6 / 100 könyv. 6% kész!

szombat, március 16, 2013

Richelle Mead: Vámpírakadémia




Nem mondok hazugságot, akkor ha azt állítom teljesen le vagyok döbbenve. Ennek a sorozatnak az első kötete nagyon sokáig porosodott a polcomon, régebben egy gyenge pillanatomban megvettem, de sosem szánt rá a lélek, hogy el is olvassam, habár többször belekezdtem. A borító alapján; szörnyű vagyok, de sokszor az alapján ítélek; egy vámpíros, idióta, szerelmes, unalmas zagyvaságra számítottam, szemfogakkal, egy idióta főszereplő csitrivel... És még sorolhatnám miket gondoltam róla, de végül megfogtam a tollam és pontot tettem az "i"-re azzal, hogy most isten igazában elolvastam. És ezzel a lehető legkellemesebb csalódást éltem át, ugyanis Richelle Mead sorozata már most az egyik kedvencem lett, nem is hiszem el, hogy ott porosodott eddig a polcomon!

Tehát a rövid történet: A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.

Ez található a könyv hátulján és kezdetben nem is bírtam ezzel mit kezdeni. Tehát Lissa vámpír, Rose pedig testőrtanonc. Ami teljes mértékben plussz pont, az az, hogy Richelle Mead nem a vámpírságra fekteti a hangsúlyt, sőt ez a szál eléggé a háttérbe húzódik, a főszereplőnk mellett, aki maga Rose, a fiatal testőrnek tanuló lányka, akinek a szemszögéből olvashatjuk a történéseket E/1 személyben. Ezen az akadémián, ahová végül visszahurcolják a két lányt a fiatal morák (vámpírok) biztonságban élhetnek, fenyegetés nélkül, ugyanis a strigák (olyan vámpírok, akik már halottak, azaz élőhalottak; holott a morák élő emberek, de mégis szükségük van a vérre) a morákra vadásznak. Azért van szükség a testőrökre, hogy ők megvédhessék a morákat, a testőrtanoncokat pedig ezen a bizonyos akadémián tanítják meg a testőrség csínjára-bínjára. Azért nem semmi, hogy a vámpírokat kell védelmezni, nem igaz? Tejesen más, mint amihez hozzászokhattunk. A kérdés tehát az, hogy a két barátnő: a vámpír Lissa, és a testőrtanonc Rose miért is szökött el erről az akadémiáról? Amint visszahurcoltál őket a testőrök, Dmitrij az orosz testőr segítségével Rose-t a kicsapás fenyegette, de végül Dmitrij rávette az igazgatónőt, hogy csupán tartsa rövid pórázon, de ne csapja ki, ugyanis tanúbizonyságot tett afelől, hogy jó testőr fog válni belőle, hisz Lissa nem nyiffant ki, míg önmaguk voltak a nagyvilágban. Így hát Dmitrij kezdi edzeni főhősnőnket, aki nemsokára többet fog érezni Dmitrij iránt, mint tanonc-edző kapcsolatot. Lissa eközben küzd a démonjaival, miközben valaki fenyegetéseket küld neki az akadémián. A két lánynak erősnek kell lennie, különösen most, ugyanis valami készülődik a háttérben.

Imádom Rose karakterét. Erős, magabiztos, nagyszájú és önfejű, aki mindig a barátnőjét helyezi a fontossági listán az első sorba. Dmitrij karakteréről szinte semmit nem tudhattunk meg ebben az első kötetben, ami sajnálok is, de ami késik az nem múlik. Tipikusan megjelenik a történetben a legjobb-barát-aki-bele-van-esve-a-főszereplőnőbe, ő lenne Mason. Tipikusan van olyan személy, amit legszívesebben képen törölnél és olyan is, aki látszólag barát, de közben nem az. Karakterek szempontjából csillagos ötös.

Teljesen egyedi történet, nem megszokott sablontémákkal. Richelle Mead egy csomó különleges eszközt felsorakoztatott ebben a sorozatban, egészen a vámpírokat védelmező testőrtanoncoktól az érzelmi köteléken keresztül a ledöbbentő fordulatokig. Richelle Mead nekem bizonyított ezzel az első résszel és bízom benne, hogy a következők csak jobbak lesznek.

Richelle Mead: Vámpírakadémia
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/2
Kedvenc szereplő: Rose, Dmitrij, Mason
Sorozat: Vámpírakadémia
1.) Vámpírakadémia
Megjelent: 2007
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 240
Eredeti cím: Vampire Academy
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

0 comments:

Megjegyzés küldése