6 / 100 könyv. 6% kész!

szombat, május 25, 2013

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója



Nem is tudom hol kezdjem. Elöljáróban tehát: eddig is teljesen oda meg vissza voltam az 1800-as években játszódó romantikus regényekért, mind a klasszikusokért, mind a manapság íródott fajtákért, de még sosem tetszett nekem ennyire egy olyan 19. századbeli korokat tükröző mű, amit egy mai író írt, mint ez a Bevelstoke trilógia első kötete. Sokáig állt a várólistámon, de csak mostanában - pontosan két napja - vettem rá magam, hogy el is kezdjem, mert ódzkodtam tőle. Mégis hogyan szárnyalhatná túl mondjuk Jane Austen Büszkeség és Balítélet című könyvét, vagy Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényét? Jó, hát nem mondanám, hogy felülmúlta, mert ezek a szépirodalmi művek azért felülmúlhatatlanok, azonban Julia Quinn történetében kellemesen csalódtam, hiszen két délután alatt ki is végeztem az első kötetet és ez azért sok mindent elárul a vele kapcsolatos véleményemről.

Hihetetlenül varázslatos történet, ami egy kislánnyal kezdődik, aki szerelembe esik a legjobb barátnője bátyjába, aki történetesen 9 évvel idősebb nála (ebben a korban ez az időkülönbség még csak nem is számított nagynak). Miranda Cheever azon az éjjelen kezd naplót írni, miután Turner ezt ajánlotta neki és azóta is minden egyes nap becsületesen lejegyzi, hogy aznap mit tanult, sőt hogy mit evett. Az évek elröppennek és Miranda meg Olivia felnőnek, elérik a húsz éves kort, amikor is bevezetik őket a társaságba. Miranda szerelme a hosszú évek alatt sem csillapodott Olivia bátyja iránt, habár Turner elég ritkán került haza, ugyanis időközben házasságot kötött, ami nemsokára össze is hullt. A férfi teljesen megtört a felesége hűtlensége és szívtelensége miatt és majdhogynem megkönnyebbült, mikor a nő balesetben meghalt. Mindezek után kerül vissza abba a házba, ahol felnőtt és egyre több időt tölt a húga legjobb barátnőjével Mirandával, egyre inkább rájön, hogy azaz elhatározása, miszerint sosem akar többé megnősülni és egy nőben sem bír már megbízni, összeomlik, ugyanis Miranda valamiért vonzza őt. Hamarosan megérkezik Olivia és Turner öccse is, aki nagy érdeklődést mutat Miranda iránt. Ez meglepi Turner-t, de ami még jobban megdöbbenti őt az a saját maga féltékenysége a lány iránt...

Sokszor megnevettetett a történet: Miranda önfejűsége a könyvesboltban, Miranda és Turner mindennapos csipkelődései és az a stílus amivel Turner igyekszik elcsábítani Mirandát. A szereplők nagyon szerethetőek, főleg Olivia, Turner és Miranda. El sem hiszem, hogy mennyire tetszett ez a könyv és csak sajnálni tudom, hogy a második kötet nem Turner és Miranda további életével fog foglalkozni, annak viszont nagyon is örülök, hogy Olivia lesz a központi figura. A történet engem sokszor az Elfújta a szél-re emlékeztetett, főleg Miranda és Turner kapcsolata, ami az a tipikus kutya-macska kapcsolat. Veszekednek, tőrnek-zúznak mégis szeretik egymást. A kötet végén majdnem elsírtam magam - na igen az érzelmes fejemnek hála. Azonban, kedves olvasók, a Happy End mindenképpen meglesz, ebben is reménykedtem, különben, ha rosszul végződött volna a történet, lehet, hogy teljesen lehúzom az egész kritikát. Nem létezik ugyanis, hogy ez a kedves történet rosszul végződjön.

Külföldi borítók:



Julia Quinn mindenképpen bizonyított, kíváncsian kacsintgatok a többi regénye felé is, hogy még egy ilyen aranyos, nevettető és szerethető 19. századi történetet éljek át, mint amilyen ez is volt.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Turner
Sorozat: Bevelstoke
1.) Miss Miranda Cheever titkos naplója
2.) Ami Londonban történt
3.) Tíz dolog, amit szeretek magában
Megjelent: 2007
Kiadó: GABO Kiadó
Oldalszám: 400
Eredeti cím: The Secret Diaries of Miss Miranda Cheever
Műfaj: romantikus

0 comments:

Megjegyzés küldése