Hajnali négykor felébredni nem jó mulatság. De nem volt mit tenni, pakolni, öltözködni kellett, ugyanis várt ránk a komp. A csapat nagy része teljes kómában szedte össze a bőröndjeit és cuccolt ki a buszhoz az éjszaka sötétségében.
A komphoz fél óra alatt odaértünk. Gyerekek, baromi nagy hajó volt, bár nem tudom miért nem számítottam erre, hisz elég sok autó, kamion akar átkelni a Brit-szigetekre. Amint a felszállásra vártunk, a hatalmas kompot néztem, ami inkább hajó volt, a sötétben csak a fényeit láttuk, a tenger is sötétségbe burkolózott.
Rögtön lepergett előttem a Titanic és rögtön meg is bántam, hogy akkor éppen az jutott eszembe. :D Nem segített a helyzetemen. Gond nélkül felengedtek minket. A komp belsejében meglepően sok minden volt: kávézók, éttermek, boltok. Míg állt a komp, nem is érzékeltük, hogy hajón vagyunk. Amint azonban elindult, minden mozgolódni kezdett. Képzeljétek el úgy, mintha jól be lennétek rúgva és nem tudnátok egyenesen járni. Na, ilyen érzés volt a mozgó kompon sétálni.
Ezért inkább nyugton ültünk, nehogy kidobjuk a taccsot. Aztán amint felkelt a nap, rögtön kimentünk a fedélzetre, hogy megcsodálhassuk a napfelkeltét meg a tengert. Hozzáteszem, úgy fújt a szél, hogy a sapka nem maradt meg a fejünkön. :D
Gyönyörű volt. De persze azért fellélegeztem, amint kikötött a komp a Brit-szigeteknél. És akkor tudtam: elkezdődött a londoni kaland! Visszaszálltunk kedves buszunkra és megkezdtük utunkat Canterbury és London felé. A tengert azért még sikerült lekapni párszor a buszból:
Amint elhagytuk a partot jöttek az első angol házak és faluk. Annyira elkapott a hangulat! Zöld rétek, kék ég, völgyek, dombok... El is felejtettem a fáradságot, mindent látni akartam.
Na, és aztán teljesen kész lettem, amint megláttam az első piros telefonfülkét. Akkor értettem meg igazán, hogy tényleg London felé tartunk, nem csak álmodom, azon nyomban lekaptam a buszból. Ő volt az első:
Pár kanyar után a busz megállt, mi pedig leszálltunk. A távolban megláttuk a tengert, előttünk pedig egy dombon egy romos vár állt, amit végül csak a távolból szemlélhettünk meg:
A bárányokat azért közelről is lekaptam, mert, hát, ezek angol bárányok! Biztos illemtudók, meg minden. Haza akartunk vinni egyet, de valamiért nem engedték. :D
Ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk a következő megállóig, ami a tengerpart volt! Mindig is imádtam, ahogyan a víz egybefolyik az éggel, kék a kékkel. A part kavicsos volt, a hullámok gyönyörűek, az ég színtiszta, mi meg rájöttünk: Helló, London!
A tengerrel szemben magas szakadékok terültek el:
És persze, semmi sem megy simán. A tengerparton ért minket az első (és azt hiszem az egyetlen) kisebb kellemetlenség: elszállt a busz ékszíjja. Fogalmam sincs, ez mit jelent, de a buszsofőrök ezt mondták mielőtt nekikezdtek a javítgatásnak. Ebben a kellemetlenség csupán annyi volt, hogy egy óránál többet töltöttünk a tengerparton, mint terveztük. Sebaj! Miután sikerült helyrepofozni az "otthonunkat", robogtunk tovább Canterbury felé. A következő képen már Canterbury térképe található, amit azért fényképeztettek le velünk, mert itt ismét kaptunk két óra szabadidőt és nekünk kellett eltalálnunk a katedrálishoz.
A következő képek pedig már magát Canterburyt ábrázolják. Annyira hangulatos, annyira régi és gyönyörű, hogy nem győztem nézelődni. Hihetetlen atmoszférája volt az egésznek: kis utcácskák, boltocskák, macskaköves utak, régies épületek és utcai zenészek.
A következő képen a Canterbury Westgate látható.
A következő épület, azt hiszem, egy színház volt, de nem vagyok benne biztos:
A következő három képen az Eastbridge Hospital látható, vagyis egy régi kórház, amely több száz évig adott otthont katonáknak, iskolás gyerekeknek és menekülteknek a háborúk idején. A kórház jelenleg múzeumként funkcionál.
A következő kép a katedrális bejáratát ábrázolja, nem volt nehéz észrevenni:
A bejárat előtt egy szobor állt, amely a háború áldozatainak állít emléket:
Egy canterburyi galamb :)
Míg vártuk a csapat többi tagját, hogy együtt bemehessünk a katedrálisba, ezen a kis téren álldogáltunk, hallgattuk az utcai zenészt és néztük a galambokat. (?) :D
Majd végre bejutottunk a híres Canterburyi Katedrálisba. Ismét egy hatalmas, régi és gyönyörű építmény magasodott előttünk.
Odabent persze nem szabadott hangoskodni, a sírokat pedig nem lehetett lefotózni. Gyorsan megjártuk a nagy épületet, addigra már eléggé kimerültünk. A következő képek tehát a katedrális belsejét ábrázolják.
Ezen emlékekkel hagytuk el végül Canterburyt és szálltunk fel ismét a buszra. Akkor már négy óta aktívan talpon voltunk és még mindig nem a családokhoz mentünk, akikhez négy napra beköltöztünk. Az aznapi végső megálló még egy kastély volt, amely mellett a híres-neves labirintus várt minket. Hatalmas füves pályák, ahol golfozni lehetett, hatalmas tavak, még a vár körül is és sok-sok kacsa, lúd és hattyú sétafikált körülöttünk. A vár nevére sajnos nem emlékszem, de arra igen, hogy hamar megjártuk, mert természetesen a labirintusra voltunk kíváncsiak és az időnket itt is magunk osztottuk be.
És persze nem én lennék, ha nem örökítettem volna meg a kastély hatalmas könyvtárát... :)
Ludak, az egyik megcsípett, pedig csak kedves akartam lenni, nem tudom, miért fasírtban váltunk el. :D
Eseménydús nap volt, olyan szinten voltunk hullák, amiért hajnali négy óta talpon voltunk és meneteltünk, hogy legszívesebben összeestünk volna. Ezek után vitt minket a busz a találkozási pontra, ahol végre megismerhettük pótaput és pótanyut, akik négy napig főztek ránk és befogadtak minket. :) Egy családra 2-4 gyerek jutott.
Aztán végre alhattunk egy jót és vártuk a harmadik napot. :)
To be continued... :)
0 comments:
Megjegyzés küldése