10 / 100 könyv. 10% kész!

szombat, április 22, 2017

Könyvfesztivál 2017 beszerzések


Mivel tavaly nem jutottam el a Könyvfesztiválra a fránya érettségi miatt, most evidens volt, hogy nem hagyhatom ki, ezért barátnőmmel az oldalamon hatalmas táskákkal (plusz zacskókkal), hónapok óta felgyűjtött pénzecskékkel, tervekkel és rengeteg adrenalinnal, céltudatossággal tegnap betámadtuk a Millenárist, ahol mellékesen még barbecue fesztivál is volt, tehát már elájultunk az illatoktól, amint megérkeztünk, de ez semmi nem volt még a friss és ropogós könyvek illata mellett. Lássuk, miket szedtem össze!


Dave Eggers: A Kör
Miért? Mert hamarosan megnézem a moziban és mert a filmben Tom Hanks a főszereplő, ami már WIN!
"Mae, a huszonéves lány még csak pár napja dolgozik álmai munkahelyén, de máris teljesen átalakult az élete. Mihez kezdjen ezekkel a tapasztalatokkal? Dave Eggers sokkoló konkrétsággal rajzolja meg napjaink szép új világát. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen Google-re. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal? A Kör dermesztő víziója közelebb van hozzád, mint gondolnád."


Ian Tregillis: Géplélek
Miért? Már előre kinéztem, megfogott a történet.
"Jaxnak ​hívnak. Ezt a nevet adták szolgatartóim. Kattogó vagyok: egy gépember, akit az alkímia hajt. 

A társaimból toborzott sereg hódította meg a világot – nekik köszönheti a Patinás Trón, hogy ma nincs földi hatalom, amely szembeszállhatna vele. Hűséges inas vagyok. A legelszántabb katonai gépezet. Erőm kolosszális, kitartásom nem ismer határokat. 

De emberi szolgatartóim akarata gúzsba köt. Rabszolga vagyok. De kiharcolom a szabadságom.

A korai huszadik század Európájában a kálvinista Hollandia az uralkodó hatalom, köszönhetően egy németalföldi matematikusnak, aki a tizenhetedik században forradalmi (és mágikus) ötletével felborította a kontinens hatalmi egyensúlyát. Mechanikus katonákat alkotott, amelyek mindenben engedelmeskednek mestereiknek. E fáradhatatlan harcosoknak köszönhetően az 1900-as évek elején már nincs olyan hatalom, ami ellen tudott volna állni a holland csapatoknak, kivéve egy apró, ma is harcoló frakciót, a francia katolikusokét, akik az újvilágba kellett, hogy áttegyék a székhelyüket.

A történet egyik főszereplője Jax, a mechanikus szolga, aki teremtői parancsait teljesíti, miközben felébred benne a szabadság utáni vágy. A regény másik fő alakja a francia kémfőnök Berenice Charlotte, akit olthatatlan bosszúvágy hajt a hollandok ellenében. E két karakter sorsa egy sok titokkal terhelt, érdekes és csavarokkal teli történetben és egy rendkívüli arányérzékkel és ötletességgel felépített világban fonódik össze."

J. J. Abrams, Doug Dorst: S.
Miért? Mert már nagyon régóta fáj rá a fogam, de sehol sem tudtam elfogadható áron beszerezni. Erre lássanak, csodát! Ott "polcosultak" a Könyvfesztiválon! Hát csak nem hagyhattam ott!


Egy ​könyv. Két olvasó. Egy titkokkal, veszélyekkel, vágyakkal teli világ.

A fiatal lány kezébe kerül egy könyv, amelyet egy fiú kezdett el olvasni, lapszéli megjegyzéseket fűzve hozzá. A kommentárok arról tanúskodnak, hogy szerzőjüket lenyűgözi a történet és a rejtélyes író személye. A lány sem tudja kivonni magát a különös könyv hatása alól, és a margóra írva válaszol az ismeretlennek. Szokatlanul izgalmas, nem mindennapi levelezés kezdődik a két fiatal között, akik egyre mélyebbre ásnak egy rejtelmes eseményekkel és megfejtésre váró utalásokkal teli világban.

A könyv: Thészeusz hajója a címe egy termékeny író, V. M. Straka utolsó művének. Hőse S., a múlt nélküli ember, aki egyszer csak egy idegen hajó fedélzetén találja magát, és az elborzasztó legénység foglyaként hánykolódik ismeretlen vizek és partok, veszedelmek és megmenekülés, pusztulás és újjászületés, múlt és jelen, valóság és képzelet között.

Az író: Straka maga a 20. század egyik legnagyobb rejtélye. Rejtőzködő anarchista, azonosíthatatlan forradalmár, akiről mendemondák keringenek, és csak műveiből ismerheti meg a világ?

Az olvasók: Jennifer végzős egyetemista, Erąic már végzett, de tovább tanulna, ha nem zárják ki. Mindkettejüknek szembe kell nézniük önmagukkal, kik is valójában és kivé válhatnak. És tudniuk kell, mennyire bízhatnak meg abban, akivel megosztják legbelsőbb érzelmeiket és félelmeiket.

S. a filmes J.J. Abrams hőse, akinek történetét a díjnyertes Doug Dorst írta meg. A könyv lapjainak margóján kibontakozó másik történet egy lány és egy fiú regénye. Két fiatalé, akik belekeverednek a náluk hatalmasabb, ismeretlen erők végzetes küzdelmébe. És nem utolsósorban Abrams és Dorst vallomása az írott szó iránti szenvedélyes szeretetről.

A többszörös Emmy-díjas J. J. Abrams filmproducer, filmrendező, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a nálunk is népszerű Star Trek, a Mission: Impossible, a Lost vagy a Star Wars: Az ébredő erő. Nagyanyja magyar származású. Doug Dorst író, novellista, kreatív írást tanít a Texasi Állami Egyetemen. Művei rendre megjelennek rangos amerikai lapokban. Számos irodalmi díj első vagy második helyezettje."

Jodi Picoult: Törékeny
Miért? Mert Picoult, ez ilyen egyszerű.
"Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szívEgy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője. A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk."

Jodi Picolt: Házirend
Miért? Ajándékba kaptam egy könyvcsomaghoz. De egyébként is Picoult, szóval...
"Jacob ​Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire. Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással… Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt. Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is. A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?"

Abraham Verghese: Könnyek kapuja
Miért? Ajándékba kaptam egy könyvcsomaghoz.
"1947-ben ​a fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot. A viharos hajóút alatt a végkimerülésig ápol egy angol sebészt, Stone doktort, majd elválnak útjaik. Néhány évvel később az etióp fővárosban lévő Nemhely nevű (elírás, egy hivatalnok rosszul jegyezte le a „Menhely” szót) parányi missziós kórházban találkoznak újra, és hét évig dolgoznak együtt. A zárkózott, érzelmei kifejezésére képtelen orvos egy sérülékeny pillanatában a műtősnővér karjaiban keres vigasztalást. Az apáca és dr. Stone rövid életű szerelmének következményei súlyosak: az egypetéjű ikerfiúk születése a fiatal nővér életét követeli, az orvos pedig elmenekül, magára hagyja az újszülötteket. A két fiú, Siva és Marion keveset tudnak szüleikről, édesapjuk soha többé nem jelentkezik, egy indiai orvos házaspár neveli fel őket nagy szeretetben. Fiatalságukat meghatározza az ’50-es és ’60-as évek etióp diktatúrája és a kórház, ahol nevelőszüleik dolgoznak, nem is csoda, hogy mindketten orvosok lesznek. Marion felnőtt fejjel, Amerikába való disszidálása után próbálja megismerni szüleik történetét."

Jane Shemit: Lányom
Miért? Már rég kinéztem magamnak, ezért hirtelen elindulásból megszereztem.
"Amikor ​a tizenöt éves Naomi az iskolai színjátszó kör előadása után nyomtalanul eltűnik, az édesanyja, Jenny rádöbben, talán nem is ismeri a lányát igazán… Egy évvel később még mindig nem bukkantak a kamasz lány nyomára. Az eltűnés napját követő sokk szétzilálja Jenny ideálisnak tűnő életét, a családja széthullik. És bár a nyomok már kihűltek, az asszony számára a kutatás csak most kezdődik. Hiába telt el egy esztendő, szentül hiszi, hogy csak úgy bukkanhat a lányára, ha megtanul bízni benne, odafigyelni rá, visszapörgetve életük napjait. Válaszokat keres – és az igazságot, azt, amit eddig külön-külön éltek meg, de amit közösen, együtt megértve újra egymásra találhatnak. Vagy éppen az igazság lesz az, ami végleg elszakítja őket egymástól? Jane Shemilt regénye egyszerre fájdalmas és felemelő nyomozás, amely a szülői szeretet és oda nem figyelés minden rezdülését árnyaltan, szívszorítóan ábrázolja. Olyan utat jár be, amely megejtően emberi, ám minden nehézsége ellenére megbékélést hozó felismerést ígér."

+3 bónusz, amiket nem a Könyvfesztiválon szereztem be, hanem még előtte, de ezek is a mostani beszerzésekhez tartoznak:

Borsa Brown: Az Arab lánya (második kötet)
Miért? Először is, ez recenzió, amit már régóta vártam, köszönet érte az Álomgyár Kiadónak! És mert szeretem Az Arab sorozatot, habár Az Arab lánya első kötete csalódás volt, biztos vagyok benne, hogy ez nem lesz az.
"Gamal, a szaúdi királyi család tagja, megkapja élete legnagyobb feladatát: fel kell nevelnie magyar szerelmétől született gyermekét, Annát nem is akárhol: saját hazájában, Szaúd-Arábiában. A család nem nézi jó szemmel a házasságon kívüli kislány érkezését. De ha ez nem lenne elég, a sors még egy megoldhatatlannak tűnő kihívást küld Gamalnak. Vajon képes egy apa egyenlőséget tenni gyermekei között, amikor azt a vallási tradíciók szerint nem is volna szabad? Lehet boldog egy ilyen zord világban egy ártatlan kislány, akinek már születésekor megpecsételődik a sorsa? Mire képes az apai szív? Mire képes egy mostoha? A hatalmas sikert aratott Az Arab című regényben megismertük egy szívbemarkoló szerelem történetét. Az Arab szeretője a magyar nő szemével mutatja be ugyanezt az érzelmi hullámvasutat. Az Arab lányában a kettejük szerelme gyümölcsének élete bontakozik ki, miközben Gamal lelke is új életre kel."

Carrie Fisher: Egy hercegnő naplója
Miért? Mert imádom a Star Warst, bárhol bármikor meghallom a zenéjét, rögtön kiráz a hideg és végignézném az egész filmsorozatot. Carrie Fisher előtt tisztelegve a polcomon tündököl ez a mű.
"A ​hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő emlékei rendezgetése közben, régi újsághalmok között bukkant rá saját, kézzel írott naplójára, és szembesült egykori tinédzser önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen „hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját” színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeire. Utóbbiakból egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képe rajzolódik ki, akiben azonban csírájában ott van már az excentrikus, vicces, intelligens, nagydumás Carrie Fisher is. Utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében."

Mai Jia: Kódfejtő
Miért? Hirtelen felindulásból és a története rögtön megragadott.
"A ​Rong család vagyonos és tehetséges tagjai a tartomány legfontosabb egyetemének alapítói és vezetői. Egy nap fiatal nő jelenik meg náluk, aki azt állítja, hogy a család fekete bárányának gyermekét hordja a szíve alatt. Miután belehal a szülésbe, a család magához veszi a csecsemőt. A kisfiúról, Jinzhenről hamarosan kiderül, hogy autisztikus személyisége kivételes intelligenciával párosul, így amikor elérkezik az ideje, kétes származása ellenére felveszik az egyetemre. Végzős korában a kínai titkosszolgálat beszervezi egy elit kódfejtő egységbe. Új munkahelyén látszólag nem csinál semmit: magányosan kóborol, olvas és egy, az őrülettel küzdő veterán kódfejtővel sakkozik. Ám titokban nekilát, hogy feltörje a valaha írt legbonyolultabb kódot… „Ha a kód egy hegy, akkor a kód megfejtése olyan, mintha megtalálnánk a hegy gyomrába rejtett titkot. A legtöbb ember először felmászna a hegyre, és ha feljutott a tetejére, akkor kezdené keresni. Ő azonban másként látott a dologhoz. Ő a szomszédos hegy tetejére mászott fel, és mikor feljutott, egy lámpával világította meg a szemközti hegyoldalt, majd egy távcsővel próbálta megtalálni a titkot.” Mai Jia (1964) tizenhét évet töltött a kínai hírszerzés világában, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg propagandaosztályán, majd 1997-ben a televíziónál helyezkedett el szerkesztőként. 1986 óta jelennek meg könyvei, a Kódfejtő az első magyar nyelven olvasható regénye, amely jóval több, mint letehetetlen kémregény: a zsenialitás és az őrület határán egyensúlyozó elme és egy kivételezett család története a huszadik századi Kínában."


szerda, március 15, 2017

Jodi Picoult: Magányos farkas


Minden olvasónak vannak kedvenc írói. Minden olvasónak vannak olyan kedvenc írói, akikben olyannyira megbízik, hogy tudja, mindig olyan könyvet adnak ki a kezeik közül, ami csak magával ragadó és kedvenc lehet. Számomra ilyen író Jodi Picoult. Akiben sosem csalódtam még azelőtt, akinek a regényeiről tudom, hogy mind egy csodát rejtenek magukban, egyedi és mély gondolatokkal és célokkal rendelkező szereplőkkel és nagyon komoly mondandókkal.

Picoult írásaiban nem csak az vonzz, hogy mind egyedi történetet dolgoz fel, aminek mindig van egy mélyebb aspektusa, ami elgondolkoztatja az olvasót. Regényeiben mindig tökéletesen felépített, egyedi sorsokat ábrázol, egyedi karakterekkel, akiknek múltjuk van, akik leköszönnek a lapokról, akiknek minden apró mozzanatát megismerteti velünk, így teljes képet adva már-már élő szereplőiről. Végtelenül részletes, mégsem vontatott. A joghoz fűződő abnormális vonzalmam is kielégítésre kerül regényeinek jogi vonatkozása miatt, ami mindig oly reális, oly részletes és informatív.

Legújabb regénye a Magányos farkas ismét újat tudott mutatni számomra, holott sok könyvét olvastam már Picoultnak és mindet el tervezem olvasni a jövőben. A Magányos farkasban a végtelen empátia ragadott meg, ahogy Picoult megalkotott egy széthullott családot: egy apát, egy anyát, az anya új férjét, a lányt és a fiút. Mindnek más a célja, motivációi, életfelfogása, mégis az összes szereplővel szemben képesek vagyunk empátiát kimutatni. Képesek vagyunk együtt érezni egy megszállott apával, aki a hobbijának élve magára hagyja a családját. Képesek vagyunk sajnálni egy kislányt, aki gyerekesen, de foggal-körömmel védelmezi apját. Képesek vagyunk megérteni a fiút, aki évekre elhagyta a családját egy nagy perpatvar miatt. Képesek vagyunk tisztelni az anyát, aki új családot alapított és nem törődött eleget a lányával. Képesek vagyunk szánni az anya új férjét, aki igyekszik az első férj árnyékában élni. Hihetetlen mennyiségű empátia, holott egyik szereplő sem rendelkezik elég pozitív tulajdonsággal, egyesek önzőek, egyesek gyerekesek, egyesek makacsak és mindezt idegesítően teszik.

A leginkább az lepett meg, hogy Picoult milyen ügyesen keverte ezen főszereplők fejezeteit és gondolatait. Amint betekintettünk egy szereplő fejébe, egy másik szereplővel ellenszenvezni kezdtünk, amint felcserélődött a szereposztás, arra kezdtünk ellenszenvvel tekinteni, akivel azelőtt rokonszenveztünk. Ezen is látszik, mennyire erősen kialakította a különböző karakterek különböző nézőpontjait, így végül az olvasó köré egy semleges, mindenkit megértő, empatikus burkot vont, amivel elérte, hogy egyszerre álljunk mindenki mellé, egyszerre értsünk meg mindenkit és lássuk át mindenki perspektíváját. Picoult ebben a regényében ezt zseniálisan megalkotta.

Vegyük kicsit górcső alá a főszereplőket, hogy láthassátok, mennyire különbözőek és egyediek, miközben enyhén felvázolom a történetet magát is.

Luke Warren zoológus megszállottan imádja a farkasokat, megérti őket, képes kommunikálni velük. Megszállottsága sikerbe hajszolja, műsorai, könyvei jelennek meg, ismert személlyé válik, de nem száll fejébe a hírnév, továbbra is csak a családjának él, ami számára a farkasokat jelenti. Tekinthetnénk rá rossz apaként, mert elhanyagolja a családját, hisz felesége el is vált tőle, de lánya, Cara, az anyja új családja helyett apját választotta és szinte dicsőíti őt. Luke Warren két évet töltött a vadonban, beépülve egy falkába, családját hátrahagyva. Ez volt az élete, a mindene. Egy váratlan baleset folytán ő és lánya kórházba kerülnek, de míg Cara kisebb-nagyobb sebesülésekkel megússza, addig Luke Warren vegetetív állapotba kerül, az orvosok nem jósolnak neki sokat. Hibáztathatjuk megszállottságát, mikor a saját lánya ennek ellenére is imádja őt?

Edward Warren egy hatalmas veszekedés után évekre Thaiföldre költözik, ahol angolt tanít. Otthon hagyta szeretett kishúgát és édesanyját, de egy váratlan telefonhívás miatt haza kell térnie, apja és húga balesete rögtön döntésre ösztönzi. Az apja állapota nem élet, Edwardnak megrögzött véleménye, hogy nincs értelme a lélegeztetőgépeknek. Ebben az is közrejátszik, hogy az apja szervdonornak regisztrált és a múltban egy beszélgetés folytán pontosan azt kérte fiától, ha valami baj történne vele a munkájából kifolyólag, ne hosszabbítsa meg ilyen módon az életét. Edward biztos benne, hogy édesapja is ezt akarná. Végre lehetősége adódna az apja akarata szerint cselekednie, ha már kibékülésre nem kerülhetett sor. Egyetértenénk vele ilyen tudások birtokában?

Cara Warren ezzel szemben isteníti apját, gyűlöli a bátyját, amiért elhagyta a családot. Három hónap múlva tölti be a tizennyolcat és Edwarddal szemben ő mindenáron esélyt akar adni apjának az életre. Gyermekded fejjel megy neki a bátyjának, nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy apja valószínűleg nem épül fel. Talpraesettsége és makacssága a bíróságra juttatja őket. Mennyire tekinthetjük őt gyereknek, mikor egy haldokló szülőjéről van szó? Mennyire hibáztathatjuk a kis hazugságokért, mikor annak az életét akarja menteni, aki a legtöbbet jelenti számára?

Az anya, aki mindegyik gyerekét egyszerre szereti, mégsem volt képes a megszállott Luke mellett maradni. Egy új család, egy elmenekült fiú, egy apjához menekülő kislány. Egy anya vajon képes egyik gyerekét jobban szeretni, mint a másikat? És ezért számon kérhető? Hibáztatható, amiért boldog akar lenni, ezért másik családot alapít?

Joe, az ügyvéd, az anya új férje, aki szerelmes, de az első férj árnyékában kell élnie. Akinek versenyeznie kell egy előző családdal, akinek a felesége lányának bizalmába kell férkőznie, de az foggal-körömmel ellenkezik, holott ő semmi rosszat nem tett. Mennyire lehet nehéz másodiknak lenni? Amint elvállalja Edward képviseletét, nehéz helyzetbe kerül és a két testvér közé ékelődik.

Máris egyértelművé válik, hogy a Magányos farkasban nemcsak az eutanázia témájával foglalkozik az írónő, hanem a testvérek közötti viszályokkal és szoros kapcsolattal, a megcsalással, a boldogság keresésével, a családok összetételével, felbomlásával és újraegyesülésével is. Miért egy tragédiának kell ismét összehoznia egy családot? Luke Warrennek talán ez volt a sorsa, hogy a gyerekeit ismét összehozza, hogy küzdjenek, de ne egymás ellen.

Szerintem mindenki, aki szereti az írónőt, értékelni fogja a regény komoly témáit, az összetételét a több nézőponttal és karaktereinek színességét. Számomra a farkasokról szóló adatok, a jogi és orvosi információk is érdekesek és elég részletesek voltak ahhoz, hogy ismét belehelyezhessem magam egy Picoult féle jogi/orvosi helyzetbe. Úgy éreztem, mintha én is a család része lennék. Hihetetlen, de egyszerre értettem egyet Carával és Edwarddal, pedig az fizikailag lehetetlen. Empátia. Ami a mai világban a legfontosabb lenne, de túl kevesen élnek vele. Empátia.


Jodi Picoult: Magányos farkas
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2012
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 480
Eredeti cím: Lone Wolf
Műfaj: romantikus, tragédia

péntek, március 10, 2017

Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó


Ismét egy végtelenül érzelmes és elgondolkodtató könyv került a kezembe a Maxim Kiadó jóvoltából. A Veled minden hely ragyogó két fiatalról szól. Valamilyen szinten mindketten a társadalom szélén állnak, de míg egyikük a környezetének is ezt mutatja, addig a másikuk igyekszik titkolni ezt a tényt, vagy nem is fogja fel igazán.

Finch keresi önmagát, zűrös családban él, édesapja elhagyta őket egy másik családért, anyja nem törődik vele kellőképpen. A körülmények összejátszása és élete alakulása végett öngyilkos gondolatai támadnak. Az egyik ilyen gondolatmenete közben azonban megismeri Violetet és visszarántja a való világba. Violet szörnyű balesetben vesztette el a nővérét, azóta nem képes autóba ülni, élvezni az életet, a szélre sodródott, miközben igyekszik azt tettetni, hogy ő még mindig ugyanaz a menő lány, aki egykor volt.

Finch és Violet kezdetleges barátsága egy piciny csodának fogható fel. A szándékosan különcnek mutatkozó fiú és a tragédiát elszenvedett mindenki által imádott lány. Finchet a legváratlanabb helyzetben éri a szerelem, Violet jelenléte visszahúzza őt a párkányról, Violet baleset miatti visszahúzódása enyhülni látszik Finch személyisége miatt. Két sérült fiatal, amint egymást gyógyítják egy gyönyörű szimbiózishoz hasonlóan. Holott mind tudjuk, hogy egy ilyen történetnek nem lehet mindig boldog befejezése...

A Finchhez hasonló karaktereket mindig is szerettem. Az olyan személyiségeket, akiket nem érdekelnek az elvárások, a társadalom nyomásai, egyszerűen olyanok, amilyenek és nem zavarja őket, ha a társadalom ezért kiveti őket magából vagy elítélik őket. Violet a tinédzsereket ért tragédia utóhatásainak tökéletes prezentációja, aki bár úgy érzi, megállt körülötte a világ a nővére halála miatt, ő maga pedig beleragadt a gyászba, a körülötte lévők mégis haladnak tovább, amire ő képtelen. Ez a lemaradás pedig egy idő után kivívja a környezete aggodalmát, mérgét és szánalmát.

De a regény nem csak az öngyilkosság témájával és a tragédiák emberekre mért hatásával foglalkozik, hanem a középiskolai gúnyolódással is, amit az amerikaiak köztudottan bullying-nak neveznek, valamint az anorexia problémájával is. Ezek a problémák a középiskolai körökben sajnos gyakran jelen vannak és nagyon nehéz tenni ellenük, itt most főleg a középiskolai megfélemlítésről, gúnyolódásról beszélek, ami (főleg Amerikában, de a világ más tájain is) sokszor az öngyilkosságba kergeti a gyerekeket, miközben a tanárok vagy képtelenek tenni ellene vagy egyszerűen ignorálják a problémát.

Ez a regény ezeket a komoly és mély gondokat egy keserédes, fekete humorral teli enyhén szirupos mázba burkolja, így teremt egyensúlyt a nehéz témák és a könnyed irónia között. Így valamivel könnyebben lehet befogadni ezeket a borzalmas jelenségeket, amik oly gyakoriak a közvetlen közelünkben is.

Jennifer Niven sem véletlenül alkotta meg a Veled minden hely ragyogó című regényt, fel akarta hívni a figyelmet ezekre a gondokra, ahogyan még sok író is. Saját tapasztalatai és tragédiái szánták rá arra, hogy foglalkozzon ezekkel a témákkal és a fiatalok értésére adja, hogy van más megoldás. A helyzet az, hogy aki sosem járt ebben a cipőben, az sosem fogja megérteni, hogy mi zajlik le egy depressziós vagy egy öngyilkos gondolatokkal rendelkező egyén fejében. Nem tudhatjuk, mit és miért tesz, ezért is nehéz a megértés. Ezért is nehéz ilyen regényt olvasni, mert nem érthetjük meg, hogy miért teszik, amit tesznek. Mert akár haragudhatnánk is rájuk, megbélyegezhetnénk őket, amiért önzőek, mégsem van jogunk ehhez, mert fogalmunk sincs, mi zajlik le bennük. Végtelenül nehéz téma, amit végtelenül nehéz megérteni.

Hihetetlen, hogy milyen könnyed és már-már szirupos módon fejtette ki Niven ezt a témát, de persze végül mégis tudatta velünk, hogy semmi sem szirupos. A való világ főleg nem. De szeretjük azt mondani, hogy van más megoldás. És tényleg van. Mindig van.


Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Finch
Megjelent: 2015
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 430
Eredeti cím: All the Bright Places
Műfaj: ifjúsági, romantikus

kedd, február 28, 2017

Jennifer L. Armentrout: Feledés #2


Az egyik kedvenc sorozatomról van szó, aminek az első három részét többször is olvastam, aminek ha kézbe vettem egy-egy részét, mindig kedvet kaptam az újraolvasáshoz. Szeretem a szereplőket, a történet egyediségét, a párbeszédeket, a hangulatot...

Ez a rész is tetszett, mert Daemonról van szó, akinek a karakterét olyan régóta szeretem és noha ez a rész is az eredeti történet másolata, csupán más szemszöggel, még így is szórakoztatott, főleg mivel igen rég olvastam az Ónixot, így pár részlet homályos volt.

Armentrout pedig ügyesen rejtett és szőtt bele újabb jeleneteket, amik Katy szemszögéből nem voltak elérhetőek, amik talán nem is voltak a fejében, mikor az Obszidiánt és az Ónixot megírta, de amint Daemon szemszögéhez ért, rögtön jöttek az improvizációk.

Kellemes pillanatokat okozott, de nem imádtam annyira, mint az eddigieket. Eddig mindig kedvet kaptam az egész sorozat elolvasására, amint egy részét kézbe vettem, de most valamiért ez az érzés nem volt meg, ami nem biztos, hogy az adott kötet hibája, én mégis kezdem félteni a Luxen sorozatot. Nem azért, mert gyengül a történet. Nincs is mi gyengüljön rajta, hisz csupán egy másik szemszöget kapunk, amit mind szeretünk.

A hangsúly inkább azon van, hogy ne jusson a Luxen is Cassandra Clare árnyvadászos sorozatainak sorsára. A "lerágott csont" jelenség lehet, hogy sokaknak nem megy az agyára, de nekem igen. Sok rajongó odavan érte, mert "még, még, még", de én egyre inkább kezdem azt érezni, hogy ez nem biztos, hogy jó. Sőt. A rengeteg rész, a rengeteg szemszög, alsorozat és különsorozat, mint az árnyvadászok esetében... Egyszerűen elveszi a történet egyediségét és élményét.

Kihangsúlyozom, hogy élveztem ezt a részt is. Én csupán próbálom szemléltetni, hogy egyes regények, sorozatok akkor szerethetőek igazán és akkor hagynak nagy nyomot, amikor az író/nő meghúzza azt a bizonyos határt, amikor már tudja, hogy így teljes az a világ, amit megalkotott. Én úgy érzem, amint egyre több és több része és külön sorozatrésze jelenik meg egy sikeres könyvsorozatnak, egyre inkább veszít az egyediségéből a történet, a részek és történések összekavarodnak, a jelentőségük elvész a semmibe és csak egy nagy katyvasz lesz az egész.

A másik oldalról viszont megértem a szerzőket, hisz szeretik a megalkotott világukat, a karaktereiket és amint látják, hogy az olvasók is, ez ösztönzi őket arra, hogy egyre szélesebbre bővítsék a határokat. Szerintem az igazán nagy írók képesek meghúzni azt a bizonyos határt, ami a jól összerakott és teljes sorozatot elválasztja a "lerágott csont" jelenségtől. Hihetetlenül nehéz lehet, mert ott a tömegnyomás, ott a bevétel, de egyes történetek megérdemelnek annyit, hogy ne váljanak ponyvává és jelentéktelenné a tömeges gyártásuk miatt. Én ezt érzem.

A Luxen sorozat még nem lépte át azt a bizonyos határt, hisz szeretem. De kezdek belefáradni, hogy egyes sorozatokat lezárnak, majd a siker miatt mégis újabb és újabb részek jelennek meg, véget nem érően. Mert ez nem jó.


Jennifer L. Armentrout: Feledés #2
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Daemon
Sorozat: Luxen
0,5.) Árnyak
2.) Ónix
3.) Opál
#Oblivion #2 – Feledés #2
Megjelent: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 376
Eredeti cím: Oblivion
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy

péntek, február 17, 2017

Saroo Brierley: Oroszlán


Az egyéni sorsokat ábrázoló igaz történetek mindig is a gyengéim voltak. Mert annyira kézzelfoghatóak, annyira igazak, ettől sokkal valósabb érzelmeket képesek átadni.

Már hetekkel ezelőtt felfigyeltem a Lion című műre, elsősorban azért, mert több Oscar-díjra is jelölték a filmet, jó szokásomhoz híven pedig szemmel tartom az Oscar-jelölt műveket. Amikor megtudtam, hogy a Lion, azaz Oroszlán című film regény alapján íródott, rögtön tudtam, hogy el kell olvasnom a könyvet, holott csak nagyvonalakban tudtam, hogy miről szól.

Így került a kezem ügyébe előbb a könyv, mint a film, az Athenaeum Kiadó jóvoltából és habár már napokkal ezelőtt ki is olvastam a regényt, az értékeléssel várni akartam egészen addig, míg a filmet is megnézem, hogy teljes legyen a kép és... te Szent Isten!

A regény írója maga Saroo Brierley, aki Indiában született egy igen szegény családba, több testvérrel és édesanyjával napról-napra éltek, apja elhagyta őket és másik családot alapított. Édesanyja munkája a kőhordásban merült ki, de Saroo testvérei is kivették a részüket ilyen-olyan munkákkal. Egy nap Saroo elkísérte bátyját, Guddut, hogy segíthessen neki egy munkával kapcsolatban és ezen a napon változott meg Saroo élete és kezdődött meg utazása az ismeretlenbe. Saroo egyedül találta magát egy vonaton, a bátyja sehol, a vonat pedig csak zakatolt és nem állt meg.

A filmbeli kicsi Saroo

Az ötéves kisfiú India egyik legveszélyesebb városában, Kalkuttában kötött ki, de vajon egy ilyen kicsi gyermek hogyan tudna segítséget kérni és kitől India zsúfolt és veszedelmes utcáin? A sok megpróbáltatás, menekülés, napról-napra való túlélés után Saroo egy nevelőintézetbe került, végül pedig sikeresen örökbe fogadja egy ausztráliai pár. Az évek azonban teltek, Saroo felnőtt és valami egyre csak húzta otthona felé, de hol kezdhette volna a keresést? India hatalmas, fogalma sem volt, mi a szülőhelye neve, vagy hol helyezkedik el. A Google Earth segítségével éveket töltött a kutatással, hogy végre megtalálhassa egykori otthonát és ismét láthassa édesanyját és testvéreit, ebbe kapcsolatai romlottak bele, mégsem hagyott fel a kutatással, mert tudatni akarta családjával, hogy él és jól van.

Ez egy végtelenül megindító és megható történet, ami egy pici fiúval kezdődött, egy egészen más földrészen, Indiában, ami oly távol van tőlünk és oly felfoghatatlan, milyen is lehet ott az élet. Megpróbáltatások hosszú során kellett keresztülmennie egy ötéves kisfiúnak, mert elveszett otthonról és azt sem tudta, merre tart, mégis mindez egy élhetőbb életbe sodorta őt, véletlenek sorozata után, és rengeteg szerencsével egy szerető házaspárnál kötött ki, mégsem tudta sosem elfelejteni valódi otthonát és családját.

A regényben Saroo az emlékeit eleveníti fel a koszos indiai utcákról, a nevelőintézetről és végül Ausztráliába költözéséről és a kutatásról. A gyermeki emlékekkel kezdődően és az évekig tartó kutatással bezáróan. Hihetetlen, hogy mennyi szerencsétlenség történhetett volna, hogy milyen egyszerűen véget érhetett volna élete India utcáin, a véletlenek folytán mégis olyan jövője lett, melyet régen álmodni sem tudott volna. Kétségtelen, hogy a helyében nagyon sokan választották volna azt az utat, amit ő is választott: a kutatást. Hiába a biztonság és a jólét, hiába a boldogság. A tudat, hogy az igazi családja elveszettnek, talán holtnak hiszi 25 év után... Ez olyasfajta tudat, mellyel nehéz együttélni, szinte lehetetlen.

A mai nap folyamán a filmet is megnéztem, mert teljes élményt akartam Saroo élettörténetéről. Azt kell hogy mondjam, általában nem szívlelem a filmadaptációkat és nem csupán amiatt a klisés megjegyzés miatt, miszerint "A könyv mindig jobb.", nem erről van szó, hanem arról, hogy a legtöbb pocsék. Mert amit már könyvben megírtak, azt lapokra szánták, nem filmvászonra, ezért nagyon ritkán nézem meg egy-egy regény filmváltozatát, de Oscar-díj jelöltként ezúttal kivételt kellett tennem. És milyen jól tettem.

Mert az Oroszlán című film egy csodálatos mű lett. (És most erősen elgondolkodtam, hogy ennek adnám-e az Oscart vagy A fegyvertelen katonának, aminek eddig adtam volna.) Így, hogy a regénynek hála már tisztában voltam Saroo sorsával, a film még megindítóbb és valóságosabb volt számomra. Szerintem nem is lett volna rám ilyen hatással, ha előtte nem olvasom el a könyvet. Tökéletes jelenetek a könyvből, lélekbemarkoló zene, csodás színészi játék (és most nem csak Nicole Kidmanről beszélek, hanem a pici Saroo-ról, a világ legédesebb indiai kisfiúját találták meg a filmhez). Én nem arról vagyok híres, hogy sírok filmeken, de a regény soraival még frissen a fejemben nézni, amint mindez megelevenedik a vásznon és még kézzelfoghatóbbá teszi Saroo történetét... Jó, oké, zokogtam.

Habár Saroo története néhol egyenesen szomorú, kegyetlen és kétségbeejtő, néhol mégis csodálatos, főleg a végcél elérése, amint visszatért otthonába édesanyjához és immár két szerető családot mondhat magáénak.

A regény csodálatos, a film egyenesen remekmű és hogy miért is Oroszlán a történet címe? Olvassátok el a könyvet vagy nézzétek meg a filmet vagy az lenne a legjobb, ha mindkettőt megtennétek és kiderül. :)


Az igazi Saroo és édesanyja


Saroo Brierley: Oroszlán
Értékelésem: Katarzis
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Saroo
Megjelent: 2017
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 288
Eredeti cím: Lion
Műfaj: életrajz