6 / 100 könyv. 6% kész!

hétfő, március 02, 2015

Levia Anne: A múlt ára


Először is: köszönöm ismét az Álomgyár Kiadónak, ugyanis ezt a könyvecskét meglepetés gyanánt kaptam karácsonyra tőlük, mire hazaértem már ott várt a csomagocska, hihetetlenül örültem neki! 

Pár szót a kiadóról: Az Álomgyár Kiadó útját majdnem a kezdetektől követem, az egész azzal kezdődött, hogy megtalálták a véleményem a Molyon Arthur Madsen: Az elátkozott nap című könyvükről. Akkor megkérdezték, hogy más könyvükről is írnék-e? Ők voltak az elsők, akik recenziós példányokkal kezdtek ellátni, amit hihetetlenül köszönök Nekik! Annyira hatalmas dolog ez számomra. Azóta azt vettem észre, hogy a kiadó egyre gyönyörűbb könyveket hoz a könyvpiacra, a borítóktól mindig elájulok, olyan szépségesek. És azt kell, hogy mondjam, hogy a történetek is kezdenek egyre inkább tetszeni.

Úgyhogy akkor most jöjjön Levia Anne: A múlt ára. Na. Eléggé kettős érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Mert önmagában ahhoz képest, hogy kezdő íróval van dolgunk, a történet eléggé jól össze lett rakva, érdekes és olvasmányos is. De akkor menjünk bele részletesen.

A főszereplőnő kórházban ébred és fogalma sincs arról, hogyan került oda, vagy, hogy mi történt vele. Amnéziás téma. Sorban érkeznek az ismerősök, az emberek és mindenki mást mond, nem tudja kiben bízhat és ki az ellensége. Kiderül, hogy Carolina újságíró és valószínűleg sokkal mélyebben mászott bele egy sztoriba, mint kellett volna. Bekerül a képbe Carlos Ortega, a veszélyes maffiafőnök fia, valamint Michael, az ügyvéd, és még sokan mások. 

A történet nem lett szétkapva. Egy újságírónő, akit el akartak hallgattatni. A történet kuszán kezdődik, a regény elején kicsit azért még elveszve éreztem magam olvasás közben, kétkedve lapozgattam, de aztán valahogy rájöttem, hogy a sztori, habár egyáltalán nem egyedi, mégis érdekes. Enyhén bonyolult, épp annyira amennyire kell és az írónő nem gabalyodott bele a sok szálba, szépen kiívelt belőlük. 

Sok erőssége és gyengesége van a történetnek. Kezdjük az erősségekkel, mert azért mégis. Izgalmas. Levia Anne határozottan tudja tartani a figyelmet. Az izgalmasabb részek lekötöttek, sokszor úgy fejeződött be egy fejezet, hogy olvasnád tovább, mert tudnod kell, mi fog következni. A szemszögváltás. Mert azért nem csak Carolina szemszögét ismerhettük meg, hanem a húga, Maggie és, a bérgyilkos, Keenan szemszögébe is betekintést nyerhettünk, de rájuk majd később még visszatérek. Az élethelyzetek. Azért nem volt annyira kiszámítható a történet. Fordulatos volt, érdekes.

A gyengeségek. Mert számomra azért feltűnt egy-két dolog. A szereplők számomra nem voltak kidolgozottak eléggé. Sok-sok mellékszereplő feltűnt, sokakat csak felszínesen ismertünk meg. Ami engem kifejezetten irritált az Carolina férfi-ügyei. Jött Carlos, jött Michael, jött Peter... Az elején nem is igazán tudtam követni, hogy most éppen melyik pasi szemétől és illatától van a nő oda meg vissza. Ezzel is ágyba bújt, meg azzal is, de azt nem szereti, ahhoz vonzódik... Hát, nem tudom. Irritált még maga a főszereplőnő is. Lehet, pont azért, mert eléggé egyszerű a karaktere. Egyszerű, mégis talpraesett. Azért volt sok idióta megmozdulása. 
Észrevettem továbbá az írásmódban egy-két kivetnivalót. Nem is egészen értettem, mert úgy érzem Levia Anne tényleg tehetségesen ír. Ott van például a bombaleírás, ahol ketté állt a fülem, azt sem tudtam milyen vákuumról van szó, mert nem konyítok ezekhez, de pont ezért érezhető volt, hogy azért nem egy egyszerű írásmóddal van dolgunk, az írónő nagyon is tudatos leírásokat adott, szakszerűeket, amik nem kezdő íróra jellemzőek. Néha mégis észrevettem egyes sorain, hogy túl egyszerűek, néhol furcsán fogalmazott. Tehát az írásmód hol lenyűgözött, hol felbosszantott.

Számomra tehát Carolina karaktere és a pasis jelenetei eléggé untattak/irritáltak, de volt a regényben valami, egy mellékszál, ami engem sokkalta jobban érdekelt, mint Carolina és az ügyei. És ez nem más mint Maggie és Keenan. Uram Isten! Ők egy külön könyvet érdemelnének, remélem Levia Anne elolvassa ezen soraimat, mert ezek most hozzá szólnak. Számomra ők ketten voltak a favoritok és nagyon remélem, hogy lesz egy külön regényük, nem tudom ezen az írónő gondolkozott-e már, de megfontolandó dolog, szerintem! Maggie és Keenan jeleneteit olvastam a legszívesebben, ők voltak számomra a regény központja. Maggie forrófejű beszólásai, Keenan rideg magabiztossága és a kettejük között tátongó szakadék, amelyet Keenan állított fel azért, mert úgy érzi a munkája miatt nem elég jó a lánynak. A lökött csaj meg a számító bérgyilkos. Külön regényt nekik! Mondjuk A lelkem ára címmel, azért, mert Keenan lelkét csak Maggie képes elérni a szerelmével. :D Na, Levia Anne, mit szólsz? :)

Szóval. Összességében. Elég jó kis regény állt össze, ami persze koránt sem tökéletes számomra, de annyira azért nem érződik, hogy első könyves az írónő. Maggie és Keenan nekem nagyon sokat nyomtak a latba, ha ők nem lettek volna, szerintem sokkal jobban alul értékelem a könyvet. De így megkapja a bizakodó négyest. :) Majd A lelkem ára megkapja az ötöt. :D 
További sok sikert kedves Levia Anne!

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Levia Anne: A múlt ára
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Maggie, Keenan
Sorozat: A múlt ára
1.) A múlt ára
Megjelent: 2014
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 224
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi, romantikus

2 comments:

  1. Kedves Dia!

    Köszönöm az észrevételeket és a pozitív értékelést is! :)
    Az utolsó előtti bekezdésre a válasz: http://leviaanne.blogspot.hu/search/label/A%20szabads%C3%A1g%20%C3%A1ra
    De nagyon jó cím lenne a A lelkem ára is. :) Még nem tudom mi lesz a kézirat sorsa, de jelenleg 75%ig készen van.
    További sok sikert a bloghoz! :)

    Levia Anne

    VálaszTörlés
  2. Kedves Anne,
    Örömmel olvasom soraid, miszerint lesz folytatás. Kíváncsian várom, remélem majd lesz lehetőségem elolvasni. :)
    Én is további sok sikert kívánok az íráshoz!!!
    Dia

    VálaszTörlés