6 / 100 könyv. 6% kész!

szombat, július 08, 2017

Jennifer L. Armentrout: Feledés #3


Az egyik legkedvesebb sorozatom a Luxen sorozat, időnként az ember eléri azt a szintet egy kedvenc sorozatával kapcsolatban, hogy mindegy milyen új része jelenik meg, olvasni kell! Mindegy hányadik melléknovella, hogy ugyanazok a történések, csak más szemszögből, mindegy mennyire ismerem már az alapsztorit, akkor is tudom, hogy szeretni fogom és jó kis kikapcsolódás lesz.

Természetesen már nem akkora durranás számomra, mint mikor először a kezembe vettem az első kötetet és rájöttem, hogy nem tudom lerakni, mikor boltról-boltra jártam a második kötetért, mert már mindenhol felvásárolták az akkori hype miatt, ami körüllengte, a boldogság, ami elöntött, mikor a családom meglepett az újabb kötettel... Ezek szép emlékek, fontos, hogy ilyenek kötődnek a Luxen sorozathoz, nemcsak maga a tény, hogy mennyire szeretem.

Az úgymond "Daemon trilógia" nem adott hozzá sokat a sorozathoz, mert nem volt meg az újdonsága, hisz a történéseket már mind ismertem, holott sok mindenre nem emlékeztem pontosan, úgyhogy így még élvezetesebbre sikerült számomra. Mint már említettem, már így sem lengi körül akkora hype az én szememben, mégis szeretem.

Ha egy sorozat alapjaiban és szereplőiben ilyen erős, amennyire a Luxen sorozat, akkor nincs is határ. Jennifer L. Armentrout is érzi ezt, ezért is kaptuk meg az Árnyakat, majd a Daemon szemszöget az Oblivion trilógiával. És ilyenkor mindig felhozom Cassandra Clare-t is, mert képtelen vagyok nem felhozni, ugyanis azt szeretném, hogy Armentrout itt álljon meg, nehogy a "lerágott csont" kategóriába kerüljön ez a csodás sorozat, mint ahogy az én szememben az árnyvadász "univerzum". Félreértés ne essék, szeretem az árnyvadász világot, amit Clare megalkotott, biztos vagyok benne, hogy szépen körülszőtte a sztorit és a történelmét, de egy ponton már belefáradtam a sok melléksorozatba, novellába és nem tudtam követni őket.

Daemon gondolatait olvasni még mindig szórakoztató, érdekesnek találom, hogy Katy karaktere egészen más az ő szemszögében, kevésbé szimpatikus, pedig emlékszem, hogy mindig is szerettem a személyiségét, mert eltér a többi főhősnőtől.

Abban is biztos vagyok, hogy nem olyan egyszerű ugyanazt a történetet ismét végigvinni csak más szemszögből úgy, hogy ne váljon monotonná vagy unalmassá. Armentroutnak kétség kívül sikerült. Mindegyik Obliviont szerettem, bár nem annyira mint a Katy gondolataival megírt első öt részt, mégis remekül szórakoztam az olvasásuk közben, kikapcsolt és minden egyes alkalommal imádtam visszasüppedni ebbe a történetbe. Ha egyetértesz velem, ne habozz és olvasd el te is!

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Jennifer L. Armentrout: Feledés #3
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Daemon
Sorozat: Luxen
2.) Ónix
3.) Opál
#Oblivion #3 – Feledés #3
#Obsession - Függőség
Megjelent: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 280
Eredeti cím: Oblivion
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi, urban fantasy

0 comments:

Megjegyzés küldése