21 / 100 könyv. 21% kész!

szerda, június 24, 2015

Robert Galbraith: A Selyemhernyó


Hűha. Mivel az első rész élménye még élénken élt bennem, ezért gondoltam, inkább előbb olvasom el a másodikat, mint utóbb, hisz mindenki nagyra magasztalja a második kötetet. Nekem azonban ambivalens érzéseim vannak ezzel a résszel kapcsolatban. 

Erősen érezhető a témán, hogy most ez valami komolyabb és szadistább, mint a Kakukkszó, hisz ott csak egy modellt gyilkoltak meg. Emlékszem, az első részt a Sherlock és Watson című sorozathoz hasonlítottam, hát akkor ez a második rész meg inkább a Hannibal című sorozatra hajaz. Hogy miért? Főleg a gyilkosság brutalitása miatt.

Jellemfejlődés nem mutatkozik meg erősen, Cormoran még mindig elengedhetetlen figura, még mindig mogorva és éleseszű, Robin pedig még mindig talpraesett (bár ott hagyhatná már Matthew-t).

A Selyemhernyó ugyanolyan lazán és vontatottan kezdődik, mint a Kakukkszó, azonban a 100. oldal táján végre előkerül egy hulla... Méghozzá elég érdekes módon. Egy zs-kategóriás íróról van szó, a neje már napok óta nem tudja elérni, ezért Cormoran Srtike-ot fogadja fel, hogy keresse meg a férjét. Magánnyomozónk meg is találja, méghozzá brutális körülmények között. A legérdekesebb az egészben az, hogy az író utolsó könyvében pontosan ugyanúgy hal meg egy szereplő, ahogyan az író maga. "Megírta a saját halálát." Már ez magában okot ad arra, hogy jó kis izgalmakkal nézzünk szembe, de végül mégsem így lett, kivéve persze az utolsó fejezeteket. (Hozzáteszem azért, Robert Galbraith tökéletesen részletesen tudta leírni a hulla kinézetét köszönöm neki, informatika órán tökéletes olvasmány volt.)

Tehát téma terén előrehajoltam, figyelmesebben olvastam, mert gondoltam, akkor itt most történések lesznek. Tévedtem. A hulla megtalálása után ismét visszatértünk a jól megszokott lassú tempóhoz. Kikérdezés, kikérdezés hátán. Ilyen szerkesztő, olyan író, amolyan művész... Rengeteg gyanúsított, rengeteg indíték. Na, akkor jöhetett a nyomozás. Mert a lassú tempó mellett az a tény azonban még mindig tetszik, hogy főszereplőnk semmit sem árul el a gondolataiból. Ő kikérdez, az író leírja, hogy valami a helyére kattant a nyomozó fejében, de minket sötétségben hagy. Azért nem mindennapi dolog, hogy egy könyv főszereplője nem ossza meg az olvasóval a gondolatait.

A regény nagy részében ez tetszett, de a végén azért már megvallom, kissé idegesített. Mikor már öt fejezeten keresztül olvastam azt, hogy Strike már tudja ki a gyilkos, sőt, már el is mondta Robinnak és én, olvasó, még mindig nem tudom... Akkor egy kicsit bosszantó volt. Végül ismét egy monológban tudtuk meg, mikor a nyomozó felfedi a gyilkost.

Az időnkénti unalmas jelenetek mellett azonban mégis úgy érzem, hogy bejött. Jobban, mint a Kakukkszó, mert - gőzöm sincs miért - de bejött ez a brutális téma, végre valami érdekes, Hannibal-szerű és nem csak egy egyszerű modell meggyilkolása. Egy kriminél fontos a gyilkosság és annak témája is, mert az határozza meg az egész regényt, persze.

Azt már hozzá sem teszem, hogy Cormoran Strike már rég belopta magát a szívembe, titkon pedig abban reménykedem, hogy valamikor majd összejön Robinnal. Gondolom, lesz folytatás, kíváncsi vagyok a következő kötet milyen gyilkosságot rejt.


Robert Galbraith: A Selyemhernyó
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Cormoran Strike, Robin
Sorozat: Cormoran Strike
2.) A Selyemhernyó
Megjelent: 2014
Kiadó: GABO
Oldalszám: 504
Eredeti cím: The Silkworm
Műfaj: krimi


Szerinted?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése