15 / 100 könyv. 15% kész!

szombat, november 04, 2017

Anne L. Green: Viharos érzelmek


Nagyon vegyes érzéseim lettek a Viharos érzelmek elolvasása után, ami nagyban megkövetelte, hogy átértékeljem az írónő munkásságával kapcsolatos tapasztalataimat.

Minden az Eltitkolt múlttal kezdődött, ami egyáltalán nem bizonyított számomra. Sablonosnak éreztem, egyszerű romantikus regénynek, ami egyszer olvasható, és a falra másztam a szereplőktől is, ha jól emlékszem.

Mindez a Törékeny vonzerővel folytatódott - évekkel később - amit az Eltitkolt múlttal ellentétben nagyon szerettem, üde színfolt volt a lelkemnek, a főszereplők szerethetőek, a stílus olvasmányos, a történet nem egyedi, de érzelmes, izgalmas és mulatságos volt egyszerre. Remek volt az összhang és semmi sablonszerűt nem érzékeltem. Egyszerűen örültem neki, hogy adtam az írónőnek még egy esélyt, mert bizonyított.

A Törékeny vonzerő után úgy döntöttem, hogy itt nem állhatok meg, ezért elővettem az előzménytörténetét is, A remény hajnalát, de az újabb és bővített változatot, ami szintén kellemes olvasmánynak bizonyult. Élveztem a történetet, a cselekményt, szerettem a szereplőket, tökéletes egydélutános kikapcsolódás volt, ami még szórakoztatott is.

Egyetlen szembetűnő "gond" lebegett csak Anne L. Green regényei fölött, ami nem is gond, csak talán számomra az, ami a Viharos érzelmek elolvasása után teljesen be is bizonyosodott. Kicsit kivonnám most ezek alól az Eltitkolt múltot, mert már régen olvastam, és nem vagyok teljesen biztos minden egyes tartalmi momentumában. Úgyhogy ez főképp a Törékeny vonzerőre, A remény hajnalára és a Viharos érzelmekre vonatkozik.

Az írónő egyfajta "sablont" húzott ezekre a regényekre, mindig egy kicsit más karakterekkel, kicsit más szituációban adja elő ugyanazt, ugyanazon a vonalon haladva, ugyanahhoz a végkifejlethez érve. Ez persze nem lenne gond, hisz több írónak és írónőnek is megvan a maga zsánere, cselekményvezetése, de most, hogy viszonylag egymás után olvastam el három Anne L. Green regényt, nagyon szembetűnőnek érzékelem ezeket a hasonlóságokat. Tulajdonképpen, mire a Viharos érzelmekhez értem, már tudtam, mire számíthatok történetügyileg, ezért semmi sem lepett meg.

A következő bekezdés erős spoilereket fog tartalmazni, de úgy érzem, muszáj leírnom őket.
Mindig adva van két nehéz múlttal rendelkező főszereplő. A férfi esetében általában egy halott barát, családtag vagy szerelmes, és mindig magát okolja a tragédiáért. A nő esetében általában szexuális zaklatásról van szó vagy őrült exről. A két főszereplő általában a tragédiák miatt bezárkózik, nem könnyen talál ismét szerelemre, de végül mégis egymásra találnak, egymásba szeretnek. Ennek a folyamata általában nagyon aranyos, humoros jelenetekkel van tarkítva. Aztán kísérteni kezd a két főszereplő múltja. Viták. Kibékülések. Járni kezdenek, de az egyik mindig eltaszítja valamiért a másikat. A férfinek meg kell mentenie a nőt. A nő terhes lesz. A bonyodalmak megoldódnak. Happy End.

Ez egy-két regény esetében remek cselekményszál, ami egyszerre szórakoztat és érzelmeket zúdít az ember nyakába. De mikor már harmadjára is pontosan ugyanez történik meg, valahogy elveszti a varázsát. Mintha minden szerelmes párjának meg akarná adni azt a keretet, ami a szerelmesek között megtörténhet. Ezáltal olyan érzésem van, mintha túl sok mindent akarna beletömködni egy-egy regényébe, így az túl sok időt ölel fel, ami pedig azt eredményezi, hogy a kezdeti karakterek rendesen megváltoznak a regény végére. Ami nem lenne baj. De valahogy azt értem, hogy a kevesebb néha több, néha elég, ha csak a szerelem beteljesedéséig jut a történet és nem vezeti tovább és tovább és tovább.

A Viharos érzelmek alapötlete nagyon jó. Egy elkényeztetett szenátor lánya, aki nehéz sorsa és szeretethiánya miatt keménynek mutatja magát, de közben egy sérült lélek. A testőrnek állt volt-ügynök, aki a bajtársai halálát igyekszik megemészteni. Ahogy összekerülnek és lassan megismerik egymást. Bár a női főszereplő ezúttal szélsőségesen ellenszenvesre sikerült. De ismét az egész történetre ráhúzható ugyanaz, amit az előbb felsoroltam. Az összes.

Azt sem tartottam teljesen hitelesnek, hogy a főszereplőnő apja, a szenátor a regény nagy részében megtestesíti az abszolút negatív karaktert. Nem a szürke személyiséget, aki vívódik, rossz döntéseket hoz, hazudik, de közben jó tulajdonságai is vannak. Nem. Abszolút negatív karakternek van beállítva, mire egyszer csak varázsütésre átfordul az abszolút pozitív karakterbe, mert "feleszmél". Az emberek nem így működnek. Ilyesfajta feleszmélés létezhet, de akkor érzékeltetni kellett volna, hogy az apja vívódik, sejtetni, hogy nem biztos, hogy velejéig gonosz. Az ilyesfajta pálfordulás hiteltelenné tesz egy karaktert.

A regény befejezése is érdekes. Az írónő eddig mindig megmaradt a realitás talaján, nem érzékeltem, hogy nyúlni akarna bármilyen természetfeletti dologhoz, ezért is lepett meg, hogy most megtette az úgymond flashbackkel, megérzéssel, látomással... vagy mivel. Úgy hiszem, akkor lett volna megrendítőbb, realistább, ha ez nem történik meg és most az egyszer hagyja, hogy máshogy végződjön a történet, mint általában. Mert így csak úgy éreztem, hogy valami megrendítőt akart létrehozni, de közben boldog befejezést is akart egyszerre. Ez nem így működik.

Mindettől függetlenül a stílus továbbra is gördülékeny, olvastatja magát, rendkívül humoros jelenetek is előfordulnak. Azt hiszem, valóban az az egyetlen problémám Anne L. Green könyveivel, amit fentebb kifejtettem. De ez számomra problémának elég nagy. Valószínűleg még fogok olvasni az írónőtől, de nem mostanában. Ha egy kicsit elszakadna ettől a sabloncselekménytől, én lennék a legboldogabb.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Anne L. Green: Viharos érzelmek
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2016
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 496
Eredeti cím: -
Műfaj: erotikus, romantikus
Szerinted?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése