2 / 100 könyv. 2% kész!

hétfő, július 13, 2015

A. O. Esther: Frigg rokkája I.


A történet egészen hétköznapian kezdődik, ami szokatlan az írónőtől, hiszen először az angyalokkal és különleges lényekkel teli középkorba kalauzolt be minket az Összetört glóriák című sorozatában, majd a távoli jövőben lévő, világvége utáni állapotokat dolgozza fel a Gombnyomásra című trilógiájában.

Most 2024-ben járunk, Norvégiában. A két főszereplőnk egy testvérpár, a 20 éves Sonja és annak bátyja, Alex, akik szörnyű múlttal rendelkeznek bár, hihetetlenül erős kötelék fűzi össze őket. Alexnek ismert zenekara van, amelyben a nőcsábász James és a jószívű Leif is zenél, Sonja pedig időnkénti énekesnek áll fel a színpadra. A tragédiák azonban ismét megtalálják a testvérpárt, amikor egyetlen rokonuk, a nagymamájuk meghal. Sonja a bátyjához költözik, a Stjerne-tó közelében lévő házikójába, ahol Alex a barátnőjével él. A dolgok akkor fordulnak természetfelettibe, amikor egy jelmezbálos koncerten Sonja megismerkedik egy különös, vikingnek öltözött férfival, aki azt mondja neki, hogy az elkövetkező napokban ne menjen a tó közelébe. Sonja nem is sejti, hogy a férfi, Einarr kérése egyáltalán nem alaptalan. Frigg rokkája azonban fényesen ragyok az égen. Sonja, megszegve ígéretét a tóba veti magát, amikor a bátyja barátnője vízbe akar fulladni, miután a bátyja szakított vele. Ezen cselekedet következménye túlszárnyalja minden eddigi képzeletét, ugyanis Sonja időn és síkon repülve köt ki a középkori vikingek földjén 1100 évvel korábban.

A sokk és megrázkódtatás közepete Sonja rögtön rájön, hogy miért ígértette meg vele  Einarr, hogy ne menjen a tó közepébe, de már túl késő. Sonját elkapják és rácsok mögé dugják, Kószának titulálják. Mindeközben odahaza Alex összeomlik a húga halála miatt, akinek a testét nem találták meg a tóban, azonban egy gyilkossági kísérlet során, amikor is Alex volt-barátnőjének az anyja kocsijával belecsapódik Alex, James és Leif kocsijába az időutazás ismét megtörténik. Alexnak csak egy célja van, megtalálni a húgát és túlélni az új világban.

Hűha. Ez az első, amit ki bírok nyögni. A regény hangulatra büntet. Norvégia számomra eleve sötét tónusú és rideg (talán a norvég krimik miatt maradt meg ez a hangulat bennem), de Sonja és Alex története eleve megérintett engem. Főleg az a bizonyos testvéri kötelék, ami közöttük áll fel. Tipikusan az a "tűzbe megyek érte" kapcsolat ez, amely mindennél szorosabb kötelék.

A téma, miszerint ugorjunk vissza a közeli jövőből a nagyon távoli múltba - nagyon tetszett. Érdekes körítéssel, megmagyarázva, amely ismét mese habbal lett. Az elején még sejtetés-szerű az egész, nem is nagyon érti az olvasó, hogy miről van szó. A történet később magyarázza el pontosan, hogy mi miért történik és akkor is hagyja, hogy megemészd.

Ez az első rész főleg Sonja és Einarr kapcsolatára épített, észrevettem. Nem mondom azt, hogy unalmas volt, csak érezhetően a szerelmi szál került előtérbe, én azért egy kicsivel több izgalmat vártam, de minden reményem szerint most, hogy már a két főszereplő a végére egymásra talált, a következő részben kapkodni sem fogom tudni majd a fejemet.

Egyébként nagyon érdekes, hogy most engem nem elsődlegesen Sonja és Einarr érdekelt. Természetesen imádtam őket, azonban a másik szál sokkal inkább lekötött, amelynek Alex, James és Leif voltak a főszereplői. A kedvenc trióm. Általuk jócskán került humor is a regénybe. Bírtam, ahogyan feltalálták magukat a középkorban. Alex azonnal elfoglalta az elsőszámú helyezést a listámon a komolyságával és a húga iránti odaadásával, rögtön utána jön James, aki habár nem szerepel olyan sokat, mint Einarr, mégis valahogy jobban megkedveltem őt, nem tudom. És, amit már a legelején sejtettem, a végefelé be is igazolódott, miszerint James enyhén azért érdeklődik Sonja iránt. Remélem, nem lesz összetörve a szíve.

A középkori viking világ hangulata nagyon borongósra sikeredett, volt azért vérfürdő is dögivel. Én rögtön rájöttem, hogy nem élném túl a középkort, ha nem fejeznének le, akkor a középkori állapotok vinnének a sírba (se egy MP3, se internet, se farmernadrág...). Azért szépen ki lett hangsúlyozva a fejlődésbeli különbség a jelen és múlt között, érdekes betekintés a vikingek középkori életébe (mint az Összetört glóriák negyedik kötetében, ahol a vikingek gyászszertartásáról esik szó, már azt is érdekesnek találtam).

Azért fellép egy erőteljes főgonosz is, mint mindig, Einarr anyjának személyében, aki számomra a gonosz boszokrány a Hófehérkéből és a gonosz mostoha a Hamupipőkéből összegyűrt változata lett. Annyira, de annyira meseszerű a karaktere, annyira gonosz mostohás, hogy már vártam, mikor nyújtja a mérgezett almát Sonja kezébe.

Mindent összevetve kellemes, érdekes és lebilincselő olvasmány, a már jól megszokott Eszter-féle stílussal, amit képtelen vagyok megunni. Alex, James és Leif nálam mindent vitt. Ja, és a borító meg bámulatos, nehogy már szóba ne hozzam. Kíváncsian várom, mi lesz ennek a folytatása. :)

A. O. Esther: Frigg rokkája I.
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Alex, James, Leif, Einarr
Sorozat: Frigg rokkája
1.) Frigg rokkája I.
2.) Frigg rokkája II.
Megjelent: 2015
Kiadó: Decens Magazin Média
Oldalszám: 450
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy, romantikus

hétfő, július 06, 2015

A. O. Esther: A Mennyország Kulcsa


Most, hogy eljutottam a negyedik kötetig, szeretnék egy kicsit részletesebben is elmerengeni a sorozatról, mint eddig. Számomra ez a kötet is tökéletes kikapcsolódás volt, egészen hamar ki is végeztem, körülbelül két-három nap alatt, ami a hosszát tekintve sokat elárul. Mostanra mind a történések, mind a szereplők kiforrtak és pontosan ezért váltam a rabjává a sorozatnak. De akkor ismét vegyünk sorra mindent, egyesével.

1.) Sophiel - az ártatlan angyallány, aki az első kötetben lekerül a Földre és rögtön bonyodalmakba is keveredik. Megsérül, barátokat szerez, szerelmes lesz, megalázzák, segítik, követik, megszeretik vagy éppen meggyűlölik őt. Az első három kötetben még betekintést is kaphattunk Sophiel gondolataiba, sőt, az ő szemszögével kezdődött az egész történet, mostanra azonban, a negyedik kötet immár csak E/3 személyben íródott. Kezdetben nem voltam oda annyira a főszereplőnőért, kissé gyermekded és túl naiv volt számomra a karaktere, de a negyedik kötetben jöttem rá végre, hogy miért is ilyen ő valójában. Valamint azt is ferde szemmel néztem végig, amint minden egyes férfi beleszeret, de már arra is rájöttem miért van ez így. Azért mert Sophiel maga a jóság, a naivsága támassza alá ezt. Ő maga a végtelen szeretet, bizalom, tisztaság szimbóluma. Mikor ez tudatosodott bennem, már egészen másként tekintettem a karakterére. Ez az egyik fele, amiért minél inkább kezdtem őt megkedvelni a negyedik kötetben. A másik az, hogy Elijah igazi harcost kezd faragni belőle. Sophiel végre nem egy bajba jutott lányka, hanem Holdsarlójával minden gond nélkül segít bajtársainak.

2.) Elijah - /sóhaj/ a Sötét Angyal hihetetlen karakterfejlődésen ment keresztül. Egyre inkább betekintést nyerhettünk a gondolataiba, lelkébe, immár majdnem Sophiel fölé emelkedik a főszereplői ranglétrán. A kezdeti titokzatosságát teljesen levetkőzte, de ez által sem veszített semmit az érdekességéből. Az a fajta védelmezői ösztön, amely Sophiel által alakult ki benne, csak még emberibbé teszi őt.

"– Az a baj, hogy szerelmes vagyok belé – mondta halkan Elijah. 
– De miért baj ez? 
– Mert annyira szeretem, hogy néha már fáj. Féltem őt az ellenségeinktől, az éhes férfiszemektől, a féltékeny nőktől, a veszélyes helyzetektől és időnként önmagától. Olyan ő nekem, mint valami törékeny kincs, amit legszívesebben elrejtenék a világ elől, noha tudom, hogy akkor fényét vesztené."

3.) Bardo - hát, én ezt a pasast imádom. Míg az első pár részben a humor nem volt annyira jelen a sorozatban, most végre kezd felvirágozni Bardonak hála. Szinte a legszerethetőbb karakter mind közül, már alig várom, hogy ő is rátaláljon a szerelemre, merthogy szinte biztos vagyok benne, hogy egy idő után így lesz. Addig is, én mindig jókat derülök a beszólásain, nélküle nem is lenne ez a sorozat egész kerek. A Thor-féle utalást meg nem tudom megunni, azóta Bardo alakja számomra mindig a filmbéli Thor-ként jelenik meg a szőke hajával és buzogányával.


Bardo


4.) Gabriel - még mindig sír a szemem érte, még mindig össze vagyok törve miatta, de most láttam egy kis reményt. Bár Gabriel meg van szállva, szerintem pont ez által esik át egyfajta változáson Arshamon által. Hogy ez majd milyen irányba fogja elvinni a karakterét, az majd gondolom a későbbiekben kiderül, de már nagyon hiányzik ő nekem.

5.) Ariel -  akit eddig észre sem vettem, de most végre szemet szúrt, méghozzá Machiel miatt. Valahogy eddig nem is törődtem nagyon a többi angyallal. Csak Sophiel, Elijah, Bardo és Gabriel izgattak, de most érzem, hogy az írónő kezdi szépen lassan kihangsúlyozni a többieket is, úgyhogy Ariel előrelépett kicsit, mikor egyfajta szerelmes-szál kezdett kialakulni közte és a frissen alászállt Machiel között, aki csupán a vörös hajú angyal miatt érkezett a Földre. Számomra pozitív, hogy új szerelmespár kerül a képbe, ugyanis Sophiel és Elijah végre teljesen egymásra talált, de a többiek se unatkozzanak már, nem igaz? Valamint, imádom azt olvasni, ahogyan az érzelemmentes angyalok rájönnek, hogy milyen is a szerelem. Varázslatos, ahogyan ez kialakul, már alig várom a folytatását.

6.) Joshua - bár gyermekként nem fektettem akkora hangsúlyt rá, azért kedveltem, de most, hogy felnőtté lett, sokkal érdekesebbnek tartom a karakterét. Biztosan azért, mert így a lénye több érzelmet takar, mint naiv gyermekként.

7.) Erik és a vikingek - Erik, bár kezdetben negatív karakterként kezdte, végül mégis a csapat része lett és beállt a jófiúk sorába. Valamint érdekesnek találtam a vikingek gyászszertartását is, amiről még sosem hallottam. De a kedvencem mégis Erik farkasa, akit Sophiel "elbitorolt" tőle, nekem is kéne egy ilyesfajta háziállat.

8.) Maguk az események - én sosem voltam a könyv formájú fantasyk híve, inkább filmben részesítettem őket előnyben, de ez a sorozat most kezdi megszerettetni velem ezt a műfajt. Mert bár szeretek különleges lényekről olvasni, mint varázslók, boszorkányok, vérfarkasok, tündérek... De mindet egybesűríteni sosem szerettem. És lássanak csodát, egyenesen élveztem most a pörgős jeleneteket, amikben óriások, törpék, tündérek, aranyszarvasok és más különleges lények csaptak össze. Imádom, hogy mindig mindenre van valami megoldás, minden megoldásból valami bonyodalom jön ki, mindig történik valami... Teljesen magával ragad.

9.) A Mérleg - már említettem A. O. Esther mérlegét (én már csak így hívom), aminek egyik végén a szirupos romantika, a másikon pedig a brutális horror kap helyet. Ez a mérleg most teljesen kiegyenlítődött. Imádom a kettő közötti egyensúlyt, imádom, ahogyan kiegészítik egymást.

10.) A Jó és Gonosz harca - a történet mindenképpen erről szól, de mégis van egy hatalmas átfedés benne, ahogyan jókból lesznek gonoszok, gonoszokból a jók és kiderül, hogy minden szürke. Hogy még a kezdetben ördögi Mágus is érző lénnyé vált, akit kezdtem már megkedvelni, vagy Mizariel, aki bár kegyetlen, mégis csak szeretetre vágyik.

Én még mindig imádom azt, ahogyan A. O. Esther ábrázolja a szeretetet, a barátságot és a szerelmet. Szeretem, hogy a tündérmeséje egyszer szeretettel tölt el, egyszer összetöri a szívem. A karakterei is mind szórakoztatóak, az események pörgősek. Az egész történetet átjárja valami kézzel foghatatlan báj, a sorok között lebeg, főleg mikor éppen a hitről van szó. Imádtam, hogy szóba került a lélekvándorlás (én magam ebben hiszek), és azt is, hogy szereplőink még mindig halhatatlanok, persze átvitt értelemben, hiszen minden döcögős kalandot túlélnek. Engem mindig magával ragad az írónő írásmódja és stílusa. Kész. :)

A. O. Esther: A Mennyország Kulcsa
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Elijah, Bardo, Gabriel, Ariel, Sophiel
Sorozat: Összetört glóriák
4.) A Mennyország Kulcsa
5.) Kristályfény
6.) Megbocsátás
7.) Hazatérés
Megjelent: 2013
Kiadó: Decens Magazin Média
Oldalszám: 562
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy, romantikus


szerda, július 01, 2015

H. Rose: Xavér


Először is szeretném megköszönni ismét az Álomgyár Kiadónak a lehetőséget és a könyvpéldányt! A borító, a cím és a fülszöveg alapján egy jó kis történetnek néztem elébe, azonban sok tekintetben nem azt kaptam, amit vártam.

A bejegyzés sok-sok spoilert tartalmaz!

A történet dinamikusan kezdődik, rögtön a dolgok közepébe vágunk, amint a 19 éves Leila (a nevéről csak nekem jutott eszembe mindig a Csillagok háborúja hercegnője?) fegyveres emberek utasítására halad egy különleges építmény felé. Az a különleges építmény az X-Zóna, alakjáról kapta a nevét, amelynek minden egyes végében egy halálnem található: a puskalövés, az akasztás, az elégés és a lefejezés. Ebbe a halálgyárba kerül bele Leila és az összes dempruxi lakos. De miért?

Az alaptörténet jó. A haláltábor, a filozofikus gondolatok az öngyilkosságról és a kitartásról. Jó lenne azonban emellé jön az abnormálisan viselkedő főszereplőnő és annak abnormálisan viselkedő szülei, jön a romantika, ami rögtön felülírja a borzalmakat és jön a kusza felsőbb erő, amely miatt minden zajlik. A hangulata komor, lehangoló, de ez nem is baj, mert a történet megköveteli ezt a stílust. De akkor vegyünk mindent szépen sorjában.

1. ) Leila és a szülei - Én nem értem ezt a nőt. Bekerül egy halálgyárba, ahol tömegesen hullanak az emberek. Ő megtalálja bent a szüleit, erre ahelyett, hogy zokogva csimpaszkodna beléjük (merthogy én így tennék), ő inkább közli velük, hogy elmegy felfedezőútra. WHAT??? Egy halálzónában vagy, nem egy cserkésztáborban! De a székről akkor estem le, amikor a szülei a következőképp reagáltak: apuci kicsit ellenkezett, anyuci viszont azt mondta, menj csak, kicsim (mintha megsimogatta volna a buksiját), majd apuci is rábólintott és adtak neki egy májkrémes szendvicset. (????) De Leila több megmozdulására is sokszor összeráncoltam a szemöldökömet. A Xavérral folytatott párbeszédei során sokszor úgy éreztem ő nem egy 19 éves nő, hanem egy kicsi lány az időnkénti "Juj, szegény!" és ehhez hasonló megnyilvánulásai miatt. A másik dolog: Leila hihetetlen módon jól bírja, mikor hirtelen a jó gyermekkorból kilépve egy halálzónában reked, hullák veszik körül és embereket gyilkolnak le a szeme láttára. Alig sír kicsit, majd fut tovább Xavérhoz. Szerintem én olyan szinten kapnék sokkot, hogy beszélni is elfelejtenék. 

2.) A megrázkódtatások/ lelki sérülések - A végén úgy éreztem, szinte alig sérült lelkileg a család, pedig lett volna okuk rá. A lelki fejlődésre szerintem jobban ki lehetett volna élezni a hangsúlyt. A vívódásra, a mentális problémákra egy ilyesfajta megrázkódtatás után. De Leilát valahogy jobban megviselte Xavér elvesztése, mint a tömeges hullák, akiket látott.

3.) Az X-Zóna - Szeretem a brutális témákat, ennél fogva számomra érdekesen hatott ez az egész, főleg mikor kiderült az egész háttere és miértje. A kivitelezés néhol sántított, de mindent összevetve borzongató és horrorisztikus az egész elgondolás, néhol beteg és morbid is, de nekem ez bejött.

4.) A szerelem - ami szép és jó, csak kétlem, hogy etikus lenne egy szál törülközőben flörtölgetni egy szellemmel a nagymami házában, miközben pár mérföldre a szüleim éheznek, halálfélelmük van és amúgy tömegesen ölik az embereket. Leila magas szinten tesz a szüleire, inkább repül Brémába. Valahogy morbidnak éreztem a helyzetet. Inkább volt szatírikus, mint romantikus, mert Leilával ellentétben én inkább a zónában rekedt emberekért aggódtam. A romantikus jelenetekkel nem volt önmagában bajom, mert Leila és Xavér aranyosak voltak, át tudtam érezni a "nem lehetünk egymáséi" helyzetet és amikor elfeledkeztem a halálkamráról időnként még jól is szórakoztam rajtuk, de aztán rájöttem, hogy mi is zajlik Dempruxban.

5.) Isten és Ördög - Tetszett, hogy behozták a Menny és Pokol harcát, de valahogy hiteltelennek tűnt az egész. A Démon kijelöli jogos örökösét, Xavért? És, ha Xavér lesz az új Ördög, akkor hová kerül a mostani? Azt hittem, az Ördög örök a világ kezdetétől a végtelenségig. És miközben gyilkolászik az Ördög, mit tesz ez ellen Isten? Hol vannak az angyalok meg a Messiások? - Ez a bibliai szál a háttérben számomra kidolgozatlan. Jó ötlet, de rengeteg kérdés vetült fel bennem ezzel kapcsolatban, amikre lehet a folytatásban kapunk választ?

6.) A filozófia - A mögöttes tartalom azonban nekem átjött. Az X-Zóna működési elve szerint az emberek éheznek, szomjaznak és míg küzdenek az életükért életben maradnak az X közepén. Azonban, amint feladják, mennek a széleibe és kérés hatására öletik meg magukat, szó ami szó, öngyilkosok lesznek. Ezek a lelkek kerülnek a Pokolba, így gyűjti az Ördög azokat a lelkeket. Az egész a küzdelemről, az élni akarásról vagy a feladásról szól. Érdekes elgondolás. Morbid, de elgondolkoztató, hogy mi sarkallhatja vajon az embert arra, hogy öngyilkos legyen.


7.) Xavér - Számomra szimpatikus karakter, de sokszor megráztam volna Leila helyében. Érdekes a története, a szellemmé válása, de ami a legérdekesebb az a kinézete, amely a szerelem által szépül és a gonoszság által satnyul - ez a motívum egyenesen tetszett, mert átvitt értelemben Xavér külsejének ezen változása a lelki változásainak szimbóluma, miszerint őt jobbá teszi a szerelem.

8.) Leila és Xavér - számomra pozitív dolog volt a jing és jang utalás, miszerin jön a lány és feloldja a gonosz lelket; megszépíti Xavért mind belsőleg, mind külsőleg; eléri, hogy szeressen; áthúzza őt a sötét oldalról a szerelem által. Szép elgondolás, az emberiség sorsa egy lány kezében van.

Mindent összevetve, külön-külön tetszett maga az aranyos szerelem ember és szellem között, és a horrorisztikus filozofikus elgondolás is. Csak együtt valahogy számomra ez most sok volt. Néhol abszurdnak találtam az emberek viselkedését, főleg Leila és a családja esetében, valahogy ekkora megrázkódtatáshoz nem illettek egyes megmozdulásaik. Az X-Zóna minden tekintetben borzongtató és a mögöttes tartalom is érdekes, nem beszélve a háttérben megbújó természetfeletti Isten és Ördög harcáról.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

H. Rose: Xavér
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2015
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 224
Eredeti cím: -
Műfaj: misztikus, romantikus

A. O. Esther: Az Életfa


Sophiel és a többiek kalandjai tovább folytatódnak. A sorozat azon kötetéhez érkeztem, amelyben már nagyon erőteljesen éreztem az írónő sajátságos horrorstílusát, amit annyira szeretek, főleg mikor egyensúlyba hozza a romantikával. Ebben a kötetben már könnyedén hozzászoktam ehhez a világhoz, a mesés elemeivel együtt, habár Elijah szarkasztikus stílusával sokszor a számból vette ki a szavakat:

"- Nos, kedves hölgyeim, nekem ennyi untig elég volt mára! - nézett mérgesen az óriásokra Elijah, majd udvariasan feléjük intett. - Köszönjük a szíveslátást! És a semmit mondást! Remélem, segíteni fog a barátomon a helyre kis faleveletek! Talán a nem létező kalapjára tűzi, és azzal parádézik majd a lidércek között!"

A Pokol. Szinte filmként peregtek le a szemeim előtt a jelenetek, a pokol egyes bugyrai és szörnyűségei. Nagyon színes képet alkotott róla az írónő, minden ízben megismerkedhettünk a borzalmakkal és az ott élők szenvedéseivel. És ennek a közepébe érkezik az angyalcsapatunk, akiket annyira megszerettem már. Főleg Elijah társait, Bardóékat, akik egyszerre könyörtelenek és humorosak.

Elijah és Gabriel együtt a szeretett Sophiel után veti magát a Pokolba. Nagyon tetszett, hogy végül ellenségekből bajtársakká váltak, ebben a kötetben végre remény csillan, hogy az angyalok abbahagyják a folytonos csatározást és összefognak az új főgonosz ellen... Habár Gabriel miatt folyton sírt a szívem olvasás közben - szinte sejtettem, hogy ez lesz, nem kéne ennyire kötődnöm könyvkarakterekhez, na, de mind tudjuk, hogy ez lehetetlen.

Ebben a kötetben akarva akaratlanul is felleltem Elijah és Sophiel kettősében a Gombnyomásra főszereplőit, Liamet és Miát. Amint Elijah harcolni tanította Sophielt az minden ízben a vadász és Mia kettősére emlézetetett, üde emlékkép volt.

Mivel a sorozat vészesen közelít afelé, hogy már elvonásai tüneteim vannak, amiért nem olvashatom a folytatást, méltán kijelenthetem, hogy új kedvencet avattam fel. A. O. Esther karakterei és sodró története ismét magával ragadott engem, nem is kell említenem, hogy már alig várom, hogy megtudjam ezek után mi lesz Sophiel, Elijah és a többiek sorsa.


A. O. Esther: Az Életfa
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Elijah, Gabriel, Bardo
Sorozat: Összetört glóriák
3.) Az Életfa
5.) Kristályfény
6.) Megbocsátás
7.) Hazatérés
Megjelent: 2013
Kiadó: Decens Magazin Média
Oldalszám: 440
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy, romantikus