A. O. Esther: Hívogat a fény

Na, nekem ez most bejött! Nem gondoltam volna, az első rész ugyanis nagyon mesésre sikeredett és ez a második kötetben sem változott igazán. Ismét megjelentek a tündérek meg a manók, minden meseszerű, mégis... Már megéreztem azt az enyhe sötétséget, amely kezdi kiegyenlíteni a mérleget.

Olvastam, olvastam, aztán valahol a felénél azt vettem észre, hogy nem akarom letenni. A történet még mindig nagyon gördülékeny, habár kezdetben nem nagyon tudtam mire vélni a gonosz szemszögéből látott visszatekintéseket, de végül azok is értelmet nyertek. A. O. Esther elsőízben érte el, hogy megsajnáljam a főgonoszt, a Mágust. :D

Volt pár dolog, amikkel kapcsolatban kétségeim támadtak, vegyük például a létrejött szerelmi háromszöget Sophiel, Elijah és Gabriel között. Nekem tökéletesen megfelelt Elijah, most akkor szakadjon megint kétfelé a szívem? De végül mégis ez történt, mert Gabriel is a szívem csücske lett, a végén már azt sem tudtam, kinek drukkoljak. (Elijah-nak! :D ).

"Elijah néhány másodperc alatt átértékelt mindent, ami korábban oly fontos volt számára - a hangzatos eszmék, a hőn áhított szabadság, a gondtalannak hitt emberlét, a hatalom és az erő - hirtelen mind-mind szertefoszlott. Semmi sem számított többé... csak a lány."

Persze a szerelemnek várnia kell, mert folyton jön a sok-sok bonyodalom, harc meg vészhelyzet, ezért a végén már a fejemet fogtam, amiért Elijah és Sophiel szerelme nem tud végre beteljesülni. Akarva akaratlanul is az Agymenők Leonardja jutott eszembe és a híres mondata:

Csak nem akar ez összejönni!!!

Komolyabbra fordítva a szót. Időnként különösnek éreztem, hogy Gabriel és Elijah együtt sem tudják a sok arkangyallal kinyírni az egyedüli Dirilt. Most már valaki csináljon valamit azzal a nővel! Majd következett a nagy félreértés, ami ismét nyugtalansággal töltött el. Az ilyesfajta félreértések mindig felidegesítenek, annyira szívesen beleordítanék a könyvbe, hogy "Mondd már meg neki, hogy szereted!". Sophielnek kéne egy kis határozottság és bátorság.

Mindent összevetve kezdenek a szívemhez nőni a szereplők, a történet vége pedig megköveteli azt a harmadik részt, áldom az eget, hogy a polcomon vár rám! :D Akkor folytassuk!

A. O. Esther: Hívogat a fény

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Elijah, Gabriel

Sorozat: Összetört glóriák 1.) Elveszett lelkek 2.) Hívogat a fény 3.) Az Életfa 4.) A Mennyország Kulcsa 5.) Kristályfény 6.) Megbocsátás 7.) Hazatérés

Megjelent: 2013

Kiadó: Decens Magazin Média

Oldalszám: 464

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy, romantikus

Tovább...

Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a véletlen

Ez is olyan könyv, amit egy nap alatt olvastam ki. Noha, egyáltalán nem kellemes témákat dolgoz fel, sőt. Mégis gyönyörű, ahogyan mindezek közepette a két sérült lélek egymásra talál. Szép és szomorú is egyben.

Callie és Kayden is sötét titkot hordoz, amely végigkíséri az életüket. A sötét folt, amely a múltjukon van gyógyíthatatlannak tűnik, azonban egy nyáron minden megváltozik. Minden egy aprócska lánnyal és egy fiúval kezdődik, egy megmentett élettel. Callie mindent maga mögött akar hagyni, az otthonát, a házat, amely a szörnyű múltjára emlékezteti. Kayden szintén szabadulni akar a múlt démonaitól. Az egyetem megfelelő menekülési lehetőség, bár egykük sem gondolta, hogy útjaik később is keresztezik egymást. Egy komor, de gyönyörű történet két sérült lélek találkozásáról és a szerelem általi lassú gyógyulásról.

Könnyen bele bírtam lendülni a történetbe, de nagyon féltem, hogy klisékkel fogok lépten-nyomon találkozni. Örültem, hogy kilépünk a gimiből az egyetemre, mert legalább komolyabb lesz a környezet, habár ebben a regényben sem érzékeltem olyannyira azt a rengeteg tanulást. A klisékre visszatérve... Rubin pöttyös könyv. Egy lelkileg sérült lány, egy lelkileg sérült fiú, a lelkileg sérült fiú lelkileg sérült keménykötésű haverja, a lelkileg sérült lány lelkileg sérült meleg barátja. Miközben olvastam végigfutott a gondolat a fejemen, hogy itt egy vidám múltú ember sincsen? Na, ne szórakozzunk már! Egyetlen egy sem? Egy őrült haver, akinek boldog gyerekkora volt? Nem? Senki?

A történet gördülékeny, tele sok-sok érzelemmel. Tényleg van valami csodálatos ebben a történetben, ha eltekintünk a kliséktől és az "egyszerűségétől". Erőt ad. Rávilágít, hogy a jövő elhalványíthatja a múltat, hogy fel kell állni és keresni kell valamit az életben, ami boldoggá tesz és nem a múlton kell merengeni, míg bele nem őrülsz. A vége teljesen összetör, ne merészeld úgy olvasni, hogy közben nincs a polcodon a második rész, különben SOS mód rohansz majd a könyvesboltba/könyvtárba. Csillagot is adnék a pontozásnál, mert imádtam, hogy két szemszöges, bárki bármit mondjon, úgy tudja az olvasó a legjobban beleélni magát, ha mindkét főszereplő fejébe betekintést nyer. Már azért is megérdemelné azt a csillagot, mert egy nap alatt elolvastatta magát, de végül úgy döntöttem, mégsem adom meg neki, mert valahol érzékeltem egy kis hiányt. Luke-ról többet szeretnék tudni (majd később, tudom, hogy a harmadik részben ő a főszereplő). A klisék azonban idegesítettek, ahogy a felesleges félreértések is. Akkor folytassuk a második résszel.

Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a véletlen

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Kayden, Luke

Sorozat: Véletlen 1.) Callie, Kayden és a véletlen 2.) Callie, Kayden és a megváltás

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 344

Eredeti cím: The Coincidence of Callie & Kayden

Műfaj: romantikus

Tovább...

Robert Galbraith: A Selyemhernyó

Hűha. Mivel az első rész élménye még élénken élt bennem, ezért gondoltam, inkább előbb olvasom el a másodikat, mint utóbb, hisz mindenki nagyra magasztalja a második kötetet. Nekem azonban ambivalens érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban. 

Erősen érezhető a témán, hogy most ez valami komolyabb és szadistább, mint a Kakukkszó, hisz ott csak egy modellt gyilkoltak meg. Emlékszem, az első részt a Sherlock és Watson című sorozathoz hasonlítottam, hát akkor ez a második rész meg inkább a Hannibal című sorozatra hajaz. Hogy miért? Főleg a gyilkosság brutalitása miatt.

Jellemfejlődés nem mutatkozik meg erősen, Cormoran még mindig elengedhetetlen figura, még mindig mogorva és éleseszű, Robin pedig még mindig talpraesett (bár ott hagyhatná már Matthew-t).

A Selyemhernyó ugyanolyan lazán és vontatottan kezdődik, mint a Kakukkszó, azonban a 100. oldal táján végre előkerül egy hulla... Méghozzá elég érdekes módon. Egy zs-kategóriás íróról van szó, a neje már napok óta nem tudja elérni, ezért Cormoran Srtike-ot fogadja fel, hogy keresse meg a férjét. Magánnyomozónk meg is találja, méghozzá brutális körülmények között. A legérdekesebb az egészben az, hogy az író utolsó könyvében pontosan ugyanúgy hal meg egy szereplő, ahogyan az író maga. "Megírta a saját halálát." Már ez magában okot ad arra, hogy jó kis izgalmakkal nézzünk szembe, de végül mégsem így lett, kivéve persze az utolsó fejezeteket. (Hozzáteszem azért, Robert Galbraith tökéletesen részletesen tudta leírni a hulla kinézetét köszönöm neki, informatika órán tökéletes olvasmány volt.)

Tehát téma terén előrehajoltam, figyelmesebben olvastam, mert gondoltam, akkor itt most történések lesznek. Tévedtem. A hulla megtalálása után ismét visszatértünk a jól megszokott lassú tempóhoz. Kikérdezés, kikérdezés hátán. Ilyen szerkesztő, olyan író, amolyan művész... Rengeteg gyanúsított, rengeteg indíték. Na, akkor jöhetett a nyomozás. Mert a lassú tempó mellett az a tény azonban még mindig tetszik, hogy főszereplőnk semmit sem árul el a gondolataiból. Ő kikérdez, az író leírja, hogy valami a helyére kattant a nyomozó fejében, de minket sötétségben hagy. Azért nem mindennapi dolog, hogy egy könyv főszereplője nem ossza meg az olvasóval a gondolatait.

A regény nagy részében ez tetszett, de a végén azért már megvallom, kissé idegesített. Mikor már öt fejezeten keresztül olvastam azt, hogy Strike már tudja ki a gyilkos, sőt, már el is mondta Robinnak és én, olvasó, még mindig nem tudom... Akkor egy kicsit bosszantó volt. Végül ismét egy monológban tudtuk meg, mikor a nyomozó felfedi a gyilkost.

Az időnkénti unalmas jelenetek mellett azonban mégis úgy érzem, hogy bejött. Jobban, mint a Kakukkszó, mert - gőzöm sincs miért - de bejött ez a brutális téma, végre valami érdekes, Hannibal-szerű és nem csak egy egyszerű modell meggyilkolása. Egy kriminél fontos a gyilkosság és annak témája is, mert az határozza meg az egész regényt, persze.

Azt már hozzá sem teszem, hogy Cormoran Strike már rég belopta magát a szívembe, titkon pedig abban reménykedem, hogy valamikor majd összejön Robinnal. Gondolom, lesz folytatás, kíváncsi vagyok a következő kötet milyen gyilkosságot rejt.

Robert Galbraith: A Selyemhernyó

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Cormoran Strike, Robin

Sorozat: Cormoran Strike 1.) Kakukkszó 2.) A Selyemhernyó 3.) Gonosz pálya 4.) Halálos fehér 5.) Zavaros vér 6.) A Koromfekete szív 7.) A hömpölygő sír

Megjelent: 2014

Kiadó: GABO

Oldalszám: 504

Eredeti cím: The Silkworm

Műfaj: krimi

Tovább...

Konrad Lorenz: Salamon Király Gyűrűje

Nem minden nap írok ilyen könyvről, mert a biológia sosem volt a kedvenc tantárgyam, mindig inkább az irodalom, történelem felé húztam, meg talán pöppet a fizika felé, de mindennemű biológia, természettudományok... Ezek sosem feküdtek nekem. Viszont idén a tanárnőm úgy adta csupán meg nekem az ötöst évvégén, hogy mondhatni egy kis olvasónaplót adok be Konrad Lorenz ezen kis tanulmányából. Nem volt egyébként olyan rossz, néhol unalmas volt, néhol viszont egészen szórakoztó. Íme, az én kis beadandóm akkor, hátha nektek is jól jön majd még. :D

A regény kettős érzékeseket keltett bennem, időnként jót mosolyogtam, időnként meglepő tényeket tudtam meg az egyes történetekből. A történetek és az író humora fogott meg igazán, valamint az a szeretetteljes báj és odaadás, ahogyan az állatokhoz viszonyul. Mindenképpen kitérnék több fejezetre is, egy-egy gondolatot fűzve hozzájuk, mert soknál akadt néhány szemrevételem.

Állatok, károk, bosszúságok – Az egyik kedvenc fejezetem, rögtön a legelején. Főleg az egyetemista élmény elbeszélése csalt mosolyt az arcomra a bóbitás csuklyásmajomról, Glóriáról, amely rövidzárlatot okozott odahaza. Mivel nekem is személyes tapasztalataim vannak kiskutyám révén a háziállatok időnkénti „rosszalkodásáról”, ezért ez a fejezet különösen érdekelt, saját élmények is felelevenedtek olvasása közben.

Ami soha nem okoz kárt: az akvárium – Érdekes tényeket tudtam meg az akváriumok működéséről és felépítéséről, mondhatni „hierarchiájáról”. Nekünk is volt akváriumunk, két aranyhallal, ezért ez ismét ismerős téma volt.

Halvér – Mindenképpen érdekesnek találtam a hím tüskés pikó „szerelem” általi színpompás kinézetét. A halak egymásra találását és násztáncát szívesen megnézném. „Ebben a táncban a lét és a nemlét, a teremtés vagy a pusztulás kérdése dől el.” Másik kedvenc mondatom a pikók harcával kapcsolatos: „A pikó harcának alapmotívuma: My house is my castle.” Érdekes momentum, hogy a násztánc alatt a nőstény mindig köteles a hímmel derékszögben elhelyezkedni ugyanis, ha a hím egy pillanatra meglátja a nőstény oldalát, a hím dühbe gurul, valamint, hogy az ikrákat csak a hím szállíthatja sietősen, ugyanis a nőstény felfalná őket. Ezek az állati ösztönök mindig hatalmas kérdőjelek voltak számomra, ugyanakkor csodálatos dolognak tartom, hogy a hím egyszerűen tudja, hogy sietősen el kell vinnie azokat az ikrákat, mielőtt megjelenne az „asszony”. A halcsere szintén nagyon érdekes volt, főleg a végeredményen csodálkoztam el, mikor kiderült, a Második hím azért támadt neki a kicserélt nősténynek, mert elvették tőle az eredeti párját, míg az Első hím azért nem támadt és udvarolta inkább körbe az újonnan érkezett nőstényt, mert a szebbik nőstényt kapta meg. Felettébb érdekes. Az apuka esetéről még szót kell említenem, hisz egészen megrendítő az a tény, hogy a kisgyermek és a giliszta problémáját ilyen lelkiismeretesen oldotta meg, miszerint előbb gyorsan elfogyasztotta a gilisztát, miközben fél szemét a gyermekén tartotta, majd miután végzett gyorsan vitte is tovább a csemetét.

Tüskés pikók

A kortalan cimborák – A csókás fejezet ismét nagyon lekötött, először a Csok nevű kiscsóka története varázsolt el, majd érdekesnek találtam azt a tényt, hogy a csókák megtámadnak mindennemű fekete, mozgó tárgyat, mint például az elbeszélő fekete úszónadrágját. A csemetéiket is azután védik támadó-jellegűen, amint kinőtt a fekete tolluk. A csókák szerelmi háromszöge nagyon emberszerűre sikeredett, de eddigre már teljesen megszoktam, hogy az elbeszélő emberien ábrázolja az állatokat, ami kifejezetten tetszik, mert sokszor én is így gondolok rájuk. A kedvenc jelenetem ebben a fejezetben mégis az a történet volt, amelyben az írónk vissza akarta csalogatni az öt csókáját, ugyanis ezen cél érdekében ő fogott egy hatalmas zászlót, felmászott a tetőre és a csókák hívó szavával lengette azt a zászlót. Főleg az ehhez hasonló aranyos, abszurd történetek tetszenek a könyvben.

Csókák

Salamon király gyűrűje – Ismét rengeteg bizonyíték található ebben a fejezetben arról, hogy milyen okosak is az állatok, hogy a kutyák megérzik, ha a gazdájuk nem kedvel valakit, hogy a papagáj könnyen asszociál abból, hogy miután pottyant, azután engedik ki a ketrecből, hogy ne pottyantson le semmit sem. Ezzel kapcsolatban muszáj leírnom egy ehhez hasonló személyes tapasztalatot a kutyámmal kapcsolatban. Mint minden kutyus, ő is szereti a jutalomfalatokat, amit általában a sufniban tartunk és onnan szoktuk elővenni. Ezért amint kinyílik nálunk a sufni ajtó, vagy nyitva marad, a kutyánk, addig szobroz a sufni mellett és addig ugat, míg meg nem kapja a megérdemelt falatkáját. Hisz kinyílt a sufni ajtó, ebből már következik a jutalomfalat. Ebben a fejezetben szerettem még Papagallo-t is, a papagájt, aki semmitől sem fél, csak a kéményseprőtől.

Erdei pintyet pedig ne vegyél! – Nem csoda, ismét a kutyás részt emelném ki, a kis Tito-t, aki a tekintetével kelt lelkiismeret-furdalást az íróban, hogy miért nem viszi el sétálni. Valóban, annyira emberi tekintettel tudnak ránk nézni, hogy szinte olvasni tudunk a szemükből. Tetszett az is, hogy az elbeszélő immár többször is egyenesen hozzánk, olvasókhoz beszél és minket ösztönöz arra, hogy szerezzünk be egy aranyhörcsögöt.

Morál és fegyver – A farkasokról szóló rész fogott meg a leginkább, mert mindig is az egyik kedvenc élőlényem volt a méltóságteljessége, magabiztossága miatt. Az elbeszélő ismét párhuzamot állít az állat és ember között, ezúttal az agresszióval és gyilkolással kapcsolatban. Érdekesnek találtam a párhuzamot. Valamint a behódolással kapcsolatos párhuzamot szintúgy. „Egyszóval csak a tradicionális és valláserkölcsi alapon álló keresztény lovag olyan lovagias, amilyen – objektív szemmel – a farkas, a maga természetes ösztöneinek és gátlásainak mélysége révén. Meghökkentő paradoxon!” Az egészből pedig az kerekedett ki, hogy farkas nem harapná át fajtársa torkát, tehát volna mit tanulnunk tőlük.

Farkasok

Mulatságos állatok – Ezen a fejezeten is sokat derültem, mert ismét bizonyosságot nyert az a tény, hogy az állatok könnyen jókedvre tudnak deríteni minket. Az író több mulatságos történetet is felsorolt, például a kis tőkés récék esetét, amikor is elbeszélőnk réce-mamaként hápogott a kicsiknek, míg azok anyjukként tekintettek rá, de mivel az emberi „mama” túl magas volt, ezért mikor felállt a kicsi récék úgy hitték, hogy az anyuka eltűnt és sírni kezdtek. Ezért az elbeszélőnek guggolva kellett járnia. „Az emberek csak egy bajuszos, kövér urat láttak, aki a földre guggolva, a popsiját emelgetve csúszkál-mászkál a réten, közben állandóan hátrapislog a válla fölött, és szünet nélkül hápog.”

Tehát, a regény többször csalt mosolyt az arcomra, tetszett az az időnként gunyoros, de szeretetteljes hangvétel, ahogyan az állatokról ír. Olvasás közben megerősödött bennem az a tény, hogy az állatok sokkal intelligensebbek, mint hinnénk.

Konrad Lorenz: Salamon Király Gyűrűje

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 1949

Kiadó: Cartaphilus

Oldalszám: 286

Eredeti cím: -

Műfaj: ismeretterjesztő, tudományos

Tovább...

David Levithan: Nap nap után

Minden tekintetben érdekes történet. Egyedi. Elgondolkoztató. Ezt is a Könyvfesztiválon szereztem be, először, mikor a fülszöveget olvastam, még nem is tudtam, hová tenni a történetet, mégis megragadott.

Egy személy minden nap más testben ébred. Jelenleg 16 éves, de mindössze ezt tudja határozottan, ugyanis egyik nap lány, másik nap fiú. Van, hogy sovány, van, hogy kövér; időnként szőke, fekete vagy barna a haja, máskor nem... Minden egyes reggel más ágyban ébred, más családban, más körülmények között. Egyszer gazdag, másszor szegény bevándorló. Minden nap új kihívásokat rejteget.

Ritkán találni ilyen érdekes témát. Nem csak maga a történet, hanem a kivitelezés is csodálatos. Amint a vándoló lélek minden egyes személy énjét magáévá teszi, kutat az emlékeik között, hogy tudja, mikor, mit kell mondani; felveszi a személyiségeiket, szeszélyeiket, érzéseiket... Nem csak egyszerűen megszállja a testet, hanem azonosul az adott személlyel.

