Izolde Johannsen: Anglia

Hát, igen. Kezdjük azzal, hogy megköszönöm Izolde Johannsennek, hogy lehetőséget adott arra, hogy elolvashattam a Róma folytatását. Egy kicsit tekintsünk vissza az első résszel kapcsolatos gondolataimra: egy erősen történelmi regénnyel van dolgunk és a történelmi témák nem egészen a szívem csücskei. Valamiért sosem vonzódtam hozzájuk, inkább a jelennel és a jövővel kapcsolatos regényeket bújom, de kivételt tettem a Rómával annó és nem bántam meg, mert Izolde Johannsen egy érdekes világba kalauzolt be, egy érdekes antihős főszereplővel, akiről nem igazán tudod eldönteni, hogy szereted-e, vagy ellenszenves-e; gonosz-e, vagy jó... Hatalmas kettősségek és kételyek. A Róma nem lett a kedvenc könyvem, de tetszett, mert valami új volt. Vámpíros, mégsem a mostani tömegkönyvek sorába sorolható. Történelmi, mégis valahogy érdekes. A hangulata borzongató, szó szerint kiráz tőle a hideg, nyomott és vérfagyasztó. 

A második rész. Anglia. A címből kiindulva úgy gondoltam, hogy ez jobban fog tetszeni, mint a Róma, mert Anglia nekem a szívem csücske Európás viszonylatban. Mindig is vonzott az a hely, talán a könyvimádatom miatt, hisz az angolok híresek az olvasási vágyukról, valamint rengeteg író élt ott, akiket imádok és tisztelek: Emily Bronte, Jane Austen, Charles Dickens, George Orwell, J. R. R. Tolkien... és még sokan mások. De Anglia történelme is sokkal inkább érdekel, mint a többi országé, lehetséges, hogy előző életemben angol voltam, sosem lehet tudni. A lényeg, hogy a címe miatt úgy hittem, hogy ez jobban fog tetszeni, mint a Róma, de lehet, hogy tévedtem.

Kezdetben nagyon tetszett. Olyan érzékletesen tudja az írónő a történelmet szemléltetni, hogy szinte ott éreztem magam. A maga brutalitásával és nyers tényeivel olyan hangulatot fest le, amit nehéz lenne utánozni. Korántsem a történelem szép részét tárja elénk, hanem a legsötétebb bugyrait. A kereszténység, a papok bemutatása ezekben az időkben, a boszorkányégetések... Hihetetlen részletesség. Ezek a részek nagyon érdekesek voltak, olyan módon adtak betekintést a történelembe, ahogyan a történelemkönyvek soha. 

Azonban volt, hogy igenis túl sok volt. A történelem. Lehet, hogy ez amiatt van, hogy nem vonzódom ehhez a témához, de néhol számomra már túl sok volt a sok csataleírás, ilyen uralkodó, olyan egyezmény... Kitűnő vagyok történelemből, de ezek maradjanak meg történelemórára. Számomra sokkal érdekesebb volt maga a főszál, ami mégis csak a regény felét tette ki. (?) Én így éreztem. Úgy éreztem, hogy Casparról sokat nincs szó, mert éppen valamilyen csata, egy ország helyzete a téma. Holott engem Caspar és Ralph érdekelt volna és a cselekmény.

Akkor Caspar. Még mindig nem a kedvenc főszereplőim egyike, mégis van benne valami, ami elgondolkoztat. Az egyik legérdekesebb főhős, akivel eddig találkoztam. Nem mindig értem a tetteinek a miértjét, aztán amikor azt hiszem, hogy valamit megtudtam róla, hogy egy kicsit közelebb kerültem a megoldáshoz, akkor tesz valamit, ami minden eddigi gondolatomat összerombolja. Egy hatalmas kérdőjel. Ez számomra Caspar. Érdekesnek tartottam, ahogyan a vámpír-léten mereng. Hogy mi lesz vele a halál után, a bűneinek milyen következményei lesznek. Mindenekelőtt a kapcsolatai érdekesek. Az alakváltó lánnyal való kapcsolata tetszett ebben a részben a leginkább, végre azt érzékeltem, hogy rátalált a szerelemre, de valamiért az írónő kárhoztatni akarta főhősét és elvette tőle. Nagyon sajnáltam, mert ez a kapcsolat egy egészen új oldalát mutatta meg Casparnak. Mindezekkel szemben a pappal (pap volt?) való kapcsolata számomra túl... abszurd és furcsa volt. 

Ralphot, Casparral ellentétben, teljesen a szívembe zártam. A Ralph és Caspar közötti ellentétet érdekesnek találtam. Ahogyan a két fél kiegészíti egymást. Ralph az érzelmes, Caspar a ridegség; Ralph az élénk, feltűnő harcos, míg Caspar a csöndes gyilkos; Ralph  képes látni a jót másokban, Caspar viszont felismeri a lélek legsötétjét. Imádtam a párost. Caspart külön nem mindig, de a párost együtt mindenképpen.

A történelemre visszatérve, ami engem nagyon érdekelt volna még az a boszorkányüldözések. Mindig is érdeklődtem a téma iránt. Nem tudom, miért. A maga brutalitása, igazságtalansága a ténynek, hogy régen ilyesmi történt a nőkkel. A felvetülő tény, hogy a múltban erősen jelen volt a természetfeletti. 

Mindent összevetve az Anglia valahogyan nagyobb hatással volt rám, mint a Róma, a Róma mégis valamiért jobban tetszett, mert új érzetet keltett. Nem is tudom. Volt, hogy vontatottnak éreztem az Angliát, mert a főcselekmény köré van kerítve a sok történelem. Azt hiszem, ismét négyest adok. Mindenképpen köszönöm az élményt az írónőnek! :)

Izolde Johannsen: Anglia

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Ralph

Sorozat: A kárhozat éjjele 1.) Róma 2.) Anglia 3.) Franciaország

Megjelent: 2014

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 568

Eredeti cím: -

Műfaj: történelmi