5 / 100 könyv. 5% kész!

szombat, szeptember 22, 2012

Leiner Laura: A kezdet


Oké, lehet, hogy minden könyvre azt mondom, hogy a kedvencem, de ez az egyik  legeslegszeretettebb könyvem. A tizenévesek közül, akik szeretnek akár egy kicsit is olvasni ez a könyv az alappillér, amit nem szabad kihagyni! 

Szóval ez a könyv Reniről szól, aki naplójában megörökíti az iskola mindennapjait. Az író humorosan írja le a kamaszok életét, iskolával, dolgozatokkal, szórakozással, nevettető poénokkal. 

Reni sosem volt népszerű és most, hogy eljött a gimnázium ideje kicsit feszélyezett. Szülei egy magániskolába a Szent Johanna Gimnáziumba íratták be, amiről azt kell tudni, hogy minden osztályban 12 körül van a létszám és átlagosan ebből 9 fiú és 3 lány, Reni első napján megismerkedik az emós Virággal, a maximalista Kingával és az elvont Arnolddal, akik nagyszerű barátai lesznek. Valamint a menő Ricsivel, a technika őrült Dave-el, a mindig éhes Zsoltival, a kockákkal Adrissal és Robival, a mindig csöndes Gáborral és a francia Jasqces-al. 

Az osztályközösség tökéletes és még tökéletesebb lesz, amikor megjelenik a második héten a 12. osztálytársuk, Cortez, aki menő, gördeszkás, népszerű és nagyon helyes. Reni érdeklődni kezd a fiú iránt, azonban kitűnő átlaga miatt nem lesz a legnépszerűbb diákok között. A Szent Johannában az első félév tele van csalódásokkal, viccekkel, poénkodásokkal, tanulással (már akinél) és rengeteg szerelemmel. Az író emlékezetes és egyedülálló karaktereket fest le előttünk, akiket egytől egyik imádni fogsz, kivéve talán a kegyetlen Vladárt. :)

Hagyd, hogy téged is elvarázsoljon az első rész a végére pedig úgy fogod érezni, hogy te is a Szent Johanna Gimibe jársz együtt a többiekkel, nevetsz a sulis poénokon, várod az iskolai rendezvényeket, megszereted az osztálytársaidat és persze te is beleszeretsz Cortezbe. :)

A poénokat imádtam a legjobban, amikben egyáltalán nincsen hiány, szinte hangosan kuncogva olvastam végig a könyvet. Ahogy olvasom kedvem támad az iskolához - bár ez nem sok diáknál fordul elő, de hidd el. Bárki, aki olvasta azt mondta nekem, hogy a könyv olvasása közben tényleg több kedve van bemenni az iskolába és kiélvezni a mindennapi poénokat, szerelemre várni és készülni a következő dolgozatra. Leiner Laurának fogalma sincs, hogy milyen nagy kincset adott a kezünkbe. Felnőtteknek is meleg szívvel ajánlom, ismerek olyan középkorú embereket, akikre szintén nagy hatással volt, imádták és nem bírták letenni a regényt. Nem volt semmi rossz benne, az egész egyben egy kerek történet és hiába nem egy izgalmas thriller vagy krimi, mégsem bírod letenni.

Leiner Laura: Kezdet
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Zsolti, Ricsi, Robi, Dave, Andris, Cortez, Kinga
Sorozat: A Szent Johanna Gimi
1.) Kezdet
2.) Együtt
5.) Remény
6.) Ketten
Megjelent: 2010
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 386
Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági, romantikus

0 comments:

Megjegyzés küldése