5 / 100 könyv. 5% kész!

vasárnap, május 14, 2023

Robert Galbraith: Halálos fehér

 
Mivel mostanában sugallatot éreztem arra, hogy elkezdjem nézni a Cormoran Strike sorozatot, elővettem az elhanyagolt könyveket is.

Az első három részt még megjelenésükkor olvastam, akkor szerettem őket, s bár néhol túl részletesnek éreztem a sztorit, tetszett a brit nyomozópáros dinamikája.

A negyedik kötet, a Halálos fehér pont egy függővéggel kezdődik, a Gonosz pálya ugyanis Robin esküvőjével zárul, most közvetlenül ezzel nyitunk.

Az ügy: a zavarodott, kényszerképzeles Billyvel nyitunk, aki egyszer csak megjelenik Strike irodájában azt állítva, gyermekkorában tanúja volt annak, hogy meggyilkolnak egy gyereket. Később egy politikus felfogadja a nyomozópárost, hogy ássák bele magukat az ellene szövetkezők cselekményeibe. A két eset összefügghet, de vajon mi a kapcsolat?

Nagyon régen olvastam a harmadik kötetet, eleinte kicsit nehéz volt visszaszokni Rowling ilyesfajta slow burn krimijébe, de a karakterek mégis nagyon élénken éltek az emlékeimben, szóval őket hamar ismét a keblemre öleltem.

S bár egy kevésbé érdekes ügy bontakozott ki a Halálos fehérben, ami ezúttal néhol kuszának bizonyult, és a politika nem is feltétlenül az én világom, főleg ha krimiről van szó, mégis voltak izgalmas részei. A kötet sokkal inkább Robin és Strike kapcsolatát boncolgatta. Nem voltam oda a nagy időugrásért, ami az esküvő után következett.

A legnagyobb problémám a kötettel Robin fásultsága volt a házasságával kapcsolatban. És hogy mindez rányomta a bélyegét a Strike-kal való barátságára... Minden olvasó Matthew fejét vágta a falba, és közben kicsit Robinét is, mert brit régimódi világnézet ide vagy oda, hagyd már ott azt a marhát!

Kíváncsian fogom folytatni a következő kötetekkel, mert habár tényleg valóban lassú folyású szokott lenni a sztori, Strike és Robin kettőse megunhatatlan kedvenc lett.

Robert Galbraith: Halálos fehér
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Cormoran Strike, Robin
Sorozat: Cormoran Strike
4.) Halálos fehér
Megjelent: 2018
Kiadó: GABO
Oldalszám: 640
Eredeti cím: Lethal White
Műfaj: krimi

0 comments:

Megjegyzés küldése