Hűha... Nagy elvárásokkal kezdtem bele a regénybe. (Bár nem teljesen tudom, hogy miért, mert már okozott csalódást a sorozat, de valószínűleg az lehetett ennek az oka, hogy az előző kötet annyira magával ragadott és annak az emléke élt az emlékezetemben.)
Muszáj őszintének lennem, mindig az vagyok, most is az leszek, természetesen ez egy szubjektív vélemény és senki nem sajnálja nálam jobban, hogy ez így van, de Az Arab fia nekem egy csalódás. Ismét.
Mivel a sorozat végéhez érkeztem, muszáj egy kis említést tennem az előző kötetekről, hogy teljes rálátást kaphassak/adhassak a sorozattal kapcsolatos véleményemről. Valamint, többnyire a sorozat egyes részeinek cselekményeire is ki fogok térni, vagyis, ha még nem olvastad a regényt, de majd szeretnéd, akkor nem ajánlom az értékelésem végigolvasását!
Az Arab számomra egy újfajta világ volt, mikor belekezdtem a nagy kíváncsiság miatt, és mert sokan ajánlották, akkoriban még nem olvastam sok romantikus/erotikus regényt, sem akkor sem most nem volt nagy műfajom, ezért nyitottan fordultam felé, hátha megszeretem.
Azt hiszem, az első részben sok pozitívumot tudtam felsorolni, tetszett a benne megbújó humor, a szerelmi szál egyedisége, ám sok dolog nem tetszett, ami nem is a cselekményvezetésre vagy írásmódra vezethető vissza (azokkal nem is volt probléma), sokkal inkább maga a téma botránkoztatott meg, enyhén feminista énem ellenkezett ellene, azt hiszem, ezért nem nyert meg magának. Na, meg Gamalba sem szerettem bele.
Az Arab szeretője - ami igazából maga Az Arab, csak a szerelem női szemszögével megyünk végig ugyanazon a cselekményen - azonban nagyon kellemes csalódás volt, egyszerűen imádtam. Akkoriban nem voltam biztos benne, hogy a női szemszög miatt lehet-e ez, hiszen Gamalt teljesen máshogy ismerhettem meg Csilla, a szerelmes nő szemén keresztül, és ez a kép egy sokkal tiszteletreméltóbb férfit és édesapát mutatott, mint a "Gamal regény".
Ezután jött a mélyrepülés, a szinte imádott kötet után érkezett Az Arab lánya, amit végtelenül vártam, mire kiderült, hogy két kötetbe lett osztva, ami enyhén meg is zavart, hisz habár nem egyszerre jelentek meg, mégis egy kötetként emlegetik. Hát a kettő ég és föld számomra. Az Arab lánya első kötete egy az egyben Az Arab, vagyis az első kötet másolata, ami egyben úgymond meg is gyalázza Csilla emlékét Emese megjelenésével.
Anna természetesen nem volt előtérben, ez egyfajta megnyugtatásként jelenhetett meg a Gamal rajongóknak, nehogy "szerelmük" boldogtalanul maradjon. Bár számomra eddigre már Yasmin sokkal tiszteletreméltóbb anya lett bárkinél a sorozatban és én személy szerint Az Arab lánya első kötete helyett sokkal szívesen olvastam volna egy Az Arab felesége kötetet, amely azt mutatja be, hogy Yasmin miként éli meg Anna örökbefogadását. Sokkal nagyobb élmény lehetett volna számomra, szerintem imádtam volna.
Aztán érkezett a szerelem, Az Arab lánya második kötete, ami végre valóban Anna történetét meséli el. Istenem, de szerettem. El is rugaszkodtunk az erotikától, nem is ez volt a lényeg, ez csupán egy szerelmes regényre sikeredett, lehet ezért imádtam. Az újabb női szemszög ismét magával ragadott, a leginkább az fogott meg benne, ahogy Borsa Brown megalkotta ezt a családi kötődést, légkört és odaadást, ami Anna és Khalid között jött létre. Gyönyörű testvéri kötelék, egyszerűen imádtam olvasni. Khalid személyével kapcsolatban ekkor állítottam fel magas elvárásokat, mert Anna szemén keresztül ismét sokkal szeretetteljesebbnek tűnt a férfi főszereplő.
Aztán Az Arab fiában egy kicsit koppantam. A lelki szemeim előtt egy Gamalhoz hasonló fiút láttam, aki szerelembe esik, amely elé tán akadályok fognak ütközni, de végül mégis beteljesül, Anna pedig mindenben támogatni fogja. Hát... nem pont ez történt. Komolyan reménykedtem benne, hogy Leila lesz a szeretett nő, bár egy részem sejtette, hogy nem. Ezzel még nem is lett volna gond, de Khalid karaktere, döntései és gondolatai teljes mértékben szétzúzták reményeimet. Már-már visszasírtam Gamalt, pedig ő sem volt a szívem csücske...
Khalid személyében egy végtelenül gyerekes, bár önmagát nem gyerekesnek mondó, hibákat felhalmozó, kétségbeesett lépéseket tevő, idiótán viselkedő, képmutató és önző embert ismerhettem meg. Mindez a nőkkel való viszonyában mutatkozik meg. Természetesen számos jó tulajdonsága is van a karakternek, elsősorban az Anna és a családja iránti végtelen szeretete.
A regény elején úgy éreztem, én ezt is imádni fogom és nagyon igyekeztem fenntartani ezt a gondolatot. Úgy látszott, visszatért az első kötet könnyed humora, bár féltem kicsit, hogy egy Gamal hasonmást kapunk, szerencsére nem így volt - gondoltam még az elején. Amint felsejlett Leila, benne reménykedtem, de amint feltűnt Mona, még akkor is reménnyel telve olvastam tovább, sejtettem, hogy egy nehezebben megkapható szerelem lesz a középpontban, még tetszett is Mona stílusa, aki letöri a kis Khalid büszkeségét a határozottságával. Tetszett a koncepció.
Az egész helyzet akkor kezdett elromlani a szememben, amikor Mona visszautasította Khalidot. Khalid pedig, mint egy besértődött óvodás, fogta magát és elvette Leilát, második feleségnek pedig Thanát... Most komolyan? Miért? Erre fogja magát és úgy dönt, saját vállalkozást indít (szinte még gyerekként), aztán pedig magasról tesz rá, de azért elutazik Mersinbe és ha a két feleség, akiket semmibe vesz még nem volna elég, ott is eljátszadozik egy alkalmazottal... Ez annyira... Jaj.
A Natasa szál még aranyos is lehetett volna, komolyan. Felsejlett előttem a lehetőség, hogy Leila mellett Natasa lett volna az, aki megtöri a jeget és Khalid beleszeret, aranyos szócsatákkal, kedves jelenetekkel tarkítva az egészet, annyira kedves lehetett volna. Persze Mona és Thana nélkül, de így...
Kaptunk egy szerelmi... ötszöget? Melyben szerepel egy végtelenül önző és gyerekes hercegecske; egy mértéktelenül szerelmes és odaadó első feleség, aki lelkileg és szellemileg belerokkan az elutasításba (tényleg Leilát sajnáltam a legjobban a történetben); egy érdektelen, de próbálkozó második feleség; egy külsős, de aranyos és átlagos szállodai alkalmazott; és egy romlott, de jószívű nőszemély, aki főhősünk nagy szerelme. Ez nekem sok.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt a fajta felelősségvállalási hiányt Khalid részéről, aki vígan játszadozik Natasával, míg a(z egyik!!!) felesége otthon az öngyilkosságig megy a miatta kialakult depresszió okán... Ami legalább egy kicsit észhez térítette Khalidot.
Leila mellett meg ott van egy bosszúból kötött házasság, Thana, aki igazából semmiről sem tehet, mégis megissza a levét. Mona is bosszút áll, persze... Mindenki bosszút áll... Gamal csak próbálja egyben tartani a dolgokat, szegényt komolyan visszasírtam, ő legalább törődött Yasminnal, szerette és tisztelte.
A katasztrofális szerelmi szálak, az árulások, a bosszúk, a kiborulások, a veszekedések... csak nekem jut eszembe minderről, hogy olyan volt az egész, mintha egy spanyol szappanoperát olvastam volna? Emellett a cselekményszál valahogy feleslegesen el lett nyújtva, ezáltal monotonná vált. Ez az egész haddelhadd bőven elfért volna 300 oldalban is.
A regény leginkább szeretett aspektusa még mindig Anna és Khalid gyönyörű kapcsolata, azt még itt is imádtam. Nem tudtam megunni, hogy Khalid folyton Anna után érdeklődött, gyémántjának hívta, imádta és óvta. Egyébként is gyengéim a testvéri szeretetet bemutató szálak, bármilyen műről is van szó. Az az egyik legtisztább, legerősebb és legcsodálatosabb kapcsolat a világon, Anna és Khalid kapcsolata tökéletesen reprezentálja is.
Ma is érdekesnek tartom, hogy a női szemszögeket imádtam, míg a férfi szemszögekkel gondjaim voltak. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a nők szemén keresztül ennyire más lenne a férfi? Ennyivel tisztább a lelke a nőknek (legalábbis Borsa Brown regényeiben), hogy átmossa a férfiak agymenéseit? A szerelmes nő és a szeretett testvér szemén át egészen más lenne a férfi lénye, vagy csak a szeretet másítja meg?
Ismét eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg velem van a gond. Egyébként is hullámzó a kapcsolatom az írónő regényeivel, de ebben a sorozatban ez főképp megmutatkozik. Higgyétek el, én magam sajnálom a legjobban, hogy nem tetszett. Rengeteg jó lehetőset tartogatott. Még én sem voltam felkészülve arra, hogy ezúttal egy teljes háremet kell nyomon követnem egyetlen igaz szerelem helyett. Annyira tökéletes lehetett volna, ha Khalid bár nem szereti Leilát, de elveszi, mert testvéreként tiszteli, eközben pedig fülig beleszeret valakibe és a végsőkig harcol érte, az a nő pedig meglágyítja a beképzelt felszínt és szerelmes férfit csinál Khalidból...
Azt hiszem, ezzel most búcsút is intek a sorozatnak, mely bizonyos kötetei feldühítettek, csalódtam bennük, de kettő oly erősen kiemelkedik köztük, hogy fontos helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Annát és a Khaliddal való odaadó kapcsolatát. Azt hiszem, számomra ez a legszebb az egész sorozatban.
Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!
Mivel a sorozat végéhez érkeztem, muszáj egy kis említést tennem az előző kötetekről, hogy teljes rálátást kaphassak/adhassak a sorozattal kapcsolatos véleményemről. Valamint, többnyire a sorozat egyes részeinek cselekményeire is ki fogok térni, vagyis, ha még nem olvastad a regényt, de majd szeretnéd, akkor nem ajánlom az értékelésem végigolvasását!
Az Arab számomra egy újfajta világ volt, mikor belekezdtem a nagy kíváncsiság miatt, és mert sokan ajánlották, akkoriban még nem olvastam sok romantikus/erotikus regényt, sem akkor sem most nem volt nagy műfajom, ezért nyitottan fordultam felé, hátha megszeretem.
Azt hiszem, az első részben sok pozitívumot tudtam felsorolni, tetszett a benne megbújó humor, a szerelmi szál egyedisége, ám sok dolog nem tetszett, ami nem is a cselekményvezetésre vagy írásmódra vezethető vissza (azokkal nem is volt probléma), sokkal inkább maga a téma botránkoztatott meg, enyhén feminista énem ellenkezett ellene, azt hiszem, ezért nem nyert meg magának. Na, meg Gamalba sem szerettem bele.
Az Arab szeretője - ami igazából maga Az Arab, csak a szerelem női szemszögével megyünk végig ugyanazon a cselekményen - azonban nagyon kellemes csalódás volt, egyszerűen imádtam. Akkoriban nem voltam biztos benne, hogy a női szemszög miatt lehet-e ez, hiszen Gamalt teljesen máshogy ismerhettem meg Csilla, a szerelmes nő szemén keresztül, és ez a kép egy sokkal tiszteletreméltóbb férfit és édesapát mutatott, mint a "Gamal regény".
Ezután jött a mélyrepülés, a szinte imádott kötet után érkezett Az Arab lánya, amit végtelenül vártam, mire kiderült, hogy két kötetbe lett osztva, ami enyhén meg is zavart, hisz habár nem egyszerre jelentek meg, mégis egy kötetként emlegetik. Hát a kettő ég és föld számomra. Az Arab lánya első kötete egy az egyben Az Arab, vagyis az első kötet másolata, ami egyben úgymond meg is gyalázza Csilla emlékét Emese megjelenésével.
Anna természetesen nem volt előtérben, ez egyfajta megnyugtatásként jelenhetett meg a Gamal rajongóknak, nehogy "szerelmük" boldogtalanul maradjon. Bár számomra eddigre már Yasmin sokkal tiszteletreméltóbb anya lett bárkinél a sorozatban és én személy szerint Az Arab lánya első kötete helyett sokkal szívesen olvastam volna egy Az Arab felesége kötetet, amely azt mutatja be, hogy Yasmin miként éli meg Anna örökbefogadását. Sokkal nagyobb élmény lehetett volna számomra, szerintem imádtam volna.
Aztán érkezett a szerelem, Az Arab lánya második kötete, ami végre valóban Anna történetét meséli el. Istenem, de szerettem. El is rugaszkodtunk az erotikától, nem is ez volt a lényeg, ez csupán egy szerelmes regényre sikeredett, lehet ezért imádtam. Az újabb női szemszög ismét magával ragadott, a leginkább az fogott meg benne, ahogy Borsa Brown megalkotta ezt a családi kötődést, légkört és odaadást, ami Anna és Khalid között jött létre. Gyönyörű testvéri kötelék, egyszerűen imádtam olvasni. Khalid személyével kapcsolatban ekkor állítottam fel magas elvárásokat, mert Anna szemén keresztül ismét sokkal szeretetteljesebbnek tűnt a férfi főszereplő.
Aztán Az Arab fiában egy kicsit koppantam. A lelki szemeim előtt egy Gamalhoz hasonló fiút láttam, aki szerelembe esik, amely elé tán akadályok fognak ütközni, de végül mégis beteljesül, Anna pedig mindenben támogatni fogja. Hát... nem pont ez történt. Komolyan reménykedtem benne, hogy Leila lesz a szeretett nő, bár egy részem sejtette, hogy nem. Ezzel még nem is lett volna gond, de Khalid karaktere, döntései és gondolatai teljes mértékben szétzúzták reményeimet. Már-már visszasírtam Gamalt, pedig ő sem volt a szívem csücske...
Khalid személyében egy végtelenül gyerekes, bár önmagát nem gyerekesnek mondó, hibákat felhalmozó, kétségbeesett lépéseket tevő, idiótán viselkedő, képmutató és önző embert ismerhettem meg. Mindez a nőkkel való viszonyában mutatkozik meg. Természetesen számos jó tulajdonsága is van a karakternek, elsősorban az Anna és a családja iránti végtelen szeretete.
A regény elején úgy éreztem, én ezt is imádni fogom és nagyon igyekeztem fenntartani ezt a gondolatot. Úgy látszott, visszatért az első kötet könnyed humora, bár féltem kicsit, hogy egy Gamal hasonmást kapunk, szerencsére nem így volt - gondoltam még az elején. Amint felsejlett Leila, benne reménykedtem, de amint feltűnt Mona, még akkor is reménnyel telve olvastam tovább, sejtettem, hogy egy nehezebben megkapható szerelem lesz a középpontban, még tetszett is Mona stílusa, aki letöri a kis Khalid büszkeségét a határozottságával. Tetszett a koncepció.
Az egész helyzet akkor kezdett elromlani a szememben, amikor Mona visszautasította Khalidot. Khalid pedig, mint egy besértődött óvodás, fogta magát és elvette Leilát, második feleségnek pedig Thanát... Most komolyan? Miért? Erre fogja magát és úgy dönt, saját vállalkozást indít (szinte még gyerekként), aztán pedig magasról tesz rá, de azért elutazik Mersinbe és ha a két feleség, akiket semmibe vesz még nem volna elég, ott is eljátszadozik egy alkalmazottal... Ez annyira... Jaj.
A Natasa szál még aranyos is lehetett volna, komolyan. Felsejlett előttem a lehetőség, hogy Leila mellett Natasa lett volna az, aki megtöri a jeget és Khalid beleszeret, aranyos szócsatákkal, kedves jelenetekkel tarkítva az egészet, annyira kedves lehetett volna. Persze Mona és Thana nélkül, de így...
Kaptunk egy szerelmi... ötszöget? Melyben szerepel egy végtelenül önző és gyerekes hercegecske; egy mértéktelenül szerelmes és odaadó első feleség, aki lelkileg és szellemileg belerokkan az elutasításba (tényleg Leilát sajnáltam a legjobban a történetben); egy érdektelen, de próbálkozó második feleség; egy külsős, de aranyos és átlagos szállodai alkalmazott; és egy romlott, de jószívű nőszemély, aki főhősünk nagy szerelme. Ez nekem sok.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt a fajta felelősségvállalási hiányt Khalid részéről, aki vígan játszadozik Natasával, míg a(z egyik!!!) felesége otthon az öngyilkosságig megy a miatta kialakult depresszió okán... Ami legalább egy kicsit észhez térítette Khalidot.
Leila mellett meg ott van egy bosszúból kötött házasság, Thana, aki igazából semmiről sem tehet, mégis megissza a levét. Mona is bosszút áll, persze... Mindenki bosszút áll... Gamal csak próbálja egyben tartani a dolgokat, szegényt komolyan visszasírtam, ő legalább törődött Yasminnal, szerette és tisztelte.
A katasztrofális szerelmi szálak, az árulások, a bosszúk, a kiborulások, a veszekedések... csak nekem jut eszembe minderről, hogy olyan volt az egész, mintha egy spanyol szappanoperát olvastam volna? Emellett a cselekményszál valahogy feleslegesen el lett nyújtva, ezáltal monotonná vált. Ez az egész haddelhadd bőven elfért volna 300 oldalban is.
A regény leginkább szeretett aspektusa még mindig Anna és Khalid gyönyörű kapcsolata, azt még itt is imádtam. Nem tudtam megunni, hogy Khalid folyton Anna után érdeklődött, gyémántjának hívta, imádta és óvta. Egyébként is gyengéim a testvéri szeretetet bemutató szálak, bármilyen műről is van szó. Az az egyik legtisztább, legerősebb és legcsodálatosabb kapcsolat a világon, Anna és Khalid kapcsolata tökéletesen reprezentálja is.
Ma is érdekesnek tartom, hogy a női szemszögeket imádtam, míg a férfi szemszögekkel gondjaim voltak. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a nők szemén keresztül ennyire más lenne a férfi? Ennyivel tisztább a lelke a nőknek (legalábbis Borsa Brown regényeiben), hogy átmossa a férfiak agymenéseit? A szerelmes nő és a szeretett testvér szemén át egészen más lenne a férfi lénye, vagy csak a szeretet másítja meg?
Ismét eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg velem van a gond. Egyébként is hullámzó a kapcsolatom az írónő regényeivel, de ebben a sorozatban ez főképp megmutatkozik. Higgyétek el, én magam sajnálom a legjobban, hogy nem tetszett. Rengeteg jó lehetőset tartogatott. Még én sem voltam felkészülve arra, hogy ezúttal egy teljes háremet kell nyomon követnem egyetlen igaz szerelem helyett. Annyira tökéletes lehetett volna, ha Khalid bár nem szereti Leilát, de elveszi, mert testvéreként tiszteli, eközben pedig fülig beleszeret valakibe és a végsőkig harcol érte, az a nő pedig meglágyítja a beképzelt felszínt és szerelmes férfit csinál Khalidból...
Azt hiszem, ezzel most búcsút is intek a sorozatnak, mely bizonyos kötetei feldühítettek, csalódtam bennük, de kettő oly erősen kiemelkedik köztük, hogy fontos helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Annát és a Khaliddal való odaadó kapcsolatát. Azt hiszem, számomra ez a legszebb az egész sorozatban.
Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!
Borsa Brown: Az Arab fia
|
Értékelésem: Csalódás
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: Anna
|
Sorozat: Az Arab
1.)
Az Arab
4.)
Az Arab fia
#Az Arab lánya (Harmadik rész) #A koronaherceg |
Megjelent: 2017
|
Kiadó: Álomgyár
Kiadó
|
Oldalszám: 598
|
Eredeti cím: -
|
Műfaj: erotikus,
romantikus
|
0 comments:
Megjegyzés küldése