5 / 100 könyv. 5% kész!

vasárnap, szeptember 29, 2019

Mindee Arnett: A Rémálom-dilemma


Vegyünk elő régebbi sorozatokat, és fejezzük be őket! Gondoltam magamban bátran, bár hogy miért többesszámban, azt nem egészen tudom... Szóval nem tudom miért, de az Akkordél Akadémia mellett döntöttem.

Évekkel ezelőtt, egy nyaralás alkalmával olvastam az első részt. Az alapsztori, a természetfeletti lények egy iskolába gyűjtése - tehát a Harry Potter jelenség - miatt vonzott a trilógia.

Amint belekezdtem a második kötetbe, rá kellett jönnöm, hogy majdhogynem semmire sem emlékszem az első kötetből. Visszanézve rájöttem, hogy az elsőt nem is értékeltem olyan sokra.

Porka Rémálom, Eli-jal az álomfalások alkalmával dolgokra deríthetnek fényt, miután legyőzték Velőt, akinek viszont a követői hamar visszatérnek. Velő pedig sosem hal meg igazán.

Csak és kizárólag Eli maradt meg az emlékezetemben, és az, hogy az ő karakterét szerettem. Tipikus karakter, olyan, amilyet minden második vörös pöttyösben megtalálunk, de pontosan ezért szeretem ezeket a könyveket.

A történet valamiért nem igazán kötött le, amiért igazán érdemes volt folytatnom, az Eli és Porka kettőse. Valamint még mindig kreatívnak tartom a sok már elég jól ismert természetfeletti lény mellett a Rémálom lények kitalációját. Egyedivé teszi az egész trilógiát.

A végén fény derült a nagy átokra, ami Porka és Eli között lebeg. Őszintén szólva, egy kis érdekességet hoz a sztoriba, de mégis tudom, hogy úgyis el lesz valami módon simítva a történet, így pedig kétlem, hogy nagyon aggódnom kellene miatta. Porka és Eli valószínűleg meg fogják kapni a boldog befejezésüket.

Szóval jöhet a harmadik, befejező kötet!

Mindee Arnett: A Rémálom-dilemma
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Eli
Sorozat: Akkordél Akadémia
2.) A Rémálom-dilemma
Megjelent: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 406
Eredeti cím: The Nightmare Dilemma
Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus

0 comments:

Megjegyzés küldése