Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása

Hűha. Meg Wow. *-* Ez nekem hihetetlenül tetszett. 

Ez azon könyveimet erősíti, amely szinte leüvöltött nekem a polcról a könyvesboltban, hogy "Olvass el!", és mivel ennek a kicsi hangnak sosem tudok ellenállni, megvettem és belemerültem. Imádtam. 

Kezdjük a borítóval. Tökéletesen gyönyörűséges. Még ha nem tetszett volna a történet se bántam volna meg, hogy megvettem, mert ez a borító egyszerűen csodaszép. 

A történet pedig... Úgy olvastam, hogy közben se hallottam, se láttam. Mivel nyaraláson olvastam ez egy kis problémát jelentett, mivel aktivizálódnom kellett volna, járni-kelni, le a strandra, fel az apartmanba, esti sétára... stb. Úgyhogy minden egyes alkalmat kihasználtam arra, hogy olvashassam, vegyük például a vacsorát, amit úgy fogyasztottam el, hogy közben a könyvet bújtam. Persze akkor jöttek a családtól a cikis-humoros megjegyzések, egyszer még ki is akarták venni a kezemből, de nem lett jó vége. :D Még így is sikerült egy nap leforgása alatt elolvasnom.

A történet tehát posztapokaliptikus, a nagy világvége utáni állapotokat írja le - az egyik kedvenc műfajom. Azonban jelenleg nem zombitámadás, hatalmas atombomba vagy társadalmi lázadás van a világ összeomlásának hátterében, hanem az angyalok. Az angyalok ugyanis fellázadtak egymás ellen és polgárháború tört ki a mennyekben. A hatalmas harcok végett a Föld nagy része a semmivel vált egyenlővé, hatalmas pusztítás ment végbe. 

"Szárnyas férfiak. Az apokalipszis angyalai. Természetfeletti lények, akik lerombolták világunkat, és több milliónyi, de lehet, hogy több milliárdnyi embert elpusztítottak."

Ennek a kavarodásnak a kellős közepén harcol a túlélésért Penryn, egy tinédzserlány, az anyjával, akinek erős pszichológiai problémái vannak és hajlamos az őrült, pszicho-gyilkosságokra; és a húgával, aki kerekesszékhez van kötve. Mindennapjaik a meneküléssel, küzdelmekkel, éhséggel, kilátástalansággal telnek, míg nem az egész életük felfordul - ha lehet még jobban, amikor egy testközeli angyalharc kellős közepében találják magukat.

Penryn nemsokára azon kapja magát, hogy édesanyja eltűnt, ki tudja, hol gyilkolászik; kishúgát elrabolták az angyalok; ő maga pedig egy veszélyesen sérült angyalt ejt túszul. Az angyal egészen gyönyörű, a szárnyait levágták a csatában és harcképtelenné vált. Penryn annak reményében rabolja el a nála kétszer akkora angyalt, hogy kicsikarjon belőle valamit azzal kapcsolatban, hová vihették a húgát az angyalok.

"A gyönyörű arc kezd elhomályosulni előttem, ahogy lassan leragad a szemem. Két napja nem aludtam semmit, attól való félelmemben, hogy elmulasztom az angyal ébredését, és lemaradok az egyetlen lehetőségről, hogy beszéljek vele, mielőtt még meghalna nekem. Így, ahogy alszik, úgy néz ki, mint a tömlöc mélyén láncra vert, sebesült Mesebeli Királyfi. Amikor kicsi voltam, szerettem volna Hamupipőke lenni, de most inkább a Gonosz Boszorkánynak érzem magam. Hamupipőkének persze nem kellett egy posztapokaliptikus világban élni, ahol nyüzsögnek a bosszúálló angyalok."

Nemsokára azonban kiderül, hogy az elrabolt, jóképű angyal egyáltalán nem azok közé tartozik, akik elrabolták Penryn húgát. Penryn nemsokára egy olyan kalandokkal fűszerezett helyzetbe kerül, amiben egy angyal lesz a társa, Rafael.

Legyen ennyi a történet, akkor most jöjjenek a szereplők.

Penryn nem az a nyafogós kis csitri, akiket minden moly utál. A "világvége" eléggé megedzette ahhoz, hogy tudjon harcolni, tudja értékelni az apróbb örömöket - mint például egy félmeztelen angyalt :D. Penryn nekem szimpatikus, habár nem az a tökös, belevaló csaj, akit vártam, ennek ellenére szívesen olvastam a történetet az ő szemszögéből.

Raffael pedig... Nos, angyal, jóképű, védelmező, néha bunkó, néha karót nyelt, de mégis tökéletes. Persze a Rafi-féle megszólítás az agyamra ment, mert folyton a turcsi-orrú kismalacok jutottak az eszembe, ami egy kicsit illúzióromboló volt. A Rafael gyönyörű név, nem tetszett, hogy lerövidítették.

A történet gyorsan pörög, nem igazán volt olyan jelenet, mikor eluntam magamat, mindig történt valami, miközben azt vártam, hogy végre mikor kerülnek közelebb egymáshoz a főszereplők. Susan Ee kifejezetten tud írni, a történetet is bravúrosan csűrögeti, egy idő után rengeteg horrorisztikus jelenet tűnt fel, vagyis volt vér, groteszk szörnyek, sötétség, még több vér... Jó kis brutalitással fűszerezett könyv lett.

Persze egy idő után az angyalos-szál furcsa lett, csupán akkor inogtam meg egy kicsit, amikor kiderült, hogyan "lazítanak" az angyalok... akkor egy kicsit elveszítették számomra a természetfeletti homályságukat és kicsit emberiesebbek lettek, mint kellett volna. Én nem tudnám elképzelni, hogy az angyalok öltönyben ölelgetik a tapadós ruhában virító nőcskéket. Nem is tudom.

De, ami nagyon betett az a történet vége volt. Nem, nem csaptam le az asztalra, vagy a falhoz a könyvet, mert ahhoz túl gyönyörűséges, de hosszú perceken át csúnyán néztem a borítót, és talán Susan Ee még csuklani is kezdett valahol. Hogyan lehet egy könyvet így befejezni? Ez... Szentségtörés, főleg úgy, hogy tudom magyarul még egy ideig nem fogom viszontlátni a második részt. Szóval, készüljetek fel a végére, jó?

Mindent összevetve, nagy kedvenc volt, amit valószínűleg még egyszer el fogok olvasni, mielőtt kijön a második kötet, amit kötelezően a polcomon kell majd tudnom! Ha egy mondattal akarnám jellemezni a könyvet: Egy brutalitással megfűszerezett, sötét világ, ahol egy angyal és egy egyszerű lány egymásra talál, miközben a fejük fölött összecsapnak az angyalok.

Susan Ee: Angyalok bukása

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Rafael

Sorozat: Angelfall 1.) Angyalok bukása 2.) Túlélők világa 3.) A vég napjai

Megjelent: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 342

Eredeti cím: Angelfall

Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági, posztapokaliptikus, romantikus