6 / 100 könyv. 6% kész!

szombat, október 26, 2019

Jeff Wheeler: A tolvaj lánya


A királynő méregkeverője egy aranyosan induló, majd intrikákkal és szövevényes politikával, izgalmakkal teli fantasysorozat első kötete volt. Megismerhettük a két főszereplőt, a forrás kegyeltjét, Owent és a makacs kislányt Evie-t. Egész üdítő volt, hogy már gyermekként nyomon követhettük a sorsukat.

Évek teltek el. Owen és Evie felnőttek. Ezért többszörösen is jobban vártam a folytatást. A gyermeki barátságból pedig mélyebb szeretet, elköteleződés lett.

A sorozat borítóiba egyenesen bele vagyok szerelmesedve. Nagyon. Amit rejt, az sem elhanyagolandó. A második kötetben még több a harc, háború, politika, intrika, árulás, cselszövés. Egy vérbeli középkori fantasy.

Evie és Owen igyekeznek fenntartani a békét, Owenből időközben katona lett, Evie pedig gyönyörű nővé érett. Az egymás iránti szeretetük lassan kialakult, ám hamar felhők borulnak a fejük fölé. Lehet, közel sem lesz olyan egyszerű egymásra találniuk.

Időközben Owen megismeri a tolvaj lányát, aki szintén a forrás kegyeltje, a király elküldi Evie-t politikai tárgyalásokra, Owent pedig álruhában a testőrségébe helyezi. Ám a tárgyalás éles fordulatokat vesz. Owennek hamar rá kell jönnie, hogy választania kell a kötelesség és a szerelem között.

Valahogy belesüppedek ebbe a sztoriba. Valahogy kedves a szívemnek, pedig sokkal jobban értékelném, ha Owen és Evie szemszögében íródott volna, de még az E/3 személy se zavar annyira. Az író tudja, hogyan csavargassa a szálakat, néhol már-már Trónok harca érzetem volt, bár ez nem meglepő, hisz ahogy George R. R. Martin, úgy Jeff Wheeler is a rózsák háborúját vette alapjául a sorozatának.

Etayne karakterével egy újabb színes személyiség került a képbe. Emellett Owen karaktere erősebb lett, egy igazi stratéga, egy harcos, aki bármit megtenne Evie-ért és a nép biztonságáért. Evie továbbra is makacs, erős, nagyszájú lány maradt, és bár a nevének kijavítása néhol kicsit zavart, mert ezzel megmaradt a gyerekes énje, valahogy mégis logikusnak tűnt, hisz részben ugyanaz az ember maradt.

Bár egy fantasyvilágban kalauzol végig minket az író, leszögezte, hogy valós eseményeken alapul a sorozat cselekménye, csak mindezt egy fiktív, fantasy környezetbe ültette át és kicsit változtatott a végkimeneteleken. Ezt zseniálisnak tartom.

Az író elmondása szerint a következő kötetig ismét számos év el fog telni, így a karakterek még összetettebbek, még idősebbek, tapasztaltabbak lesznek... Érdekes koncepció a részek közötti több évnyi időeltolódás. Érdekes és merész vállalkozás. Imádom. Alig várom a harmadik kötetet!

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Jeff Wheeler: A tolvaj lánya
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Kedvenc szereplő: Owen, Evie
Sorozat: Királyforrás
2.) A tolvaj lánya
Megjelent: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 416
Eredeti cím: The Thief’s Daughter
Műfaj: fantasy, ifjúsági

0 comments:

Megjegyzés küldése