53 / 100 könyv. 53% kész!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elmezavar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elmezavar. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, december 31, 2017

Gregus Gábor: Végső elmezavar


Már nem is tudom, mikor vetettem bele magam ebbe a végtelennek tűnő agymenésbe, mit Gregus Gábor papírra vetett, ám úgy tűnik, a kaland a végéhez érkezett.

Míg a Pillanatnyi elmezavar nagyon groteszknek és abszurdnak hatott számomra, az Újabb elmezavar alkalmával már könnyebben szippantott vissza a történet, de a Végső elmezavarra már szinte otthonosan éreztem magam ebben a fantasyvilágban.

Elsősorban meg kell mondanom, hogy a harmadik kötet borítója az eddigi legjobb (lévén az előző kettőt egy picit szexistának éreztem a hölgyek megjelenítése miatt). A háttérben megbújó ajtó pedig már előrevetíti a kijáratot, a kaland befejezését.

Mint azt már tudhatjuk, Domán az első kötetben belecsöppent egy fantasyvilágba, melyben különösnél különösebb lények vannak, mely tele van ellenségekkel, szövetségesekkel, harccal és csatákkal.

A való világban szürke és nagyon egyszerű személyiségű Domán hirtelen megszerzi a Hullám képességet, lények törnek életére, vagy éppen akarják segíteni kalandjában. A hétköznapi férfiból a harmadik kötetre hős kerekedik.

Ám a fantasyvilág, csaták és meselények hátterében megbújik maga a tény, hogy Dománnal valami baj van. Hogy a fantasyvilág tán nem is valós, csak a képzelete szüleménye, hogy valami betegség támadta meg az agyát, mely egy kitalált világot kreál. De vajon mi is bújik meg valóban Domán történetének hátterében?

A cselekmények pörögnek tovább, már nem is lepődöm meg a groteszk és abszurd jelenetek olvasása közben, a harmadik kötetre már valóban minden előfordult ebben a mesevilágban, habár a harmadik kötetben valamiért nagyon előtérbe került pár népmesés momentum: a három ereklye, a Turul madár. Elcsépeltnek mondhatnám, ezek olyan momentumok, amikre semmi szüksége a trilógiának, de úgy éreztem, még Gregus Gábor saját karaktere, Domán is így érezte, mintha "beszólt" volna a saját teremtőjének/írójának, milyen elcsépelt dolgokat is kreál az agya. Érdekes paradoxon.

Domán karakterén nagyon érezhetővé vált a harmadik kötetre a karakterfejlődés. Hogy a sok-sok elszenvedett dolog és kaland végére megkeményedett, a szerencsétlen fickóból egy harcos vált, aki már csak ki akarta deríteni az igazságot saját magáról és elméjéről.

A regény történései tényleg hihetetlenül pörögtek, két nap alatt kiolvastam. Ha az első két rész cselekményvezetése gyors volt, akkor ezt nem is tudom, milyen szóval illessem. Folyton történt valami, folyton azt hittem, végre kiderül valami - hisz ezúttal ki-kitekintettünk a valóságba, majd vissza a fantasyvilágba - de mindig csalódnom kellett. Domán küszködése ebben a kötetben a legérzékelhetőbb, egyszerre akarja tudni a történteket és akarja, hogy továbbra is homály fedje őket, hisz már érzi a háttérben megbújó tragédiát.

Még az utolsó oldalakon is pörög minden, már azt sem tudni, mi a valóság és mi nem az, hogy létezik-e egyáltalán "valóság" vagy csak a fantasyvilág? Mi következik a másikból és miért?

Az igazság nagy leleplezése várható eredménnyel szolgált számomra, az író nagyon ügyesen megmagyarázott néhány dolgot az előző részekből, hogy mi miért és hogyan jelent meg Domán fejében. (Ám az ég színeire máig nem derült fény. "Miért lila az ég? Mert te annak akarod." Talán azt jelképezi, hogy minden úgy történik, ahogy Domán akarja?)

Domán története és az egész trilógia teljesen más megvilágításba kerül a Végső elmezavar végére, mikor megtudjuk, mi is történt Dománnal. A groteszk, abszurd fantasyvilág, a mesés kalandok mind-mind elhomályosulnak és csak egy megtört férfi marad a végére. A mese elillan és egy tragédia marad csupán, mely egy feszült, lehangoló és végtelenül szomorú burkot von az egész trilógiára.

