Karácsonyi megszokás. Mindig van egy sorozat, amely a karácsonyhoz kötődik, mert mindig az ünnepek körül jelenik meg az új része. Ilyen volt régen Marie Lu trilógiája és most, mivel az véget ért, Tavi Kata Sulijegyzetek című sorozata vette át a helyét.
Kicsit merengjünk el az előző részekről. Az első résszel kapcsolatban sokaknak voltak fenntartásai, mert akarva-akaratlan is A Szent Johanna Gimire asszociáltunk legtöbben a történetet olvasva. Sajnos, kénytelen vagyok felhozni a párhuzamot. Az első rész végül mégis kivívta az egyediségét, a második rész pedig már egyenesen kedvencemmé vált. Meglepő fordulatként. A harmadik kötet pedig evidens, hogy ismét a polcomon landolt idén is.
Egy sorozat esetében ilyenkor már azt kell megvizsgálni, hogy kialakult-e jellemfejlődés. Három köteten keresztül valamilyen szinten ki kellett alakulnia. Én úgy érzem, hogy a Táncvarázsban érzékelhető a jellemfejlődés. A főszereplő, Lilla, holott sokszor nem úgy döntött, ahogyan én döntöttem volna a helyében - ami nem is baj, hisz különbözik a személyiségünk - mégsem vált ezáltal idegesítővé. Érzékelhetően komolyabbá vált a karaktere az első részhez képest. Krisztián személyisége az által kerülhetett közelebb az olvasókhoz, hogy immár majdnem a fél regényt az ő szemszöge tette ki. A váltott szemszög mindig sokban segít nekem megérteni a szereplők döntéseit, ezért szeretem annyira.
Lilla és Krisztián kapcsolata sem untatott, pozitívum, hogy nem az utolsó pillanatban jön össze a főszereplőpár és még ezek után sem válik unalmassá, hiszen mellettük még felsorakozik a további szereplőgárda.
Az első két kötetben még nagyon nehezen különböztettem meg Lilla barátnőit. Nem is igazán helyeztem rájuk hangsúlyt, nem tudtam őket magam elé képzelni és külön személyiségekként kezelni őket, folyton összekevertem őket. Ez lehet az én hibám is, de lehetséges, hogy az írásmód zavart meg és tényleg nem kaptak elegendő figyelmet az írónőtől sem. Ha az utóbbi történt, akkor ez most a harmadik kötetben megváltozott, ugyanis végre valahára sikerült őket egyenként megismernem és megkedvelnem.
Azonban a fiúgárda sokkal közelebb került hozzám, élükön Márkkal és Ákossal, de őket követi Kristóf is egy hajszálnyival lemaradva. (Tudom, tudom. Krisztián még mindig csak a negyedik marad számomra. Ez van.) Ezt elősegítette az is, hogy végre többet tudtunk meg róluk is, főleg Ákos hátteréről. Egészen másként tekintünk egy karakterre, ha már tudjuk, mit miért csinál, ha megtudjuk, milyen események következtében vált olyanná, amilyen. (Ezt most jól megmondtam.)
Márk. Még mindig hatalmas kérdőjel, az írónő még mindig nem rántotta fel a leplet, még mindig homályban hagy és ez nekem így nem jó. Márk karaktere nekem mindig fejtörést okoz, mindig elgondolkozom azon, hogy mi járhat a fejében, de sosem tudom meg. Reménykedtem benne, hogy a harmadik kötetben egy kis betekintést azért kaphatunk az ő gondolataiba is, de nem könyörült rajtam az írónő. Nem is tudom megmagyarázni miért, de ő a kedvenc szereplőm, holott alig tudok róla valamit. Mégis úgy érzem, nélküle nem is lenne kerek a történet.
Azt értékelem a Sulijegyzetek sorozatban, hogy teljesen reális. Mindenféle ifjúsági probléma felmerül a regényben: az otthoni gondok, a szülőkkel való ellentétek, az ivás, a felelősségvállalás, a kihívások... Nem csak egy szórakoztató, könnyed tiniregény, a harmadik kötetben egyre mélyebb témákba áshattuk bele magunkat.
Mindezek mellett(vagy mindezek ellenére) azt azért bírálom, hogy a rész végére minden szipi-szupi szuper, hiszen vagy három páros is összejött. Ez a párválasztó ceremónia muszáj? Muszáj mindenkinek rátalálnia a másikra? Túl meseszerű, hogy egy osztályon belül három szerelmes pár is így létrejöjjön.
Mindent összevetve: könnyed kikapcsolódás volt, de valamiért a második kötet maradt a kedvenc. A negyedik regénytől pedig elvárom, hogy Márkról végre lehulljon a lepel, vagy csalódott leszek.
Egy sorozat esetében ilyenkor már azt kell megvizsgálni, hogy kialakult-e jellemfejlődés. Három köteten keresztül valamilyen szinten ki kellett alakulnia. Én úgy érzem, hogy a Táncvarázsban érzékelhető a jellemfejlődés. A főszereplő, Lilla, holott sokszor nem úgy döntött, ahogyan én döntöttem volna a helyében - ami nem is baj, hisz különbözik a személyiségünk - mégsem vált ezáltal idegesítővé. Érzékelhetően komolyabbá vált a karaktere az első részhez képest. Krisztián személyisége az által kerülhetett közelebb az olvasókhoz, hogy immár majdnem a fél regényt az ő szemszöge tette ki. A váltott szemszög mindig sokban segít nekem megérteni a szereplők döntéseit, ezért szeretem annyira.
Lilla és Krisztián kapcsolata sem untatott, pozitívum, hogy nem az utolsó pillanatban jön össze a főszereplőpár és még ezek után sem válik unalmassá, hiszen mellettük még felsorakozik a további szereplőgárda.
Az első két kötetben még nagyon nehezen különböztettem meg Lilla barátnőit. Nem is igazán helyeztem rájuk hangsúlyt, nem tudtam őket magam elé képzelni és külön személyiségekként kezelni őket, folyton összekevertem őket. Ez lehet az én hibám is, de lehetséges, hogy az írásmód zavart meg és tényleg nem kaptak elegendő figyelmet az írónőtől sem. Ha az utóbbi történt, akkor ez most a harmadik kötetben megváltozott, ugyanis végre valahára sikerült őket egyenként megismernem és megkedvelnem.
Azonban a fiúgárda sokkal közelebb került hozzám, élükön Márkkal és Ákossal, de őket követi Kristóf is egy hajszálnyival lemaradva. (Tudom, tudom. Krisztián még mindig csak a negyedik marad számomra. Ez van.) Ezt elősegítette az is, hogy végre többet tudtunk meg róluk is, főleg Ákos hátteréről. Egészen másként tekintünk egy karakterre, ha már tudjuk, mit miért csinál, ha megtudjuk, milyen események következtében vált olyanná, amilyen. (Ezt most jól megmondtam.)
Márk. Még mindig hatalmas kérdőjel, az írónő még mindig nem rántotta fel a leplet, még mindig homályban hagy és ez nekem így nem jó. Márk karaktere nekem mindig fejtörést okoz, mindig elgondolkozom azon, hogy mi járhat a fejében, de sosem tudom meg. Reménykedtem benne, hogy a harmadik kötetben egy kis betekintést azért kaphatunk az ő gondolataiba is, de nem könyörült rajtam az írónő. Nem is tudom megmagyarázni miért, de ő a kedvenc szereplőm, holott alig tudok róla valamit. Mégis úgy érzem, nélküle nem is lenne kerek a történet.
Azt értékelem a Sulijegyzetek sorozatban, hogy teljesen reális. Mindenféle ifjúsági probléma felmerül a regényben: az otthoni gondok, a szülőkkel való ellentétek, az ivás, a felelősségvállalás, a kihívások... Nem csak egy szórakoztató, könnyed tiniregény, a harmadik kötetben egyre mélyebb témákba áshattuk bele magunkat.
Mindezek mellett
Mindent összevetve: könnyed kikapcsolódás volt, de valamiért a második kötet maradt a kedvenc. A negyedik regénytől pedig elvárom, hogy Márkról végre lehulljon a lepel, vagy csalódott leszek.
Tavi Kata: Táncvarázs
|
Értékelésem: Tetszett
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: Márk
|
Sorozat: Sulijegyzetek
1.)
Nyitótánc
2.)
Ballépések
|
Megjelent: 2015
|
Kiadó: Könyvmolyképző
|
Oldalszám: 408
|
Eredeti cím: -
|
Műfaj: ifjúsági,
romantikus
|
0 comments:
Megjegyzés küldése