Hitvallása szerint sosem szabad az adott személy életét, akinek éppen a testében van, összekuszálni. Azt kell tennie, amit az adott személy is tenne. Azonban ez felborulni látszik azon a napon, amikor egy flegma srác testébe kerül és találkozik annak barátnőjével, Rhiannonnal. Szerelmes lesz. A kérdés csupán az, hogy a hozzá hasonló lélek lehet-e szerelmes? Létezik-e számára párkapcsolat?

Mindent megtesz, hogy megnyerje magának a lányt. Minden egyes nap, mikor felkel, rögtön mérlegeli, milyen hamar érhetne el hozzá autóval, hogy meddig maradhatna és találkozhatna-e vele.

Nem csak maga a téma érdekes, hanem a sorok közé rejtett társadalmi üzenet is, miszerint fogadjuk el a másikat, legyen az kövér, homoszexuális, depressziós... Segítsünk azoknak, akiknek szükségük van rá és ne fordítsunk hátat a problémáknak.

Nem akciódús történet, mégis mindig lapozol, folytatod, mert elvarázsol minden egyes sora, teljesen magadénak érzed a rejtélyes "A" és Rhiannon kapcsolatát. A vége pedig teljesen összetör. Örülök, hogy elolvashattam.

David Levithan: Nap nap után

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: A

Sorozat: Nap nap után 1.) Nap nap után 2.) Egy újabb nap

Megjelent: 2012

Kiadó: Maxim

Oldalszám: 312

Eredeti cím: Every Day (Minden nap)

Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus

Tovább...

Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Na, ez jó volt. Jó volt, de koránt sem tökéletes. Nem is tudom, hol kezdjem. A sztori érdekesen kezdődik, egy kis természetfeletti, egy kis rejtély, egy kis szerelem.  A kezdés eléggé hátborzongató, pont olyan, amilyenre vágytam. Olvasás közben érdekel a következő fejezet, hogy végre kiderüljön valami. Aztán egyre több kérdőjel vetül fel benned és egy választ sem kapsz.

Tömören ennyi. Sokaknak nagyon tetszett, szerintem azért, mert fenntartja a cselekmény a figyelmet, na meg persze Noah miatt, de az már más lapra tartozik. Könnyen olvastatja magát, egy-két nap alatt ki lehet végezni. Igazából azt hittem, hogy tipikus Wow érzésem lesz, amint befejezem, de ehelyett inkább csalódott lettem. Nem a függővég miatt, hanem mert nem kaptam válaszokat.

A könyvnek eleve problémája az, hogy egy kicsit kusza. Egyszer ezt hiszed, egyszer azt, aztán rájössz, hogy teljesen rossz nyomon jársz. Időnként úgy éreztem, mintha nem lenne egészen kidolgozva a történet. Mintha maga az írónő sem tudná, hová akar kilyukadni. Titkok, titkok hátán. Gondolom a további részekkel válik egészzé a történet majd, amikor már megérted a miértjét a dolgoknak. Mindemellé még jön a sablon sablon hátán, a szerelmi szálban pedig semmi egyediség nincsen, mégis valahol szórakoztató.

Mindezek ellenére azért kellemes olvasmány volt. A természetfeletti dolog egy kicsit kusza és kidolgozatlan, de látok benne fantáziát, bár lehet, azért nem érzem kidolgozottnak, mert végül nem lett teljesen elmagyarázva, nekem ez a "neked szánt a sors, ezért képességeink kiegészítik egymást" dolog azért ráncot csalt a homlokomra, erről egy kicsit többet szeretnék tudni és nagyon remélem, hogy nem csak az lesz, hogy ez a sors. 
Mara és Noah aranyosak voltak együtt. Nem tudom, mi lesz még ebből, de a második résznek is nekiugrom majd, amint megérkezik. A kíváncsiság nagy úr.

Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: Mara Dyer 1.) Mara Dyer eszmélése 2.) Mara Dyer változása 3.) Mara Dyer végzete

Megjelent: 2011

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 448

Eredeti cím: The Unbecoming of Mara Dyer

Műfaj: ifjúsági, romantikus, thriller

Tovább...