Az első kötet végén azt írtam, azt akarom, hogy az első kötettel legyen is vége, hogy maradjuk tudatlanságban, mert így válik az egész történet elgondolkoztatóvá. Most már nem mondanám ezt. Ez a befejezés, bár tényleg nagyon szomorú, mégis méltó a trilógiához. Domán utolsó döntése és a kiút megad minden választ, de el is gondolkoztat: én vajon mennék vagy maradnék?

Köszönöm szépen a trilógia élményét Gregus Gábornak!

Gregus Gábor: Végső elmezavar
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Elmezavar
3.) Végső elmezavar
Megjelent: 2016
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 536
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy

péntek, június 23, 2017

Gregus Gábor: Újabb elmezavar


Ismét abba a hibába csöppentem, hogy egy regényről egészen a kiolvasása pillanatáig azt hittem, hogy egyedülálló regénnyel van dolgom. Ez volt a Pillanatnyi elmezavar olvasása esetében is és egyrészes regénynek igazán remekre sikerült egy olyan véggel, mely félig-meddig kétségek között tartja az olvasót és hagyja, hogy az olvasó maga döntse el, akkor végül mi is történt főhősünkkel. Egyébként imádom az olyasfajta befejezéseket, amik a fantáziádra bízzák magukat. /Lásd az Eredet című filmet./

Ezért is lepődtem meg, mikor kiderült, hogy a Pillanatnyi elmezavar egy trilógia első kötete. Őszintén szólva eme felismerés elsősorban megijesztett, hisz olyan bravúrosnak éreztem a Pillanatnyi elmezavar befejezését a maga függővégével együtt és nem számítottam arra, hogy a folytatás pozitív hangot adhat a történetnek, ezért nem is emeltem nagy elvárásokat a folytatás irányába.

A borítótól ismét el szeretnék vonatkoztatni, mert sajnálom, de az én ízlésemnek még mindig túl szexista, még akkor is, ha magához a regény stílusához illik. Mellesleg nagyon viccesnek találom azt a homlokpántos faembert... Oké, befejeztem.

Az első kötetből tudhatjuk, hogy főszereplőnk Domán egy végtelenül egyszerű és hétköznapi személy, aki egyfajta fantasyvilágba kerül, ahol különleges Hullám képessége van, állatszerű élőlények élnek, akiket animáknak hívnak és ahol úgy összességében bármi megtörténhet. A második kötet ismét egy izgalmas kalandba kalauzol minket, ahol bőven van csata, túlélésért folyó harc, szerelem, egy csipetnyi beteges éllel és abszurditással. Gregus Gábor még mindig remekül csavarja a történetet bonyodalmakkal és fordulatokkal tarkítva, holott azt be kell vallani, hogy az Elmezavar trilógiához azért elkél egy kis befogadóképesség, ugyanis a mese és fantasy szépen keveredik benne az enyhe brutalitással, szexualitással és a néha nagyon beteg elgondolásokkal. De azt is hozzá kell tennem, hogy én mindig is szerettem az ilyesfajta kifacsarodott és groteszk stílust, úgyhogy semmi problémám nem volt vele.

A Gregus Gábor által megalkotott világ még mindig egyedi és érdekes, kiemelkedő a fantasyvilágok között, mindig van újabb dolog, ami meglep engem, vegyük például az égszín-változást, ami szintén meg volt magyarázva a regényben.

De ami a leginkább foglalkoztat engem az még mindig az az enyhe mátrixos vonatkozás, amely szerint az egész világ és cselekmény csak Domán betegsége miatt létezik és végig Domán fejében kalandozunk egy kitalált fantáziavilágban. Imádom ezt az elgondolást. Az Újabb elmezavarban már biztos kijelentést is kaptunk, miszerint valóban Domán betegsége hozta létre ezt az egész lázálmot és hogy ez nem a valóság, holott az első részben úgy emlékszem, ez nem volt kimondva, csak függött a levegőben egyfajta nyílt titokként.

Mindent összevetve ismét egy jót szórakoztam ebben az érdekes világban, amit Gregus Gábor megalkotott, az első kötet talán nagyobbat ütött az újdonságával és az izgalmas elgondolással, miszerint "talán csak Domán fejében zajlanak az események". A második kötet is izgalmasnak bizonyult, de még nem tudtam eldönteni, hogy jó ötlet volt-e ebből trilógiát alkotni. Talán a harmadik kötetben kiderül és egy olyan végkifejletet kapok majd, amitől leesik az állam. Talán Domán is csak egy kádban fekszik, mint Neo... Viccet félretéve, kíváncsi leszek a lezárókötetre és hogy hová vezet ez az agymenés, hogy mi lesz végül Domán sorsa.

Köszönöm szépen a könyv élményét, Gregus Gábor!

Gregus Gábor: Újabb elmezavar
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/1
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Elmezavar
2.) Újabb elmezavar
Megjelent: 2013
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 466
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy

szerda, január 11, 2017

Gregus Gábor: Pillanatnyi elmezavar


Mindig szívesen vetem bele magam egy ismeretlen világba, mikor fogalmam sincs arról, hogy mire számítsak. Így vetettem bele magam a Pillanatnyi elmezavarba is, miután Gregus Gábor figyelmembe ajánlotta regényét.

Első ránézésre a borító csöppet sem vonzz, sőt egyenesen elidegenít a rajta szereplő férfi és nő, habár valamilyen szinten előrevetíti a történet abszurditását és beállítottságát, én személy szerint mégis csak a vörös-szürke párosítást hagytam volna meg azzal a fával a borító közepén. Bőven elég és úgy még gyönyörű is lett volna, ami még fel is hívhatta volna magára a figyelmemet. De sose borító alapján ítéljetek meg egy könyvet!

A történet igen átlagosan kezdődik egy átlagos főszereplővel, akinek nincsenek nagyratörő vágyai, csak hogy szépen élhesse életét és minden rendben legyen. Egy nap azonban látási zavarai kezdődnek, semmit sem tud elolvasni, az orvosok szerint minden rendben van vele, de valami mégsem klappol. Ezután kezdődik meg a különös események sorozata: egy rendkívül különös orvos, egy megmagyarázhatatlan ajtó, egy teljesen új világ... A varázslatos ajtó, amely a semmiből jelent meg, senki sem tudja hová vezet. Domán végül elfogadja a nem hétköznapi beállítottságú orvos tanácsát és zarándoklatra megy egy sámánhoz, hogy kigyógyuljon ebből az érdekes betegségből, amit látszólag csak egyetlen orvos lát. Az ajtó azonban nem hagyja nyugodni. Domán egy végtelenül különös világba csöppen, ahol más színű az ég, ahol félig-állat félig ember lények élnek, ahol az állatok beszélnek...

Szeretem az olyan regényeket, amik valami újat, valami mást adnak, nyújtanak, nem a mainstream-et, ami minden polcon megtalálható. A Pillanatnyi elmezavar minden kétséget kizáróan egy különös regény, ami egy komoly témát dolgoz fel, ami igen kétségbeejtő tud lenni és mindezt egy igen abszurd, már-már szürreális, de végtelenül érdekes és különleges köntösbe bújtatva.

Manapság már tényleg becsülendő, ha egy író egy egyedinek nevezhető világot képes megalkotni a tengernyi regény közepette, ami a műfajban már megjelent. Gregus Gábornak ez részben sikerült is, ennek a világnak az atmoszférája egyszerre emlékeztetett engem az Alice csodaországban stílusára és a Grimm mesék abszurditására.

A stílus és a történet néhol humoros, néhol egyenesen szürreális vagy éppen brutális, de sosem volt gondom a szürrealizmussal, valahol még vonzz is, úgyhogy nekem teljes mértékben bejött ez a fajta hangulat.

A megnyerő stílus, hangulat, atmoszféra és kitalált világ ellenére egy fő problémám volt csupán, hogy nem sikerült eléggé megszeretnem és magaménak éreznem a szereplőket. Persze, érdekelt Domán élettörténete és hogy mi lesz a sorsa egészen az utolsó oldalig, mégsem szerettem meg maradéktalanul, lehet azért, mert a hétköznapi ember személyiségét testesíti meg, lehet a döntései végett... Nem is tudom.

De ami a legfőbb érdekessége a regénynek az a háttérben megbúvó ok, ami végett az egész bonyodalom kialakult, az ajtó megjelent és ami miatt Domán ebbe az érdekes világba csöppent. Érdekes a gondolat, miszerint Domán valóban beteg lett, méghozzá nem is kicsit, a különös fordulat pedig ennek a betegségnek tudható be, az elme megbomlásának, ez sodorta Dománt egy teljesen új életbe. Ha az egész történetfolyamat mögé tekintünk, talán rá kell jönnünk, hogy ez a regény valójában az elme szétcsúszásáról szól és nem csupán egy végtelenül kreatív fantasy történetről. Az utolsó oldalak engem meggyőztek minderről és félig csalódottan, félig elégedetten fejeztem be a regényt. Tudom, érzem én is a paradoxont, mégis így van.

Mindenesetre köszönöm a lehetőséget és mindenki figyelmébe ajánlom ezt a regényt!

Gregus Gábor: Pillanatnyi elmezavar
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/1
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Elmezavar
1.) Pillanatnyi elmezavar
Megjelent: 2013
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 518
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy