Igazán nagyon nagy visszhangot kapott a könyv, sok pozitív visszajelzés kísérte az útját, és még film is készült belőle. Mivel a témában még nem olvastam ilyesfajta regényt, úgy döntöttem, hogy ez engem feltétlenül érdekel.
A történet visszarepít minket az időben egy kicsit, még a hatalmas elfogadás és egyenlőség roham előtti évekbe, amikor a "normálistól" eltérő viselkedés és beállítottság még bűnnek és szégyennek volt titulálva. Cameron Post egy teljesen átlagos lány. Iskolába jár, sportol, szerető szülei vannak, remek barátai. Mindezek mellett pedig kiderül, hogy inkább a női nemhez vonzódik.
A szülei halála után nagynénjéhez és nagyanyjához költözik. Miután Cameron felfedezi és mélyebben megismeri önmagát, szerelembe esik, nyári kalandokat és románcokat él át, az elkerülhetetlen eléri, és családja tudomást szerez homoszexualitásáról, így végzi Cameron Post egy "átnevelőintézetben."
Napjainkban még mindig nagy jelentősége van egy ilyen regénynek. A homoszexualitást hirdető filmek, sorozatok és könyvek rengetegében, amikor már Amerika és Hollywood olyan szinten átesik a ló túloldalára az egyenlőség és elfogadás hirdetésében (ami pedig nagyon fontos volna), hogy az átlagos médiafogyasztót pont az ellenkező irányba képesek lökni az erőltetéssel, szükségünk van a hétköznapi, mély érzelmi oldalról vizsgáló történetekre, nem csak a felszínes, mindenbe beleerőltetett túlzásokba. A Cameron Post rossz nevelése tökéletes példa arra, hogy milyen fontosak is a mély érzelmi töltettel rendelkező elfogadásról és/vagy annak hiányáról szóló művek.
Egy fiatal lány önmegismerési folyamatát követhetjük nyomon egy olyan korszakban, amikor még közel sem volt ekkora elfogadás. A felvállalás egy akkoriban előforduló átnevelőintézetbe juttatja Cameront, ahol további rengeteg elgondolkodtató aspektusból ismerteti a regény a homoszexualitás felvállalását, megismerését, elfogadását és elítélését.
Milyen lelki folyamatokon megy keresztül egy fiatal lány, aki a külvilág számára elítélő vonzódással rendelkezik? Kivel beszéljen róla, ha senki sincs, aki megértené, elfogadná? Hogyan ismerje meg önmagát anélkül, hogy elnyomná és meghazudtolná önmagát?
A regény fontos állomásokon vezet végig minket, ami végül az átnevelőtáborban éri el azt a pontot, ami lelkileg igazán megterhelőnek bizonyulhat az olvasó számára. Egyszerű, hétköznapi, csodás emberi lényeket egy olyan táborba küldenek, ahol meg kell tanulniuk utálni és elutasítani önmagukat. Kényszerítik őket arra, hogy megváltozzanak, hogy okokat és hibákat keressenek érzéseikben.
Már önmagában elképzelhetetlen ezeknek a tevékenységeknek a lélekre ható káros hatása, de a regény tökéletesen szemlélteti, hogy mekkora károkat és sebeket képes egy ilyesfajta tábor, a nem elfogadás, az elutasítás, az üzenet, miszerint valami baj van ezekkel az emberekkel, ejteni az ember lényén, lelkén, elméjén és akár testén is.
Ezen a ponton fontosnak tartom a könyvet összehasonlítani a filmmel. Nagyon mérges és feldúlt tudok lenni a könyvadaptációkra, mert a filmkészítők hajlamosak átesni a szenzációhajhász, klisérengeteg oldalra, hogy az átlagos fogyasztó számára könnyen befogadható legyen a film a könyv nélkül is. Ezért félve kezdtem bele a könyv elolvasása után a filmbe, de a Cameron Postot alakító színésznő miatt mindenképp sort akartam keríteni rá.
Nagyon pozitív csalódás volt. Hihetetlenül ritka, hogy ilyen szinten ragaszkodnak a könyvhöz, konkrét párbeszédeket vettek át, aminek kimondottan örültem. Látszik a filmen, hogy nem egy tömeggyártott filmet akartak készíteni, hanem igazán hitelesen a könyv üzenetét akarták átadni, ami igen ritka manapság az adaptációk esetében.
A történet visszarepít minket az időben egy kicsit, még a hatalmas elfogadás és egyenlőség roham előtti évekbe, amikor a "normálistól" eltérő viselkedés és beállítottság még bűnnek és szégyennek volt titulálva. Cameron Post egy teljesen átlagos lány. Iskolába jár, sportol, szerető szülei vannak, remek barátai. Mindezek mellett pedig kiderül, hogy inkább a női nemhez vonzódik.
A szülei halála után nagynénjéhez és nagyanyjához költözik. Miután Cameron felfedezi és mélyebben megismeri önmagát, szerelembe esik, nyári kalandokat és románcokat él át, az elkerülhetetlen eléri, és családja tudomást szerez homoszexualitásáról, így végzi Cameron Post egy "átnevelőintézetben."
Napjainkban még mindig nagy jelentősége van egy ilyen regénynek. A homoszexualitást hirdető filmek, sorozatok és könyvek rengetegében, amikor már Amerika és Hollywood olyan szinten átesik a ló túloldalára az egyenlőség és elfogadás hirdetésében (ami pedig nagyon fontos volna), hogy az átlagos médiafogyasztót pont az ellenkező irányba képesek lökni az erőltetéssel, szükségünk van a hétköznapi, mély érzelmi oldalról vizsgáló történetekre, nem csak a felszínes, mindenbe beleerőltetett túlzásokba. A Cameron Post rossz nevelése tökéletes példa arra, hogy milyen fontosak is a mély érzelmi töltettel rendelkező elfogadásról és/vagy annak hiányáról szóló művek.
Egy fiatal lány önmegismerési folyamatát követhetjük nyomon egy olyan korszakban, amikor még közel sem volt ekkora elfogadás. A felvállalás egy akkoriban előforduló átnevelőintézetbe juttatja Cameront, ahol további rengeteg elgondolkodtató aspektusból ismerteti a regény a homoszexualitás felvállalását, megismerését, elfogadását és elítélését.
Milyen lelki folyamatokon megy keresztül egy fiatal lány, aki a külvilág számára elítélő vonzódással rendelkezik? Kivel beszéljen róla, ha senki sincs, aki megértené, elfogadná? Hogyan ismerje meg önmagát anélkül, hogy elnyomná és meghazudtolná önmagát?
A regény fontos állomásokon vezet végig minket, ami végül az átnevelőtáborban éri el azt a pontot, ami lelkileg igazán megterhelőnek bizonyulhat az olvasó számára. Egyszerű, hétköznapi, csodás emberi lényeket egy olyan táborba küldenek, ahol meg kell tanulniuk utálni és elutasítani önmagukat. Kényszerítik őket arra, hogy megváltozzanak, hogy okokat és hibákat keressenek érzéseikben.
Már önmagában elképzelhetetlen ezeknek a tevékenységeknek a lélekre ható káros hatása, de a regény tökéletesen szemlélteti, hogy mekkora károkat és sebeket képes egy ilyesfajta tábor, a nem elfogadás, az elutasítás, az üzenet, miszerint valami baj van ezekkel az emberekkel, ejteni az ember lényén, lelkén, elméjén és akár testén is.
Ezen a ponton fontosnak tartom a könyvet összehasonlítani a filmmel. Nagyon mérges és feldúlt tudok lenni a könyvadaptációkra, mert a filmkészítők hajlamosak átesni a szenzációhajhász, klisérengeteg oldalra, hogy az átlagos fogyasztó számára könnyen befogadható legyen a film a könyv nélkül is. Ezért félve kezdtem bele a könyv elolvasása után a filmbe, de a Cameron Postot alakító színésznő miatt mindenképp sort akartam keríteni rá.
Nagyon pozitív csalódás volt. Hihetetlenül ritka, hogy ilyen szinten ragaszkodnak a könyvhöz, konkrét párbeszédeket vettek át, aminek kimondottan örültem. Látszik a filmen, hogy nem egy tömeggyártott filmet akartak készíteni, hanem igazán hitelesen a könyv üzenetét akarták átadni, ami igen ritka manapság az adaptációk esetében.
Egyetlen jelentős hiányt, ennélfogva hibát viszont muszáj a film számlájára írnom. A regény egy igen erőteljes momentuma Cameron szüleinek halála a Quake-tónál, pontosan ezért zárul a regény egy oly erős metaforikus lezárással, amely során Cameron elbúcsúztatja a szüleit, a megváltozásba vetett igyekezetét, az emberek elfogadásának kivívását... és csak elfogadja az igazi énjét mindennel, ami vele jár.
A filmben - holott Cameron életének nagyon sarkalatos aspektusa a szülei halála és a tó, ahol történt - se a tó nincs megemlítve, se a szülei halála nem tér vissza, mint Cameron életében bekövetkezett nagy változás olyan szinten, mint a könyvben. Ezzel úgy éreztem, megvontak Cameron karakteréből egy nagyon fontos részt, ami a teljes lényét képezte. Ez mindenképp a film hátrányára vált.
Összességében elmondható a regényről, hogy nagyon mély gondolatokat érint, amik kifejtésére itt hely se lenne. Ha egyet kéne felhoznom a sok közül, ami nagyon megmaradt bennem, az Cameron beszélgetése egy kivizsgáló interjúztatóval a balesetet követően. Úgy hiszem, az a regény legerősebb jelenete, ha a film esetében nem is. A feltett kérdések többletjelentése, a hozzáállás és perspektíva kérdése... Vajon mi számít bántalmazásnak? Csupán a testi vagy a lelki bántalmazás is?
Egy végtelenül megterhelő történetet olvashattam, ami többnyire méltó filmfeldolgozást kapott. Rengeteg üzenetet hordoz önmagában, amit minden egyén máshogy dolgozhat fel, érthet meg. Mindenkinek másféle üzenetet közvetít. Csak a mi felelősségünk, hogy befogadjuk és meg is értjük-e az üzenetet.
A filmben - holott Cameron életének nagyon sarkalatos aspektusa a szülei halála és a tó, ahol történt - se a tó nincs megemlítve, se a szülei halála nem tér vissza, mint Cameron életében bekövetkezett nagy változás olyan szinten, mint a könyvben. Ezzel úgy éreztem, megvontak Cameron karakteréből egy nagyon fontos részt, ami a teljes lényét képezte. Ez mindenképp a film hátrányára vált.
Összességében elmondható a regényről, hogy nagyon mély gondolatokat érint, amik kifejtésére itt hely se lenne. Ha egyet kéne felhoznom a sok közül, ami nagyon megmaradt bennem, az Cameron beszélgetése egy kivizsgáló interjúztatóval a balesetet követően. Úgy hiszem, az a regény legerősebb jelenete, ha a film esetében nem is. A feltett kérdések többletjelentése, a hozzáállás és perspektíva kérdése... Vajon mi számít bántalmazásnak? Csupán a testi vagy a lelki bántalmazás is?
Egy végtelenül megterhelő történetet olvashattam, ami többnyire méltó filmfeldolgozást kapott. Rengeteg üzenetet hordoz önmagában, amit minden egyén máshogy dolgozhat fel, érthet meg. Mindenkinek másféle üzenetet közvetít. Csak a mi felelősségünk, hogy befogadjuk és meg is értjük-e az üzenetet.
Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!
Emily M. Danforth: Cameron Post
rossz nevelése
|
Értékelésem: Tetszett
|
Borító: 5/5
|
Kedvenc szereplő: -
|
Megjelent: 2012
|
Kiadó: Athenaeum
Kiadó
|
Oldalszám: 440
|
Eredeti cím: The Miseducation of Cameron Post
|
Műfaj: ifjúsági
|
0 comments:
Megjegyzés küldése