Nagyon egyszerű oka van annak, hogy ezzel a regénnyel ajándékoztam meg magamat a nyelvvizsga izgalmai után: Leonardo DiCaprio Oscar-díja után nem hagyhattam ki ezt a kalandot sem. Igazából elsősorban ezért figyeltem fel rá, de amint utánanéztem a történetnek, az is rögtön megfogott.
1823-ban járunk, Amerika kegyetlen hegyei és síkságai között, amely tele van leselkedő veszélyekkel: vadállatokkal, indiánokkal és veszélyes időjárási körülményekkel. Egy csapat, a Rocky Mountain Fur Company prémvadászai szembekerülnek a sok veszéllyel, ami rájuk vár.
Főszereplőnk, Hugh Glass már koránt sem kezdő a szakmában, sok mindent megélt ember, profi nyomolvasó, azonban még egy profi sem készülhet fel egyes helyzetekre. Glasst megtámadja egy hatalmas grizzly, életveszélyes állapotba kerül, ezzel a társait is veszélyes helyzetbe sodorva. Vajon hol vannak a bajtársiasság határai? Meddig képesek lojálisan kitartani a még élő Glass mellett társai, ha eközben az ő életük is veszélybe kerül a fekvőbeteg szállítása és ellátása miatt?
A döntés megszületik: a csapat nagy része továbbhalad kijelölt céljuk felé, két embert pedig hátrahagynak Glass mellett, hogy halála esetében eltemethessék. A hátramaradottak két erős ellentétes véleményt képviselnek. Egyikük a még jócskán kezdő egyéniség, aki bízva ápolja a sérültet. A másikuk a szívtelen zsoldos, aki csak a plusz pénz miatt maradt hátra a haldoklóval. Nemsokára azonban döntés elé kényszerülnek: egy kétséges helyzetben magára hagyják Glasst, azonban minden tulajdonát elorozzák tőle. A zsoldos nem késlekedik, Glass fegyvereivel távozik. A kezdő csapattag pár pillanatnyi elgondolás után a félelemtől fűtve követi társát.
Glass magára marad, sérülten, mindennemű fegyver nélkül. Azonban a hátrahagyottnak egy igen erős előnye van: a harag. A harag, amely bosszúra ösztökéli őt és amely arra ösztönzi, hogy ne haljon meg, hanem túléljen és a végén levadássza azokat, akik hátrahagyták őt bárminemű fegyver nélkül.
Igaz történet alapján készült mű, amely már egy fokkal feljebb emeli a ranglistán, hisz annyival hihetőbb, és így annyira kiemelkedik a fiktív történetek sorából, hogy egészen reálissá élesedik lelki szemeink előtt. Ehhez mérten is kezdtem bele a történetbe.
Egymással szembe kerül ezekben a veszélyes időkben a lojalitás és az élni akarás. Hogy vajon képes-e valaki veszélyeztetni az életét egy bajtársa életéért, vagy csupán azért, hogy bajtársa emberi körülmények közötti temetést kaphasson, ne pedig egy vadállat marcangolja szét a testét? Hihetetlenül nehéz döntés, mégis meghozandó.
A döntés meg is születik. Mindezek után már csak a túlélés marad Hugh Glass számára. Szinte a bőrömön éreztem a szenvedést, az élni akarást, az éhséget...
A történet E/3 személyben íródott, mégis mintha végig Glass gondolatait hallottam volna. A helyszínek változtak, így megtudhattuk azoknak a sorsát is, akik hátrahagyták Glasst, Olykor-olykor a szálak összefonódtak és csakis mi, az olvasók, tudhattuk, hogy a két szereplő szinte egymás mellett haladt el, habár ők erről nem is tudtak. Így kerekedhettünk felül a szereplőkön, így ragadott ki minket az író abból a helyzetből, hogy a főszereplő helyébe képzelhessük magunkat, hisz több információval látott el minket, mint Glasst. Ez lehet jó és rossz momentum is. Én valamiért nem preferálom az ilyesfajta írásmódot, mert elidegenítő effektusként van jelen számomra.
Az író stílusa viszont abszolút beszippantott, gördülékeny, néhol brutálisan részletes (igen, a sebek esetében), nincs igazán bő lére eresztve semmi, nem is egy hosszú regény, de ez által válik olvasmányossá, nem is kell mindent vérre menően túltaglalni.
A film - sok vélemény szerint - unalmas, amit el is tudok képzelni, mert igen nehéz lehet az ilyesfajta érzelmeket képernyőn kifejezni, párbeszédekben sem bővelkedik a történet, ezért csak DiCaprio arcjátéka marad majd nekünk. Véleményem szerint, ha nem is ezért a filmért - habár még nem láttam - de mindenképpen megérdemelte már azt az Oscart, A visszatérő pedig egy kellemes kikapcsolódás, amely kalandjával magával sodor, de nem hagy mély nyomot. Egy érdekes és elgondolkodtató történet a lojalitásról és a bosszúról.
1823-ban járunk, Amerika kegyetlen hegyei és síkságai között, amely tele van leselkedő veszélyekkel: vadállatokkal, indiánokkal és veszélyes időjárási körülményekkel. Egy csapat, a Rocky Mountain Fur Company prémvadászai szembekerülnek a sok veszéllyel, ami rájuk vár.
Főszereplőnk, Hugh Glass már koránt sem kezdő a szakmában, sok mindent megélt ember, profi nyomolvasó, azonban még egy profi sem készülhet fel egyes helyzetekre. Glasst megtámadja egy hatalmas grizzly, életveszélyes állapotba kerül, ezzel a társait is veszélyes helyzetbe sodorva. Vajon hol vannak a bajtársiasság határai? Meddig képesek lojálisan kitartani a még élő Glass mellett társai, ha eközben az ő életük is veszélybe kerül a fekvőbeteg szállítása és ellátása miatt?
A döntés megszületik: a csapat nagy része továbbhalad kijelölt céljuk felé, két embert pedig hátrahagynak Glass mellett, hogy halála esetében eltemethessék. A hátramaradottak két erős ellentétes véleményt képviselnek. Egyikük a még jócskán kezdő egyéniség, aki bízva ápolja a sérültet. A másikuk a szívtelen zsoldos, aki csak a plusz pénz miatt maradt hátra a haldoklóval. Nemsokára azonban döntés elé kényszerülnek: egy kétséges helyzetben magára hagyják Glasst, azonban minden tulajdonát elorozzák tőle. A zsoldos nem késlekedik, Glass fegyvereivel távozik. A kezdő csapattag pár pillanatnyi elgondolás után a félelemtől fűtve követi társát.
Glass magára marad, sérülten, mindennemű fegyver nélkül. Azonban a hátrahagyottnak egy igen erős előnye van: a harag. A harag, amely bosszúra ösztökéli őt és amely arra ösztönzi, hogy ne haljon meg, hanem túléljen és a végén levadássza azokat, akik hátrahagyták őt bárminemű fegyver nélkül.
Igaz történet alapján készült mű, amely már egy fokkal feljebb emeli a ranglistán, hisz annyival hihetőbb, és így annyira kiemelkedik a fiktív történetek sorából, hogy egészen reálissá élesedik lelki szemeink előtt. Ehhez mérten is kezdtem bele a történetbe.
Egymással szembe kerül ezekben a veszélyes időkben a lojalitás és az élni akarás. Hogy vajon képes-e valaki veszélyeztetni az életét egy bajtársa életéért, vagy csupán azért, hogy bajtársa emberi körülmények közötti temetést kaphasson, ne pedig egy vadállat marcangolja szét a testét? Hihetetlenül nehéz döntés, mégis meghozandó.
A döntés meg is születik. Mindezek után már csak a túlélés marad Hugh Glass számára. Szinte a bőrömön éreztem a szenvedést, az élni akarást, az éhséget...
A történet E/3 személyben íródott, mégis mintha végig Glass gondolatait hallottam volna. A helyszínek változtak, így megtudhattuk azoknak a sorsát is, akik hátrahagyták Glasst, Olykor-olykor a szálak összefonódtak és csakis mi, az olvasók, tudhattuk, hogy a két szereplő szinte egymás mellett haladt el, habár ők erről nem is tudtak. Így kerekedhettünk felül a szereplőkön, így ragadott ki minket az író abból a helyzetből, hogy a főszereplő helyébe képzelhessük magunkat, hisz több információval látott el minket, mint Glasst. Ez lehet jó és rossz momentum is. Én valamiért nem preferálom az ilyesfajta írásmódot, mert elidegenítő effektusként van jelen számomra.
Az író stílusa viszont abszolút beszippantott, gördülékeny, néhol brutálisan részletes (igen, a sebek esetében), nincs igazán bő lére eresztve semmi, nem is egy hosszú regény, de ez által válik olvasmányossá, nem is kell mindent vérre menően túltaglalni.
A film - sok vélemény szerint - unalmas, amit el is tudok képzelni, mert igen nehéz lehet az ilyesfajta érzelmeket képernyőn kifejezni, párbeszédekben sem bővelkedik a történet, ezért csak DiCaprio arcjátéka marad majd nekünk. Véleményem szerint, ha nem is ezért a filmért - habár még nem láttam - de mindenképpen megérdemelte már azt az Oscart, A visszatérő pedig egy kellemes kikapcsolódás, amely kalandjával magával sodor, de nem hagy mély nyomot. Egy érdekes és elgondolkodtató történet a lojalitásról és a bosszúról.
Michael Punke: A visszatérő
|
Értékelésem: Tetszett
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: Hugh Glass
|
Megjelent: 2003
|
Kiadó: Könyvmolyképző
|
Oldalszám: 304
|
Eredeti cím: The Revenant
|
Műfaj: történelmi
|
0 comments:
Megjegyzés küldése