2 / 100 könyv. 2% kész!

kedd, január 08, 2019

Jodi Picoult: Életszikra


"A kérdés nem is az, hogy mikortól számít embernek a magzat, hanem az, hogy mikortól nem számít embernek a nő?"

Nem titok, hogy Jodi Picoult talán a kedvenc íróm, de az biztos, hogy a kedvenc írónőm. A témák, amiket feldolgoz, mind egytől-egyig elgondolkodtatóak, és bár általában agyonrágott csontok, Picoult valahogy mindig hozzájuk ad valamit, annyira a mélyükre ás, hogy bármiről is ír, az hatással van az olvasóra. Regényei tele vannak olyan gondolatokkal, amik megállásra és elmélkedésre késztetnek, ebben a regényében különösen sok ilyen volt.

Az Életszikra ezúttal is egy igen kemény témát dolgoz fel, többet is persze, de az alapja az abortusz, annak utálata vagy támogatása, de mindezek mellett a fanatikusok gondolkodásmódja, a nők lelki világa és érzései a témával kapcsolatban, a vallás kérdése, az apa-lánya kapcsolat mélységei, a családi boldogtalanság, a tettekre sarkalló hit... és még megannyi téma lobog a lapokon.

Hugh túsztárgyaló, egyedül neveli a lányát, Wrent, mindent megtenne érte, bár anya nélkül mindig nehéz egy apa-lánya kapcsolat. Egy nap túszdráma kezdődik meg egy abortuszklinikán, Hugh kapja meg az ügyet, ám hamar kiderül számára, hogy nem átlagos túszhelyzet áll fenn, ugyanis a lánya is odabent van... Szabálytalan lenne a kezébe vennie az irányítást, hisz túl érintett az ügyben, de ki tudná átadni a lánya sorsának kulcsát egy idegen kezébe? Így ház macska-egér játék kezdődik Hugh és a túszejtű, George között, akit történések dominóhullása vezetett ehhez a borzalmas cseledethez... Mindeközben egy ismeretlen lány, Beth, a törvény karmai közé kerül egy törvénytelen abortusz miatt.

A könyv központi témája tehát adott: az abortusz. Jodi Picoulthoz hűen olyan mélyre áshatja magát az olvasó a témában, hogy talán még a saját gondolataiban és véleményében is megrendül. Minden lehetséges oldalról megvizsgálja a kérdést: jogilag, emberileg, lelkileg, pszichológiailag, biológiailag, vallásilag... Mindezeket pedig olyan karakterek életével festi le az olvasó előtt, akik akár a szomszédaink is lehetnének. Sose tudatjuk, mi rejtőzik a zárt ajtók mögött. Ki mit vall igazán. Ki mire lenne képes a hitének kinyilvánítása érdekében...

Hugh egy igazi oltalmazó, de küszködő apafigura, aki az életét adná a lányáért, de fogalma sincs, hogyan bánjon vele; Wren pedig a tipikus anya nélkül felnőtt tinédzser, aki a helyét keresi a nagyvilágban, és csak apja nővérére, Bexre tud anyafiguraként tekinteni. Megvallom, voltak csavarok a műben, az egyik igen kiszámítható volt. Nagyon kiszámítható, de ez cseppett sem rontott az élményen. Beth szála olyannyira kilógott a történésekből, hogy nagyon könnyű volt kikövetkeztetni a dolgokat. A másik fordulat már meglepőbb volt számomra, bár érdemben a kérdéshez nem adott hozzá sokat, csak az emberi sorsok terén volt elgondolkoztató.

Volt azonban valami nagyon eltérő az Életszikrában, ez pedig a kronológia. Picoult ugyanis most játszadozott az idővel, fogta a kronológiai sorrendjét a fejezeteknek és egyszerűen megfordította őket, így pedig a regény legeleje maga a merénylet vége, a regény vége pedig a merénylet napjának reggele. De persze a végkifejletét a merényletnek csak az utolsó fejezetben olvashatjuk, nehogy lelője nekünk a poént. Valahol hatásvadásznak éreztem ezt a felcserélgetést. A kavarodás miatt a regény első fele izgalmakkal teli, de amikor már tizendjére kellett elolvasni, hogy ki hogyan került oda, ami már lezajlott a regényben, egy kicsit kezdtem unni magam. Érezhető is volt, hogy ahogy visszafelé haladt, egyre kevesbbet tudott írni a kezdetekről, egyre rövidebbek voltak a fejezetek.

Persze nem unatkoztam teljes mértékben. Hisz a megfordított időrendi sorrend mellett szépen lassan kikerekedtek az emberek élettörténetei, amit Picoult még mindig zseniálisan tud fűzni, felcserélt kronológiai sorrend ide vagy oda. Minden klinikán lévő ember múltjába betekintést nyerünk, párhuzamosan a történésekkel, így megérthetjük döntéseiket és motivációikat.

Mint mindig, most is imádtam a jogi megközelítéseket, a különböző államok törvényeit a témában, a kiskorúakkal kapcsolatos jogszabályokat. Mindemellett a pszichológiai megközelítés is érdekes volt, ki miért vetemedne ilyesmire, megannyi oka lehet, reális és irreális. A regény megvizsgálja az abortuszt átélt nők helyzetét, lelki világát, okaikat, érzéseiket, vívódásaikat... Soha semmi sem fekete vagy fehér. Minden szürke.

Azt hiszem, még nem olvastam az írónőtől erősen vallásos témájú regényt, persze volt már jelen a könyveiben, de sose főtémaként. Most sem az. És nem is feltétlen maga a vallás volt az érdekes benne, hanem a vallás által kialakult rendíthetetlen hit, ami miatt George végül ilyesmit tett. Ami kéz a kézben jár a fanatizmussal és a terrorizmussal.

"Ha ön valamire azt mondja, nem teheti meg, mivel tiltja a vallása, az helyénvaló. De ha ön azt mondja valamire, hogy én nem tehetem meg, mert az ön vallása tiltja, az már probléma."

Célkitűzésem szerint minden regényét el akarom olvasni az írónőnek, és mostanában felsejlett előttem egy téma, amiről oly szívesen olvasnék Picoulttól, és ha jól tudom, még nem írt részletesen róla. A skizofrénia. Disszociatív személyiségzavar. Tudom, hogy olyan részletes pszichológiai ismertetést kaphatnék erről a betegségről, ha Picoult a szárnyai alá venné a témát, hihetetlenül örülnék neki, mert nagyon érdekel. Remélem, előbb vagy utóbb rátalál a témára.


Jodi Picoult: Életszikra
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Hugh
Megjelent: 2018
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 368
Eredeti cím: A Spark of Light
Műfaj: krimi
Szerinted?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése