Jodi Picoult: Csodalány

Jodi Picoult mindig megérint valami módon, mindig olyan kérdéseket vet fel bennem, amik sokáig ott kaparásznak a felszín alatt.

Érdekesmód, ezúttal is a mindig racionális írónő egyik természetfelettinek mondható művét vettem kézbe, ahogy a Második látásra esetében is. Amivel semmi bajom, imádom a természetfeletti vonalat, főleg, ha racionális magyarázat keresése is zajlik a háttérben, csak épp sikertelenül.

Mostanában valami olyan művet kerestem, amiben a gyógyításról értekeznek, s annak erkölcsi, etikai, vallási kérdéseiről, és a Csodalány egy pontosan ilyen mű, és hogy még a kedvenc írónőm tolla alól is került ki, az már csak hatalmas pluszt jelentett.

Mariah és Colin válása után lányuk, Faith különös viselkedést mutat. Láthatatlan barátra lel, akit Istennek nevez, az őrangyalának, aki megvédi, beszél vele,  megnyugtatja. Eleinte gyógyszerekkel kezelik, majd egyre nagyobb médianyilvánosságot kap Faith jelensége, főleg miután feléleszti a szívinfarktust kapott nagymamáját... 

Miközben Ian Fletcher, akinek foglalkozása a vallási jelenségek leleplezése, is azon fáradozik, hogy leleplezze Mariaht és Faitht, Faith ereje egyre inkább kiteljesedik, s talán nincs is mit leleplezni. Az egész kavarodás közepette Colinban felmerül a kérdés, hogy Faith jó helyen van-e Mariahnál, ami hamar egy gyermekelhelyezési ügyben csúcsosodik ki.

Picoultról vagy jót, vagy semmit. Ezúttal a vallást vettük alaposan górcső alá. Mindehhez egy egészséges adag Münchausen by proxy is társult.

Tetszett, hogy minden oldalt lefestett előttünk - szokásához híven - kaptunk papokat jó számmal, még egy leleplezőt is Ian Fletcher személyében. Hívőket, ateistákat. Hinni akarókat, hitet vesztetteket. S mindezek közepén ott van Faith, az olvasó pedig döntse el maga, mi is zajlik a háttérben. Egy biztos, ha ilyesmi történne, valóban ekkora médiacirkusz lenne belőle, ebben teljesen biztos vagyok.

Ian Fletcher karakteréhez meglepően jól társult most számomra az I Know This Much Is True sorozat, ami egy sajátos felhangot adott a karakterének számomra.

Mindehhez társult egy másik jelenség is, amit "érdekesnek" találok - ha szabad ezt mondani egy súlyos betegségről. A Münchausen by proxy, amit érdekesmód még sosem olvastam sehol sem kivetített Münchausen szindrómaként, de a kettő feltételezem ugyanaz. Számos művet láttam/olvastam, amiben jelen van a dolog, azt hiszem akkor hallottam erről a betegségről, amikor megnéztem az igaz történeten alapuló The Act minisorozatot, majd jött a Sharp Objects, ami szintén ezt dolgozza fel. A jelenség nagyon ijesztő, borzasztó, ugyanakkor pszichológiailag érdekes. Biztos vagyok benne, hogy Picoult más regényében is megtalálható, de ez az első számomra, amiben feltűnt, meg is lepett, hogy itt leltem rá, ez a betegség egy egész könyvet is kitehetne tőle.

Ez a könyv is megnyert, kétlem, hogy lenne olyan Picoult könyv, ami nem kötne le. Mindegy, miről ír, mindegy ki a főszereplője, mindegyik tele van olyan gondolatokkal, amik bennem is munkálkodnak. Azáltal, hogy ezeket továbbfűzi a fejemben, csak adni tud.

Jodi Picoult: Csodalány

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 1999

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 568

Eredeti cím: Keeping Faith

Műfaj: dráma

Tovább...

J. J. Abrams, Doug Dorst: S.

Azt hiszem, életem eddigi legvarázslatosabb, legintenzívebb, legjobb könyvélményén vagyok túl. Annyi ideje csücsül a polcon, arra várva, hogy felfedezzem. Életem olyan időszakában akartam elolvasni, amikor minden időmmel rá koncentrálhatok, beleáshatom magam és igazán felfedezhetem S. világát. Sikerült.

Valószínűleg sokan ismerik a könyvet, akik nem: ez egy olyasfajta rejtvénykönyv. A könyv önmaga egy rejtélyes író utolsó művét, a Thészeusz hajója egy "könyvtári példányát" tartalmazza.

Mindeközben a regényre rátalál két fiatal, egy egyetemen végzett srác és egy utolsó éves lány, akik levelezni kezdenek a könyv margóján a könyv cselekményéről, magukról, életképükről, ami által lassan megismerik egymást és Straka műveit.

Amint a regény cselekménye zajlik, párhuzamok emelhetők ki a cselekmény és a két fiatal élete között. Jen és Eric levelezése a lapok folyásával szétválik, s egyszerre "láthatjuk" őket a megismerkedésük korai szakaszában, közepén, s a kapcsolat végkifejletében is. Ami egy egész komplex olvasási dinamikát ad úgy az egésznek.

Nem tudom elmondani, mennyire imádtam. A kis rejtvényekkel, a Thészeusz hajójának cselekményét, Jen és Eric kapcsolatának alakulását, a nyomozást, a mellékleteket, amik átszövik a történetet, az összetettségét, hogy az olvasónak nyomoznia kell...

Tisztában voltam vele, hogy nagy élmény lesz számomra, J. J. Abrams az egyik kedvenc rendezőm, de a regény felépítése is nagy újdonságnak, kalandnak tűnt a szememben, ezért addig vártam az olvasásával, míg teljesen rá tudtam koncentrálni.

Az olvasás módjával se volt problémám. Hamar belerázódtam, először magát a regényt olvastam egy oldalon, majd amint olyan részhez értem, ahová megjegyzés fűződött, elolvastam a megjegyzést, később a megjegyzések színét is figyelni kellett, melyik Jen és Eric írta.

És, ó, amiket írtak... Olykor annyira közel éreztem magamhoz az egymással váltott üzeneteket, mintha az én életemben is hasonlók zajlanának le. Így még közelebb éreztem magamhoz a művet.

Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy ez nem egyszeri olvasás volt. Évekkel később, biztos, hogy elő fogom még venni ezt a csodát. És bárcsak lenne még ilyesfajta regény a könyvpiacon, mindet megvenném... De egyelőre az S. egyedi alkotás. Remélem, ez nem lesz sokáig így.

J. J. Abrams, Doug Dorst: S.

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Jen, Eric

Megjelent: 2015

Kiadó: Geopen Kiadó

Oldalszám: 456

Eredeti cím: S.

Műfaj: thriller

Tovább...

Jodi Picoult: Második látásra

Jodi Picoult legújabb műve nem mai alkotás, majdhogynem az elsők között szerepel. Hogy mit is imádok annyira Picoult műveiben? A racionalitás biztonságos talaját; a mindent átszövő jogi, erkölcsi, etikai kérdéseket, amiket úton-útfélen feszeget; az emberi sorsokat, amiket oly részletesen, mélyen szántóan és pszichológiailag boncolgat... Az emberi gyarlóságot, a jó-rossz fogalmát, a szubjektivitást festi le előttünk, miközben bemutatja, hogy a világ mindig szürke, sose fehér vagy fekete.

Ezúttal - engem is meglepve - a szokásos reális emberkép mellett Picoult a természetfelettihez nyúlt. Nálam nem lehetett senki sem boldogabb, én magam is rajongója vagyok a természetfelettinek, imádok a gondolatával játszani, nemcsak a szellemek létezésével, de szinte az összes többivel... Nagy kíváncsisággal fedeztem fel, kedvenc írónőm miképpen dolgoz fel egy ilyen témát.

Ross szerelme halálának árnyékában élve kívánja a halált, keresi a szellemvilág létezésének bizonyítékát, egyetlen mentsvárát, ami által újra szerelmével lehet. Húga, Shelby gyermeke betegségével küzd nap mint nap, Ethannek XP-je van, vagyis amint nap éri a bőrét, felhólyagosodik, a bőrrák esélye hatalmasra nő, az orvosok becslései szerint csupán a tinédzserkort fogja megélni. Eli, a nyomozó egy nagyon régi üggyel kezd foglalkozni, miután egy állítólagos indiántemetőre akarnak építeni egy üzletközpontot. Meredith pedig nagyanyjával és kislányával él, s kétségbeesett családoknak segít azáltal, hogy kimutatja az egészséges petesejteket, s "kiselejtezi" a betegségeket hordozóakat.

Ismét oly sok érdekes sors fodrozódik egyetlen Picoult műben, megannyi erkölcsi-etikai kérdés, s mindezt ezúttal egy egész évszázad öleli át. Az olvasó tudja, hogy előbb vagy utóbb ez a sok szál össze fog futni eggyé, s akkor kap igazán értelmet mindegyik. De előbb lessük meg őket egyenként!

Picoult már sokszor boncolgatta az öngyilkosság témáját, Ross karakterében ez ismét visszakacsint azzal az érdekes iróniával, hogy bár Ross mindennél jobban távozni szeretne az élők sorából, képtelen rá. Valami ok folytán a "sors" mindig úgy hozza, hogy nem hal meg. Hiába hajt a sínekre, hiába csap bele a villám... valahogy mindig megússza. Mintha az univerzum azt üzenné: "Még dolgod van ezen a Földön." És valahogy Picoult is így állt a karakterhez...

Az egyéb jogi, erkölcsi témák mellett az írónő gyakran belesző egy-egy érdekesebb betegséget is a történeteibe. Olyasmiket, amikről az átlagember akár nem is hallott. Én például nem hallottam még az XP-ről, legalábbis név szerint, a betegség létezéséről tudtam. Ethan karakterében a "korán fel kell nőnie" gyermek testesül meg, aki már igen fiatalon szembesül a halál gondolatával, a saját haláláéval. A benne dúló dac az élni akarásért meglepő ellentétben áll Ross halálvágyával... Shelby pedig ismét megtestesíti a fel nem adó édesanya szerepét.

Meredith kutatásai további érdekes erkölcsi kérdéseket feszegetnek. Munkája során képes kideríteni, melyik embrióból fog kifejlődni egészséges kisbaba, s melyik fogja örökölni szülei esetleges halálos betegségét. A téma olyannyira megosztó és sokrétű, hogy szinte képtelen erkölcsileg helyes választ adni a kérdésre: az embernek szabad-e ilyet? Egyrészt, természetes, hogy ha egy szülő szeretné elkerülni, hogy születendő gyermeke örökölje például a rákot, akkor megtehesse a szükséges kutatásokat ehhez, hogy egészséges kisbabája születhessen. Azonban - ahogy arra Picoult is rámutatott a műben - mi van azokkal az embriókkal, akiknek esélyt sem adnak az életre, mert "selejtesek", mint például Ethan? Akik akár rövidebb életük alatt is megannyi örömöt tudnának érezni és okozni, mégsem kapják meg rá a lehetőséget. Oly nehéz kérdés.

Mindehhez párosul a könyvben a száz évvel ezelőtti történet egy lányról, s egy "mozgalomról", amit sterilizációs törvénynek neveztek. Cecilia születendő gyermekét várja, férje s apja eközben szakadatlanul dolgoznak a törvény elfogadtatásán, miközben megannyi kísérleten vesznek részt szanatóriumokban, s az indián közösség visszaszorításán ügyködnek. Cecilia tudja, hogy akár édesanyja, ő is bele fog halni a szülésbe, mindehhez erős depresszió és öngyilkossági hajlamok is társulnak.

A történetben minden száll összefügg. Ha a kirakós kis darabkáinak is tűnnek, együtt egy nagy egészet tesznek ki. Miközben Ross rátalál a szellemére, lassan körvonalazódik, hogy mi is történt a birtokon száz évvel ezelőtt, a sorsok összefonódnak - akár egy évszázadon át is. A könyvet körbeöleli a szerelem, mint mindent összekötő kapocs.

Persze, hiányoltam a regényből a jogi alaphangot, mindig is ez volt a kedvencem az írónő műveiben, de most még enélkül is rengeteget adott. Gondolkozni valót, elmélkedni valót, emészteni valót.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!

Jodi Picoult: Második látásra

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Ross, Eli, Ethan

Megjelent: 2003

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 480

Eredeti cím: Second Glance

Műfaj: krimi

Tovább...

Amira Stone: Kitaszítottak

Ismét beleszerettem egy borítóba. Egyszerűen lélegzetelállító, igen, muszáj ezt ilyenkor kiemelni, mert a borító gyakran arra hivatott, hogy tükrözze a regény hangulatát, ezért sokszor már a borítóról tudom, hogy egy könyv nekem íródott, avagy sem.

És micsoda meglepetés ért, mikor rájöttem, hogy Amira Stone magyar író! Az írói álnevek mindig megzavarnak.

Annyi helyen olvastam, hogy a Kitaszítottak erős kezdést csap le az olvasó elé, a borítóba első látásra beleszerettem, a műfaj a kedvencem, szóval én magam is hamar belevetettem magam az új kalandba, és büszke vagyok arra, hogy egy magyar író tollából ilyen csodácska született.

A történet számos szálon indul el. Megismerhetünk két királyi sarjt, a dacos Ene-t és nővérét, a volurt, Menát. Ene, bár a trónra készül, inkább választja a katonák társaságát és a harcot, mint az etikettet. Mena ezzel szemben inkább a bálok és csillogás felé húz, holott amint volurrá válik, tudja, hogy megannyi kötelesség vár rá. A másik oldalról megismerhetjük a húgát védelmező, harcos Rayt, valamint az okos, nőcsábász, szintén nagy harcos hírében álló Keint.

Az olvasó tudja, és mélységesen várja, hogy a főszereplők szála szépen lassan összefonódjon. A karakterek nagyon szerethetőek, főleg Kein lopta be magát a szívembe. A szálak nagyon ügyesen fűződnek össze, lassan körvonalazódik egy királyi udvar, egy lázadók csoportja, egy kitörni készülő forradalom. Mindehhez párosul egy érdekes természetfeletti volur-meeshai kapcsolat is Mena és jövendőbeli "társa" között, ami egy egyedinek minősülő fantasy-húzás volt az író részéről, nagyon tetszett.

A történet egész feszes tempóban halad, rövid fejezetek követik egymást, külön tetszett, hogy mind a négy szemszög E/1 személyben íródott, mindig is úgy gondoltam, hogy ez közelebb hozza az olvasót a karakterekhez. Csak elismerésemet tudom kifejezni Amira Stone irányába, igen nehéz lehet négy szemszöget és személyiséget követni és gondolataikba férkőzni.

Érzem, hogy rengeteg minden van még a sztoriban, szinte még csak a felszínt kapargattuk, ezért kíváncsian várom a folytatást!

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Amira Stone: Kitaszítottak

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: A mágia rabjai 1.) Kitaszítottak 2.) Elszakítva 3.) Lázadók

Megjelent: 2019

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 392

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy, romantikus

Tovább...

Sarah J. Maas: Árnyak királynője

Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy az első három rész után tudom még jobban szeretni a sorozatot, de az Árnyak királynője erre rácáfolt. Az eddigi kedvenc részem lett.

A szereplők széles garmadája, az izgalmak, az emberi kapcsolatok kidolgozott alakulása, a jellemfejlődések... mind, mind építik és építik a cselekményt, de úgy, hogy képtelen vagyok unni egy több mint 800 oldalas könyvet.

Sőt, tipikusan olyan regény lett az Üvegtrón sorozatból, hogy inkább lassabban olvasom a könyvet, minden szót megrágva, hogy tovább tartson az élmény, mert nem akarom, hogy véget érjen.

Annyira furcsa volt az eddig Celaena helyett immár Aelint olvasni, valahogy nehezen állt át az agyam, és úgy megszerettem a Celaena nevet.

A felsorakozott szereplők sorával Sarah J. Maas immár közel áll ahhoz, hogy ismét egy olyan bandát alkosson, mint a Tüskék és rózsák udvarában.

A banda ezúttal Aedionnal bővült, akiről még nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak. Emellett igen vegyes érzelmeim alakultak ki Chaollal kapcsolatban is, holott mennyire szerettem őt az első két részben; Dorian pedig még inkább a háttérbe szorult.

És akkor ott van Rowan.

Ó, Rowan! Sarah J. Maas nagyon jól ráérzett arra, hogy Rowan karakterében mennyi lehetőség rejlik. Megvallom, az előző részben abban a hiszemben voltam, hogy Rowannek egyfajta bizalmas barát szerepet ad majd csak, de szerencsére nem csalódtam kedvenc írónőmben, rájött, hogy Aelin és Rowan nagyon ütős páros. És de mennyire azok! Az az odaadás, szeretet, mély bizalom, hit és gyengédség, amit ezek ketten egymás iránt éreznek, attól csak úgy szikrázik minden olyan fejezet, ahol ketten vannak jelen. A Chaol és Celaena páros ehhez képest egy kődarab volt.

Rowan lett a mindenem ebben a sorozatban. Kész. Tűzön-vízen át. Hihetetlenül megszerettem a végtelenül lojális, gondoskodó tündért, minden oldalról hiányolom, ahol nincs jelen. És nem vagyok hajlandó csalódni Maasban, biztosan még rengeteg helye lesz a sorozatban.

Még rá kell térnem egy érdekes dologra, ami mostanában ütötte fel a fejét a fejemben a könyvek kapcsán. Az Üvegtrón a Tüskék és rózsák udvarával ellentétben E/3 személyben íródott, ami számomra sok regény esetében zavaróan elvonatkoztat a karakterektől. Az Üvegtrónban valamiért ez fel sem tűnik. Maas olyan ügyesen adja az elbeszélő szerepét, hogy ugyanúgy érzem Aelin, Rowan vagy éppen Chaol vívódását, mintha a gondolataikat olvasnám. Kiemelkedő teljesítmény, igen nehéz lehet ezt az egyensúlyt meglelni egy író számára.

És az a végkifejlet, amit ez a rengeteg oldal tartogat! Valóban az Árnyak királynője volt az eddigi legjobb rész, Rowan és Aelin kettőse, a feszültség a lapokon, édes istenem, hol a következő kötet? Szóval a történet nem áll meg, nem is akarok arra gondolni, mi lesz, ha igen. Imádom.

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Sarah J. Maas: Árnyak királynője

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Aelin, Rowan, Chaol, Dorian

Sorozat: Üvegtrón 1.) Üvegtrón 2.) Éjkorona 3.) A tűz örököse 4.) Árnyak királynője 5.) Viharok birodalma 6.) A hajnal tornya 7.) Felperzselt királyság 1-2. #Az orgyilkos pengéje és más történetek

Megjelent: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 816

Eredeti cím: Queen of Shadows

Műfaj: fantasy, high fantasy, ifjúsági, romantikus

Tovább...

Aurora Lewis Turner: Névtelenek

Ismét abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy egy magyar író felkeresésére kezdhettem bele egy még "felfedezetlen" történetbe. Mindig nagyon szívesen teszek eleget az ilyesfajta kéréseknek, szeretem azt az érzést, mikor felfedezek egy gyöngyszemet, amit még igen kevesen olvastak, és ezáltal meleg szívvel átadhatom az élményt, a csiszolatlan gyémántot olvasótársaimnak.

Hogy Aurora Lewis Turner Bolygókeringő trilógiájának első része, a Névtelenek is ilyesfajta eddig fel nem fedezett gyöngyszem lenne-e?

Határozottan és maximálisan igen!

Első ránézésre már a borító is megnyert magának, egyszerűen gyönyörű, mégis egyszerű, és mindent elmond a csillagos ég alatti lány és medve körvonala. Imádom.

Az írónő fogott egy manapság szinte lerágott csontnak számító témát és beleburkolta egy végtelenül érdekes fantasy, sci-fi, disztópia burokba, amihez gondos tervezgetés, részletes világképkidolgozás és egy konkrét terv kellett, ugyanis egy ilyen világot nem lehet csak úgy spontán, mindenféle előregondolás nélkül megalkotni.

Auróra egy nap menekülésre kényszerül, miután egyetlen rokonát elveszíti, s rájön, különleges képesség birtokosa. Hamarosan egy nagyon érdekes férfi útitársaként próbál túlélni. Lloyd mogorva, utasítgató, nemtörődöm, és nem mellesleg egy szörnyeteg bújik meg benne. Auróra hamar egy katonai üldözésekkel, adaptálódott képességekkel rendelkezőkkel és érdekes sorsokkal teli világban találja magát.

Az alapsztorit végtelenül érdekesnek találtam. A bolygónk halálát, az átköltözést más bolygókra, amiket a kontinensek szerint neveznek el, a változásokkal járó emberi módosulásokat... Nagyon érdekes, sokszor elgondolkodtató aspektusokkal. Érezhető, hogy a sztori kidolgozott, átgondolt, az írónő tudta, hogy mit szeretne kihozni a történetből, hogy mi az eleje, vége és mi a kettő közti út. Egy tudatos, jól felépített világot adott ki a kezei közül.

Mindennek az érdekes világképnek a közepébe beillesztett egy (a szó szoros értelmében vett) X-Men feldolgozást. Már előre elnézést kérek a párhuzamért, de nehezen tudtam elvonatkoztatni (főleg Loyd lénye miatt, de erről majd később). A képességek kialakulása logikus magyarázatot kapott. Mindig is szerettem a képességes sztorikat, szóval ezzel nálam nemigen lehet mellényúlni. S bár a sztori jellege miatt nagyon könnyen logikátlanságokba lehetett volna botlani, én egyet sem tapasztaltam, vagy csak szimplán túlságosan magával ragadott a sztori, hogy erre figyeljek.

A karakterek közül természetesen Aurórát és Lloydot emelném ki. Auróra önmagában véve egy egyszerű, hétköznapi főhősnőt testesít meg. Kezdetben gyenge, majd az akadályok megerősítik, ahogy tapasztal. Önmagában nem olyan erős karakter, na de Lloyd mellett...

Az X-Men-hez visszatérve. Lloyd. Egy mogorva, dohányzó, folyton whiskeyt vedelő, megkeseredett, csajozós harcos, aki nehéz múlttal rendelkezik, tovább él, mint mások, majdhogynem halhatatlan, és mellesleg időnként egy fenevaddá alakul át. Képtelen voltam elvonatkoztatni Farkas (Rozsomák) karakterétől, annyira egybevág a két karakter stílusa, életszemlélete, személyisége, hogy szinte már-már visított a fejemben a kis hang, a fangirl. Ezt is imádtam az egészben, Lloyd karaktere nagyon erősre sikerült, mindig alig vártam, hogy megjelenjen a lapokon, ha épp nem volt jelen. Nagyon megszerettem.

Auróra és Lloyd kettőse meg aztán igazi favorit lett. A kis csipkelődéseik, a kezdeti ellenségeskedés, ami hamar abba torkollt, hogy Lloyd célt talált Auróra védelmezésében. Imádom az ilyen párosokat. Az az odaadás, ki nem mondott tisztelet és féltés... Mélységesen sajnáltam, hogy Lloyd szemszögére ritkán került sor, sokkal többet szerettem volna megtudni arról, hogy mi jár a fejében egyes részeknél, remélem a folytatásban már többet kapok Lloydból.

A múltbéli sorsokkal kapcsolatos jelenetek eleinte kicsit kiszakítottak a történet folyásából, bár tudom, hogy sarokkövei magának a történetnek, mégis sokszor elhúzottnak éreztem egy-egy ilyen "látomást".

Nagyon jókor talált rám ez a történet. A maga részletesen kigondolt világa, amibe mégsem tudtam belekuszálódni, ugyanis olyan olvasmányosan lett lefestve az olvasó előtt, hogy ezáltal könnyedén fogyaszthatóvá vált. Az írásmód gördülékeny, szépen fogalmazott, még az E/3 személy sem zavart kifejezetten, pedig általában jobban szeretem az E/1 személyben íródott könyveket, mert az közelebb hozza a karaktert az olvasóhoz.

Mindent összevetve, nem is teljesen értem, miért nem kapott még nagy közönséget ez a regény, számomra nagy kedvenc lett, még több Lloydot szeretnék, a vége egyenesen kiszakította a szívemet. Már csak azt szeretném tudni, mikorra várható a folytatás, mert már a holnap is késő lenne. Olvasni szeretném. Olvassátok!

Köszönöm szépen a könyv élményét, Aurora Lewis Turner!

Aurora Lewis Turner: Névtelenek

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Lloyd, Auróra

Sorozat: Bolygókeringő 1.) Névtelenek 2.) A hetedik bolygó 3.) Lepkeszárnyak #Lloyd, a belső szörnyeteg

Megjelent: 2020

Kiadó: Olvasni Menő

Oldalszám: 606

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy

Tovább...

William Landay: Jacob védelmében

Évek óta a polcomon van. Olvasatlanul. Egyetlen okból kifolyólag vettem le most, amiért sorozatot készítettek belőle. Mivel az rögtön lebilincselt, így hamar lekaptam a polcról, mert nem tudtam egy hónapot várni a végkifejlettel, meg akartam tudni, mi húzódik a háttérben.

Alapjában véve unni szoktam a krimiket - nem tudom, ez miért alakult ki, csak így van. Jelenleg az dobott az egész könyv élményén, hogy erősen jogi vonatkozású, ami meg lassan kezd a szenvedélyemmé válni. Ki hitte volna? Szóval így csak faltam a lapokat.

Andy Barber helyettes kerületi ügyész, nap mint nap embereket juttat a rács mögé, hosszú évek tapasztalatával a háta mögött. Egy nap azonban minden megváltozik, s a vád helyett a védelem oldalán foglal helyet a bíróságon, a fiát ugyanis iskolatársa meggyilkolásával gyanúsítják.

Mit tenne meg egy szülő a gyermekéért? Meddig él az ártatlanság vélelme saját gyermekünkkel szemben? A származásunk vagy a neveltetésünk az alapja annak, amivé válunk?

Imádtam minden jogi vonatkozását. A könyv a jelenben kezdődik, s Andy esküdtszék előtti vallomása nyomán visszatekint a történtekre, így végig az ő szemszögét követhetjük nyomon. Miként küzdött fia ártatlanságáért, miként veszítette el a reményt, harcolt mégis a végsőkig.

Az író ügyesen lebegteti a dolgokat, az ember a legvégéig kétségek között van - ez így is van jól, ha egy elfogult apa szemszögéből látjuk a dolgokat. S bár a nagy belebegtetés ellenére, nem voltak nagy fordulatok a történetben, a vége azért mégis enyhén megrázott.

Mérhetetlenül idegesített Laurie viselkedése. Az a buta, pánikoló hozzáállás, amivel veszélybe sodorta a fiát, és az az önző gondolkodásmód, hogy az ő tökéletes élete felfordult, az agyamra ment. Amikor csak azt olvastam, hogy "nem a mi hibánk, mi jól neveltük, miért lenne a mi hibánk" legszívesebben pofon vágtam volna. Ennyire öncentrikus anyát az életben nem láttam. A gyerekét kiközösítik, bíróság elé áll, talán egy olyan vádért, amit nem is ő követett el, erre ő csak azzal van elfoglalva, hogy nem akarja hibáztatni magát a fia dolgaiért, és hogy az ő élete romokban hever. Emellett Andy apai kitartása - ügyvédi pályafutása ellenére - mérhetetlenül becsülendő volt részemről.

Akkor a sorozatról is pár szót. Erős hangulata van, jó színészekkel. De ami a legkiemelkedőbb benne, az a könyvhűség. Habár még csak pár részt láttam a sorozatból, ritka az ilyesfajta könyv-film hasonlóság. Jeleneteket, párbeszédeket véltem felfedezni. S bár a sorozatnak többet kell mutatnia a könyvnél, hisz a könyv Andy köré épül, az ő elbeszélésével, míg a sorozatnak minden szereplőt fel kel ölelnie, mégis érződik rajta, hogy gondosan lapozgatták azt a könyvet a forgatókönyv írása alatt. Csak a nemváltásokat nem teljesen értettem, hogy amennyiben a könyvben férfi a védőügyvéd, a sorozatban miért kell nőnek lennie. De mindegy is.

Egy izgalmas, érdekes jogi vonatkozású thriller és egy remek atmoszférájú, könyv-hű minisorozat született meg William Landay kezeiből.

William Landay: Jacob védelmében

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Andy

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 512

Eredeti cím: Defending Jacob

Műfaj: krimi, thriller

Tovább...