5 / 100 könyv. 5% kész!

kedd, szeptember 09, 2014

Mats Strandberg; Sara Belgmark Elfgren: A Tűz


Nem tehetek róla, de ez nekem most valami hatalmas csalódás volt. 
Az első részt annyira szerettem, nagyon közel került a szívemhez a két író hangulata és baljóslatú története. A szereplők mind szerethetőek lettek számomra valamiért és noha elég terjedelmes lett az első rész, mégis tartotta a figyelmem. 
Ellenben ezzel a második résszel. Még régebben kezdtem el olvasni, rögtön kaptam az alkalmon, amint lehetett. Kíváncsian vártam, hogy mik fognak még történni a boszorkáinkkal az első rész után. Hát, majdhogynem semmi. 


Mentségemre legyen mondva, hogy sokáig próbálkoztam. Elővettem, próbáltam haladni a történettel, de valahogy nem csúszott. A történet döcögős lett, csak a regény feléig jutottam és nagyon de nagyon ideges lettem. Az egész a szereplők lelkivilágára ment ki, semmi sem derült ki, úgy igazán semmi sem történt, még mindig nem tudjuk mi ellen harcolunk, vagy hogy miért, immáron a főgonosz is eltűnt a képből az első rész után. Csak egy, a háttérben megbújó Tanács van, meg szeretett boszorkáink akik mindennapjaikkal küzdenek. 


Nem is tudom, lehet rosszabb hangulatomban olvastam, de végül teljesen feladtam, valahogy az első rész varázsa eltűnt és beleuntam a terjedelmes történetbe. Talán egyszer majd ismét előveszem, nem tudom. Azt hiszem, túl sokat vártam. Nagy fordulatokat, izgalmakat vártam, nem csak unalmas jellemfejlődést. 

Talán majd máskor…


Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: Tűz
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Vanessa
Sorozat: Engelsfors
1.) A Kör
2.) Tűz
3.) Kulcs
Megjelent: 2012
Kiadó: Geopen
Oldalszám: 660
Eredeti cím: Eld
Műfaj: fantasy, ifjúsági


0 comments:

Megjegyzés küldése