Így követte el Armentrout azt a lépést, hogy elhozta a Feledést.

Felüdülésnek tökéletes olvasmány volt, szórakoztatott, biztos vagyok benne, hogy szinte minden Luxen-rajongónak tetszeni fog. Azt sem tartom bajnak, hogy eddig eljutott az írónő, mert élveztem. De tényleg ne essünk majd túlzásba később, nem kell lerágni minden egyes húscafatot arról a csontról, mert egy idő után már nem lesz élmény.

De most még az volt, szinte kedvem támadt elővenni az Obszidiánt, mint azt már említettem, de erős voltam és inkább olyan könyvek után kaptam, amiket még nem olvastam. Jól esett visszatérni a kezdetekhez, ezt aláírom. Lehet, lassan meg kéne ismerkednem az írónő másfajta regényeivel is, nem csak a Luxen sorozattal.

Jennifer L. Armentrout: Feledés
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Daemon
Sorozat: Luxen
2.) Ónix
3.) Opál
Megjelent: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 382
Eredeti cím: Oblivion
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy

kedd, március 22, 2016

Sara Raasch: Hó, mint hamu


Sara Raasch könyvére elsősorban a borító miatt figyeltem fel. Hiszen csak rá kell nézni, egyszerűen gyönyörű. Tudom, tudom: ne borító alapján ítélj meg egy könyvet, de egy ilyen szépség mellett nehéz elmenni a könyvesboltban. Aztán ahogy elkezded tanulmányozni, elgondolkodsz, hogy vajon mit is ábrázolhat. Egy Jin-jang jel, amelynek belsejében egyik oldalt a tél, másik oldalt pedig a nyár uralkodik. A Jin-jangon megcsillan a nap fénye...

Úgyhogy elolvasod a fülszöveget, amely egy fantasy regényt rejt. Mostanában úgyis rákattantam a fantasy regényekre George R. R. Martin Trónok harca című könyve miatt, úgyhogy ismét fejest ugrottam a fantasyk világába. Jól tettem? Igen is és nem is.

Nem egészen friss az élmény, mert több mint egy hónapja olvastam ki, de azért megpróbálom feleleveníteni az akkori érzéseimet a könyvvel kapcsolatban. Kicsit árulkodó lehet, hogy nehezen megy...

Nagyon sok jó vélemény kering a könyvről, ilyenkor mindig magas a léc. Túl magas. Félreértés ne essék, nekem tetszett ez a regény. De korántsem vált kedvenccé. Olyasfajta könyv, amely olvasás közben kikapcsol, tetszik, könnyed, de nem maradnak meg sem a szereplők, sem a világ a fejemben akár egy hónappal a regény elolvasása után is. Nem. Pillanatnyi élményt ad, aztán elszáll a ködben. Semmi felejthetetlen nem volt számomra sem a történetben, sem a szereplőkben. Nem élnek bennem tovább.

Igazából az egész történet egy mese, nem is igazán komoly fantasy. Egy mese, tele meseelemekkel, amelyek könnyed kikapcsolódást kölcsönöznek, de mese lévén klisékkel teli, mondhatni mese-klisékkel teli a regény:

1.) A főszereplőnő: Meira. Nem felejthetetlen karakter. Kicsit szeleburdi, mégis bizonytalan önmagában. Nem a tipikus erős női karakterek közül való, habár az írónő megpróbálta azzá kovácsolni, de valahogyan nem sikerült. Meira árván maradt, mert minden télországit megöltek évekkel ezelőtt, köztük a szüleit is.

2.) Háború dúl az évszakok között.

3.) Mather, a herceg, akibe Meira szerelmes, de nem lehetnek együtt a származásuk miatt. Nem lehetünk egymáséi. A herceg nem kaphatja meg Hamupipőkét?

4.) A nagy gonosz, akinek a nevét sem merik kimondani.

5.) A bölcs mentor, akinek mindig tudjuk mi lesz a sorsa végül...

6.) Még egy herceg, kialakul egy szerelmi háromszög, érdekházassággal. Csak nekem hajazott ez a felállás a Párválasztóra?

7.) Az árva kislány végül hercegnő lesz.

Azt hiszem, az elolvasása pillanatában sokkal jobb értékelést tudtam volna írni erről a könyvről, de most, egy hónappal a kiolvasása után döbbenek csak rá, hogy semmi maradandó élményt nem adott számomra. Holott, az én szótáram szerint, egy könyv/film/sorozat akkor igazán jó, ha még napokig el tudsz bambulni a történteken, a szereplők vissza-visszatérnek a gondolataid közé. Sajnos ez nem történt meg velem és a Hó, mint hamuval. Nem adom fel. A második részt is el fogom olvasni, mert könnyed kikapcsolódás lesz, még ha nem is lesz rám nagy hatással...

Sara Raasch: Hó, mint hamu
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Hó, mint hamu
1.) Hó, mint hamu
2.) Jég, mint tűz
Megjelent: 2014
Kiadó: Twister Média
Oldalszám: 496
Eredeti cím: Snow Like Ashes
Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági

szombat, március 19, 2016

Jennifer L. Armentrout: Árnyak


Lássuk csak, mink van. Köztudott - vagy nem, nem tudom -, hogy imádom a Luxen sorozatot. Nem is tudom, hogy mi fogott meg benne, néha nincs is igazán oka annak, hogy egy könyv a kedvencemmé válik. Néha csak a jelen és a kedvem függ tőle, néha ezek a kedvencek elhalványodnak. A Luxen még mindig nem halványult el, amint elkezdtem olvasni az előzményt, amelyben nem is Daemon a főszereplő, Katy pedig fel sem tűnik, rögtön visszaszippantott Armentrout hangulata és stílusa, felüdülés volt.

Az igen rövid novella a kezdeteket meséli el, amikor is Dawson és Beth megismerkedik. Szinte mindannyiunk, mármint a Luxen rajongók, tudják, hogyan is kezdődik és végződik Dawson és Beth története. Semmilyen meglepetést nem tartalmaz az Árnyak című novella, semmi nagy fordulatot, amely után az álladat a földről kaparod össze. Nem. A hangulata miatt mégis olvastatja magát.

Számomra Dawson és Beth egyáltalán nem vette át Daemon és Katy helyét. Mert a Luxen sorozat főszereplői végtére is ők. Dawson karakterét azonban jobban megismerhettük ebben a kötetben, ami mindenképpen pozitívum. Beth viszont továbbra sem tartozik a szerethető karakterek listájába. Még most sem.

Azonban mindezek mellett azért jöttem rá arra, hogy a Luxen sorozat továbbra is egy nagy kedvencem, mert a történetet olvasva ismét kedvem támadt elkezdeni az egész sorozat olvasását elölről. Ami azért jelent valamit, hisz nemrég olvastam el a befejező kötetet, ezután vettem is elő a Feledés című Daemon-kötetet, de mégis... Kedvem támadt elővenni az Obszidiánt, az Ónixot és az Opált, hogy ismét magába szippantson. Na, ezért derült ki, hogy még mindig kedvenc, nem halványodott el. Kíváncsi vagyok, meddig nem is fog.

Jennifer L. Armentrout: Árnyak
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Daemon
Sorozat: Luxen
2.) Ónix
3.) Opál
Megjelent: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 208
Eredeti cím: Shadows
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy