15 / 100 könyv. 15% kész!

szerda, június 19, 2013

Karin Slaughter: Bőr



Teljesen szétesett tudattal ülök a székemben most, miután az utolsó oldalt is elolvastam. Kibuggyant könnyem végigcsorgott az arcomon és pár percig a távolba meredve ülve merengtem el a befejezésen. Ekkora hatással volt rám a regény vége. Na de csak szép sorjában...

Kezdetben kétségekkel olvastam a könyvet, azonban idővel teljesen azonosulni bírtam a szereplőkkel. Karin Slaughter olyan aprólékosan építette fel a szereplőit, érzelmekkel, egyediségekkel telve, hogy le a kalapom előtte. Sara Linton gyermekorvos és éppen egy műhibaper kellős közepén szorong, ugyanis az egyik betege, egy leukémiás kisfiú meghalt. A szülők őt okolják, az ellene fellépő ügyvéd pedig minden lehetséges kis motívumot figyelembe vesz a támadásai alkalmával, mint például Sara megerőszakolását, ami miatt nem lehet gyereke. Sara-t ez mind lelkileg, mind testileg leamortizálja, és ha a per még nem volna elég a férje életéért is imádkozhat minden áldott nap, aki fő állású rendőr. Jeffrey Tolliver nem az a fajta férfi, aki a naivságáról vagy mulyaságáról híres, sokkal inkább önfejűségéről és makacsságáról. Lena Adams Jeffrey alkalmazottja, rendőr, egy olyan sötét titokkal teli múlttal, ami majdhogynem az életét veszi.

Sara karaktere a realista, hidegfejű és nagyon talpraesett rendőrfeleség, akinek a személyiségével nagyon veszélyes azonosulni, különben dobogó szívvel, adrenalinszintünkkel a magasban fogunk olvasni, míg Jeffrey tettei sokszor kikészítettek, volt, hogy a fejemet vertem a fajba a cselekedetei miatt. Most erre rávághatnám, hogy "hahh,,, férfiak", de a karakterét mégis valamiért megszerettem, mindazok ellenére, amilyen idióta volt, ugyanis szerintem a legtöbb férfi, ha tudja, hogy a felesége életveszélyben van, akkor nem akar kiskirályt játszani, hogy megmaradjon a tekintélye és nem maradna - még ha egy beosztottjáról is van szó - hanem hazavinné a feleségét, hogy élhessen.

Ami viszont abszolút tetszett az Sara és Jeffrey kapcsolata, ami egy gyors esküvővel kezdődött, majd Jeff hűtlensége miatt egy gyors válással folytatódott, azonban Jeff pont ekkor jött rá, hogy mennyire is szereti a nőt (ismét egy hahh, férfiak) és csúszva-mászva könyörgött Sara-nak bocsánatért, ami végül ahhoz vezetett, hogy ismét egymás mellett kötöttek ki. Felhőtlen a szerelem, vagyis volt egészen a pereskedésig, amibe Sara idegileg beleroppant Jeff pedig egyre inkább látta elveszni feleségét maga mellett. Azonban azok az események, amik Lena eltűnésével kezdődtek ismét felélesztik Sara-t és így a kettejük közötti kapcsolatot is, ami végül egy adoptációval végződik... Vagy mégsem?

Lena Adams gyerekkora közel sem nevezhető mennyországnak, ha figyelembe vesszük a halott anyát és apát, majd a meghalt kishúgot és így csupán egy drogfüggő nagybácsi marad a listán, akinek már nincsen sok hátra a függőség miatt. Lena hihetetlen karakter, erős, kitartó és egy igazi túlélő személyiség, aki minden áron ki akarja deríteni, hogy mik vannak a múltjában hagyott szürke foltok helyén, azonban ezzel a kis nyomozással egy olyan eseménysorozatot indít el, ami többek életébe is kerül. Nemsokára olyan emberek és események kellős közepébe kerül, amik betemetik és képtelen kiutat találni. Miután rájön, hogy Jeff és felesége utánaerednek, hogy megkeressék kétségbeesve igyekszik őket elmarni a város közeléből, ugyanis ők is könnyen hullaként végezhetik egy boncasztalon.

Az írónő bonyolult szerkezettel írta meg könyvét, ami két szálon fut (Jeff és Sara szemszöge valamint Lena szemszöge) és ezekből az egyik a jelenben játszódik a másik pedig pár nappal korábban. Ezt néha zavarónak is találtam olvasás közben, ugyanis így nehezen raktam össze a kirakós darabjait, hogy hol is járunk, mikor is vagyunk most vagy miért?

Fogalmam sem volt a regény közepén, hogy ilyen pozitívan fogok írni a könyvről, ugyanis miután leült a kezdeti gyilkosság, és miután Lena eltűnt a könyv átvette sajnos az unalmasba hajló jelzőt, a hangulat még mindig megvolt, a történések viszont nem záporoztak, hanem szépen lassan csordogáltak a mederben én meg néha ásítoztam egyet-kettőt a csónakban, mert azt hittem, hogy akkor most ez egy izgalmas kis rafting lesz egy gyors folyású folyóban. Úgy érzem, hogy ezt túl hosszúra nyújtotta az írónő, néhol felesleges cselekményekkel és klisékkel. 

Pont ezért gondolom azt, hogy ez a könyv mozivászonra való. Azért, mert ezeket a felesleges motívumokat szépen ki kellene ejteni a rostán és így egy izgalmas, pörgős kezdetű és még megdöbbentőbb, gyorsabb iramú végjátékkal a székbe tapasztana minket a film. Kár, hogy nem készült belőle film, pedig szerintem megérné. 

Az írónő nagyon, de nagyon ért a különböző hullák ecseteléséhez, ez nagyon szuper, kivéve, ha az olvasónak olyan a gyomra, mint nekem. De piros pont jár, amiért nem lapoztam tovább, hanem végigolvastam. Igen, még a boncolást is. Azonban ez a pontos leírás csak még élethűbben adta vissza az állapotokat. Fincsi volt...

Persze volt a könyvben - vagyis lett, volna ha már a 100. oldalnál nem jövök rá - nagy fordulat. Oké, nem vagyok egy géniusz és általában azért nem szoktam rögtön rájönni a nagy fordulatokra, de most ez annyira szembeötlő volt számomra, hogy semmi meglepetést nem okoztak a végjátékban és előtte kiderülő "titkok". Ezért nem is süppedtem bele a székecskémbe, hanem nyugodtan ültem, miközben azt mondtam magamban: Nem igaz, hogy eddig nem jöttetek rá, most meg leesik az állatok... Csürhe marhák... 

Mindezek ellenére az utolsó pár oldal... Nos, azok telibe találtak. Olyan szinten hatással voltak rám a hirtelen események, hogy a kezemet a számhoz kaptam és döbbenetemben elsírtam magam. Oké, szoktam könyvön sírni, de ez most le is taglózott és egyáltalán nem tetszett! Hogy lehet ilyet csinálni? Miért kell ezt így elrontani? Eldobom az agyam... Pedig melengette a mellkasom az utolsó pár fejezet, amikor minden a helyére kattan, mindenki szép és boldog, már aki életben maradt és erre... Erre ezt kell csinálni. Nem tagadom Karin Slaughter eléggé megdöbbentő véggel látta el a regényét, de egyben ez felháborító is, kérem a panaszkönyvet!

Biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni az írónőtől, azonban egy ideig még nem, mert most még mindig le vagyok taglózva. Engem így könyv utolsó pár sora még nem hökkentett meg ennyire, most majdhogynem hátraestem a székemen. Jaj... Erősen vacillálok a 3 és 4 pont között. Átlagos regénynek nem nevezhető, viszont még sem volt olyan körömrágós az első 30 és az utolsó 50 oldalt leszámítva... 3,5? Hm... Na, jó adok egy esélyt Karin, úgyhogy ez 4 pont, de akkor legközelebb ne hagyj ásítozni!

Karin Slaughter: Bőr
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Jeffrey
Sorozat: Grant County
2.) Sebek
3.) Sikoly
4.) Kín
5.) Hitetlen
6.) Bőr
Megjelent: 2007
Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 496
Eredeti cím: Beyond Reach
Műfaj: krimi, thriller


 
A könyv élményét nekik köszönhetem:


Szerinted?

1 megjegyzés: