Danny L. Rush: Sebzett angyal

Mindig hatalmas öröm számomra, amikor egy író/írónő azzal keres fel, hogy olvassam el a regényét. Egyrészről természetesen minél inkább szeretném támogatni a magyar vagy kezdő írókat, mert el tudom képzelni milyen nehéz is lehet kitörni és terjeszteni az irományt. Másrészről ezekkel a recenziókkal mindig kilépek a komfortzónámból, lévén nem magam választom meg az elolvasandó könyvet. Ezért sem szoktam tüzetesebben utánaolvasni a recenzióimnak.

Danny L. Rush Sebzett angyal című regénye is recenzióként került a kezeim közé. Első pillantásra a borító engem megnyert magának. Egyszerű mégis magában foglal egy kis rejtélyt.

A könyv maga igen könnyen olvasható, szinte siklanak a sorok és oldalak, észre sem veszi az ember és már elolvasta a regény felét, ezért is végeztem ki ilyen gyorsan. Az írásmód, stílus gördülékeny ugyanakkor kettős. Az elbeszélő teljesen objektív, a választékos hangnem jellemző rá, míg a párbeszédek inkább a reális párbeszédek felé hajlanak, vagyis töltelékszavakkal, befejezetlen mondatokkal vannak tele. Ez teljes mértékben így reális, mert az ember nem beszél mindig teljes mondatokban, összeszedetten. Számomra ez néha-néha könyvekben egyébként zavaró, de itt hamar megszoktam. Ez nem is negatívum, hiszen mint már mondtam, így hiteles.

A történet maga igen egyszerű: adva van egy erősen visszahúzódó lány, Audrey, akit egy múltbéli tragédia kísért. Anyjával és keresztanyjával él együtt, de édesanyja alkoholista, keresztanyja pedig egy mindig mindenbe belekötő keserű személyiség. Audrey élete abból a munkából áll, amit gyűlöl, csak a barátai jelentenek számára vigaszt: Charlotte és Patrick. Egy nap azonban egy ismeretlen srác, Mark randira hívja egy szupermarketben és ki is alakul valami, járni kezdenek. De van valami Mark személye körül, ami megfoghatatlan, mégis ott lebeg, Audrey nem bír teljesen megbízni benne, de nem tud rájönni, mi van a háttérben.

Mint már említettem, az elbeszélő teljesen objektív, habár időnként hagy bepillantást a főszereplők fejébe. Ugyanakkor észrevettem valami érdekeset: az elbeszélő titkolózik a karakterekről az olvasó előtt. Igen érdekes, időnként felfedezem ezt regényben, de ebben különösen tapasztalható. Érzékelhető, hogy az elbeszélő nem engedi, hogy a főszereplő elmondjon valamit az olvasónak. Egyes esetekben ezt az információt az egyik szereplő átadja a másiknak, de az olvasó előtt nem fedik fel. Érdekes és néhol bosszantó dolog is lehet, főleg ha egyáltalán nem derül ki a regény végére (Könyörgöm, milyen szak volt az pontosan???).

A "titkolózó" elbeszélőnek hála például Mark karaktere igen rejtélyesre sikerült. Valamint igen összetettre. Megmutatta a kedves, különc oldalát, a titkolózó oldalát, az édes oldalát, a szemét oldalát, a mély gondolatokat marcangoló oldalát... Mindenképpen érdekes személyiség, akiről időnként, de csak néha Holden Caulfield ugrott be (erős párhuzam?).

Charlotte az igazán tipikus nagyszájú kebelbarátnő karakter, aki szinte minden romantikusnak mondható regényben feltűnik. Igazi "míg a halál el nem választ" és "aki bántja a legjobb barátnőmet, azt kinyírom" karakter, holott egy igen érdekes fejlemény is kiderült róla, ami már sokkal mélyebb értelmet ad a karakternek, ez pedig a feltétlen gondoskodása Audrey iránt. Sokkal inkább vonzalma?Szerintem Charlotte teljesen odavan Audrey-ért annak ellenére, hogy Patrickkel van. Szinte biztos vagyok benne.

Audrey-t hagytam utoljára, mert az ő karaktere iránt közöltem a legvegyesebb érzelmeket. Először sajnáltam, majd tetszett a furcsasága, aztán bátorítottam. Majd mikor összejött Markkal pár vonása kezdett dühíteni, végül pedig már csak idegesített. Tudjátok, a tipikus lányos picsogás, ami egy kis csalódásra adott okot. Aztán a végén persze az elbeszélő végre megláttatta velem a tényt, amit ha már a regény eleje óta tudtam volna, talán máshogy tekintettem volna a lányra. Akkor jöttem rá, mennyire is összetett Audrey karaktere is.

Csak egy valami nem fér meg a fejembe, vagy talán ez az a valami, amit ki kellett volna hagyni, mert ez így nekem már kicsit sok volt. Mark beleszeret Audrey-ba, tiszta sor. Charlotte (szerintem) szereti Audrey-t, végül is legjobb barátnők, mindent megtennének egymásért, végignézte Audrey múltját, ismeri a személyt, simán el tudom képzelni, hogy időközben annyira fellendült a gondoskodása iránta, hogy végül beleszeretett. De... Patrick is? Patrick is majd-majd beleszeretett Audrey-ba? Nem tudom, ez már talán kicsit túlzás. Na, de mindegy is.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor vajon ez egy egyszerű romantikus regény? Hát, igen is és nem is. Igazából a regény háromnegyede Audrey és Mark találkozását, összekapcsolódását és szerelmét követi nyomon, valahol mégis hiányzik az a szirupos mázas réteg belőle, ami a romantikus regényekben jelen szokott lenni (mondhatnám, hogy azért, mert férfi az írója, de mind ismerünk férfi romantikus írókat, akiknek a regényei csak úgy ömlengenek a romantikától). Igazából elég érdekes volt számomra a regény romantikus vonala, a férfi író miatt, már-már vicces volt olvasni, mi lapul a férfi eszében egy randi előtt és hogy mennyire izgul.

A romantikus vonal mellett azonban sokkal komolyabb témák is meglapulnak a történetben: szülő halálát feldolgozó gyerek, öngyilkosság, alkoholizmus, csalás, egyes sorsok sárba tiprása. Mély és igen aktuális problémák, amikkel ma is sok-sok családnak kell szembenéznie, ezért is mondanám azt, hogy ez nem egy egyszerű romantikus regény, mert valahogyan mégsem a szerelmen van a hangsúly, hanem ezeken.

És annak ellenére, hogy időnként tényleg zavart, hogy még a főszereplők is titkolóznak az olvasó előtt, a végén kiderült számomra, hogy ez egy kis kirakós játék. A regény első háromnegyedében megkapjuk a kirakó nagy részét, ki is rakjuk és bámuljuk a kimaradt részeket, amik miatt nem látjuk az egész művet. És zavar, persze, hogy zavar, hisz mindenki tudja milyen érzés az, amikor kirakunk egy kirakót és a végén kiderül, hogy elveszett pár darab. Idegölő érzés. Aztán az utolsó pár fejezetben ezeket a kicsi, hiányzó darabkákat is megkapjuk és segítségképpen az író még a helyüket is megmondja nekünk visszatekintések formájában. És ekkor már minden világossá válik (kivéve az a fránya szak).

Az volt az a pont, amikor végre összeállt a fejemben minden és egyrészt lenyűgözött az egész, amit Mark tett, habár számomra még mindig érthetetlen miért is csinálta. Miután beleszeretett a lányba már érthető, de előtte? Kétlem, hogy a szobafestő miatt. Talán tényleg csak ő lenne a jótevő angyal, akárcsak a címben?

Aztán jött a megcsalás. Azt hiszem, ez az a része a regénynek, ami dühöt csalt ki belőlem. Értem én, hogy Audrey túl gyenge jellem és erősíteni kell őt, hogy meg tudjon állni a saját lábán. Értem én, hogy lökés kell neki. De nem ilyen! Valószínűleg most megint a feminista énem szólal fel, de én Charlotte helyében ezt nem hagytam volna, Audrey helyében pedig (miután kiderült a turpisság) magam törtem volna be Mark orrát. De ezt inkább most hagyjuk!

Különösen értékeltem egyébként a regényben lévő filmes és sorozatos jeleneteket, idézeteket (a Breaking Bad jó választás volt), mindig öröm számomra egy regényben azokat a filmeket/sorozatokat viszontlátni, amikért én is odavagyok.

Őszintén szólva, sokáig gondolkoztam azon, hogy mennyire is tetszett ez a regény. Lekötött, mert simán tudtam órákig olvasni. A karakterek nem idegesítettek (kivéve Audrey-t időnként), sőt érdekes mélységeket kaptak, főleg Mark reagálása volt igen megérintő az utolsó oldalakon. A történet is egyenes vonalú, a végén bravúrosan kitölti a vakfoltokat. És igen, talán most, amikor írom ezt az értékelést, esik le, hogy ez a regény igenis egyedi sorsokról szól és egy igen aktuális problémáról, ami ellen nehéz mit tenni. Érdekes olvasmány volt, még egyszer köszönöm Danny L. Rushnak a lehetőséget az elolvasására!

Danny L. Rush: Sebzett angyal

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2016

Kiadó: Könyvműhely

Oldalszám: 428

Eredeti cím: -

Műfaj: romantikus