Dan Brown: Eredet

Dan Brown és én. Évekkel ezelőtt, mikor még az olvasáshullámaim elején tartottam Dan Brown volt az egyik első, aki a kezem ügyébe került, a Robert Langdon sorozat minden kötetét olvastam többé-kevésbé.

Azt hiszem, az Angyalok és démonok volt az első, amit végig is olvastam, noha tizenéves fejjel (13 vagy 14 lehettem) nem biztos, hogy maradandóan érthető volt számomra. Az elveszett jelkép lehetett a második, amit szintén végigolvastam, bár meg nem mondom, miről is szólt pontosan a mű. A Da Vinci-kódnak többször is nekiestem, de valamiért sose sikerült befejeznem. Sose fogom tudni megmondani, hogy miért. Még mindig tervezem az elolvasását, hogy rájöjjek, miért is tettem félre már annyiszor. Az Inferno szintén befejezetlen olvasás maradt, túl száraznak és unalmasnak ítéltem, pedig a témája, Dante pokla tökéletes választás az ízlésemnek. És minderre a Dan Brown-kórtörténetre érkezett az Eredet.

A filmeket nem biztos, hogy felhoznám - de, erre mégis felhozom. Az Angyalok és démonok remek film lett, A Da Vinci-kódot sose láttam, mert sose sikerült végigolvasnom a könyvet. Az elveszett jelképből ugye valami folytán nem készült film, az Inferno pedig egy borzalom lett. Tényleg. Úgyhogy meg sem történt.

És akkor az ötödik Robert Langdon regény, az Eredet. Ismét hatalmas hype keringett körülötte, hisz egy Dan Brown regényről van szó. Igazából ez az első olyan regényeolvasásom az írótól, ami felnőtt énemnek teljes élményt nyújthat. Ez részben sikerült is, de korántsem olyan mértékben, amennyire szerettem volna.

A regény témái már önmagában is elegendők ahhoz, hogy leüljek és elmélkedjek. Kezdetnek maga az emberi faj eredete. Honnan jövünk? Hová megyünk? Miért létezünk, mi a rendeltetésünk? Vajon valóban meg lehet cáfolni a különböző vallásokat? Az evolúciós hézagra mi lehet a magyarázat?

Ha ezek, a léttel kapcsolatos kérdések még nem lennének elegendőek, előtérbe kerül a mesterséges intelligencia kérdése is (ami szintén egy nagyon kedvelt témám). Mennyiben tekinthető egy mesterséges intelligencia lénynek? Mennyiben befolyásolhatja a mindennapjainkat? Beszélhetünk-e egyáltalán oly szinten mesterséges intelligenciákról, mint ahogy a filmekben ábrázolják őket? Valószínűleg nem, de egyszer eljön annak is az ideje. Amennyiben eljön, mennyi joga van egy ilyen intelligenciának? Van élethez való joga? Döntéshez való joga? Vagy csak emberi kéz által programozott érzelmek vezérlik? És még megannyi kérdést tudnék feltenni...

A regény többnyire azt harangozza be, hogy választ kapunk arra, mégis honnan eredünk és hová tartunk. Én már önmagában is szeretem Dan Brown bátor vallásboncolgató látásmódját, ami szinte minden kötetét átitatja. Gondoltam, lássuk, ezúttal mit eszelt ki, hogy csúnyán mondva 'megcsúfolja' a keresztény vallást. Egy ekkora hype-pal körülvett regény esetében valami hatalmas fordulatra, felfedezésre, teóriára számítottam tőle - természetesen nem vártam el, hogy valóban feltalálja a spanyol viaszt, eleve képtelenségnek tartom, hogy valaha bárki is rá fog tudni cáfolni az eredettörténetünkre (mind az evolúcióra, mind a különböző vallásokra), hisz nem lesz olyan közönség, mi befogadná...

Ha ezen a vonalon akarunk maradni, ez az egyik olyan aspektusa a regénynek, amiért akkorát csalódtam benne. Arra tökéletes volt, hogy elmerengjek ezeken a kérdéseken, de nem adott választ. És ezt nem úgy értem, hogy nem derült ki, mit is fedezett fel a hatalmas Emond Kirsch - akinek egyébként nagyon szerettem a karakterét. Csupán arról van szó, hogy a megannyi késleltetés és nevetségesen kiszámítható fordulat végére, mikorra már olyan volt az olvasó, mint egy felhúzott íj, amely bármikor elpattanhat, ha nem tudja meg végre, mi is az az úttörő felfedezés... akkor kapunk egy orbitális nagy közhelyet, amit még én is el tudtam volna mondani, bármilyen tudományos felfedezés nélkül. És ültem, és agyaltam, hogy ennyi? Ez az? Ezért olvastam végig a könyvet? Hisz ezt már rég tudom...

Az olvasás közben végig az volt a mentsváram, hogy amint kiderül a nagy felfedezés, minimum katarzis lesz, vagy felrobban a Nap is, merthogy magával a regény menetével se voltam kibékülve. Folyamatos csúsztatás az egész. Megannyi érdekes gondolattal van fűszerezve, de mindez körbe van csomagolva egy idegesítő késleltetéssel, ami a regény első felében még olvastatja magát, érdeklődést szül, de a második felében már inkább csak fáraszt, és egyre nagyobb elvárást épít fel az emberben, amit végül szépen le is rombol.

Sok más blogosnál olvastam azt, hogy Robert Langdon karaktere sem brillírozott, csak úszott az árral - persze önmarcangoló énem utánaolvasott, hogy nemcsak velem van-e a baj, más is látja-e azt a problémát, amit én. Hogy a válasz erre igen lett, az nem tudom, hogy megnyugtat vagy inkább elszomorít-e. Másrészt pedig nem tudom, mit érezzek azzal kapcsolatban, hogy Langdon minden egyes regényében egy intelligens bombázó társaságában kalandozik, kezdem azt hinni, hogy Dan Brownban van egy picike hímsovinizmus is...

Sajnálatos, hogy ez a regény most csak ennyit tudott nekem adni, egy jól megpakolt érdekes gondolatiságot, amit bármelyik filmben vagy könyvben szívesen látok viszont, ám a történet túlértékelt külsője egy általános maszlagot takar, ami nem ad érdemhen hozzá a már fentebb megemlített teóriákhoz és nagy kérdésekhez. Valószínűleg már eleve túl nagy elvárásokkal estem neki a történetnek, hisz Dan Brownról van szó, és hát magasról lehet nagyot zuhanni.

Dan Brown: Eredet

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: Edmond Kirsch

Sorozat: Robert Langdon 1.) Angyalok és démonok 2.) A Da-Vinci kód 3.) Az elveszett jelkép 4.) Inferno 5.) Eredet

Megjelent: 2017

Kiadó: GABO Kiadó

Oldalszám: 576

Eredeti cím: Origin

Műfaj: krimi, thriller