Izolde Johannsen: Kalandor a tengeren

Hogy történelmi regényeknek se legyek híján, a második rész után rekordgyorsasággal érkezett A Birodalom tengeri bástyái sorozat harmadik kötete, a Kalandor a tengeren.

Az Admiral Graf Spee és az Altmark megrendítő története, majd a Bismarckkal történt még intenzívebb események után könnyedebb vizekre evezünk (nem szóviccnek szántam, hahaha), ugyanis ezúttal az Admiral Scheer német portyázó sorsáról olvashatunk a Kalandor a tengeren oldalain.

1939 őszén járunk, ismét a második világháború egy színterén. Az Admiral Scheer páncéloshajó legénységéhez közeledik a történet, annak csatái, hányattatott sora, győzelmei és dicsőségei, veszély közeli helyzetei elevenednek meg a lapokon.

Időről-időre hozzányúlok a történelmi filmekhez és könyvekhez, ennek egyik oka a természetes kíváncsiság, hogy testközelből megtudhassam, hogyan és miért is zajlottak az események, mi vezetett minket abba a jövőbe, amiben most élünk. A Birodalom tengeri bástyái tökéletesen élethű, hiteles és részletes betekintést ad a második világháború egyes színtereire, olyan intenzív élményt adva az olvasónak, amit nem hever ki egyhamar.

Mindig elámulok azon, hogy Izolde Johannsen mennyire élethű és reális képet tud mutatni a történelmi eseményekről, karakterei szinte kiintegetnek a lapokról, ezáltal majdhogynem kitépi a szívünket, amennyiben tragédiába fullad sorsuk. Mindennek tetejébe jól tudom, hogy nagyon gondos és hosszú kutatómunka áll egy-egy A Birodalom tengeri bástyái kötet mögött, ezt is jelzi a regények végén lévő hosszú listázás, névsorolás, adathalmaz és időrend. Minden alapos és pontos, és ezekbe a keretekbe illeszkedik bele az izgalmas elmesélés, amit bármelyik történelemkönyv megirigyelne. Őszintén szólva, ha ilyen történelemkönyveink lettek volna, biztos, hogy sokkal többet tudnánk a saját történelmünkről.

Az előző két kötet intenzív cselekménye után kíváncsi voltam egy igazán sikeres hajó életútjára is, és az Admiral Scheer ezt meg is adta nekem. Az izgalmak közepette a cseppnyi humor is felüti a fejét - a könyv után egy ideig tojást sem akartam látni - a végére már szinte úgy érzi az olvasó, hogy a legénység tagjává vált.

Még mindig csak azt tudom mondani, hogy a történelemrajongóknak ezek a regények a szívük csücskei lesznek. Nekem pedig továbbra is színesítik az olvasott műfajpalettámat. Ismét köszönöm az olvasás élményét Izolde Johannsennek!

Izolde Johannsen: Kalandor a tengeren

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: A Birodalom tengeri bástyái 1.) A birodalmi kalóz 2.) Gránátok a becsületért 3.) Kalandor a tengeren  4.) A furfangos fivérek 5.) Észak magányos királya

Megjelent: 2017

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 488

Eredeti cím: -

Műfaj: történelmi

Tovább...

Anne L. Green: Viharos érzelmek

Nagyon vegyes érzéseim lettek a Viharos érzelmek elolvasása után, ami nagyban megkövetelte, hogy átértékeljem az írónő munkásságával kapcsolatos tapasztalataimat.

Minden az Eltitkolt múlttal kezdődött, ami egyáltalán nem bizonyított számomra. Sablonosnak éreztem, egyszerű romantikus regénynek, ami egyszer olvasható, és a falra másztam a szereplőktől is, ha jól emlékszem.

Mindez a Törékeny vonzerővel folytatódott - évekkel később - amit az Eltitkolt múlttal ellentétben nagyon szerettem, üde színfolt volt a lelkemnek, a főszereplők szerethetőek, a stílus olvasmányos, a történet nem egyedi, de érzelmes, izgalmas és mulatságos volt egyszerre. Remek volt az összhang és semmi sablonszerűt nem érzékeltem. Egyszerűen örültem neki, hogy adtam az írónőnek még egy esélyt, mert bizonyított.

A Törékeny vonzerő után úgy döntöttem, hogy itt nem állhatok meg, ezért elővettem az előzménytörténetét is, A remény hajnalát, de az újabb és bővített változatot, ami szintén kellemes olvasmánynak bizonyult. Élveztem a történetet, a cselekményt, szerettem a szereplőket, tökéletes egydélutános kikapcsolódás volt, ami még szórakoztatott is.

Egyetlen szembetűnő "gond" lebegett csak Anne L. Green regényei fölött, ami nem is gond, csak talán számomra az, ami a Viharos érzelmek elolvasása után teljesen be is bizonyosodott. Kicsit kivonnám most ezek alól az Eltitkolt múltot, mert már régen olvastam, és nem vagyok teljesen biztos minden egyes tartalmi momentumában. Úgyhogy ez főképp a Törékeny vonzerőre, A remény hajnalára és a Viharos érzelmekre vonatkozik.

Az írónő egyfajta "sablont" húzott ezekre a regényekre, mindig egy kicsit más karakterekkel, kicsit más szituációban adja elő ugyanazt, ugyanazon a vonalon haladva, ugyanahhoz a végkifejlethez érve. Ez persze nem lenne gond, hisz több írónak és írónőnek is megvan a maga zsánere, cselekményvezetése, de most, hogy viszonylag egymás után olvastam el három Anne L. Green regényt, nagyon szembetűnőnek érzékelem ezeket a hasonlóságokat. Tulajdonképpen, mire a Viharos érzelmekhez értem, már tudtam, mire számíthatok történetügyileg, ezért semmi sem lepett meg.

A következő bekezdés erős spoilereket fog tartalmazni, de úgy érzem, muszáj leírnom őket.
Mindig adva van két nehéz múlttal rendelkező főszereplő. A férfi esetében általában egy halott barát, családtag vagy szerelmes, és mindig magát okolja a tragédiáért. A nő esetében általában szexuális zaklatásról van szó vagy őrült exről. A két főszereplő általában a tragédiák miatt bezárkózik, nem könnyen talál ismét szerelemre, de végül mégis egymásra találnak, egymásba szeretnek. Ennek a folyamata általában nagyon aranyos, humoros jelenetekkel van tarkítva. Aztán kísérteni kezd a két főszereplő múltja. Viták. Kibékülések. Járni kezdenek, de az egyik mindig eltaszítja valamiért a másikat. A férfinek meg kell mentenie a nőt. A nő terhes lesz. A bonyodalmak megoldódnak. Happy End.

Ez egy-két regény esetében remek cselekményszál, ami egyszerre szórakoztat és érzelmeket zúdít az ember nyakába. De mikor már harmadjára is pontosan ugyanez történik meg, valahogy elveszti a varázsát. Mintha minden szerelmes párjának meg akarná adni azt a keretet, ami a szerelmesek között megtörténhet. Ezáltal olyan érzésem van, mintha túl sok mindent akarna beletömködni egy-egy regényébe, így az túl sok időt ölel fel, ami pedig azt eredményezi, hogy a kezdeti karakterek rendesen megváltoznak a regény végére. Ami nem lenne baj. De valahogy azt értem, hogy a kevesebb néha több, néha elég, ha csak a szerelem beteljesedéséig jut a történet és nem vezeti tovább és tovább és tovább.

A Viharos érzelmek alapötlete nagyon jó. Egy elkényeztetett szenátor lánya, aki nehéz sorsa és szeretethiánya miatt keménynek mutatja magát, de közben egy sérült lélek. A testőrnek állt volt-ügynök, aki a bajtársai halálát igyekszik megemészteni. Ahogy összekerülnek és lassan megismerik egymást. Bár a női főszereplő ezúttal szélsőségesen ellenszenvesre sikerült. De ismét az egész történetre ráhúzható ugyanaz, amit az előbb felsoroltam. Az összes.

Azt sem tartottam teljesen hitelesnek, hogy a főszereplőnő apja, a szenátor a regény nagy részében megtestesíti az abszolút negatív karaktert. Nem a szürke személyiséget, aki vívódik, rossz döntéseket hoz, hazudik, de közben jó tulajdonságai is vannak. Nem. Abszolút negatív karakternek van beállítva, mire egyszer csak varázsütésre átfordul az abszolút pozitív karakterbe, mert "feleszmél". Az emberek nem így működnek. Ilyesfajta feleszmélés létezhet, de akkor érzékeltetni kellett volna, hogy az apja vívódik, sejtetni, hogy nem biztos, hogy velejéig gonosz. Az ilyesfajta pálfordulás hiteltelenné tesz egy karaktert.

A regény befejezése is érdekes. Az írónő eddig mindig megmaradt a realitás talaján, nem érzékeltem, hogy nyúlni akarna bármilyen természetfeletti dologhoz, ezért is lepett meg, hogy most megtette az úgymond flashbackkel, megérzéssel, látomással... vagy mivel. Úgy hiszem, akkor lett volna megrendítőbb, realistább, ha ez nem történik meg és most az egyszer hagyja, hogy máshogy végződjön a történet, mint általában. Mert így csak úgy éreztem, hogy valami megrendítőt akart létrehozni, de közben boldog befejezést is akart egyszerre. Ez nem így működik.

Mindettől függetlenül a stílus továbbra is gördülékeny, olvastatja magát, rendkívül humoros jelenetek is előfordulnak. Azt hiszem, valóban az az egyetlen problémám Anne L. Green könyveivel, amit fentebb kifejtettem. De ez számomra problémának elég nagy. Valószínűleg még fogok olvasni az írónőtől, de nem mostanában. Ha egy kicsit elszakadna ettől a sabloncselekménytől, én lennék a legboldogabb.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Anne L. Green: Viharos érzelmek

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2016

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 496

Eredeti cím: -

Műfaj: erotikus, romantikus

Tovább...